Gaál Péter: A rengés

Idén, édes Olvasók. Hogy hazai pályára lavírozzak vissza. Kora nyáron, nyáron, de leginkább ősszel. Hogy mi? Valami hasonló, ami Belaruszban, de orosz csapatok nélkül. És persze NATO-csapatok nélkül is.

Összekötve egy olyan gazdasági helyzettel, amire legutóbb a második világháború után volt példa. Nem áruhiánnyal. E pillanatban a CBA-ban egy kilós üveg jobb akácméz 8 000 Ft. A Lidl 900 grammos virágméze 2 000, de pár hete még csak 1850 Ft körül volt, tavaly ilyenkor 1550 körül, de az szerintem kevés méhet látott (vagy sok egyebet, mint a méz, próbálják ki, az ugyan soha nem fog ikrásodni). Van ott még 200 forintos joghurt, én szeretem, külön előnye, hogy a mézhez hasonlóan a lejárat után fél évvel is ugyanolyan, mint frissen volt. A CBA-ban egy literes üveg magyar őszibarack-befőtt 1000 Ft, egy meggybefőtt 500. A Spar negyven dekás szeletelt purpur kenyere egyik napról a másikra 50 %-ot (!!) drágult, most 750 Ft körüli. Képzeljenek ezekhez a kiragadott példákhoz nem kiragadott példákat, s melléjük egy huszonnyolcezres nyugdíjat. Vagy egy nyolcvanezreset. Százezreset. Százhúszezreset. Százhúszezres keresetet (tudják, mennyi ilyen van?). Százötvenezresek felkészülnek.

Egy barátom eladta a lakását, és most keres helyette másikat, ezért folyamatosan nézi a hirdetéseket. Ami eddig 1 M Ft körül mozgott négyzetméterenként, az – igaz, exkluzív helyen – ma 4 (!) M. A benzinár és néhány más ár ugyan rögzítve van, de ez se tart majd örökké. Ami most 480 Ft, jó, ha 600 alatt megáll majd, és ez is csak a kezdő állapot.

Nem azért írtam ezeket a számokat, hogy rémüldözzenek, hiszen Önök is találkoznak velük. Azért írtam, hogy év végén nosztalgiával, vágyakozva gondolhassanak vissza rájuk.

Természetesen nem magukra fognak hivatkozni, akik akkor irányítják az országot (ugye, nem felejtik el, hogy a mai ellenzéki képviselők közül akkor is sokan ott ülnek majd a Parlamentben?), hanem az oroszokra, az Európai Unióra, bárki másra. Nem mintha ez segítene rajtuk. Mert egy idő után nem fog segíteni. Most mondjam, hogy tizenkét éve megírtam? Három évvel azelőtt – akkor még MSZP-SZDSZ kormány volt hatalmon – szintén? Most megírom újra, feltehetőleg ugyanolyan eredménnyel. Tulajdonképpen nem is kell, hogy eredménye legyen.

Így is, úgy is végbemegy.

Ahogy egy órája Szele kollégával megbeszéltük, minden kormányban jelen van a korrupció, és minden politikai tisztség lopásra csábít. Ami különbözik, az a mérték és a kockázat. Nem fogunk bele semmiféle mélyreható elemzésbe, csak annyit toldjunk ezekhez, hogy a mérték méretet is jelent, ez esetben a kormányzati adminisztrációét és általában az adminisztrációét, a kockázatot pedig a szerkezet szabályozza. Jelen állapotunk zömében egy nem piacképes, adópénzből működtetett, önmagában életképtelen, amatőrök (strómanok) által jegyzett álgazdaság, szintén magyar adópénzből kistafírozott külföldi tulajdonú gyártóüzemekkel (utóbbiakkal nem ez, hanem a bizonytalanság a legfőbb gond). Ennek kellene kiállnia a várható megrázkódtatásokat, amely megrázkódtatások szempontjából kis vigaszt se nyújt, hogy egy nagyhatalmi (ne országokra tessenek gondolni) játszma közepébe csöppenünk, nem csak mi persze, egyik oldalon a nyugati aspiránsokkal, másik oldalon a keletiekkel, középen a védekező (furcsa így ezt olvasni, ugye? ha még nem olvasták az előzőket tőlem) Oroszországgal, azaz a Putyin fémjelezte orosz elittel. Kína már más tészta.

