Független sajtótermék
Csak nem nyugszik a magyar kormányfő, kezdenek olyan hiperaktív periódusai lenni, amik korábban kizárólag Kövér Lászlóra voltak jellemzőek: aztán majd a mániás-euforikus állapotot persze depresszió váltja, de hát így jár, ha nem szedi a porokat, amiket a doktor úr írt.
– Mit rejtegetsz a pad alatt, te kis haszontalan?
– Semmit, tanár úr.
– Nana. Add csak szépen ide! Nini, egy könyv! Egy könyvecske. Lássuk csak, miket is olvasol? Lám, lám. Tudtam én.
Azt, hogy nálunk bolond világ járja, tudjuk jól: de bolond a világ a Föld kerekén mindenütt. Nem tudok ellenállni a kísértésnek, be kell mutatnom a krími öltönyös vízimentőket, mert az ő esetük mutatja be leginkább, milyen irányba kezd megbolondulni ez az egész sárgolyó.
Nézegetem itt a magyar jobboldali sajtó állapotát, és hümmögök. Az egy dolog, hogy nem értünk egyet szinte semmiben sem: az természetes. Az lenne baj, ha egyetértenénk, és ez nem is a jobboldaliság miatt van így. De azokat a szakmai Csimborasszókat, amiket nap nap után meghódítanak, nem hagyhatom szó nélkül.
Mindenki a botrányos tegnapi törvényhozási tragikomédiáról beszél, ami álszent szemforgatással tiporja sárba minden szexuális kisebbség jogait, mintegy mellesleg, gyermekvédelemnek álcázva az uszítást és ez így is helyes – legalább beszéljünk róla, mást úgysem nagyon tehetünk.
Minden érzi a vihar közeledtét, írná Mikszáth (és nem Akutagava Rjúnoszuke, akitől a címet kölcsönöztem). A NATO Kínának, Kína a NATO-nak üzenget, meg-megszólal Németország is, Biden meg Putyin pedig Genfbe készül a holnapi csúcstalálkozónak nevezett dicsőséges csihi-puhira.
Az ember csupán azokat az eszméket hirdeti és tükrözi vissza, amelyek korának eszméi és tévedései. (Eliphas Lévi)
“Gaál Péter: Szomszédasszony azt hiszi (hogy a lányát elveszi egyvalaki)” bővebben
Nyugalom, nem őrültem meg. Van ugyan a történetben olyan, akinek elment a szépesze, de az nem én vagyok. Én is sajnálom a közönséget ezzel a tébolyult históriával untatni, de sajnos kénytelen vagyok rá – és talán az olvasóim számára is tanulságos lehet.
Na, csak gyorsan valamit. Hogy még élek, és ne aggódjanak, illetve ne reménykedjenek, ki-ki a maga belső képére vagy belső képe ellenére.
“Gaál Péter: Az ősi tudás (mi jár a pásztor fejében)” bővebben
Orbán Viktor most azt találta mondani, hogy „a migráció eleve filozófiailag rossz dolog. Nincs jó migráció, csak rossz migráció van. A migráció mindig arról szól, hogy az ember megszületik valahova a Jóisten rendelése szerint, és azon a helyen, ahova született, nem tud boldogulni. És úgy dönt, hogy miután ott nem tud elérni egy olyan életet, amit magának szeretne, ezért felkerekedik, és onnan elmegy.” (444)
A „független” Habony irigylése („nem az órát irigylem én tőle, hanem a függetlenséget”), egy új „agrár és gazdasági” (sic!) „néppárt”, ami 2026-ra kormányon (sic!) lesz, addigra az USA szétesik (sic! nem is tudom, hány felkiáltójelet tegyek a végére), Izrael jövője is kérdéses (addigra, már a „sic”-et sem írom le, mert unalmas), és ez lesz a „mérleg nyelve”, két kedves (tényleg kedves) ismerősöm mai opusa itt és ott, illetve szemelvények ezekből.
Milyen gyönge az erős ember, amikor nevetségesnek érzi magát! (Giovannino Guareschi)
Kicsit nem vagyok, és van itt minden. Jót teszek az ellenzéknek, így vagy úgy.
Számomra fontos, mindenki más számára kevésbé lényeges dolgot kell bejelentenem úgy is, mint a Zóna főszerkesztőjének: egy hét szabadságra megyek a lappal együtt. Írni vagy fogok, vagy nem, azért a hírektől nem szakadok el teljesen, de kerülném a munkát, mint egy meggazdagodott reb Tevje.
Mindig mondtam, hogy a kormánymédia három legfőbb baja a megfelelési kényszer, a szakmai képzés hiánya és a nagyon rossz kommunikációs csatornák, így alakulhatott ki az a különös helyzet, hogy a Pesti Srácoknak elfelejtettek szólni, miszerint Magyarországnak van külpolitikája, diplomáciája is.
Mostanság mifelénk mindenki sinológus, vagy iszlám-szakértő, esetleg mindkettő egyszerre, mindenki olyan nagyon ért a Kelethez, hogy majd’ elsül a feje, persze ez természetes is lenne Vámbéry Ármin, Ligeti Lajos, Csongor Barnabás és Germanus Gyula hazájában.
Nehéz helyzetben van a krónikás olyankor, mikor arról kellene írnia, amiről nem tudhat túl sokat – nem is szabad neki tudnia, de be kell számolni mégis a hírről, miszerint Magyarországon terrorcselekmény előkészülete miatt vettek őrizetbe egy magát iszlamistának valló férfit.
Mi itt elégedetlenkedünk, bezzeg Kínában császárság van. Nem én mondom, én ekkora marhaságokat nem beszélek, a külügyminiszter Facebook-oldalán mondja egy magabiztos hölgy, aki nálam alaposabban lehet informálva a Középső Birodalom viszonyairól. Hát, biztos jobban tudja…
„Love is in the air”, valósággal a levegőben van a szerelem orosz és belarusz földön, Szocsitól Minszkig turbékol minden és mindenki, csak szomorú galambbúgás ez nagyon. Három párról is be tudok ma számolni, de bizony egyikük története sem vidám. És van egyéb rossz hírem is.
