Szele Tamás: Washingtoni embereink

Érdekes írás jelent meg ma a New York Timesban, érdekes és magyar vonatkozású – konkrétan az Orbán Viktor és kormánya által finanszírozott washingtoni lobbitevékenységet elemzi, olyan adatokkal bővítve ismereteinket, amikről eddig fogalmunk sem volt.

Mindenképpen érdekes ez a legalább tíz éve tartó akció, ugyanis sok értelme nincs, de rengetegbe kerül.

Tulajdonképpen semmi értelme, hiszen két dolog teljesen felesleges ezen a világon: Magyarországon kampányolni Donald Trump mellett és az Egyesült Államokban kampányolni Orbán Viktorért. Az elsőnek tavaly mégis tanúi voltunk – nehezen felejthető élményt nyújtott a „Magyarok Trumpért” Facebook-oldal, melynek aztán lett ezer mutációja, de még a Trumpbook nevű közösségi oldalon is megjelent a „Magyar Trump rajongói oldal” csoport 214 taggal. Minden cent, amit ebbe öltek, ablakon kidobott pénz volt, hiszen a propagandistáknak elkerülte a figyelmét, hogy a magyar állampolgárok nem szavaznak az amerikai elnökválasztásokon. Akkor most bemutatom ennek az ellenkezőjét.

A Washingtonban végzett magyar lobbitevékenységnek nyilvánvalóan nem a szavazatszerzés a célja (bár ki tudja, miket képzelegnek össze, akik ezt intézik), hanem hivatalosan Magyarország politikájának jobb színben való feltüntetése az amerikai kormány előtt, kedvező hangvételű sajtómegjelenések elérése és általában az orbáni diplomáciát támogató hangok megszólaltatása az amerikai közéletben. Ilyen hangok vajmi kevéssé léteznek mostanában – korábban se sok volt – maximum annyira vannak, amennyire létezik orbáni diplomácia. De ha lobbizni akarnak, hát lobbizzanak: meg kell jegyeznünk, hogy ez bizonyos határok között Washingtonban egyáltalán nem tilos.

Csak ne lennének azok a bizonyos határok… mit ír erről a New York Times?

Sok minden, amit a magyar lobbihálózat tett, legális, szokásos és elfogadott eljárás Washingtonban. Néhány tevékenységük azonban szürke területeket érint, beleértve a külföldi érdekek nevében eljárókra vonatkozó átláthatósági követelményeket, az elnökválasztási kampányok befolyásolására irányuló tengerentúli erőfeszítésekből eredő aggályokat, valamint a kormányoktól vagy azok megbízottjaitól pénzt elfogadó agytrösztök etikáját.”

Mármost azt az előbb bemutattam, hivatalosan mi a feladata ennek a kemény munkával létrehozott magyar lobbihálózatnak, lássuk, amerikai szemmel mi a céljuk?

Mike Pence volt alelnök a múlt hónapban Magyarországon járt, hogy felszólaljon egy konzervatív társadalmi értékekről szóló konferencián, amelynek Orbán Viktor miniszterelnök szélsőjobboldali kormánya adott otthont. Jeff Sessions volt igazságügyi miniszter szintén nemrégiben járt ott. Tucker Carlson a nyáron egy hétig Magyarországról vezette Fox News műsorát. Az Amerikai Konzervatív Unió a jövő év elején Budapesten tervezi a CPAC találkozójának egy változatát.

Ezek az Orbán Viktor által az Egyesült Államokban folytatott, egy évtizedes múltra visszatekintő, jól finanszírozott kampány legutóbbi, láthatóbb eredményei közé tartoznak, és ma már esettanulmányként szolgálnak arra vonatkozóan, hogy a világ kormányai hogyan próbálják alakítani a politikát és a washingtoni vitákat, ami néha aggodalmat kelt az amerikai politikába való illetéktelen külföldi befolyásolással kapcsolatban.

A kormányhivatalok, washingtoni lobbisták, magyar diaszpóracsoportok, oktatási intézmények és kormányzati finanszírozású alapítványok hálózata által végrehajtott erőfeszítés fő célja az volt, hogy Orbán Viktor konzervatív vezetőként erősítse meg a világban róla kialakult képet – és ellensúlyozza azt a vélekedést, hogy valójában Oroszország és Kína felé közeledő, tekintélyelvű nacionalista.

