Szele Tamás: A politika parazitái


No, ez most egy mérges írás lesz. Már tegnap meg akartam írni, de jött más, fontos, érdekes téma – ez is fontos lett volna, csak mégis több hasznát láttam tegnap a kultúrforradalommal való foglalatosságnak.

Sőt, talán ma sem veszem elő ezt a vérlázító kis undormányt, ha nem ismétlik meg a közlését, bizonyára a gyengébbek kedvéért. Kis, hét végi uszítás.

Akkor is, ha látszólag próbálták élét venni. Látszólag, ez világos, szó nem volt valódi szembefordulásról – de erről majd később. Miről van szó?

Arról, hogy a magyar politika áru is, de még reklámhordozó is tud lenni. Nem egy és nem két online médium él a „radikális kormánypártiság” és „radikális ellenzékiség” mítoszából, amelyeknek voltaképp semmi, de semmi közük nem lenne – a rokonszenven, illetve ellenszenven kívül – az általuk preferált politikai oldalakhoz, pártokhoz, olyanok is akadnak, amik esetében biztos vagyok benne: a kedvenc pártjaiknak fogalmuk sincs arról, hogy őket támogatja ez az orgánum, mert ha lenne, akármekkora gazemberek is a politikusok, nagyjából mind egy szálig, ezt azért még ők sem tűrnék. Perelnének, elhatárolódnának.

Parazita rajongás” ez, kéretlen lehet, azonban jövedelmező: lényegében véve ugyanazokat az AdSense-hirdetéseket tolják le a közönség torkán, amiket különben én is a Zónában, csak náluk hatszor-nyolcszor annyi van, mint itt és tesznek azért, hogy olvasottak legyenek. Azért nem sokat, hogy igazat is írjanak, sőt: de a hazugság eszközét nem kímélik. És a demagógiáét sem. Tulajdonképpen ezek a politikai álhírlapok csak azt teszik, amit a közönséges, fogalmazzunk úgy, mezei álhírlapok: kikeresik az adott pillanatban trendszerűen olvasott, népszerű témákat, és vagy hazudnak róluk valamit, akármit, bármit, vagy lopnak egy idevágó írást.

A szenzációra éhes és igazságra fittyet hányó közönség meg zabálja a terméket, nagykanállal. A politikai álhírlap annyiban különbözik az átlagostól, hogy míg az átlagosban az a vezető hazugság, miszerint valamelyik közismert színész vagy sportoló szenvedett halálos autóbalesetet, esett a fejére tetőcserép vagy kapott nemi betegséget, náluk ugyanezt politikusokról állítják. És mivel ma Magyarországon a politika népbetegség, ami kicsit sem hasonlít a valódi politikára, annak pusztán kóros elfajulása, burjánzása, ezzel ugyanolyan bevételre lehet szert tenni, mintha bulvárhazugságokat vetnének be.

De nem finnyásak, ha nem maguk hazudnak, akkor lopják az anyagot. Facebookról, más lapoktól, engedély, kérdezés, fizetség nélkül.

Jobboldalon ilyen a Minden Szó, baloldalon meg példa az ilyenre az OLKT. Már, ha nevezhető baloldalinak. Ők magukat anarchistának nevezik, csak az anarchizmus egyáltalán nem ez, ennek az ostobaságnak semmi köze hozzá. Ez szimpla szélhámosság, guberálás, időnként egyenesen a szemétdombról. De lássuk, mégis, hogyan határozza meg magát ez a sajtótermék?

Az OLKT anarchista oldal, mely nem fogad el semmiféle tézist, ideát, irányzatot. Mi a korlátlan emberi szabadság hívei vagyunk. Nem fogadjuk el az uralmi rendszert egyik oldalról sem. Mi a „SPONTÁN REND” hívei vagyunk. Ahol senki sem szarik görbébbet, illatosabbat a másiknál …és elítéljük az önkéntes, magukat valakinek gondoló senkiket.”