Engedjék meg, hogy kajánul mosolyogjak. Azt ugyan nem gondoltam volna, hogy pont ez a hír fog még napokig fejlődni, ebben a jelentéktelen ügyben indul meg az adok-kapok, ezt a bolhát kezdik elefánttá pumpálni, de kérem, ha ez van, ezzel foglalkozunk.
Hogy a végén kezdjem: rájöttem, hol kéne lennie Avalókitésvara bodhiszattvának és mivel kéne neki foglalkoznia. Persze, hogy Magyarországon a helye, de nincs itt, kujtorog valamerre, csak remélem, nem a Himalájában, nehogy a kínaiak vagy a hinduk ellássák a baját.
Ha én cica lennék, úgy tudnék mindent mindenről és mindenkiről, ahogy honfitársaim túlnyomó része. Csalhatatlan szimattal – mije van a cicának? füle, karma, szeme, ami félsötétben is lát, szaglása talán rossz, de ez itt mindenki szimata – megmondanám a tutit.
És azt hallották, hogy verekedés volt a Parlamentben? Volt, csak némi apró eltérésekkel, nem Budapest, nem is Moszkva, hanem Kiev, nem Mercedeseket, hanem Ladákat, és nem osztogatnak, hanem fosztogatnak. Röviden: szintet lépett a magyar álhír-ipar, új idők új módszereit vetik be.
A tudományos módszertan a valóság (mi az?) megismerésére törekszik, mondta egyszer P. R. Ilyenkor szokott jönni az „ellenben”, most azonban a „pedig” jön: „… a posztmodern pedig a valóság elérvénytelenítésére törekszik.”
Nincs szomorúbb a magyar politikában, mint amikor elbocsátják a mezei hadakat, el időnként a zsoldosvezéreket is, és ők ezt nem veszik észre. Nem érzik, hogy nincs már rájuk szükség, eljátszották a szerepüket: csak mennek várról várra, kínálgatják a rozsdás kardjukat, és mondogatják, hogy ők bizony a foltozott irhájú kormányzsoldosok.
Zengő érc vagyok és pengő cimbalom.
Rohadjon meg mindenki.
Gyűlöllek.
(Esterházy Péter)
Nem. Akkor sem fogok írni a 2006-os eseményeket taglaló filmről, ha ma szórták szét a trailerét. Nem írok az őszödi beszédről sem, ír ezekről mindenki más, én minek tenném? A közönség igényeit kielégítik a kollégák. Tudják, miről fogok én ma írni? A repülő csészealjakról.
Nem igazságok vannak, hanem hitigazságok. Leírtam már egypárszor. Sok értelme nem volt: semmit meg nem fog változtatni. Ahhoz, hogy a látásból belátás legyen, és megváltoztasson valamit, az kellene, hogy a világot az ész mozgassa.
Nincs mit tenni, a tegnapi nap a Protaszevics-ügyről szólt és a jelek szerint a mai is arról fog szólni. Mivel pedig egymást kergetik az események, szinte percről percre lehetne tudósítani róluk, be is töltené az egész napot, reggeltől másnap reggelig. Csak kicsit hosszadalmas lenne.
„A terminológiai hiba sohasem pusztán terminológiai hiba.” (László András)
“Gaál Péter: A megtermékenyült gondolat 2. (az angyalok)” bővebben
Míg a honi közönség turkálós ingekre és hatos kartonokra koncentrál, a világ pedig a belarusz állami segédlettel eltérített Ryanair-gépen háborog – valóban mérhetetlen aljasság volt ez, amiért Lukasenka fizetni fog – mi nézzünk oda, ahová más most nem tekint.
Tegnap négy és fél órán keresztül beszélgettem valakivel. Azt mondta, hogy számára az ördög nem egyvalaki, hanem három: Lucifer, Sátán, és Ördög. Ugyanannak a hármas olvasata, mondom én most.
“Gaál Péter: A megtermékenyült gondolat (az angyalok)” bővebben
Előre figyelmeztetek minden olvasót, hogy most nagyon mélyre fogunk merülni, ez a szellem Mariana-árka, nagy lesz a nyomás, és fény derül a járványtagadók-vírustagadók pár kicsiny, sötét titkára is: jelezném, hogy csak az erős idegzetűek olvassák tovább ezt az írást, mert szó szerint toxikus, mérgező tartalom következik. Olvasni is veszélyes.
Időnként az ember felteszi magának a kérdést: tévedtem volna? Tévedni emberi dolog, nincs is benne semmi, de ekkorát? Vagy mégsem, csak éppen másképp kell összerakni a mozaikot?
…nem kérdem én tőled, mikor lesz nyár? már csak azért sem, mert itt van. Még élünk, mondta Hobo, pont abban a korban, amikor az ember – vagyis én, ne gúnyolódjanak – nagyjából ugyanazokat érezte, mint ma.
Én nem csodálkoznék, hogyha mikor Orbán legközelebb Brüsszelbe látogat, tévedésből a névtáblájára „Viktor” helyett „Vétó” kerülne, mert ezt a szót hallják a legtöbbször arrafelé a magyar küldöttségtől, de főleg a külügyminiszterünktől. Tényleg hihetik mostanra, hogy ez a kormányfő neve, azért ismételgetik állandóan.
Így jár, aki túl sikeresen jósolgat, pont így, ahogy én: tegnap már viszonylag pontosan leírtam előre, milyen enyhítések bejelentése várható ma (mondjuk azt is melléírtam, miért), milyen feltételhez fogják kötni, ma már csak ismétlő foglalkozást lehetne tartani ebből a témából, mert szó szerint bevált a jóslat.
Meg a lekérés is, hölgyválasz nincs. Egyéb válasz sincs, mert szájat befogni és tovább szolgálni, ahogy az első világháborúban mondták.
