Szele Tamás: Peking harcai

Kérem, én sok mindent tudok Kínáról, még több mindent nem tudok róla, de igyekszem megtanulni, azt viszont először hallom, hogy vége volna a Középső Birodalomnak.

Márpedig az hírlik, legalábbis, ha az ember hitelt ad a Mandinernek: Peking élet-halál harcot vív a rátekeredő LMBTQ-óriáskígyóval és úgy néz ki, vesztésre áll.

Persze erről szó sincs. Sőt. Szó arról van, hogy a Mandiner egyik igyekvő munkatársa láthatott egy-két hírt, utánuk olvasott a világsajtóban és addig szemlézett, amíg ilyen fura eredménye nem lett. Ennyi erővel a Jangcét is kinevezhette volna Kína átkának, mert néha kiönt és nagy károkat okoz. Az írással az a baj, hogy egyetlen szava sem hazugság, csak így, összeállítva mégis hamis benyomást kelt az olvasóban. Nagyon régi vicc a sajtószakmában az, amikor a római pápa Budapestre látogat, a gyakornokot küldik elé a repülőtérre, és mikor elindul, a szerkesztő a lelkére köti:

– Aztán szenzációt hozz nekem, ha ezt eltolod, holnap be se gyere!

Gyakornok gondolkodik, mi lenne az, amiből okvetlenül szenzáció lesz, rá is jön. Mikor a pápa lelép a vörös szőnyegről, térdre hull előtte, és felteszi a kérdést:

– Szentatyám, mi a véleménye a budapesti nyilvánosházakról?

– Fiam, nem tudom. Vannak Budapesten nyilvánosházak?

A másnap szalagcím, hatalmas betűkkel:

A pápa első kérdése Budapesten: vannak itt nyilvánosházak?”

Szó szerint persze ez sem volt épp hazugság, de a valóságtól is távol állt.

A mi esetünkben az a gond, hogy persze, lehet lapszemlét összeállítani a kínai melegek helyzetéről (ez már a második az említett lapban ilyen témával, az első is itt van), csak hát Kínában ez nem „súlyponti kérdés”. Ha valaki megkérdezné Hszi Csin-pinget, hogy mi a véleménye a kínai homoszexuálisokról, valószínűleg ugyanolyan meglepődve kérdezne vissza, mint a viccbéli pápa: „Vannak Kínában homoszexuálisok?” vagy talán vissza sem kérdezne, mert a pekingi opera miatt tudja, hogy mindig is voltak, vannak és lesznek is, lehet, hogy csak legyintene egyet. Még akkor sem ez a legnagyobb baja annak az országnak, ha mostanság van is példa durván homofób intézkedésekre, amikről a lapszemle szól. Mindenképpen túlzás a Mandiner címe:

Szétbomlasztotta Kínát az LMBTQ-propaganda, harcot hirdetett a kormány”

Nagy baj lenne, ha Kínát az ilyesmi képes volna szétbomlasztani, bár azt sem értem, miért tenné. Az írás dacosan vágja szemünkbe:

Kína nem kegyelmez az LMBT tagoknak

Xi Jinping elnök „nemzeti megfiatalodásra” szólította fel a kínai nemzetet, a kommunista párt mostantól szigorúbban ellenőrzi az üzleti életet, az oktatást, a kultúrához és a valláshoz kapcsolódó eseményeket. A kormány betiltotta a nőies férfiak szereplését a televízióban, majd felszólította a műsorszolgáltatókat, hogy a „forradalmi kultúrát” népszerűsítsék.

A műsorszolgáltatóknak „határozottan véget kell vetniük a puhány férfiak és az abnormális kinézetű emberek mutogatásának” – jelentette ki a szabályozó hatóság.”




Hát… igen és nem. Szóval, ez a hír így, betű szerint igaz, bár nem ekörül forog a Tienanmen tér. Ez az információ – a szerzőt itt meg kell dicsérnem, mert etikusan cselekedett, megjelölte a forrásait – a The Diplomat egyik írásának az elején található, ők nem jelölik meg a forrásukat, de a szövegre keresve előbb a Washington Postra jutunk, onnan az AP-re, ahol szintén a kínai Médiahatóság mondja ezt a sok szépet. Valószínűleg mondták is. Csakhogy folytatása is van a dolognak, a hatóság a dél-koreai és japán popsztárok befolyását is kárhoztatják. Szóval, van egy nacionalista stichje a dolognak, márpedig a kínai nacionalizmus elég veszélyes tud lenni. Mivel tudjuk, hogy a kínai közösségi oldalról, a Weiboról is eltüntettek néhány tucat melegek által létrehozott csoportot, annyit el kell ismernünk, hogy Kínában bizony zajlik egy homofób kampány.