Magyarul: mindenki hülye, csak ők helikopterek. De ez nem anarchizmus.

Még csak nem is baloldaliság, sőt, olyan szépen átlógnak szélsőjobbra, ha pénzről, vagyis forgalomról van szó, hogy az ritkaság.

Nekem régebben is volt velük vitám, szerzői jogok miatt – ritkán ugyan, mert én nem fogalmazok elég „radikálisan” az ő közönségüknek, de el-elvették egyik-másik írásomat engedély nélkül, a pohár akkor telt be, amikor egy másik lapnál dolgoztam, ahol komolyan vették az exkluzivitást és majdnem én kellett igazoljam, hogy nem én loptam tőlük a saját cikkemet, mert bizony amellett kardoskodtak, hogy ők a valódi szerzők… akit érdekel, itt találja az akkori csörtét. Végül levették a tőlem lenyúlt írást és azóta is nagyjából (de csak nagyjából) békén hagytak, ha loptak is, feltüntették a nevemet.

Békén hagynám őket én is, ha tegnap az egyik olvasóm nem mutat egy vérlázító, náluk megjelent valamit. Nem írás, mert tulajdonképpen egy „nemzeti radikális” és járványtagadó magánember ellopott Facebook-posztja (most már megjelölik a forrásaikat), de ilyent Európában lapfelületre ki nem engedünk. Még az ügyeskedő bevezetővel sem – a szerkesztő ugyanis azzal kezdi, hogy:

Kaptam, de nem osztom ezt a nézetet. Azért érdekességképp kirakom…Olvasd csak el!”

Kaptad, de nem osztod – csak terjeszted, megosztod a legszélesebb nagyközönséggel, nem a saját, privát profilodon, hanem a lapban. Na, ne nézzük egymást hülyének. Akkor lássuk, miről volt szó – jegyezzük meg a dátumot! – ez év november hatodikán?

A napokban belemerültem az internet sötétebb bugyraiba Magyarországgal kapcsolatos dolgok után kutatva. Találtam egy 1949 es feljegyzést, miszerint a magyar parlament az akkor frissen létrejött Izrael kezére kell, hogy adja a Kárpát medencét. Olvassátok döbbenettel!

Megerősítem, hogy az 1949. évi új, kötelező, titkos magyar parlamenti eskütétel a mai nappal beiktatásra került, melynek szövege a következő:

Esküszöm júdea népének, hogy céljuk eléréséért mindent megteszek. Esküszöm, hogy Izrael országának tervét minden áron teljesítem. Tudomásul veszem, hogy Amerikából érkezett parancsnak soha semmilyen körülmények közt nem mondhatok ellent. Megesküszöm Izrael népének, hogy a Kárpát medencének ránk eső részén számukra otthont teremtek és beköltözésükhöz mindent előkészítek.

Ezen eskütétel elengedhetetlen a magyar parlamenti mandátum felvételéhez, valamint ezen eskü megszegése mandátumvesztéssel jár és azonnali kizárásban részesül a magyar parlamentből.”

Most már felfogod, hogy nincs semmilyen kormány, sem ellenzék?! Ideje elfogadni emberek. Magunkra vagyunk hagyva!

NE GONDOLKOZZ TOVÁBB ÉS KELJ ÉS ÁLLJ FEL VÉGRE A Q-VA KAROSSSSSZÉKEDBŐL MERT ELADTÁK A SEGGED ALÓL A HAZÁDAT.”





Eddig ez a mocskos, antiszemita förmedvény, még van egy bekezdés, ugyanis az ügyetlen szerkesztő a forrásból bemásolta véletlenül az első kommentet is, azt már nem is idézem, ez is sok volt. Ilyesmit még érdekességképpen sem osztunk lapfelületen, nekem is muszáj volt idéznem, csak azért mutatom meg, különben el nem hiszi nekem senki, hogy ez egy magát radikálisan baloldalinak és ellenzékinek nevező portálon jelent meg.

