Független sajtótermék
Szóval akkor megint lesz magyar űrhajós, és ha mindenki kipoénkodta magát azon, hogy „lőjék ki” az általa épp nem kedvelt politikusokat, akkor gondolkodjunk el kicsit komolyabban is azon, hogy miről van szó, mennyibe kerül és megéri-e a befektetés.
Azt rögtön az elején le kell szögeznünk, hogy sej, Nagyabonyban csak két torony látszik, Balatonberényben meg ráadásul csak egy. Az látszik, de reggelente nem hallatszik, minek utána egész nevetséges kis kutyakomédia bontakozott ki a magyar sajtóban.
Isten mentsen meg Kásler Miklós védelmétől. Ha koronavírusos lennék – még simán lehetek –, és azt nyilatkozná rólam, hogy meg fognak gyógyítani, sürgősen elgondolkodnék a végrendeletemen.
Kezdjük ott, ahol végezni fogjuk: ez a szegény magyar sajtó mindenkinek fáj. Kinek ezért, kinek azért, kinek jó okkal, kinek parancsra, de fáj. Az elmúlt héten két írás jelent meg a független média szívós és alapos ledarálásáról, ehhez írok én most egy harmadikat.
Egy egészen kitüntetett állapot, a „már” és „még” nem között. Köztes lét, hogy Tibetből is plagizáljak valamit. Nem kellene feltétlenül kitüntetettnek lennie, lehetne sima átmenet is, de vannak kivételek. Szerencsés kivételek, lehetne mondani, de ennek csak fele a szerencse. Vagy annyi sem.
Vége van a világnak, kérem, a gyermekeinket mind egy szálig megrontják, akinek esetleg nincs, azt őt magát fogják, ez már bizonyos, mert megírta az Origo és az sosem hazudik. Én meg lassan eljutok oda, hogy az igazmondó Origo helyett a logaritmustáblát olvasgatom, mert annak nem tudom előre megmondani a végét, ennek igen.
Körülbelül így lehetne összefoglalni a szép, hosszú interjút, amelyet ma olvashattunk a Portfolio hasábjain és ami Szijjártó Péter külügyminiszterrel készült. Esetleg még úgy, hogy „eb ura fakó”, de nagyon másképp sehogyan sem lehet értelmezni.
Szóval sikerült úgy megoldani Pintér Sándor meghallgatását a Nemzetbiztonsági Bizottság előtt, hogy meg sem kellett szólalnia. Nem vártam mást, de mégis, olyan jellemző, olyan mostani, olyan nagyon magyar dolog ez a néma meghallgatás, hogy nem mehet el mellette az ember szó nélkül. Ha már Pintér maga szótlan maradt.
E hétre nemigen várjanak tőlem többet, már le sem írom, miért. Ez az új ötlet viszont annyira szánalmasan dühítő, hogy egy hangyányit – koncentrálhatnám a hangya egy bizonyos testrészére, de az annak méretben és jellegben megfelelők inkább a Parlamentben ülnek – foglalkoznunk illik vele, tányértörés helyett.
“Gaál Péter: Anonymusról, Pióker Ignácról és más csacskaságokról” bővebben
Ha mostanság újságot csinál az ember, úgy érzi, a jütlandi csatába keveredett. Gigászi hajóágyúk sortüze dörög mindkét oldalról, csatacirkálók süllyednek el, megfigyelési ügyek, homofób törvények dübörögnek, a csendesebb, kisebb hírek pedig elsikkadnak.