Akkor holnap elvileg lehet örülni, ünnepelni, nagyon szép, piros és édes cukormázba csomagolta a kormány azt a keserű tablettát, amit lenyeletett velünk. Gulyás Gergely beharangozta az ajándékot, a jóságos Orbán Viktor meg majd átadja, mint alkalmi és nyári Mikulás.
Ma nincsenek szenzációs hírek, inkább csak apróbb érdekességek bukkannak fel, nem is okvetlenül a legfrissebbek, de érdemes ezekkel is foglalkozni, becsüljük meg a kis, különös történeteket, mert jelezhetnek komoly, nagy folyamatokat is. Itt van például rögtön a kenyai jéghoki.
Míg mi csendesen tépjük itt egymás idegrendszerét azon, melyik politikus mennyire tud angolul, új, minden eddiginél veszélyesebb válsággóc kezd kialakulni a világpolitikában, olyan, ami felmérhetetlen kockázatokat rejt magában – érdemes lenne kicsi odafigyelnünk. Csak nem tesszük.
Vannak állapotok, melyekbe nem kívánkozik az ember. Például nem szívesen lennék a Kontra megfelelési kényszerrel küzdő munkatársa, akinek azt dobta a gép, hogy a Kínai Népköztársaság valláspolitikáját mentegesse.
Terjed egy idézet a közösségi oldalakon. Terjed több is, az ember a legtöbbjére csak legyint, de ezt nem lehet szó nélkül hagyni. Ez ugyanis valóságos kvintesszenciája annak az ostobaságkultusznak, alaptalan önbizalomnak, ami az összeesküvés-elméletek hívőit hajtja. Díszpéldány, ideológiai alapvetés, foglalkozni kell vele.
“Szele Tamás: Bábumesterek és vérszomjas együgyűek” bővebben
Az ember néha ismételten rácsodálkozik – kiváló terep erre a célra bármely idézetgyűjtemény –, hogy kifejezetten tehetséges, okosnak tűnő emberek mennyi lapos, felületes, saját színvonaluk alatti zöldséget képesek összehordani.
Van nekem egy kiváló ismerősöm, aki egyszer, egy beszélgetés hevében megalkotta a „toporzékoló seggnyalás” fogalmát, mármint arról a helyzetről, amikor valaki derékig van a Hatalom alfelében, de a kilógó fele még toporzékol nagy boldogságában, hogy ott lehet.
Csak egy kis utólagos és spekulatív elmélkedés az izraeli-„palesztin” csatározásokról.
Ez most nem káromkodás, a mostani világban előállhat olyan helyzet, hogy élet-halál kérdése, pontos-e a QR-kód a kártyánkon vagy az applikációnkon. Vagy hogy egyáltalán van-e.
Ma kicsit azon mélázok, hogy mit is szeretne az olvasó, mely kérdésről már a legelején meg kell jegyeznem, hogy merő ostobaság. Ugyanis mindegyik mást szeretne, az online sajtó esetében gyakran személyre szabott igények is felmerülnek, mi az nekünk, napi pár tízezer különböző anyagot elkövetni ugyanarról, mindenkinek a saját szája íze szerint.
Egyszer már adtam írásnak ezt a címet, ezért a kettes szám, mintegy magamnak. Hátha egyszer beválogatom egy antológiába, bár annak kevés a valószínűsége, tekintve az eddig kiadatlan, csak itt-ott megjelent több ezer oldalt. Ahhoz nagyon jónak kell(ene) lennie.
Mint beszámoltunk róla, iskolai lövöldözés volt tegnap reggel a kazanyi 175-ös számú gimnáziumban, melynek kilenc halálos áldozata és húsz sebesültje volt. A sebesültek közül tizennyolcan 15 év alattiak, hatan közülük rendkívül súlyos állapotban kerültek kórházba, két idősebb sebesült állapota is válságos.
Szegény József Attila, nem egészen úgy érthette, ahogy aztán lett. Még a tankig csak-csak, de utána… szóval, ha megéli a háborút, és túl is éli – ami erősen kétséges így utólagos szemmel is –, tehát utána ugyan minden valószínűség szerint piedesztálra emelik, de hogy ottmaradt volna-e, szintén erősen kétséges.
Vannak furcsa, nagyon furcsa dolgok ezen a kerek világon és a független sajtó azért létezik, hogy ezekre felhívja a figyelmet. Megválaszolni nem mindig tudjuk a felmerülő kérdéseket, a mi képességeink sem határtalanok, de legalább felvetjük őket, hogy aztán senki se reagáljon.
Lövöldözés zajlott egy kazanyi iskolában, egyelőre tizenegy halálos áldozatról tudunk.
Napok óta halogatom, de most már muszáj lesz foglalkozni a legnagyobb független orosz hírportál, a Meduza.io ügyével, mert az életéért küzd.
Hát, megint sikerült belegyalogolnom valakinek a lelkébe. Néha nem állom meg, ismét hamu fejemre, de ha már adta az Isten mára ezt a pompás témát, amit egyébként – vitákon kívül – még szeretek is, a hobbikutyázást, írjunk kicsit róla. Úgy írjunk kicsit róla, hogy tudván tudjuk, én és Önök, nem mindenkit érdekel.
Én nem hittem volna, hogy még találkozom ilyennel. Mármint klasszikus, piros-sárga fejlécű magyar álhírlappal. Valamikor ezek uralták a fake news honi piacát, csak aztán egyrészt változtak az idők, másrészt jöttek a rendőrök és oda hatottak, hogy ezek szűnjenek meg.
Egy bizonyos mennyiségű tapasztalat birtokában (kellő időben, így írja elő a KRESZ az irányjelző kirakását) sem az igazságra jövünk rá, hanem új kombinációs lehetőségekre.
Jelentem, olyan hír érkezett, amitől a világ össze oltásellenes mozgalmának bedurran az agya, teljesen új lehetőségek nyílnak meg előttük, mondhatni egész új konteó születhet, szerintem már írják is valahol a tehetséges és közepesen fizetett fiatal FSZB-tisztek.
