Szele Tamás: Vírustagadók hetedhét országból

Azért különös dolog ez a vírustagadás, aminek az oltásellenesség és Qanon a szülei, rendszerint kéz a kézben jár közöttünk ez a kis család és szedi az áldozatait. Nyugalom: lehet eltenni azokat a bicskákat, ma nem a magyar vírusszkeptikus bálványokkal és hírekkel fogok foglalkozni, hanem a külföldiekkel.

Viszont kifejezetten azzal a szándékkal teszem, hogy bemutassam, hogyan működik ez az ostobaság, mi a hatásmechanizmusa. Veszélyesebb ragály, mint maga a pandémia, annyit elmondhatok előre is. Három külföldi hírt veszek példának, egyik szőke, másik barna, harmadik meg csodaszép.

Az első az lenne, hogy az a csúnyarosszgonosz illuminátus-gyíkember kézben lévő Facebook harminc napra felfüggesztette a venezuelai államfő, Nicolas Maduro oldalát, mivel Maduro megsértette a közösségi oldal szabályait azzal, hogy egy olyan gyógymódot ajánlgatott a koronavírus ellen, melynek hatékonyságát nem támasztják alá bizonyítékok. Egészen pontosan január óta ajánlgatja a többek között kakukkfűből készített Carvativirt, mint csodaszert, ami mellékhatások nélkül véd meg a koronavírussal szemben. Azonban a tudomány mai állása szerint nem véd az meg semmitől. A Facebook eltávolította a videót, mivel az oldal szabálya szerint semmiről nem szabad állítani, hogy védelmet garantál a koronavírussal szemben. A vállalat közleménye szerint a WHO iránymutatásait tekintik irányadónak, és a világszervezet szerint jelenleg nincs gyógyszer, ami gyógymódot jelentene a fertőzésre – írja a 444.

Mármost nem ez az első csodaszer, ami politikusok ajánlásával kering: Putyin még járvány legelején külön kutatóintézetet bízott meg azzal, hogy vizsgálják meg: hatásos-e a szibériai kocsányos tölgy bármely porcikája is a betegség ellen. Az intézet hosszas munka után, szepegve bevallotta: nem hatásos, de a cár atyuska jó hangulatában volt, és nem küldte el a kutatókat Szibériába tölgyfának, csak többet nem esett szó erről az ötletről. Lukasenka fehérorosz elnök egyszerűbb lélek: ő vodkát, szalonnát és jéghokizást javasolt a kórság megelőzésére, egészen addig, amíg már a hokisok nem voltak hajlandóak játszani, úgy féltek a tömegtől és a fertőzéstől. De mondjuk neki volt és van más baja is. Szóval a különben összesen csak érettségivel és egy egyéves kubai politikai tanfolyammal kiművelt Maduro, akinek eredeti foglalkozása buszsofőr, egyáltalán nincs egyedül a hülyeségével, ebben a történetben egyedül az a csoda, hogy őt letiltotta a Facebook egy kicsit, pedig elvben létezik az a szabály, hogy politikusoknak szabad hazudozni a közösségi oldalon, csak másoknak nem. Mindenesetre aki mártírnak akarja látni, ám lássa, szerintem ugyan kesztyűs kézzel bántak vele, és más ok is lenne arra, hogy alaposabban megpirongassa már valaki egyszer.

A második esetünk már bonyolultabb. Arról szól ugyanis, hogy a német vírustagadók, a querdenkerek egyik legprominensebb hangadója, bizonyos Attila Klaus-Peter Hildmann Törökországba menekült, mikor megtudta, hogy a berlini ügyészség letartóztatási parancsot adott ki ellene. Amivel nem is lenne baj, ugyanis a mi Attilánk eredetileg török volna, hova menne máshová? Akárhova, ugyanis ő egy szélsőjobboldali, törökellenes török. Ilyen élőlény is van, akármilyen abszurd.

Szóval ez az Attila eredetileg valóban töröknek született, azonban német nevelőszülők nevelték fel, ő pedig – nem a kritikus sajtó, hanem a saját definíciója szerint – „ultrajobboldali német nacionalistává” cseperedett. Egy vegán szakácskönyve tette híressé, majd tévéműsorok sztárja lett, hogy az országos ismertségét egyre súlyosabb konspirációs elméletek terjesztésére használja. A koronavírus-járvány végképp begerjesztette: miután arról értekezett, hogy a járvány a zsidók bosszúja, amivel – Soros György irányításával – ki akarják irtani a német fajt, rendőrségi nyomozás is folyt ellene. A férfi mindeközben Adolf Hitlert dicsőítette és kommunista diktátornak nevezte Angela Merkelt. Bajba újabban akkor kezdett kerülni, mikor letartóztatták az egyik berlini querdenker tüntetésen, és miután kiengedték, azt nyilatkozta:

El kell tűnnöm a közéletből, mert a demokrácia meghalt Németországban.”