De még ezért sem foglalkoztam volna a dologgal. Úgy voltam vele, hogy vannak különös élethelyzetek, mikor tévedésből kimegy valami. Vagy van az a negyvenkét whisky. Azonban a november hatodikai közlést ma megismételték, bizonyára a nagy közönségsikerre való tekintettel, jól teljesíthetett a statisztikában, esetleg nagyon elnyerte valakinek a tetszését cégen belül. De annyira ám, hogy még az első megjelenés tördelési hibáját (a bemásolt kommentet) is úgy hagyták!

És még ezek nevezik magukat anarchistának. Közük nincs az anarchizmushoz, örüljenek, hogy Nyisztor Mahno már nincs életben, mert izgalmas pillanatokat szerezne nekik. Kirakják érdekességképpen… és holnap mit „raknak ki”, miféle kuriózumot? Cion Bölcseinek Jegyzőkönyveit, a Mein Kampfot vagy Henry Ford antiszemita iratait?


Fogadjunk, azok is magas olvasottságot hoznának, mármint egy bizonyos rétegben. Más rétegek meg felháborodnának, de megnyitnák, hogy lássák: igaz-e a hír, tényleg ez jelent-e meg – és minden megnyitás pénzt hoz.

Rendben van, ez sem nem „anarchizmus”, sem nem „ellenzékiség”, ez csak pénzhajhászat, it’s all about money, de annak a legmocskosabb, legelvtelenebb, legundorítóbb formája. Ezt már nem állhattam meg szó nélkül.

De azért gondolkodjunk el egy kicsit. Nekik a politika csak egy gazdatest, akár jobboldalinak, akár baloldalinak, bárakárminek is mondják magukat, amire rácsimpaszkodva vitetik magukat, aminek a vérét szívják, amin híznak: nekik csak a brand egy része, a „legendájuk” alapja (hogy tudniillik ők az egyedül hiteles hazafiak, mindenki más hülye, vagy áruló). Ha a politika alkalmas reklámhordozónak, még hányféle, ennél enyhébb vagy kevésbé feltűnő parazitát hordozhat? Miféle közönség a miénk, ami képes ilyen maszlagot is elhinni, elolvasni, ha látszólagos politikába csomagolják?


És miféle szerkesztő az, aki hajlandó azért a vélhetően nem több, mint pár ezer forintért az uszító antiszemita tartalmat kétszer is közzétenni?

Azt már nem mondom, hogy az 1949-es parlamentben ilyen eskü nem is lehetett volna, az nyilvánvaló, legfeljebb a reménytelenül ostobák számára nem az, hogyan esküdtek volna „Amerikából érkezett parancsra” Rákosi idejében? Ja, persze, titkosan, minden hazugság, Rákosi sem létezett. Sztálin sem.

Egyet tudok mondani csak: ezt először közölni szégyen volt.

Másodjára is leadni, méghozzá változatlanul már gyalázat.

Mi lesz ennek a következménye?

A szokásos: semmi. Meg lehet tenni egy feljelentést, szignó hiányában a forrásként megjelölt posztoló ellen, az majd azzal védekezik, hogy ő is mástól kapta, másik a harmadiktól, a végén elhal az ügy.

Egy dolog azért még lehet belőle. Mivel ez a portál történetesen harcos ellenzékinek adja ki magát – ahogy ellenpárjai harcos kormánypártinak – egy politikai fordulat esetén előléphet a szerkesztője (különben tudom, kicsoda, csak nem teszem közzé a nevét, mert én, vele ellentétben ismerem a hatályos jogot) és érdemeire való tekintettel kijár magának egy sajtóügyi államtitkárságot.

Na, ezt azért még el tudom képzelni, más nem nagyon várható.

Azért akkor is szégyen és gyalázat ilyesmit közölni.

Erről ennyit.