Magaddal versenyezz! Akkor csak te nyerhetsz. (John Travolta)
Nos, ha igaz a hír – bár nem lehetünk benne biztosak – érdekes világ jön, minden járványtól függetlenül. Sok jel mutat arra, hogy Pekingben számolnak nem csak az elkerülhetetlen gazdasági válsággal, ami már a nyakunkon is van, de Kína lakosságának várható csökkenésével is.
Hát, ez bizony vagy az, aminek látszik, vagy valami egészen más. De mindenképpen valami. Miről beszélek? Arról, hogy úgy látom: hatalmas politikai botrány készülődik, akkora vihar, ami az elmúlt tizenegy évben sem volt talán, csak arra vigyázzunk, hogy el ne vakítsanak minket a villámok.
A karizmatikus vezérek ugyanolyanok a politikában, mint a háborúban (amely von Clausewitz örökérvényű megállapítása szerint a politika folytatásaként maga is politika) a nagy kaliberű fegyverek. Nem többek. Eszközök a sok egyéb eszköz között, helyzetfüggő hatásfokkal.
Mereng az ember, a Prédikátor Könyve jut eszébe Donald Trump bölcsességéről, mert bizony mondom néktek: minden hiábavalóság. Ezt azért viszonylag régóta tudjuk, de Trumpnak mégis sikerült újra értelmeznie az általános hiábavalóság fogalmát.
„Hiszem, mert képtelenség”, „credo quia absurdum est”, mondta (volna) Quintus Septimius Florens Tertullianus egyházatya.
Kérem, Gulyás Gergely meglátta a Fényt, az igaz, még kissé szűrt fényt lát, de ha érvényes a „jó zsaru-rossz zsaru”-elméletem, mely szerint a kormánykommunikációban ő a „rossz zsaru”, a miniszterelnök játssza a „jót”, arra tippelnék, hogy a Pfizer-vakcina tömeges bevetése várható.
Nem vagyunk mi tisztában a dolgok fontosságával, kérem. Én legalábbis nem: majdnem kihagytam szerény, mindennapos krónikámból a nap hírét, mely szerint Müller Cecília megengedte, hogy a gyerekek bevigyék az óvodába a nyunyókát. Ez a hír, a többi csak sallang.
Sok van, ami csodálatos, de a vasárnapi magyar kormánysajtónál nincs semmi csodálatosabb. Az ember belepislog, mert tudni kell arról is, mit gondolnak azok, akik nem értenek velünk egyet, és egy teljesen más, párhuzamos világba csöppen.
Géza. Mármint a Bereményi. Élőben soha nem találkoztunk, csak az útjaink futottak össze közös fehér babák és közösnek tűnő, általam is levont konzekvenciák révén.
Valahogy úgy alakult, hogy ma csupa becsületes és szavahihető jó magyar emberrel fogunk foglalkozni. A magyar igazmondás története az előidők homályába vész, ugyanis az bizonyos, hogy dicső őseink mind-mind igazat beszéltek, de mégis, az első legendás igazmondónk Mátyás király juhásza, a középkor végéről.
Nagyon sokáig tart, amíg az ember nem ért meg semmit, posztoltam ki a Facebookon ma (egy amerikai írótól – Edward Dahlbergtől – származik). Még el is humorkodtam: „azért van, akinek startból sikerül”. Pedig a hangsúly nem a nem értésen van, hanem a semmin.
Tessünk, kérem, komolyan venni, nem tréfadolog a terheléses támadás, még ha van is ellenszere, igaz, azt a kormány nem ismeri. Úgy verik őket a titokzatos terheléses támadók, mint jég a határt, nem is csodálnám, ha kikérnék maguknak, hogy én itt röhögök rajtuk.
Szilárdabb jellem kell ahhoz, hogy visszavonjunk egy téves nézetet, mint ahhoz, hogy megvédjük. (Arthur Schopenhauer)
Ma háromféle hírt tárgyalunk, jót, olyant, ami kinek jó, kinek nem, és végül egy olyan nagyon jót, hogy abba bele is gebedhetünk, szóval épp nem panaszkodhatunk arra, hogy ne zajlana az élet. Zajlik az, belföldön is, külföldön is, mint a parancsolat.
“Szele Tamás: Éjszakai horgászat, flitteres ruhácskában” bővebben
„Fönn az égen ragyogó nap.
Csillanó tükrén a tónak,
Mint az árnyék, leng a csónak.
Ez a mai hír tulajdonképpen nem hír. És nem csak azért, mert igazából tegnapi: ahogy a magyar médiát elnézem, abból is csinálnának hírt ínségesebb időkben a sajtómunkások és sajtómunkakerülők, hogy kitört a pun háború. Ráadásul nem is járnak ínséges idők. De ez azért sem hír, mert semmi jelentősége, nem lesz tőle olcsóbb a kenyér, édesebb a cukor.
A zeneszerző olyan fickó, aki akaratát a mit sem sejtő levegőmolekulákra kényszeríti, gyakran mit sem sejtő zenészek segítségével. (Frank Zappa)
Lássuk csak, ma miről legyen szó? Szokás szerint a lehető legnagyobb marhaságokról, mármint megtörtént marhaságokról, hiszen fontos dolgok is történtek ma, de azoknak egyelőre okosabb kivárni a végét. Akkor beszéljünk a Pride-ról, Mansa Musa császárról és arról, hogy mi a közük egymáshoz.
„… – Ez a lombik nekem
Nagyon szűk és nagyon tág. – Hisz te ismersz,
Ádám, ugy-é? – most még nem is gyanítnak.” (Madách Imre: Az ember tragédiája, tizenkettedik szín)
Nem venném elő a múlt heti – igaz, nagyon olvasott – írásom témáját újból, de sajnos muszáj. Muszáj, mert amint látom, akaratomon kívül ötletet adhattam vele a kormánymédiának, használni kezdték a módszeremet, ráadásul nevetségesen rosszul használják. Szóval nem hagyhatom annyiban a dolgot.