Kampány! Ez az elmúlt ötven-hatvan év Kínájának a legborzalmasabb szava. Mikor a verebek ellen kampányolt Mao elvtárs, olyan éhínség lett belőle, aminek a következményeit máig nyögi az ország – tulajdonképpen akkor bolydultak meg a demográfiai trendek is, bár annak sem csak egy oka volt.

Szóval, a nagy Mao elvtárs 1959-ben azt találta ki, hogy Kína egy „nagy ugrással” hagyja ki a mindenféle társadalmi fázisokat, és váljék egyből fejlett, ipari és kommunista országgá. Például 1959-ben termeljenek több vasat és acélt, mint Nagy-Britannia, ezért aztán kampányba kezdtek a „népi kohók” érdekében, minden sufni mögött állt egy ilyen, mindenki öntötte a vasat, le is hagyták a brit termelést – mennyiségben. Minőségben nem, a rengeteg „népi vas” teljesen használhatatlan volt. De legalább elvonta a kampány a munkaerőt a mezőgazdaságtól.

Ami viszont attól billent meg végleg, hogy a nagy Mao elvtárs kitalálta: pusztítsák ki a Négy Kártevőt, vagyis a verebeket, a patkányokat, a moszkitókat és a legyeket. Ebből azért mégis a legkönnyebb a verebet irtani, szegénykét, nem hagyták őket leszállni sem, nem részletezném a kegyetlenséget, mert állatbarát vagyok, de tisztességes embernek eszébe sem jutott volna ez az irtóhadjárat. Ami vissza is ütött. Mao elvtárs rosszul tudta: a veréb ugyan felcsíp egy-egy gabonaszemet a tarlóról, ha arra jár, de a mindenféle rovarokat is megeszi ám. Ahogy eltűntek a verebek, megjöttek a sáskák, és felettek minden gabonafélét. 1959 júniusában még áradt egy hatalmasat a Jangce is, aztán 1960-ban beütött az aszály: a kitörő éhínségnek 45 millió halálos áldozata volt.


A kieső munkáskezek pótlása miatt ösztönözni kezdte a pekingi vezetés a gyermekvállalást, aztán jött a Kulturális Forradalom, jöttek a zavaros idők, és ez az 1980-as évekig így maradt. Akkor kapott észbe már Teng Hsziao-ping, hogy „nem lesz ez így jó, túl sokan vagyunk!” és bevezette a „családonként egy gyermek” rendszerét, ami újabb harminc évig érvényben maradt – most viszont már három gyermeket is engedélyeznek, mert annyira kezd elöregedni a kínai társadalom. Az öregek nem tudnak dogozni, de nyugdíjat kell kapjanak, csak épp a munkás kéz kezd hiányozni: ezért ösztönzi annyira Hszi Csin-ping a népszaporulatot!

Elnézést a röpke kis történelemóráért, de láthatjuk a fentiekből is: Peking nem kizárólag a melegek ellen harcol, hanem minden ellen, ami visszafogja a nép megsokasodását. A melegek csak belekerültek ebbe a gigászi kampányba, mint annak idején a verebek, sok közük nincs hozzá és azért még a pártfőtitkár sem hiszi, hogy miattuk nem szaporodik a han nemzet. Csak ha már kampány, akkor azt arrafelé nagyon komolyan veszik. Aztán akad még becsületes ember, aki megmagyarázza, miért ostobaság ez: a Mandiner is idézi Alex Lo-t a South China Morning Posttól, aki világosan megírja: „Az elnőiesedés egy poptrend, nem összeesküvés” című írásában, hogy:

A »puhány bálványok« elleni jelenlegi kemény fellépésnek több oka is van. Az egyik az a meggyőződés – amellyel nyilvánvalóan egyes tisztviselők is egyetértenek –, miszerint egy nyugati trükk célja az ázsiai férfiak »elnőiesítése«. Szeretem az összeesküvés-elméleteket, úgy mint bárki más, de ez az elmélet viszi a pálmát. Wat Wing-yin, Leung Chun-ying volt hongkongi kormányfő kedvenc rovatvezetője és írója azt állította, hogy ez a nyugati összeesküvés a háború utáni Japán amerikai megszállása idejére nyúlik vissza, és ma Kínában folytatódik, sőt fokozódik. Az ilyen összeesküvés-elméleteket vallók általános elképzelése az, hogy a Kína felemelkedésének megfékezésére irányuló nyugati-amerikai kampánynak több frontja is van. A kulturális fronton pedig az a cél, hogy a kínai férfiak kevésbé legyenek képesek fizikailag felvenni a harcot az amerikai katonákkal, ha valaha is kitörne egy háború.”