Mit csinál Oroszország? Védekezik?” Jó, akkor ne fogalmazzunk így. Támad, de védekezésből. Hogy ez jó-e neki, vagy nem, majd elválik. Gondolják inkább azt, hogy kínjában tekereg. Ugyanúgy nem segít senkin, ha veszt a kaszinóban, és utána megpróbálja felborítani a rulettasztalt. Egyetlen eredménye lesz: hogy – ha szerencsés, kevés pofon után – kivezetik.

Tudok én a magyar 2022-nél jobb példát is Belarusznál: Mianmar (Burma). Vélhetően nem annyira durván, de lényegében ugyanúgy. Az 1936-os Spanyolország vagy az 1973-as Chile csak nyomokban. De en bloc is a megrázkódtatások kora jön. Nem 2030-ban, sokkal előbb. A magyar miniszterelnököt különben egyre kevésbé értem. Talán elfáradt az elmúlt harmincöt év csatározásaiban. Talán megöregedett. Talán beteg. Ennyire elhibázott korteshadjáratot még nem láttam tőle. Az ellenzék is igyekszik, szó mi szó, mintha egyáltalán nem akarnának nyerni, és lehet, hogy így is van, de ez a történelem menetén mit se változtat. És ha a szelek úgy fújnak, tolongani fognak a vitorlákhoz.

De maradjunk Orbánnál és az ő embereinél. Iványi Gábor kikezdése jóformán alulmúlhatatlan. Bayer és a többiek most azt csinálják, mint amikor egy sárba ragadt autó sebességváltóját egyesbe teszik, és jól rátaposnak a gázpedálra. Iványi kikezdése nem azért alulmúlhatatlan, mert ő Iványi, és mi jó embernek tartjuk, hanem elsősorban és mindenekelőtt azért, mert pap. Másodsorban pedig azért, mert a krisztusi elveknek tartottakkal teljes összhangban csinálta, amit csinált, az elesettek védelmében. A többi lényegtelen. Ha Orbán olvasta volna a Bibliát, ahogy szerintem – és egy régi kijelentése alapján szerinte – nem olvasta, csak az Újszövetséget, ismerné a szombati kalásztépést („nem az ember van a szombatért, hanem a szombat az emberért”), az Apostolok cselekedetei 11. fejezetének 1-10-ig terjedő verseit Péterről és a mózesi Tóra által tiltott állatok elfogyasztásáról („amit tehát az Isten megtisztított, azt te ne mondd tisztátalannak”), vagy Páltól a törvényre vonatkozó passzusokat. De ez csak a másodsor. Az első sor az, hogy pap. Miért is? Azért, mert Orbán törzsközönsége a vidéki szavazókból áll. Vidéken a pap sokkal inkább szent ember, mint a kozmopolita, Istentől elrugaszkodott nagyvárosokban. Még ma is. Ha egy papot, aki nem pedofil, nem vét a vidéki erkölcsi szemlélet ellen (az adócsalás, ha lett volna is, a magyar ember szemében bocsánatos bűn, afféle ügyeskedés, gondoljanak a közszimpátiával övezett néhai Stadler Józsefre) elkezdenek ócsárolni, az nem megvetést vált ki, hanem elborzaszt. Nem a paptól, hanem az ócsárlótól. Ebbe még Lenin, Sztálin és Rákosi bicskája is beletört. Kádár bölcsen megpróbált semleges maradni.


És van még valami, amit nehéz megmagyarázni: a megérzések és az asszociációk. Márki-Zay minapi felhívására, hogy mindenki jöjjön haza szavazni, akármivel, csak jöjjön, az arab tavasz, a sah végóráit élő Irán, a már említett Belarusz, Mianmar jutott az eszembe. A polgárháborús Spanyolország is.

Egy hangulat.

Mit tehet az Olvasó, azon kívül, hogy igyekszik meggyorsítani ezt az egészet, elmegy szavazni, és tudomásul veszi, hogy egy fogyókúra se jó, egy műtét se, csak a kisebbik rossz? Hogy ki kell bekkelni? Nagy levegőt vesz, és még egyszer elolvassa ezt a töredéket József Attilától:

Ének, hajolj ki ajkamon

s te bánat, ne érj el, csak holnap.

Mélyebbre kell még hajlanom,

hogy semmit nem tudón dudoljak.

És énbennem is leng a mérleg,

de nem húzza le, ami kell.

Lágy verőfény! Semmit sem értek,

csak hallom, kislány énekel.

Lágy verőfény is lesz, ne féljenek. Tavaszi napsütés is, kislányok is lesznek, és talán énekelnek is Önöknek.