Az evolúció a hibák kijavítása, mondta nekem valaki a minap. Hát úgy elsőre még benne is van, vélheti a felületes Olvasó. Másodikra azonban a kép némileg árnyaltabb. Harmadikra még árnyaltabb.
Nincs mit szépítenünk a dolgon: a tegnapi nap a teraszozásról szólt, minek következtében a mai napon is beszélnünk kell róla.
Van egy szép, hosszú cikk a mai Origón G. Fodor Gábor könyvéről, magával G. Fodor Gáborral. „Kezdjük azzal, hogy nem volt szándékomban semmiféle könyvet sem írni. Aztán kaptam egy telefonhívást Schmidt Máriától, aki azt mondta, hogy kellene egy jó könyv erről a mögöttünk hagyott tíz évről, és csak én vagyok képes megírni ezt úgy, ahogy azt kellene.”
Itt a tavasz, nyílnak a virágok, úgymint a gyöngyvirág, a jácint és a terasz. Előbbi kettő a kertekben, utóbbi a közterületeken. Lehet, hogy jövő héten újabb nyílások várhatóak, színházak, edzőtermek, könyvtárak, stadionok nyílnak majd, sőt, ha valami félresikerül a bicskák is a zsebekben.
„A művészet nem menekülés az életből, hanem menekülés az élet elől.” Joseph Goebbels, ne keressék, mert szerintem nem fogják megtalálni. Hogy éppen ő, éppen Hitlerrel kapcsolatban, és éppen én idézem, tökéletesen irreleváns.
Ugyan ma minden a közelgő nyitások eufóriájáról szól – azért ennyire nem kéne lelkesedni, ugyanis holnap még csak a teraszok nyitnak, a jövő héten meg majd még meglátjuk – de érdemes lenne ezekben a napokban is odafigyelni a hírekre, ugyanis szórakozásnak sem utolsó.
„Egyetlen nap alatt 300 ezer új fertőzöttet találtak Indiában, soha nem volt még ilyen sehol a világon” – kivételesen nem Origo, hanem 444. India becsült népessége 2020-as adatok szerint 1 365 000 000 fő. Ez durván a magyar népesség 130-szorosa.
Az események már megint felülírták a terveket, itt egy másik írás kéne álljon eredeti elképzeléseim szerint, ami lehetne ugyan izgalmas, de a nap híre miatt azt elhalasztjuk: sokkal közérdekűbb, hogy Gulyás Gergely bejelentése szerint szombaton nyitnak a teraszok.
Csodatévő kuruzsló érkezik a faluba. Rögtön nagy tömeg veszi körül. A kuruzsló kis bevezető után elkezdi fogadni a gyógyulni vágyókat. Elsőként egy pösze és egy sánta járul elébe. A kuruzsló rájuk kiált:
– Sánta, dobd el a mankód, és járj! Pösze, mondj valamit!
Megszólal a pösze:
– Eleszett a szánta.
Newtonnak a (valószínűleg hamis) legenda szerint egy alma esett a fejére, attól jutott eszébe a gravitáció elve, Watt egy teáskannát figyelt, amin a zubogó vízből párája emelgette a nehéz fedőt, Arkhimédész csak beült a kádba és már rá is jött, hogy neki meztelenül kell rohangálnia az utcán, mert heuréka, és én is valami egészen mást kerestem… de csodát találtam.
Kevés ellentmondásosabb alakja van a mai magyar – előjelek nélküli – elitnek. Bizonyos (sok) értelemben olyan, mint Curzio Malaparte, alias Curt Erich Suckert volt, a fasisztából kommunistává lett egykori olasz író-újságíró-haditudósító, noha ő nem lett kommunistává.
Örömmel értesítjük, hogy felvettük Önt a Nemzeti Lombikprogramba. A következőket kell tennie:
A tegnapi nap poénja váratlan helyről érkezett, de a humort mindig meg kell becsülni, mindig értékelni kell, még akkor is, ha személyesen Palkovics László tréfálkozik a nagyérdeművel angolos, kissé abszurd stílusban. Csak hát: fel is kell ismerni, hogy viccelt.
…hogy megelőzzem az Önök csalódását. Nevezzük használati javaslatnak (nem utasítás) az én olvasásomhoz. Miért kell ez? Elvégre Önök már felnőttek. Gyerekek nagy ívben elkerülnek, itt legalábbis. Nekik még végig kell menni azokon a stációkon, amelyek után az ember olyan témák felé fordul, mint én. „Témák felé?”
– Nono. Akarni kici pofon?
– Nem, professzor úr.
– Akkor még ecce: hoty mondja tantárgy, legfontosabb?
– „A népi eszme piacgazdasági megvalósulása a Kínai Kommunista Párt iránymutatásainak tükrében”.
– Natyon jó! És még mit mondja? “Gaál Péter: Holnapután” bővebben
Nem ment el az eszem, hogy most siratom a honi presszókat, mikor úgy néz ki, a héten nyithatnak a teraszok – ellenkezőleg, most jött meg. Nyithatnak ám, csak az nem lesz ugyanaz: és a vendéglátósok várható sorsa sokakét vetíti előre, akik azt hitték, meg lehet élni Hunniában vállalkozásból.
Van a Puzsér-FAM-Nagy Gergely-féle tíz legutóbbi főbűn, az ateizmusé. Mind a három embert tisztelem, másért és másért. Mind a három emberről ugyanakkor gondolom, amit gondolok, részint az általuk demonstrált világnézetről… hopp, hopp! Világnézetről?
Van, amikor reménytelen a küzdelem, Don Quijote fáradtan ül a fogadó asztalánál, a boroskupába mered, de aztán mégis összeszedi magát és újból nekiront a legyőzhetetlen szélmalmoknak: így vagyok én is az álhírekkel, a küzdelem sosem ér majd véget, örök háború ez.
Könnyű volt neki. „Hercegnek” – mai értelemben olyan földesúr-félének – született, otthagyta a családját, egész életében eltartották, volt ideje gondolkodni és észt osztani. Nyolcvanévesen leült egy fikuszfa alá, a többit tőle tudjuk, illetve róla mondják.
