Szele Tamás: A provokáció anatómiája

Hölgyeim és uraim, ma elmarad a háború minden eddigi napján megszokott hírösszefoglaló részemről, és nem azért, mert ne történtek volna fontos dolgok az orosz invázió kapcsán Ukrajnában. Történtek, csak most jött el az a perc, amelyben Magyarország is kezd érintetté válni külpolitikai szempontból.

Miért, eddig nem volt érintett?

Dehogynem. Igazából december 24-óta az, február 24-e, az orosz támadás napja óta főleg, csakhogy a hazai közönség ezt nagy részben nem fogta fel. Nem is kívánta felfogni, úgy gondolta, ahogy már a délszláv háború vége óta nagyjából mindig, hogy „háború az, ami valahol máshol, messze történik” és emellé arra hajlamos honfitársaink nagy bőséggel tették közzé, milyen mértékben képtelenek az együttérzésre az áldozatokkal, mennyire szeretnék – fel nem foghatom, minek a reményében – kinyalni egy „győztes” zsarnok fenekét. Hogy ennek a háborúnak mi lesz a vége, azt én meg nem mondhatom, hiszen jelen állás szerint senki sem tudja, tehát én sem – de egy orosz győzelem után valahogy az az érzésem, nem az lesz Putyin első dolga, hogy megjutalmazza valamivel Pista bácsit, Mari nénit a budapesti Külső-Lótüdő utca 23/b magasföldszintjéről, mert „ neki drukkoltak”. Még az utolsó dolga sem ez lesz.

Ráadásul ilyen helyzetben embertelen dolog is ez a magatartás, az, amikor valaki biztosnak hitt menedékből szidja, rágalmazza a szerinte vesztésre álló felet. Mi több: mától a menedék sem biztos. Hiába ismételgeti a magyar külpolitika papagáj módjára (vagy legyen inkább kakadu?), hogy „Magyarország kimarad ebből a háborúból”, mert bizonyos szinten már benne vagyunk, és drága orosz barátaink rángattak bele. Titkosszolgálati eszközökkel. Ennyit ér nekik a druzsba. Mondjuk az ukrán fél ezzel szemben meg diplomáciai úton akarja kihasználni a helyzetet… de lássuk, miről beszélek.

Elsősorban arról a hivatalos nyilatkozatról, amit olyan két órával ezelőtt adott ki az ukrán állami hírügynökség, az Ukrinform. Tehát nem egy félhivatalos, vagy teljesen megbízhatatlan álhír-csatornáról van szó: a vonal másik végén a kijevi külügy beszél. Garantáltan. Olvassák végig, ha hosszú is, minden szó fontos.

Kijev-Budapest: Ukrajna szomszédai lesznek Oroszország következő célpontjai

A magyarországi béke és biztonság nem garantálható az ukrajnai béke és biztonság nélkül. Ha Oroszország eléri bűnös célját hazánkban, akkor a következő áldozatai Ukrajna szomszédai lesznek.

Ez áll Oleh Nikolenko, az ukrán külügyminisztérium szóvivőjének az Ukrinformhoz eljuttatott kommentárjában.

Szerinte Szijjártó Péter külügyminiszter hangsúlyozza, hogy el kell kerülni a háború Ukrajna területén túli terjedését, valamint a NATO és Oroszország közötti közvetlen konfliktust. Szerinte annak érdekében, hogy ne provokálja Oroszországot, Magyarországnak nem szabad támogatnia az ukrán légtér lezárását sőt, egy békefenntartó művelet kezdeményezését sem, valamint nem szabad engedélyeznie az ukrán hadseregnek szánt katonai segélyek magyar területen keresztül történő átszállítását.

Mint az ukrán külügyminisztérium szóvivője megjegyezte, az „Oroszországot nem szabad provokálni” gyakori érv, amikor Oroszországnak nagyobb teret kell adni az agresszióra.

Természetesen senkinek sem kívánjuk azt a bánatot, amellyel az ukránok az orosz háború miatt szembesültek. Ugyanakkor tévedés azt hinni, hogy Magyarország, vagy bármely más európai ország, vákuumban létezik. Hazánk most ténylegesen a NATO keleti határát védi. Ha Oroszországnak sikerül elérnie bűnös célját Ukrajnában, akkor szomszédaink lesznek a következő célpontok. A külföldi orosz nagykövetek most már nyíltan beszélnek erről” – mondta Nikolenko.

Ezzel kapcsolatban emlékeztetett arra, hogy éppen tegnap voltak bizonyítékok arra, hogy az Oroszországi Föderáció FSZB-je a magyar tényezőt felhasználva próbálja megzavarni a helyzetet Kárpátalján.

