Gaál Péter: Millió, millió, millió rózsaszál


– Már nem szeretsz, Géza?

– Miből gondolod, Franciska?

– Mert még egy szál virágot se kaptam tőled névnapomra. Tegnap pedig nőnap volt, ha nem tudnád. Akkor azt gondoltam, biztos elfelejtetted…

– Soha nem felejtem el, Franciska.

– Tehát mégsem szeretsz. Van valakid?

– Nincs senkim rajtad kívül.

– Haragszol rám?

– Dehogy haragszom, életem értelme!

– Akkor miért? Mondd már meg!

– Nézd, mókuscickány. Rosszul közelíted meg a dolgot. Mi is a jelen? A mai nap? Pont olyan, mint a tegnapi: illékony pára. Amaz már el is illant, és ez is el fog illanni. Átszalad rajtunk, mint macska az úttesten, ha szerencséje van. Mi marad belőle? Egy emlék. Bölcs ember ilyenkor nem a szürke aszfaltra gondol, hanem arra, hogy milyen szép macska volt. Már majdnem beálltam a Széna téri virágbolt előtti sor végére, amikor a homlokomra csaptam: te Géza! Ezt a példát mutatta neked a drága miniszterelnök úr? Hát mennyi virágot is vettél a te Egyetlenednek a vele töltött boldog évek alatt? Évente minimum kettőt! Az már nyolc szál méregdrága rózsa, Franciska! Gerbera, turbánliliom, kála, őszirózsa! Mittudomén, nem ismerem a virágokat. Nyolc, érted?! Nyolc. Ki se számolom, mennyibe kerültek, mert érted mindent.

– De idén akkor se kaptam!

– No és? Belőled most a Gyurcsány beszél, tubicám. Beadatott eddig a drága miniszterelnök úr egymillió-negyvenhétezer adag koronavírus elleni vakcinát, és az a gátlástalan politikai kalandor a zsebében levő, saját nemzetére rontó, bukott baloldallal azt nehezményezi, hogy éppen ma miért nem adnak be többet. Hát ezeknek semmi nem elég? Ugye, te nem vagy ilyen, szépséges selyemgubóm? Súlyosan csalódnék benned! Egy életre boldogtalanná tennél!

– Csak azt ne, Gézám! Vedd úgy, hogy nem mondtam semmit. Ugye, nem hagysz el?

– Már hogy hagynálak, drágaságom? Egy ilyen belátó cukifalatot? Soha, szerelmem!

– És ugye, még sok ilyen szép nőnapot és névnapot szerzel nekem?

– Mérget vehetsz rá, gyönyörűségem.