Ez néhány kézzelfogható, bár múló politikai győzelmet is hozott Orbán Viktornak, többek között azt, hogy a Trump-kormányzat idején visszavonták a Külügyminisztériumtól a független magyarországi hírmédia támogatását, valamint azt, hogy Orbán Viktor 2019-ben egy régóta áhított találkozót bonyolíthatott le Donald J. Trump elnökkel az Ovális Irodában.”




Hát, igen. Azért ez már túlmegy azon a bizonyos vonalon, más dolog sajtótájékoztatón tömni a libamájat az amerikai sajtó ráérő munkatársaiba, más még akár bloggereket is megfizetni havi öt írásért – mint David Reaboi-t és másokat, akikkel régebben foglalkoztam – és megint más a politikai döntések befolyásolására tett kísérlet. Bár a sajtóügyekről is tudunk annyit, hogy például 2018-ban a magyar kormány 970 millió forintot költött rájuk az Egyesült Államokban. De itt messze nem arról van már szó, hogy egy jóllakott és megfizetett sajtómunkás szépeket ír Orbanisztánról és annak vezetőiről. Lássuk a valódi politikai befolyásolás eszközeit és főszereplőit!

Ezek egyike a NYT szerint Maximilian N. Teleki.

A hálózat létrejötte 2011 környékére vezethető vissza, egy évvel azutánra, hogy Orbán Viktor másodszor is miniszterelnök lett. Miközben azon dolgozott, hogy növelje globális elismertségét, a világ minden tájáról összehívta a Magyarországhoz kötődő embereket a Diaszpóra Tanácsba, részben azért, hogy „segítsenek a magyar álláspont és érdekek összehangolt képviseletének kialakításában a külföldi médiában és a döntéshozók felé” – olvasható a magyar kormányzati dokumentumokban.

Az egyik, a tanácskozáson részt vevő csoport vezetője, Maximilian N. Teleki évek óta aktívan tevékenykedik a demokrata politikában. Ő állt egy informális „Magyar-Amerikaiak Bidenért” elnevezésű kezdeményezés élén is, 1715 dollárt adományozott a kampánynak, és tagja volt az Európával foglalkozó önkéntes külpolitikai csoportnak.

2020 augusztusában azonban Brian P. McKeon, aki a Biden-kampány külpolitikai tanácsadójaként dolgozott, jelenleg pedig a külügyminisztérium vezető tisztviselője, a The New York Times birtokába került e-mailek szerint arról tájékoztatta Telekit, hogy a kampányhoz „több bejelentés és aggodalomra okot adó nyilatkozat érkezett azzal kapcsolatban, hogy önnek kapcsolatai vannak” Orbán Viktor kormányával és politikai pártjával, a Fidesszel.

McKeon azt írta, hogy a kampánystáb „nincs abban a helyzetben, hogy megállapítsa e jelentések valóságtartalmát”, de hozzátette, hogy „a kampány érdekében úgy gondoljuk, hogy a legjobb, ha Ön visszalép a külpolitikai tanácsadói hálózatban való részvételétől”, amely több száz önkéntesből állt.

Egyértelműen kijelenthetem, hogy nem volt érdemi kapcsolatom a magyar kormány vagy a Fidesz semmilyen tagjával, mióta a tanácsadó csoportban dolgozom” – válaszolta Teleki, elhatárolódva Orbán Viktortól.

A helyzetet ismerő személyek szerint viszont Teleki távozott a politikai csoportból, és a kampány tisztviselői jelentették az FBI-nak az aggályaikat. Nem világos, hogy van-e folyamatban vizsgálat.”




Kínos, kérem, kínos. És ne feledjük, ez nem Trump kampánystábjában zajlott – pedig hát a magyar kormány Trumpot támogatta, ha csak a szavak szintjén is. A magyarországi sajtószabadság támogatására szánt összeg megvonása viszont még Trump idején történt, abban a legnagyobb része egy másik úrnak, bizonyos ifjabb Frank Koszorusnak volt, aki regisztrált lobbistája volt a korábbi magyar kormányoknak is Washingtonban, mégpedig az 1990-es és 2000-es évek folyamán. Mi több, a közelmúltig az Amerikai Magyar Szövetség elnöki feladatait is ellátta.

