Gaál Péter: Csalódás

Hallgattam egy kicsit Vona (alias Zázrivecz – ne próbálják gyorsan egymás után kétszer kimondani) Gábort a Mészáros-Várkonyi házaspárról.

Hallgattam egy kicsit őt már évekkel ezelőtt is, erről-arról, például a zsidókról, a Turul Áruházról, ami majd felváltja a multikat, később Hamvasról, et cetera, et cetera. Láttam az Erzsébet téren „gárdamellényben”, saját két szememmel, azért teszem idézőjelbe, mert a Magyar Gárdát mindennek el tudtam képzelni, csak gárdának nem, valahogy ilyenekben már a német Führernek több realitásérzéke volt, amit aztán a Hosszú Kések Éjszakáján, majd az azt követő napokon a gyakorlatba is átültetett.

Vona most valahogy divatossá vált, amióta otthagyta pártgyermekét, és már nem köti a náci csőcseléknek való megfelelési igény. És akkor, előtte? Hát kérem, ez a hely üresedett meg a palettán. Szerencsésebb lett volna az MDF helye, de arra már az atyamester előbb lecsapott, a két dudás egy csárdában kísérlete (a néppártosodás) meg úgy végződött, ahogy két szék között a padlóra szoktak ülni, és Vona ismét Vona lehetett, szabadon, mint az egykori madarak. Kiknél vált divatossá Vona? Szeretett liberális értelmiségünk egy részénél. A nácikkal úgy-ahogy végzett (soha nem fog tőlük megszabadulni, de ameddig magánzó marad, szabadúszó nemtudommi, nem fogják nagyon firtatni), vagy végezni látszik, most olyan különcféle, aki se ennek, se annak a szekerét nem tolja, csak megmondja a magáét.

Oszt’ jónapot.

Sokan csinálják még ezt, neveket nem írok, mert kifejezetten kedvelem őket, jó poénjaik vannak, okosakat is szoktak mondani, ha meg nem, akkor mi van?

Hiszen magánzók.

De hát nem is erről akarok én most írni, hanem arról, amit Vona lehet, hogy nálam sokkal jobban lát. Hiszen sokkal közelebb volt a belső körökhöz. Mérhetetlenül közelebb. Vagy sokkal rosszabbul lát, mert mérhetetlenül közelebb volt a belső körökhöz. Esetleg csak finomabban fogalmaz? De miért kellene neki finoman fogalmazni pár közszereplőről? Hiszen magánzó!

Akkor ezt nem tudom. Nem is találgatom tovább.

Hamvast viszont ismerem. László Andrást pláne, aki egészen biztosan nem áll távol Vona eszmeiségétől. Ezt sem tudom, de a nyakamat teszem rá. Arra is a nyakamat teszem, hogy László Andrást és Hamvast jobban ismerem nála. Előbbit, minden hibája ellenére szellemileg Hamvasnál sokkal nagyobb kalibernek tartom, Hamvast viszont művészként tartom nagyobb kalibernek, bár korántsem akkorának, mint amekkorának László beállította egy vele készült interjúban. Hamvas távolról sem az esszéírók non plusz ultrája, szellemi utat pedig egyáltalán nem kínál, vagy annyit kínál egyforma lelkesedéssel, hogy ember legyen a talpán, aki eligazodik bennük. Végül kiköt a kereszténységnél, aztán meghal.

Ami Hamvasban követendő, az László András szavaival a „sursum vivere”, „felfelé élni”. De hogy Vona merrefelé él, nem tudom. Ezt sem tudom. Nem is nagyon érdekel, nem ezért ülök itt éjfélkor ahelyett, hogy cuki állatkákat nézegetnék, ha már az ukrán háborút meguntam. Vona most olyasmi, mint Hitler volt hatalomra jutása előtt, amikor még kutyakorbáccsal járta az előkelő társaságokat, vagy olyan, mint előtte a még sajnálatosan orosz keleti élettérben Raszputyin. Mi is a megfelelő kifejezés erre? Talán a „polgárpukkasztó”. De ettől még mondhat okosakat! Nos, ez az. Helyben vagyunk.

