Szele Tamás: Kakas a szemétdombon

Nagyon örülnék annak, ha az ember írhatna végre valami másról is ezen a héten, mint a megfigyelési botrányról, de amit nem lehet, azt nem lehet. Itt áll mellettem egy komisszár, a kezében egy Makarov, a sapkáján ötágú, vörös csillag, vastagon ki van rúzsozva, bűzlik a Krasznaja Moszkvától és a halántékomhoz tartja a fegyvert, követeli, hogy írjak szépeket Sorosról.

Ahogy azt Józsika elképzeli. A Horváth Józsika, a Magyar Nemzettől, az Alapjogokért Központ biztonságpolitikai tanácsadója, a fékezhetetlen agyvelejű megmondóember. Más kérdés, hogy a valóságban csak két pizzaszelet és egy kávé van a közelemben, a világon senki sem kényszerít semmire, és még attól sem kaptam sikítozó rohamokat, amikor tegnapelőtt megtudtam, hogy bizony rajta vagyok én is telefonszámom alapján azon a megfigyelési listán. Nem részletezem a dolgot, de ettől sem hatódtam könnyekig, ugyanis kalandos életem folyamán elég sokszor voltam már megfigyelt. Ha így áll a helyzet – és úgy néz ki, így áll – akkor legalább három-négy éve minden adatbázisomat, munkámat, írásomat és kommunikációmat látták, látják. Amennyiben ezek között nincs semmi, ami miatt akár csak eljárást indítsanak ellenem, akkor az azt jelenti, hogy kellemetlennek találhatnak, de veszélyesnek vagy törvénysértőnek nem, szóval nincs mitől betojni. Nem mellesleg: úgyis állandó megfigyelés alatt nőttem fel, igaz, egy másik kor, más, primitívebb technikáját alkalmazták annak idején, Váradon, de nem újdonság nekem ez. Maximum annyi belőle a tanulság, hogy a 2021-es Magyarország jobban teljesít, és utolérte az 1986-os Romániát.

Hoppá, most mégis bejött a szobába egy erőszakos, kényszerítő hatalom, fenyeget is keményen, nyávog és fúj – Spárga macska követeli a második ebédjét. Viszont nincs kirúzsozva. Szaga, az van neki, vetekszik a Krasznaja Moszkvával, de inkább intenzitásban, aki ezt az odőrt kozmetikai célokra akarná eladni, csődbe is menne azonnal. Tán még a városból is kikergetnék.

Térjünk vissza a tárgyra: akkor most mi van ezzel a megfigyelési botránnyal? Mi lenne, terjed, mint ostrom után a kolera. Az ügy roppant szerteágazó, én magam is naponta harminc-negyven írást olvasok el ahhoz, hogy átlássam a fejleményeket, meg sem próbálnám pár mondatban elmagyarázni, de az az egyik legfontosabb eleme, hogy nem, nem vagyunk a főszereplői.

Magyarország ebben a darabban is csak mellékszereplő. Statiszta, nem több. Két okból fontos nekünk, magyar állampolgároknak a történet: az egyik az, hogy rajtunk kívül uniós tagállam nem akad a Pegasus felhasználói között. És azt az izraeli törvények miatt csakis kormányoknak, kormányszerveknek szabad eladni, tehát ha bárki magyar állampolgárt megfigyeltek vele, azt jó eséllyel pártunk és kormányunk tette, ugyanis más kormánynak nem volna érdeke belenézni Panyi Szabolcs vagy más kollégák életébe, az enyémről nem is szólva. Ebből következik a másik ok: a magyar kormány emiatt hihetetlenül kényelmetlen helyzetbe került Európában is, belföldön is.

Más országokban ilyenkor hatalmas vizsgálat következik, minden kiderül és bukik a kabinet, nálunk egyelőre az a hivatalos álláspont, hogy nem történt semmi, hazugság az egész, amit a magyar kormány lejáratására talált ki a gonosz kommunista Soros. Szeretem ezt a kommunistázást különben, főleg, mikor vezetőink úgy járnak tányért nyalni Moszkva és Peking között, mint az óra ingája, ha véletlenül hazatévednek, nem ismernek rá Ferihegyre.