Hogy rövid legyek: ma megkaptam az első oltásomat, ennek alkalmából próbálnék egy kisokost írni a nagyközönség számára tapasztalataim alapján, leginkább azzal a szándékkal, hogy eloszlassak mindenféle félelmet, félreértést és burjánzó városi legendát. Épp ezért ez nem lesz hosszú írás, de legalább bonyolult sem.
A valódi tudás mindig saját tapasztalatunk eredménye, sem átvenni, sem továbbadni nem lehet. Amit másoktól veszek át, azt csak hihetem, de sohasem tudhatom. (Thorwald Dethlefsen)
E kettő már csak azért sem ugyanaz, mert a következtetés és a következtetés alapja (a következmény oka) egyáltalán nem biztos, hogy fedi egymást.
Ritkán írok ilyent, de most az egyszer, ha minden igaz – bár meglehet, hogy nem igaz, vagy nem úgy, ahogy tudjuk – sikerült világpolitikai problémát kavarnunk. Mindenesetre amennyiben Magyarország szerepet játszik a balkáni határok tervezett újraszabásában, azzal olyan történelmi hazárdjátékba kezdtünk, aminek a felelősségét egyelőre fel sem mérjük.
Kicsit bonyolult írás következik, ráadásul Kínáról, szóval kérem, aki egyszerű dolgokra vágyik, itt hagyja abba az olvasást, mert ha valamit, ezt tényleg képtelenség pár szóban megmagyarázni. Arról lesz szó, kell-e nekünk kínai egyetem Budapesten és ha igen, miért nem.
Akkor ma prókátorkodunk, mégpedig fogadatlanul, de nem lehet szó nélkül hagyni a kondorosi esetet – benne van ebben az egész mai Magyarország, mint cseppben a tenger, valósággal mintáját adja annak a különös társadalomnak, amiben élünk.
Néha egészen egyszerű kérdések akasztják meg az embert. Engem, na, nem „az embert”. Pontosnak kell(ene) most lennem. Ecce quaestio: „Honnan tudjuk, hogy mi van?”
Hölgyeim és uraim, járványhíreket mondunk, ugyanis a helyzet megérett rá: kicsit közérdekűek leszünk, kicsit pikírtek, ahogy azt már a Zónától megszokhatta mindenki, ez most nem egy átfogó tájékoztató, a teljesség igényével, inkább csak pár fontosabb információt bogarásztam össze a hírözönből.
Hej, nagy a mi magyar bánatunk, egy Ady kéne hozzá, hogy versbe öntse, de mert Adynk nincsen, s ha volna is, ezzel a témával nem foglalkozna, inkább fenéken billentene, ha elé vinném, én kell megírjam, prózában a magyar gyászt, amiért maholnap feketét ölt az ország.
Minden kedves (értem vagy enmagáért) aggódót megnyugtatok: Egy. Rossz. Szót. Nem. Szólhatok. A. Szputnyikra. Eddig legalábbis.
Amikor az ostobaság és a rosszindulat buzgalommal és politikával párosul, csodákra képes, lássuk be. Erre most, a világjárvány idején számos példa akad, és ezek a különböző országokban látott esetek sajnos kísértetiesen hasonlóak: elmondható, hogy egyelőre mindenhol a nacionalista-populista pártok a krízis politikai haszonélvezői.
A történések időrendbe állítása ugyanolyan önkényes beavatkozás a dolgok valódi összefüggésébe, mint ábécé-sorrendbe tételük. (Balla D. Károly)
A KCNA legfrisebb jelentése szerint Kim Dzsongun pártelnök utasítására mára virradóan kivégezték Kim Dzsongun imperialista ügynököt, rémhírek terjesztése és egyéb diverzáns tevékenységek miatt. A hír nem igaz, bár, amennyit pontosan tudhatunk a Remetekirályság belügyeiről, még elő is fordulhatna.
A kuruzslást, vagyis a jogosulatlan orvosi, gyógyszerészeti tevékenységet mindig büntették, bár régebben kicsit szigorúbban, most egytől három évig terjed a büntetési tétele: járvány idején azonban teljesen megértenék némi súlyosbítást. Például abban az esetben, amiről szó lesz.
Valamivel több mint hat éve lettem itthon rosszul. Nagyon. Amikor kezdődött, még nem tudtam, hogy ez infarktus, de azt éreztem, hogy nekem itt reszeltek, ez a vége. Pokoli fájdalom, ájulás közeli állapot tőle, súlyos légszomj és szorítás kísérte.
Most már tényleg vissza kell térnem a saját dolgomhoz – ez nem az? kicsit, de valójában nem, bár igyekszem belevonni valamelyest –, mindenesetre még ma van valamennyi időm, és ezzel is edzek. Talán. Kérdés, mire? – ironizál az Olvasó. És tényleg: mire edzünk?
Általában arra szoktam panaszkodni, hogy nincs téma, hír, most inkább az a bajom, hogy túl sok is akad, tegnap óta alig győzöm elkapkodni őket. Válogatni kell közöttük, választok hát egy olyant, amihez kicsit jobban értek, mint azok, akik szerepelni fognak benne. Kiderült, mire jó a rejtélyes, „nem közpénzből gazdálkodó” Megafon Digitális Inkubátor Központ.
Most fogadtam meg ötvennegyedszer, hogy nem foglalkozom a koronavírussal. Aztán csak ez csorog a vízcsapból, ha már nincs kétfejű grúz kakas, háromfejű strucc (fogj meg, ha tudsz), százhetven esztendős szuahéli anyóka, mínusz anyakönyvezés, és így tovább, vagyis nem tovább így.
Ma vagy holnap elérjük a két és fél milliós beoltottságot: este tízig tarthat az ordítozás az ablakom alatt, fél tízig várhatom a bolt előtt, hogy pár tucatmagammal összeszuszogjunk a kenyereknél, a többi azalatt üres (az emberek többsége általában ugyanazt az útvonalat járja be a közértben).