Magyarország mindig is a külhoni magyarok jogainak védelmezőjeként pozicionálta magát. Felszólítjuk Magyarországot, hogy nyíltan ítélje el ezt az orosz provokációt, és használja ki a Moszkvával való jól kiépített kommunikációs csatornáit, hogy megakadályozzon minden olyan provokációt, amelynek célja az etnikai gyűlölet szítása Ukrajnában” – mondta az ukrán külügyminisztérium szóvivője.

Végezetül megjegyezte, hogy a történelem, különösen a magyar, azt bizonyítja, hogy felesleges az agresszor megbékítésére tett kísérletek sikerében reménykedni.

Ezért partnereinknek biztosítaniuk kell, hogy Ukrajna ellenálljon és legyőzze az orosz ellenséget. Ehhez meg kell erősíteni az európai egységet. Azt az egységet, amely lehetővé teszi az Oroszország elleni keményebb szankciókat, hogy megállítsák Oroszország hadigépezetét” – hangsúlyozta Nikolenko.

Szijjártó Péter az uniós külügyminiszterek brüsszeli tanácskozásának alkalmából kijelentette, hogy Magyarország nem támogatja az Oroszország elleni uniós szankciókat az energiaszektorban, valamint ellenzi az Ukrajna feletti repüléstilalmi zónát és a Lengyelország által javasolt békefenntartó missziót.”




Akkor lássuk: mi zajlik Kárpátalján?

Ha engem kérdeznek: valóban FSZB-hadművelet, mégpedig nem is áldozatok nélküli, bár hadd ne kelljen sajnálnom a lebukott orosz gumitalpúakat. Az akció pedig meglátásom szerint nem igazán a helyi lakosságnak szól, hanem az orosz, ukrán és magyar anyaországi közönséget kívánják vele manipulálni. Mielőtt azonban a valóban megtörtént események részletezésére térek, jelzem: Kárpátalja nem először helyszíne az orosz titkosszolgálatok nemzetiségi uszítást célzó akcióinak.

Ez év március elsején már kénytelen voltam részletesen cáfolni a magyar kormánysajtó akkori állítását, mely szerint a „kárpátaljai ukrán fasiszták 2018. február 27-én hajnalban felgyújtották a KMKSZ székházát Ungváron”, ugyanis ebből a mondatból csak a gyújtogatás igaz. Nem részletezem sokadszor, ez a híres-hírhedt Ochsenreiter-ügy volt, a hivatkozásban megtalálják a részleteket, dióhéjban annyit, hogy a vizsgálat során bebizonyosodott: a gyújtogatást két lengyel neonáci végezte, moszkvai utasításra, melyet a pénzzel együtt egy AfD-hez közel álló német „újságírótól”, Manuel Ochsenreitertől kaptak. A gyújtogatók mostanra tán még le is ülték a magukét, de a helyi lakosságnak nemzetiségi hovatartozásra való tekintet nélkül, semmi köze nem volt az esethez.

Akkor viszont lássuk, mi történt most valójában Kárpátalján? Mint Beregszász polgármestere, Babják Zoltán beszámolt róla Facebook-oldalán:

Tömegesen kaptak provokatív jellegű SMS-eket az ellenséges területről kistérségünk lakosai. Arra kérünk mindenkit, hogy hagyják figyelmen kívül az üzeneteket, s őrizzék meg nyugalmukat. A rendvédelmi szervek már nyomoznak az ügyben.”

Az ukrán nyelven írt üzenetekben azt írták „Halál az ellenségre! Késhegyre a magyarokat!”

A polgármester oldalán megjelenő kommentekből nem az látszik, hogy kitört volna a pánik, a legtöbben orosz provokációra gyanakszanak, éspedig helyesen. De mire jutott a nyomozás?

A nyomozás vagy ebben az ügyben, vagy egy másikban, de arra, hogy lelepleztek egy orosz diverzáns csoportot. Erről a Kárpátaljai Regionális Katonai Közigazgatás vezetője, Viktor Mikita számolt be a saját Facebook-oldalán. A posztban Viktor Mikita megköszönte a nemzetbiztonsági szolgálatok munkatársainak az operatív műveletet, amelyben számos fegyvert, lőszert és kézigránátot foglaltak le. Valamint felhívta a kárpátaljai lakosok figyelmét, hogy legyenek éberek és jelentsék a rendőrségnek és a hadseregnek a gyanús tevékenységet folytató ismeretlen személyeket. Egy szóval sem állítja, hogy a csoportnak lett volna akár egyetlen magyar tagja is.


Mikita azonban kiadott egy másik közleményt is, ezt az ukrán Interfaksz alapján idézem, mely a legkevésbé sem azonos az orosz, sőt, Kreml-propagandista valamikori anyacégével. Ez most már külön hírügynökség. Azt mondja a nyilatkozat:

Az orosz különleges szolgálatok Kárpátalján dezinformációt kezdenek terjeszteni arról, hogy a magyar közösség állítólag el akar szakadni Ukrajnától.