A dolog alapproblémája az, hogy pár éve megjelent a hírszerzés, mint szolgáltatás a világpiacon, melyik ország szabályozza, melyik nem, és a mi vezetésünk azonnal beszédült ügyfélnek. Ezt pedig sehogy nem lehet megindokolni, sehol sincs az a varázsló, aki beletojt a mi saját nadrágunkba, azok sajnos csakis mi lehettünk. Ez okozza a csodálatos kormányszintű magyarázatot, emiatt vigyáz Orbán Viktor, hogy semmi konkrétumot ne mondjon, inkább rálőcsöli a valóban kínos feladatot Pintér Sándor belügyminiszterre, a tapasztalt mocsári hajósra, aki pedig mostanáig egyetlen mondatnyi értékelhető magyarázatot volt képes kiizzadni:

A Belügyminisztérium a jelenleg rendelkezésére álló adatok alapján egy – eddig ismeretlen szervezet által – nemzetközileg gerjesztett botrányt feltételez, amelynek középpontjában nem Magyarország titkosszolgálatai állnak.”

Ez így szánalmasan kevés, ráadásul nem is vág egybe a másik hivatalos magyarázattal, miszerint Soros és a kommunista Brüsszel a vétkes. Bár mondjuk egy belügyminiszter van akkora úr, hogy utólag őhozzá kelljen igazítani az előző magyarázatot is. Erre látunk kísérletet a mai Magyar Nemzetben Horváth József tollából, akinek lehet komoly elhárítói tapasztalata, de bölcsebb volna a betűtől távol tartani, mart amikor írással kísérletezik, annak vagy szánalmas, vagy szomorú lesz az eredménye. Fogalmazni tud a maga módján – gondolkodni nem. Sebaj, gondolkodnak helyette. Különben a baloldalizás, kommunistázás neki tanult szakmája, és ezt az ő nemzedékéből kevesen mondhatják el magukról: úgy áll a helyzet, hogy ő 1989 előtt a BM III/III-4-b. alosztályon szolgált alhadnagyi rangban, éspedig a szektásnak minősített, egykori és aktív párttagok, trockisták, „álbaloldaliak” elhárítása volt a feladata. Szóval, azok ellen harcolt, akik nem úgy voltak baloldaliak, ahogy azt elvárták tőlük, hanem másképp. Nem részletezném a karrierjét, volt ő azóta sok minden, csak épp a legélesebb kés a fiókban nem volt soha – mégis úgy villog most, mintha maga a legendás Maszamune kovácsolta volna és Hattori Hanzo forgatná. Pedig csak Pintér meg Orbán markában van. De lássuk, mit mond?



Nem tévedünk nagyot, ha azt mondjuk, hogy az elmúlt napokban egy ilyen külföldről kiinduló, hibrid támadás érte hazánkat. Az első hír szerint a Soros Györgyhöz kötődő jogvédő szervezet, az Amnesty International és a párizsi székhelyű Forbidden Stories nonprofit médiaszervezet tizenhét (!) lap részvételével szervezett meg egy oknyomozó projektet. Már itt álljunk meg! Ne higgyük el, hogy civilnek tűnő jogvédő szervezetek és lelkes újságírók, külső technikai és anyagi támogatás nélkül érzékeny adatok, információk birtokába juthatnának. Különösen árulkodó, hogy az Amnestynek Berlinben biztonsági részlege, laborja is működik. Amely képes az amatőr szakembereivel egy profi kémszoftvert, a Pegasust beazonosítani, a nyomait detektálni.”

Ha az előbb azt mondtam, nem egy Maszamune-kard, azt is kell mondanom, hogy nem is egy számítástechnikai szakértő. Ködösít, misztifikálja a feladat nehézségét: dehogynem lehet nagyot alakítani akár a konyhaasztal sarkáról is, csak éppen érteni kell hozzá. A témát sem olvasta át rendesen: az a bizonyos berlini labor torontói és Citizen Lab a neve. Erősíti a korábbi legendát, miszerint „profi szoftver nem hagy nyomot”, pedig dehogynem, csak nem olyant, ami egyből látszana a telefon átlagos tulajdonosa számára – meg azt se feledjük, a Pegasust észrevehetetlen behatolásra fejlesztették. Miért keresné bárki is ennek a nyomait – ha maga a behatolás észrevétlen maradt és ő nem is sejti, hogy megfigyelik? Hagy az nyomot, uram, csak tudni kell, hol keressük.




Ne legyen kétségünk: ez nem ügyes amatőrök barkácsolása. Ez egy előre felépített, megtervezett dezinformációs támadás első lépése volt. Ezt követte egy több tízezres állítólagos lista, amit egy névtelen informatikai munkatárs adott át a Washington Post újságírójának. A német Die Zeit közben azt is tudni vélte, hogy Emmanuel Macron elnököt és a fél francia kormányt is meghekkelték ezzel a programmal. A francia elhárítás már biztosan lázasan keresi, hogy az oknyomozók milyen zseniális módszerrel derítik ki azt, amiről fogalmuk sem volt. Mert ha tudták volna, nyilván megakadályozzák a francia vezetés elleni támadást.”