Gorcsev Iván, a Rangoon teherhajó matróza még huszonegy éves sem volt, midőn elnyerte a fizikai Nobel-díjat. Más kérdés, hogy a makao nevű kártyajátékon nyerte el, Noah Bertinus professzortól, de ne legyünk telhetetlenek, ilyen fiatalon ez is szép. Azt nem tudjuk pontosan, milyen kártyajátékot űzött Szijjártó Péter Kazahsztánban, de van rá esély, hogy makaózott.
Valami nagyon különös dolog zajlik a MÁV berkeiben, valami, ami a megszokottnál is érthetetlenebb, átláthatatlanabb, és csak akkor érzékeljük, hogy egy folyamat tanúi vagyunk, ha sorba rakjuk az eseményeket. Mindenesetre érdemes átgondolni, mik történtek mostanság a Magyar Államvasutakkal.
Az is bolond, aki újságcsinálásra adja a fejét manapság: higgyék el, tudom, mit beszélek. Máskor sem volt fenékig tejfel ez a szakma, de lassan kezd életveszélyessé válni. Attól még műveljük, még akkor is, ha egyre kevesebb benne a köszönet, és megbecsülés sem nagyon jár már érte.
Ez már tragédia. Valójában nem csak az újságírás tragédiája, hanem Magyarország szellemi tragédiájának prototípusa. Csak és kizárólag ezért írom ezt a cikket, mert „kisebb” hibákra már oda se figyelek. Hogy egy mai magyar NER-újságíró nem tud fogalmazni, az tulajdonképpen természetesnek tekinthető.
Érezhettem én valamit tegnap este előre, annak kapcsán, hogy ma nem lesznek világrengető hírek. Akad ugyan pár, de azokkal meg az ünnepre való tekintettel nem borzolnám az olvasók idegeit, inkább bemutatom a tegnapi rosszalkodásomat. Nyugodtan nevezhetjük társadalmi kísérletnek is.
E gonosz és parázna nemzedék jelt kíván, de nem adatik néki jel, hanemha a Jónás prófétának jele, mondta Jézus, azaz írta Károli Gáspár fordításában Máté evangélista (Mt 12,39). A katolikus változat (dr. Kosztolányi István) már – helyesen – nem parázna, hanem házasságtörő nemzedékről beszél.
Akkor ma egy kis elemzés következik, a logika jegyében. Mindig meghökkent, amikor a kormánylapok huszonnégy órán belül képesek leírni valamit és annak az ellenkezőjét is, mintha mi sem történt volna: az viszont csodálatba ejt, hogy a legnagyobb magabiztossággal teszik.
Szép az, ami érdek nélkül tetszik, írta Immanuel Kant. Németül így hangzik: ”Das Schöne bereitet uns vor, etwas, selbst die Natur, ohne Interesse zu lieben.”
Ritka eset, hogy én bármiben is egyetértsek Orbán Viktorral, most mégis előfordult. Kicsit furcsán is érzem magam tőle, de szerencsére van mentségem rá: éspedig az, hogy hiába mondanánk mindketten ugyanazt, ugyanazokkal a szavakkal, ő mégis mást ért reneszánsz alatt, mint én.
Amikor az erdélyi kérdés terítékre került, Göring megjegyezte, hogy ő igazán nem érti sem a magyarokat, sem a románokat, amikor azon vitatkoznak, hogy Erdély most akkor magyar, vagy román, amikor az sokkal inkább német. Volt a Reichsmarschallnak humorérzéke, annyi biztos.
Kutyakomédia ez az egész. Április elsején, Bolondok Napján ez természetes volna, csak az a baj, hogy nálunk minden nap ilyen és teljesen komolyan vesszük ezt. Ma például azt hiszem, világrekordot sikerült döntenie Hunniának: sikerült bedeszkázni egy szobrot a Ferenc téren.
Lehetséges, hogy Istennek az emberiség iránti érdeklődése és szeretete merő illúzió, csakúgy, mint a feltámadás ígérete. De ez az illúzió százmilliókat vigasztalt életükön át és a halálos ágyon. (Faludy György)
Valami egészen különleges, nagyívű indulat lephette meg az elmúlt huszonnégy órában a magyar kormányoldal vezetőit, olyasmit érezhettek, csak kicsiben, mint Sztálin, mikor elhatározta a folyók irányának megváltoztatását, vagy mint Micsurin, mikor keresztezte a paradicsomot a káposztával és így feltalálta a teljesen ehetetlen paradicsomos káposztát.
Csehül állunk, nem mondom, illetve bár állnánk csehül, mert az arany Prágában nem csak nagy hagyományai vannak a sajtónak, de szabadsága is. A Fidesz mindeközben születésnapi levelet kapott, olyant, amit nem tesz az ablakba. Viszont Orbán Viktor a kies Taskentben múlatja a csermelyléptű időt bizonyára mérhetetlenül fontos tárgyalásokkal.
„Minden régi bölcselet égető kérdése volt: Mi van az ember hatalmában? S egyhangúan felelték mind: Csak a lelke.” (Márai Sándor)
Azt hiszem, reménytelenül kezdek megöregedni. Harminc évvel ezelőtt voltam utoljára igazi házibuliban, és az sem sikerült a legjobban: a társaság ugyan kiváló volt, az akkori újságíró-főiskolai évfolyam, csak az egyik ifjú hölgynek támadt egy olyan bohókás ötlete, miszerint kipróbálja az akkor divatba jött könnygáz-spray élettani hatásait a zárt szobában.
Azért lassan már az is öröm, ha rendesen átgondolt, felépített manipulációt, propagandát olvas az ember, és nem merül ki a szerző munkája a szimpla anyázásban. Manapság – komolyan mondom – megsüvegelendő az is, ha fektettek egy kis munkát abba a mellébeszélésbe.
És ha már egy ilyen érdekes, ritka témára bukkantunk, mint a koronavírus. Épp elég baj nekünk, de szerencsére… hogy is mondjam. Van nekem otthon egy huszonöt éves Wertheim páncélszekrényem.
