Gaál Péter: Lesz maga juszt is az enyém

Hát, megint sikerült belegyalogolnom valakinek a lelkébe. Néha nem állom meg, ismét hamu fejemre, de ha már adta az Isten mára ezt a pompás témát, amit egyébként – vitákon kívül – még szeretek is, a hobbikutyázást, írjunk kicsit róla. Úgy írjunk kicsit róla, hogy tudván tudjuk, én és Önök, nem mindenkit érdekel.

Legyen tehát valami más is benne, valami általánosabb, önkritikával megbolondítva.

Az önkritika – lásd fentebb – el is kezdődött. Nem kellene nekem kakaskodni. Pláne nem abban, amihez értek. Pláne nem úgy, ahogy tettem. De mondják, mondják, Önöknek nem esik néha jól egy kis renitenskedés? Amikor a célszerűséget felülírja a szabadság hamis illúziója? Amikor az ember csakazértis?

Lesz maga juszt is az enyém, drága Liberté kisasszony, aki már a barikádokon is vezette a népet, hogy hova, ne firtassuk, de vezette, kezében a trikolórral, már akkor megszerettem Kiskegyedet, és ez a szerelem most is lánggal ég.

Mondjátok meg Máriának, üzenem szegény néhai Koós Janival.

Még el se kezdted, máris királyi többest használsz! ‘Írjunk?’ Nem mi írunk, hanem te, egyedül!” Ó, dehogynem. Mi írunk. Önök nélkül bele se fognék. Egy színész se a… egyetlen színész se a tükörnek játszik, akartam mondani, pedig dehogynem. Pont annak.

A színész tükre a közönség. Közönség nélkül nincs szín. Ha pedig nincs szín, színész sincs.

Miről is kakaskodtam egy kedves úr posztja kapcsán egy kedves hozzászóló hölggyel? Arról, hogy… mindegy. Valamiről, ami egy olyan témával kapcsolatos, amihez érteni vélek kicsit. És amikor… „Amikor mi?” Amikor olyat hallok… „… ami más, mint a te véleményed…” Nem, ami más, mint az én tapasztalataim…. „…melyeket később annak rendje-módja szerint általános igazságokként tálalsz, a lehető legnagyképűbb modorban…” Jó, igen, hamu fejemre, de ha… „… de ha micsoda?” „De ha látom, amit ő még nem lát…” Látod? Mit látsz? Valamit, amin te, úgymond már túl vagy? A kutyákon túl vagy, egy csomó egyéb dolgon is túl vagy, túl vagy a küllemi kutyázáson, annak minden vélt – mert ez is csak vélt – lelki nyomorúságán, az egész kutyázáson túl vagy, en bloc, tenyésztéssel, díjakkal, sétákkal, mert neked arra kellettek… mire is?” Önkifejezésre. Önkifejezésre kellettek, és feltételezem, hogy a legtöbb éremvadásznak arra kellenek. Már ebben is meg lehet különböztetni tenyésztőt, aki azért mégis alkot, és tulajdonost, aki csak besegít, de nem alkot, viszont utána learatja a saját babérjait, mint amikor valaki megvesz egy drága ruhát, autót, karórát, ékszert, és úgy villog vele, mint a szánalmas ex-politikus-önjelölt – önjelöltségbe csomagolt kormányjelölt? – anabolikus szteroidkiállítás bármely saját vagy kölcsönzött vagyontárgyával? Ha Krisztián engem is be akarna perelni: akár Arnoldról is írhattam volna, ha olyan lenne, de vannak egyéb lehetőségek is. Ez is csak tipográfia, semmi más.

Az a baj ezekkel a cumókkal, hogy úgy kellene őket kihelyezni, hogy közben az ember kiszívja a lényeget, és utána ezt a lényeget is eldobja. Mindennek több oldala van, és több esszenciája. Van kutyázás a kutyával való kontaktus okán, van használati kutyázás és van versenykutyázás. Utóbbi van a kutya valamiféle formálása (képzése) okán, van a kutya „tökéletesítése” okán – ez lenne a szakszerű tenyésztés –, ennek is vannak különböző szempontok szerinti árnyalatai (küllem-, munka-, harc-, speciális egyéb szempont, ilyen a családbarátság, nem allergén szőrzet stb.). Mindenféle van, de ez a sok mindenféle két kivétellel mind-mind tükör. Egy-egy ambíció tükre, összességében annak tükre, ahol tartunk. Ha életünk végén is ott tartunk, hogy drága pénzen megveszünk, kikozmetikáztatunk egy állatot, drága pénzen kiállítjuk – előállt a színpad –, majd learatunk valamiféle babérokat, már ha learatunk, akár mint tenyésztő, akár mint tulajdonos, és nem ismerjük fel, hogy abban a tükörben nem mi látszunk, hanem e példa szerint a kutya, összességében valami más (vagy – ha emberről van szó – valaki más), akkor az egész teljesen felesleges kör volt. Mi a kivétel? A kivétel, ha a kutyát – is – eszköznek fogjuk fel. Ha ehhez kutyára van szükség, legyen kutya, de itt sem ő nem hangsúlyos, sem mi nem vagyunk hangsúlyosak, hanem a kettőnk kapcsolata a hangsúlyos. Ami ebből lesz. A két kivétel a szolgálati és kontaktpartner kutya. Első esetben a kutya alapból valamilyen gyakorlati tovább lépésre kell, hogy éppen kutyáról van szó, mintegy véletlen. Lehetne nagyharang is, csak a nagyharang aligha szagolná ki helyettünk a kábítószert, aligha vezetné a vakot, és aligha őrizné a portát. A második esetben a kutya katalizátor. Valami, ami feldolgozhatóvá teszi számomra a világot, amibe én magam is beletartozom. Sok ilyen van, és egyáltalán nem kell hozzá semmiféle kutya, de a kutya is ide tartozik. Ide tartozhat egy növény is, egy másik ember is, saját gyerekünktől a párunkig, párunktól a barátunkig, vagy akár egy ismeretlenig. Ezzel el is jutottunk a lényegig. Addig a valamiig, amibe ez a sok minden összefut. Ez a valami pedig…


… a szeretet.

Nem az emocionális szeretet, hanem a krisztusi szeretet.

A következő lépés, hogy az ember ezt is eltolja, mint egy üres tányért. Nem mint aki hiányol valamit, hanem mint aki jóllakott.

Tudják, Buddhának a legtöbb szobra mosolyog.