Értem, uram, dezinformációs támadásról beszél, tehát ön szerint nem is volt megfigyelés. Se itt, se ott, se amott. Nagy kár, hogy pont az ön által emlegetett francia elhárítás is másként tudja ezt, és valóban kissé idegesek, de ők a marokkói hírszerzést hibáztatják az eszköz használatáért, nem az oknyomozókat. Marokkó ellenben a legfrissebb hírek szerint rágalmazási pert indított az Amnesty International és a Forbidden Stories ellen, ők ugyanis hivatalosan tagadják a megfigyeléseket, illetve azt mondják, hogy „nincs rájuk bizonyíték”. Nem hivatalosan meg kiderült, hogy nem csak francia újságírókat, ügyvédeket, aktivistákat és politikusokat – Emmanuel Macront is – figyeltek, hanem mellesleg a saját, tulajdon királyukat, VI. Mohammedet és annak családját is. Nem csodálkoznék, ha Marokkóban rövidesen vagy a hírszerzés, vagy az állam élén vezetőváltás következne be.




Ennek a nagy valószínűséggel külföldről indított dezinformációs támadásnak harmadik lépcsőjében a „független” magyar hírportálok és nyomtatott sajtójuk egymásra rímelő módon órák alatt adta kézről kézre, és fújta egyre nagyobbra és színesebbre ezt a történetet. Aminek folytatásaként indult egy abszurd verseny, hogy még ki mindenki szerepel ezen az állítólagos listán. Mert aki számít, akinek súlya van, azt biztosan le is hallgatják. Legyen az vidéki önkormányzati képviselő, önjelölt politikus, magát oknyomozónak látó újságíró vagy vállalkozó. A jövő év tavaszán választások lesznek Magyarországon. A kampány elkezdődött. Külföldről, általunk eddig nem ismert politikai erőközpontból elgurítottak egy hógolyót, abban bízva, hátha lavinát fog elindítani.”

Akkor tehát minden világos. A marokkói, a francia, az indiai és a pakisztáni botrány – mert ezekben az országokban áll a bál a Pegasus miatt – mind-mind hazugság, ami csakis és kizárólag abból a célból született, hogy Soros balliberális-kommunista-genderfluid sajtómunkásai beavatkozhassanak a jövőre tartandó magyar választásokba.


Ezért kell felforgatni a fél világot, ez az oka, semmi egyéb. Orbán Viktor olyan kimagasló világítótornya a világpolitikának, hogy megéri felforgatni miatta a fél, de holnapra lehet, hogy az egész planétát.

Mintha kissé aránytalan lenne a dolog. Értem én, hogy be kell biztosítani a pozíciókat, és hetente egyszer muszáj bejutni nyelvvel ennek érdekében azok közé a farpofák közé, de azért ez kissé sok.

Valami olyasmi jut az ember eszébe, hogy nem azért kel a Nap, mert kukorékol a kakas, hanem azért kukorékol a kakas, mert kel a Nap.


A tapasztalatlan szemlélőt megtévesztheti ugyan a napkelte és a kukorékolás viszonylagos egybeesése, de ha a kakas elhiszi magáról, hogy ő parancsol a Napnak, és nyár közepén, délben kiáll a szemétdombja tetejére, majd megparancsolja, hogy mindenhová süssön, csak reá nem, akkor meg fogja ütni a guta a napszúrástól.

Akárhogyan is kárálják neki páran a baromfiudvarban, hogy ő a világ ura, így annak a tűzgolyónak is parancsol. Lehet úr a szemétdombon, lehet úr a baromfiudvarban is, de máshol nem parancsol ő senkinek, semminek.

Csak egészen ostoba kakasok próbálkoznak ilyesmivel – vagy olyanok, akik teljesen elbutultak a hatalmuktól.


Szóval nyugalom: ez a botrány nem rólunk szól. Ez minden országról szól, aminek rossz, méltatlan kormánya van, ahol a vezetők zsoldosokat fogadtak fel, hogy a saját népük, választóik után kémkedjenek.

Ha ebbe a kategóriába mi is beleesünk, az a mi bajunk, de tehetünk is róla.

Tetszettünk volna nem megválasztani ezeket a kakasokat.

Ami meg a kirúzsozott komisszárt illeti a Makarovval, valamelyikünknél tényleg ott állhat, Horváth úr, de mivel nálam nincs, csak magánál lehet ez a kényszerítő szörnyeteg.

És gyanús, hogy nem kívülről tartja a halántékához a fegyvert, hanem belülről.

Legközelebb ne engedjen neki. Egy próbát megér.