Megdöbbentő, milyen marhaságokat képesek tehát beszélni a különben jóravaló kínai emberek, ha politikai kampányról van szó. A Global Voices és a Mandiner is idéz egy Weibo-felhasználót, aki szerint:

A sissy-kultúra – amely az elnőiesedett férfiakra utal – négy generáción keresztül hatott Japánra és három generáción keresztül Dél-Koreára. Az amerikai gyarmatosítás sikere a kelet-ázsiai férfiak férfiasságának eróziójára épül. Kínát is ugyanez a veszély fenyegeti? Igen. (…) Meg akarják szüntetni a Wu Jing-féle férfias imázst, és egy Kris Wu-féle puhánysággal akarják helyettesíteni! (…) A férfias viselkedésnek igazi értéknek kellene számítania. Egy férfinek félelmet nem ismerőnek, bátornak, felelősségteljesnek és kötelességtudónak kell lennie.”

És ezt komolyan is gondolja.

Szóval, és itt érkezünk el a lényeghez: ha valaki azt mondja, hogy most Kínában homofób kampány zajlik, az igazat mond. Az is zajlik, nacionalista kampány is zajlik, népességnövelési kampány zajlik a leginkább, annak a része a többi is, és mindennek alapvetően az az ősoka, hogy Mao elvtárs egyszer régen nagyot akart ugrani, aztán dobbal fogott verebet.

De ha csak az egyik vagy csak a másik arcát nézzük a nagy kampánynak, soha az életben nem jövünk rá, miről is szól valójában. Arról, hogy Kína demográfiai egyensúlya megbillent és most fel-le jojózik a túlnépesedés és a vészes népességcsökkenés között. Ilyen körülmények között nagyon nehéz mindenkit megetetni és a tervgazdaságot is üzemben tartani, márpedig Peking számára az az abszolút prioritás.


Ha valaki hízelegni akar a homofóbiájáról és Kína-barátságáról (is) ismert magyar kormánynak, akkor közölhet éppenséggel lapszeméket arról, milyen nagy és győztes csatákat vív a nagy Kína az LMBTQ álnok hidrája ellen, és valószínűleg ki is fogja vívni a magyar illetékesek tetszését, de ennek a lényeghez, az eseményekhez vagy a világméretű folyamatokhoz nagyon kevés köze van. Embertelen az, ami Kínában folyik ezen a téren is (ahogy a nemzetiségi elnyomás vagy az emberi jogok terén szintén), csakhogy Pekingnek a legfőbb célja, aminek érdekében mindenkin átgázol az, hogy elkerülje a Nagy Összeomlást és minél tovább fenntartsa az utóbbi pár évtized jólétét. Nem fog menni, ugyanis már nincs hova terjeszkedjen a kínai gazdaság.

Tulajdonképpen minden harcukat ezért vívják, csak valahogy mindig olyan ellenféllel, aki vagy nem harcol, vagy nem is ellenfél, vagy aránytalanul gyenge, védekezésképtelen: ezer ilyen győzelem sem segíti őket közelebb a céljukhoz. Áldozatok a verebek, az ujgurok, a tibetiek, a mongolok, most már a melegek is – egy értelmetlen hadjáratban. Hogy is mondta Szun-ce, a legendás hadvezér?

Száz harcot vívni és százszor győzni nem a legjobb a jók között. Nem is harcolni, mégis alávetni az ellenséges sereget: ez a legjobb a jók között.”





Ezt Teng Hsziao-ping tudta, Hszi Csin-ping nem veszi tudomásul.

Szóval: nem, Peking nem az „LMBTQ-propagandával” harcol.

Hanem 1,402 milliárd éhes szájjal, üres gyomorral, naponta háromszor, reggel, délben és este, amikor meg kéne etesse a polgárait.

Ez a harca lesz a végső, nem a mindenféle politikai kampányok.