Az orosz különleges szolgálatok felforgató tevékenységet folytatnak dezinformációs műveletek formájában, amelyek célja a belső destabilizáció Kárpátalján – közölte Viktor Mikita, a kárpátaljai területi katonai közigazgatás vezetője.

E tevékenységek célpontja várhatóan a régiónk magyar társadalma volt, amelynek képviselőit a közösségi oldalakon ismeretlen fiókokból kezdték el fenyegető, hamis üzenetekkel elárasztani ismeretlenek. Ugyanakkor az orosz információs források félretájékoztatást terjesztettek arról, hogy a régió magyar közösségének úgynevezett „vágya” az Ukrajnától való elszakadás” – írta Telegram-csatornáján.

Hangsúlyozta, hogy a kárpátaljai hatóságok már jóval az információs támadás előtt tisztában voltak az ilyen szándékokkal.

Készen álltunk, így szisztematikusan és hatékonyan ellensúlyoztuk ezeket az akciókat. A helyzetet teljesen ellenőrzés alatt tartjuk. Köszönöm a felvidéki magyar közösség képviselőinek a világos és összehangolt fellépést a támadás lokalizálása és Oroszország romboló akcióinak ellensúlyozása érdekében” – pontosított Mikita.” (Interfaksz.ua)





És most sem állítja, hogy magyarok állnának a propaganda mögött – sőt, cáfolja ennek gyanúját! Még köszönetet is mond a magyar közösség képviselőinek a segítségért.

Szóval, akkor még a gyanú sem merül fel egy szeparatista kísérlettel kapcsolatban, ami egyébként is kizárólag a Kremlnek volna hasznos, mondjuk úgy, ahogy a donyecki és luhanszki „népköztársaságok” bizonyultak igen hasznosnak a háború kirobbantásához. Nem kétséges: provokációt látunk, nacionalista-területi alapú provokációt, aminek az a célja, hogy Magyarország – úgy is, mint a NATO és az Európai Unió tagja – sodródjon bele a konfliktusba. Ez bizony a Lubjanka tér műve, messziről érződik az egész eseménysorozaton az orosz gumitalpúak keze munkája. Az ukrán fél – érzésem szerint a helyi magyarok és nem utolsósorban Mikita parancsnok ép eszének köszönhetően – nem a tőle elvárható módon reagált, így az őrület most elmaradt, de ne higgyük egy percig sem, hogy a moszkvai gumitalpúak ennyivel beérték, ilyen könnyen feladják. Lesz még ennek folytatása, ez még csak az első próbálkozás volt.


Az ügyben három fél érdekelt: Moszkva, Kijev és Budapest.

Moszkva kavarja a málnaszőrt, forgatja a szemeit és várja, mikor léphet fel „az ukrán fasiszták kárpátaljai rémtettei ellen”, melyeket pont az ő emberei fognak végrehajtani. Mármint, ha sikerül nekik. Ebben esetleg egyeztetne Budapesttel is, ha Budapest annyira ostoba lesz, hogy ez ügyben egyáltalán hajlandó tárgyalni.

Kijev ártatlan a történetben, de felhasználja azt, ahogy most bármit felhasználna, csak minél több segítséghez jusson, akár politikaihoz, akár katonaihoz, akár bármiféléhez – de ez a „felhasználás” kimerül az olyan külügyminisztériumi nyilatkozatokban, amilyent ma is láttunk.

Budapest a legjobban azt tenné, ha a józan eszére hallgatna, belátná, hogy provokációról van szó és nem ülne fel a trükknek, ami nem Kárpátalja területi hovatartozásáról szól, nem az ottani magyarokról szól de még csak nem is az ottani nemzetiségek egymáshoz fűződő viszonyáról, hanem arról, hogy miképpen lehetne fegyveres konfliktusba keveredni orosz részről az Európai Unióval és a NATO-val oly módon, hogy mi legyünk a támadók. Ebbe ezer és egy eszköz bevetése belefér, az egyik pont a nemzetiségi provokáció alkalmazása.


Épp ezért jelezném nem túl okos, de annál lelkesebben hazafias polgártársainknak, akik február 24. óta posztolgatják revizionista álmaikat Kárpátalja „visszacsatolásáról” hogy jobb, ha tudják:

Minden szavuk, minden megosztásuk a Kreml érdekeit szolgálja, és minden ilyen megnyilvánulás a háború felé taszítja Magyarországot.

Ja, vagy tudatában vannak ennek, és azért csinálják?

Akkor nem szóltam, csak akkor nem hazafiak. Akkor annak ellentétei.

Szóval: ez a háború már nem „valahol messze” zajlik.

Ezt már nem is a küszöbünkön vívják, ebben már bizonyos szinten érintetté váltunk.

Érintettek még lehetünk. De ép ésszel elkerülhető azért, hogy résztvevőkké váljunk.

Most legyen tiszta a fejünk, most van rá szükség.

Békét Ukrajnának, békét Oroszországnak, békét Magyarországnak, békét a világnak!