A csoport nyomást gyakorolt Trump kormányára, hogy vizsgálja felül a magyarországi sajtószabadság előmozdítására szánt külügyminisztériumi támogatást. Orbán Viktor szövetségesei bírálták a támogatási szándékot, mint annak példáját, hogy Washington beavatkozik az ügyeikbe.”





Itt kerül elénk egy nagyon érdekes alapítvány, a Hungary Foundation, ami 2012-ben indult útjára és aminek kulcsszerepe lehet a fű alatti magyar politikában Amerika földjén. Ez a NYT információi szerint:

A tavalyi év végéig több mint 5,2 millió dollárt adományozott agytrösztöknek, konzervatív csoportoknak, főiskoláknak és magyar–amerikai szervezeteknek – köztük 1,3 millió dollárt a korábban Teleki és Koszorus által vezetett csoportoknak – konferenciák, ösztöndíjak és kulturális programok finanszírozására.

2014-ben és 2015-ben az alapítvány néhány prominens igazgatósági tagja, köztük George E. Pataki volt New York-i kormányzó és Kurt D. Volker diplomata lemondott, mert felmerült annak lehetősége, hogy a csoportot a Foreign Agents Registration Act (FARA) értelmében a magyar kormány ügynökeként kell regisztráltatni. A törvény előírja az Egyesült Államokban bizonyos külföldi érdekek nevében folytatott lobbizási vagy PR-kampányok nyilvánosságra hozatalát.

2015 végén az Igazságügyi Minisztérium tanácsadói véleményt adott ki, amely szerint az alapítvány mentesülhet a FARA szerinti nyilvántartásba vétel alól, amennyiben tevékenységei „jóhiszemű vallási, iskolai, tudományos, akadémiai vagy képzőművészeti tevékenységre” korlátozódnak, és nem folytat lobbitevékenységet vagy PR-tevékenységet.

Volker úr és Pataki 2016-ban visszatértek az igazgatótanácsba, és az alapítvány új ügyvezető igazgatót vett fel, Anna Smith Lacey-t, aki korábban a washingtoni magyar nagykövetség kongresszusi összekötője volt.”





Meg is van a honlapjuk, nagyon kényesen ügyelnek arra, hogy betartsák a minisztériumi kritériumokat: ahol csak tehetik, kizárólag oktatást emlegetnek a felületén. 

Smith Lacey asszony ettől teljesen függetlenül gyakori vendég volt Trump külügyminisztériumában a különféle rendezvényeken, vagy például a Közép-Európát felügyelő amerikai tisztviselőkkel tartott exkluzív összejöveteleken, amelyeket alapítványi támogatások kedvezményezettjei szerveztek, köztük az Atlantic Council és a Center for European Policy Analysis, amelyek mindegyike több mint 200 ezer dollárt kapott a Hungary Foundationtől. Egy, az Atlantic Council által 2019-ben rendezett panelbeszélgetésen Smith Lacey asszony visszautasította azokat az állításokat, amelyek szerint Magyarországon erodálódik a demokratikus kormányzás, ellenben képmutatással vádolta az Egyesült Államokat és más nyugati országokat, azt állítva, hogy rosszul bánnak a bevándorlókkal, a zsidókkal és a keresztényekkel. Ráadásul Orbán Viktor programját a Trump által hirdetett amerikai nacionalizmushoz kötötte.

Erre mondják, pláne így utólag, hogy ha ilyen barátaink vannak, semmi szükségünk ellenségekre.


Az Atlantic Council és a Hungary Foundation 2019-ben partnerséget is kötött, hogy amerikai és magyar politikusok és szakértők részvételével zártkörű stratégiai megbeszéléseket tartsanak, de ezeknek terve zátonyra futott azon a magyar kormányzati kérésen, hogy a tárgyalások témái olyan kevésbé vitatott kérdésekre korlátozódjanak, mint a kereskedelem és az energia. Így már nem erőltette senki a találkozókat, el is maradtak. Sőt, tovább romlott a viszony: tavaly az Atlantic Council visszaadta a tárgyalások szervezésére kapott 158 ezer dolláros támogatást, és megszüntette kapcsolatát a Magyarország Alapítvánnyal, amelyet a magyar és amerikai kormányzati dokumentumok szerint szinte teljes egészében a magyar kormány 21 millió dolláros támogatásából finanszírozott.