Tételezzük fel, hogy az egész Simicska-Orbán perpatvart vele együtt ugyanolyan tényszerűnek kell vennünk, mint Mészáros Lőrinc házasságát, ami „Orbán Viktor számára inkább veszélyforrás, mint kívánatos frigy”, nem így mondta, de ez volt a lényege. Előtte kicsit értekezett a szerelemről, mint ami „az állati és emberi életünket összeköti”, ezt már így mondta, az állatét, ami fenn szeretne maradni, és az emberét, aki örökké fenn szeretne maradni (sic!), ne féljenek, nem megyek bele, a fajfenntartásba se, amely „önmagunk génjeinek a továbbadása”, és a többi butaságba se. (Ha a fajfenntartás önmagunk génjeinek a továbbadása lenne, akkor nem fajfenntartás lenne, mint ahogy ilyen nincs is, hanem egyedfenntartás, az „örökké fenn szeretne maradni”, azaz „halhatatlanságra vágyik”, és efféléket pláne nem boncolgatjuk.) A szerelmes gázszerelőnek még a Vezér se írhatja elő, hogy kit vegyen el, elvegyen-e valakit, fejtegette Vona, ő bízvást megtehette volna, hogy magyar Hugh Hefnerként beköltözik egy palotába, ahol egy egész háremet tart fent új és új szeretőkből, de nem, neki a középkorú Várkonyi kellett, mi ez, ha nem szerelem?

Nos, drága Publikum, lehet ez is. Lehet, hogy Vona ennyire képregényolvasó, lehet, hogy az egész politikai valóság egy nagy képregény, Orbánostól, Mészárosostól, Putyinostól, az egész politika, amely valóban olyan, mint amilyennek a szereplők mondják, szőke fejecskével a felcsúti amorózó kebelén, az ablakban a bekandikáló egykori történelemtanárral. Az is lehet, hogy ő tényleg azt hiszi, amit fejteget. Hogy Mészáros azt csinál a vagyonával, amit akar, hogy a Vezér kifejezetten ellenérdekelt minden új sakkfigurával szemben, amiket nem ő rak a táblára, hogy Várkonyi Andrea ilyen, egyben szerető hitves, hogy Mészáros a Vezér bizalmi embere, hogy Simicska és Orbán jól összeveszekedett (amellett, hogy esetleg tényleg jól összeveszekedtek), hadd ne folytassam. Ezek után Vona Putyinról szóló esetleges elemzéseit még eddig se fogom meghallgatni (pedig biztosan lesznek, illetve vannak). Tehát ha Vona tényleg hiszi mindezeket, nem csak tetteti, hogy ugyanolyan hülye, mint a nézői, mert valamiből neki is élnie kell, esetleg a hiúság, vagy mindezek az emberek (Lőrincet kivéve) tényleg ilyenek, akkor súlyosan csalódtam.

Akkor már megint ott tartok, hogy túl okosnak hiszem azokat, akik valamilyen szinten az én életembe is beleszólnak. Mit túl okosnak: okosnak. „Az volna az ostobaság, ha az érzelmek is szóhoz jutnak?” Dehogy! Jussanak bátran szóhoz, ha vannak. Csak én éppen ez utóbbit hiszem el néha nehezen. Hatvanhat évem összes távlatából. Legalább két volt barátnőmről gondoltam eleinte, hogy ilyen kedves, jóságos ember nincs.

És nem is volt.


Profi színészek lennének? Nem. Nem profi színészek. Tessék megnézni a testbeszédeket. Az arra járó „olvasó” által lekapott arcokat a Four Seasons éttermében idén Valentin-napkor. Emlékeznek még Melania Trumpra? Várkonyi Andrea szlovén–amerikai megfelelőjére. Ha nem emlékeznek, elevenítsék csak fel. Erre is jó az internet.

Nem akarom, hogy elvegyék az értelem szikrájába vetett illúzióimat. Nem akarok több Vona-videót. Épp a minap írtam le róla, hogy jobb ellenzéki miniszterelnökjelölt lenne, mint MZP, ha nem járatta volna le magát. Nem akarom hinni, hogy azt gondolja, amit hallottam tőle. Nem akarom hinni, hogy azokat gondolja, amiket régebben hallottam tőle. Azt se akarom hinni, hogy Orbán és Várkonyi az annyi, mint Orbán és Mészáros, Mészáros és Várkonyi pedig olyan, mint Mészáros és Mészáros.

Kérem vissza az emberi rosszaságba és számításba vetett hitemet.