Aztán persze nem tűnt el, de annyira nem, hogy kifejezetten kampányt indított a Twitteren, melyben azt állította, hogy Angela Merkel minden héten embereket áldoz a Pergamonmuseumban álló pergamoni oltáron, és az illetők húsát el is fogyasztja. De még ezért sem adtak volna ki ellene letartóztatási parancsot! Azért adták ki, mert addig terjesztette ezt az eszement ostobaságot a Twitteren, míg néhány híve vagy követője meg nem rongálta valami olajos folyadékkal a felbecsülhetetlen értékű antik oltárt, sőt, ha már ott voltak, ugyanígy megrongáltak pár óegyiptomi szarkofágot is. Meg ami még a kezük ügyébe esett.

Itt már bizony anyagi kár volt, sokat késett a letartóztatási parancs, de csak megszületett – Attila meg közben elhussant német földről és Twitter-üzenetben üdvözölte a berlini ügyészséget a napfényes Törökországból. Normális időkben már kiadták volna, csak a mostani idők nem normálisak. Ezzel szemben gondolkodjunk kicsit. Ha Attila Hildmann – minden török származása dacára – antiszemita, rasszista és bevándorló-ellenes, amibe természetesen Németország területén a törökök is beleszámítanak, akkor ő most Törökországban micsoda?

Német bevándorló? Akkor utálnia kell magát. Vagy török hazafi? Akkor pláne. Sehogyan sem lesz ez jó, és ha valaki megtalálja a korábbi törökellenes nyilatkozatait, az sincs kizárva, hogy alaposan megtáncoltatják. Szóval nem jó törökgyűlölőnek lenni, ha az ember történetesen töröknek születik – de általában véve sem jó egyetlen más népet sem utálni, nem csak azért, mert hülyeség, de azért is, mert bármikor kiderülhet valamelyik dédszülőnkről, hogy éppenséggel közéjük tartozott. Hildmann alaposan meg fogja járni, akármennyire is Attila. Remélem, Magyarországra nem menekül, mert a bevándorlási hatóságaink belebolondulnának, míg eldöntik, hogy török-e vagy német, az viszont biztos, hogy a budai Várban kéne elszállásolni, történelmi hagyományainkhoz híven.

A végére hagytam a legröhejesebb hírt. Ennek már van magyar vonatkozása is, annyiban, hogy nálunk is terjed. Egy mémről van szó, amelyen egy bizonyos dr. John Sins teszi fel a filozofikusnak tűnő kérdést:

Ha a vakcinák működnek, akkor miért kell az embereket arra kényszeríteni, hogy megkapják?”

Elém a „Normális élet Somogy megyében” nevű csoport megosztásában került, azzal a kísérőszöveggel, hogy:

Milyen igaz amit Dr. Sins említ. Csak kár, hogy a hatalom által kontrollált médiában ezt nem említik. Akkor milyen más lenne a birkák véleménye.

Én nem akarom beoltatni magam. És megvannak rá az okaim.”

Valahogy ismerősnek tűnt nekem ez a nagytudományú Sins doktor. Én ugyan nem nézek pornót soha (nem én, tessék elhinni…), de van egy ismerősöm, akinek a másodunokatestvére szokott (maguk is ezt mondanák), és az azt mondta, hogy a képen valóban John Sins látható, csak az illető nem doktor, hanem egy ismert és sikeres pornószínész. Olyan alkotásokkal dicsekedhet, mint a 2008-as Fuck Club, a 2009-es Pompomlányok, a lefordíthatatlan című 2011-es Big Butts Like It Big 6 (melyért az „év anális jelenete” díjra is jelölték) vagy a 2016-os Játsszunk doktorosdit, szerintem abból származhat a kép is. Még Photoshop sem kellett hozzá! Csak rárakták a feliratot és kész is volt.

Viszont legyünk becsületesek: pontosan ismerjük a mém létrejöttének körülményeit. Ez nem magyar kéz munkája, ezt tréfából rakta össze egy amerikai kolléga, az Intercept munkatársa, Ken Klippenstein, majd elküldte egy hamis profilról a korábban Bill Clinton és Al Gore beszédírójaként és politikai tanácsadójaként dolgozó, de ma már maszk- és oltásellenességéről ismert, harcosan aktivista Naomi Wolfnak. Azzal, hogy „munkája és szókimondása nagy tisztelője vagyok”. A vicc túl jól sikerült: Wolf asszony azonnal elkezdte osztani a mémet, és hiába mondták már neki, hogy izé, bocsánat, ez csak trollkodás volt, vicc, ez egy pornószínész, hiába vette le, az már elindult világhódító útjára és most kerüli meg sokadszor a Földet.

Hát ilyen szép ez az oltásellenes, vírustagadó, maszkellenes mozgalom: van benne kakukkfű, törökellenes török és az év anális jelenetéről ismert doktor.

Ne tessék azt mondani, hogy nálunk másmilyen, mert menten röhögőgörcsöt kapok.