Kezdenek nőni az összegek. Korábban kisebb pénzek röpködtek, bár azokban is sok volt a nulla – idézem, a pontosság kedvéért.

2012 májusa óta Orbán Viktor kormánya több mint 4,5 millió dollárt költött lobbistákra. (Tehát nem az alapítványi ügyekre, az másik tétel – a szerző)

Hivatala 2013-ban és 2014-ben 83 000 dollárt fizetett egy jó kapcsolatokkal rendelkező washingtoni lobbicégnek. Ez egy olyan tanácsadó céggel működött együtt, amelyet az Orbán-kormány egy volt kabinetminisztere irányított, aki a Magyarország Alapítvány vezérigazgatójaként tevékenykedett. (Vagyis Martonyi Jánosról van szó – a szerző)

2014 végén Orbán Viktor hivatala felvette Connie Mack IV-et, egy floridai republikánust, aki 2013-ig a Kongresszusban volt képviselő. A következő néhány évben Orbán Viktor kormánya 3,4 millió dollárt fizetett a Mack-féle cégeknek, köztük egy olyannak, amely egy Orbán által támogatott magyar agytröszt partnereként működött. Mack is segített támogatást szerezni a Külügyminisztérium médiatámogatásának visszavonásához. Miután Mack szerződése lejárt, a magyar kormány szerződést kötött a Policy Impact Strategic Communications nevű céggel, amelyet William Nixon, egy veterán republikánus lobbista vezet, és amely 265 000 dollárt kapott a lobbitevékenység és a PR-tevékenység támogatására 2018-ban és 2019-ben. Korábban segített megalakítani az Amerikai Magyar Intézet nevű csoportot, amely megszervezte a magyar törvényhozók washingtoni látogatását.

A Fox News műsorvezetőjének, Tucker Carlsonnak az édesapja tagja a Policy Impact és az Amerikai Magyar Intézet igazgatótanácsának is.”





Akkor válasszuk szét gondosan a tételeket, mielőtt belebolondulunk: volt tehát olyan summa, amit kizárólag sajtómegjelenésekre különítettek el, volt olyan, ami kizárólag a lobbi- és PR-tevékenységet finanszírozta és volt, amiből az alapítványi pénzalapokat fedezték.

Mindenesetre most már világosabb, hogyan került Magyarországra Sessions, Pence és Tucker Carlson.

Került, amibe került, idevásárolták őket.

Nem mernék egyetlen, bár igen alapos újságcikk alapján végösszeget mondani, könnyen lehet, hogy akár komoly tételek is elkerülték a NYT munkatársainak figyelmét, egyelőre azt kérdezném csak: bármennyit is költöttünk erre a lobbitevékenységre, megérte?


A válasz egyszerű: nem. A trumpi külpolitika rapszodikus, érzelmi alapú döntések sorozata volt tőlünk is, a pénzünktől is teljesen függetlenül, a bideni diplomáciát egyelőre hümmögve nézem, mert mintha a céljai nem vágnának egybe a tetteivel… de mindegy, Biden köreibe úgysem sikerült beférkőzni. Az amerikai sajtót sem teljességében, sem részben nem lehet Orbán-baráttá tenni, akkor sem lehetne, ha a teljes magyar GDP-t erre fordítanánk – túl nagy, a kísérlet is értelmetlen. Tulajdonképpen csak három eredménye volt a rengeteg pénz elköltésének:

– a magyar sajtószabadság anyagi támogatását célzó terv megtorpedózása

– a Trump-Orbán találkozó létrejötte

– Tucker Carlson Orbán-interjúja

Haszna az ország szempontjából egyiknek sem volt, csak kára, sőt, tulajdonképpen még a kormány is maximum presztízs-nyereségként könyvelheti el ezeket.

Nem lehet erre mást mondani: így mulat egy magyar úr.

És így fizetjük mi, mindannyian.