Azért különös dolog ez a vírustagadás, aminek az oltásellenesség és Qanon a szülei, rendszerint kéz a kézben jár közöttünk ez a kis család és szedi az áldozatait. Nyugalom: lehet eltenni azokat a bicskákat, ma nem a magyar vírusszkeptikus bálványokkal és hírekkel fogok foglalkozni, hanem a külföldiekkel.
Aki én vagyok, de ez Önöknek természetesen nem újság. Valójában nekem se.
Persze, megint Orbán Viktor, mindig Orbán Viktor, ma még ráadásul péntek is van, amikor interjúnak nevezett monológokat prezentál a nagyérdeműnek a Kossuth rádióban és azt a sajtónak meg kell írnia. Hát, mivel ma semmi határozottat nem mondott, nehéz a sajtómunkás dolga.
Két hír áll előttem, egyik rosszabb, mint a másik, melyiket válasszam? Választom mindkettőt, úgyis van köztük némi összefüggés. Persze különbség annál több akad, és erre a különbségre nem árt, ha felhívjuk a figyelmet, mielőtt megindul pár százezer peres eljárás.
Hogy rövid legyek: nagyon tessék figyelni, mindenhonnét alakváltó gyíkemberek leselkednek ránk, hadra kelt a Háttérhatalom, minek következtében azonnal ki kell lakoltatni mindenkit, akit csak lehet. Főleg így, járvány idején okos lépés ez. De főleg emberséges.
Ritkán írok ilyent, de most a bőség zavarával küszködöm, annyi hülyeség történt tegnap óta, hogy mindegyikkel nem is lesz módom foglalkozni, a legtöbbjét meg kell hagynom holnapra. Vegyük ma csak a legfontosabbat, ami valódi ritkaságnak számít: ellopták a magyar igazságügyi minisztert.
Nem meglepődni. Én csak duplikáltam e gyöngyszemet. Szógyöngyöt, helyesírási remeket. Nem mi írunk így, nem is ti írtok így, hanem így írnak ők. Olyan ez a gyönyörűség, mint a Grill Internacionál volt a békebeli, bocsánat, átkosbeli Astoriánál, a mai Mekdöglesz helyén.
Megáll az eszem. Vagy az is lehet, hogy metál, már nem tudom biztosan. Most már valóban szeretnék leülni Mark Zuckerberggel egy-két-tizenkét italra, és meghallgatni a véleményét abban a lényeges kérdésben, hogy végső soron szerinte mi a szabad és független sajtó célja.
Ma szerencsénk van, nem tolonganak a szenzációk, a sajtómunkás délután talán szusszanhat kicsit, de addig is nézzünk körül: biztos, hogy nem történt valami fontos? Dehogynem történt, csak nem a valódi, fizikai világban, hanem a virtuálisban.
„Nem vagyok marxista”, írta Szele Tamás barátom egy – Dinnyés Józsi halálához fűzött – posztjában. Mást is írt, általában őt se ússzuk meg röviden, ahogy engem se, neki is felpanaszolták már, nekem is, mindegy, ha valakinek sok, hagyja abba ott, ahol akarja, vagy el se kezdje.
Az ember aggodalommal figyeli a nemzetközi híreket és felteszi magának a kérdést: mi lesz Biden diplomáciai doktrínájának a vége? Azt elgondolkodik rajta kicsit és belátja, hogy nem lesz belőle semmi különös, azt a folyamatot látjuk, amelynek során összecsiszolódnak az alkatrészek. Eltart egy darabig.
Jutúber leszek. Vlogger, vagy mi. Csupa veretes, magyar kifejezés, pártvonalon a Momentum specialitása, biztosan így akarják megnyerni a vidéki szavazókat, fiataltól az idősekig, az idősebb városiakat, különös tekintettel az áruházi polcrendezőkre és pénztárosokra, már persze, akik megmaradnak a járvány után.
“Gaál Péter: Fegyőr, Mijamoto Muszasi, a riporternők illata és a vloggerlét diszkrét bája” bővebben
Sok pénzről lesz szó ma, nagyon sokról, egészen pontosan kétszáz milliárd forintról, és eléggé meglepő a történet: viszont legalább régi ismerős érintett benne. A Transmashholding, amellyel alig pár hete foglalkozott a Zóna, az egyiptomi vagonszállításokkal kapcsolatban.
Folytatjuk Észak-Koreával foglalkozó sorozatunkat, ugyanis a jelek arra mutatnak, hogy Phenjanban kétnaponta történik valami, márpedig a legfrissebb hírek arra utalnak, hogy elég nagy lehet náluk a baj. Azért csörtetik a kardot, azért fenyegetőznek.
A „prókátor” a mai nyelvben „ügyvéd”. Ezt ugyanúgy kitalálhatja mindenki, mint azt, hogy miből jött: természetesen a latinból.
Tegnap messze kalandoztunk, a Koreai-félszigetig, ma nézzünk körül inkább a saját házunk táján, nem kell a fél világot bejárjuk, hogy csodát lássunk. Akad az a mi portánkon is épp elég, több is, mint kéne, csak tátjuk a szánkat, olyan érdekességek történnek ebben a kis drótoktól öleltben.
“Szele Tamás: Szerencsés, hazafias és szent emberek” bővebben
„A jog teljes mértékben társadalmi-kulturális termék, az erkölcs viszont tartalmaz genetikai rögzültségű elemeket is. Kérdés, hogy milyen mértékben”, írja kommentben egy kedves barátom, egyebek mellett sziporkázó elme (abszolúte így gondolom).
“Gaál Péter: Jog kontra jog (a papné és a fuharos esete)” bővebben
Ezzel muszáj a Zóna foglalkozzon, ugyanis itt kezdtük el firtatni nemrég, hol lehet Kim Dzsongun, mivelhogy Washington sehol sem találta, de nekem sikerült rálelnem még múlt vasárnap, meg is üzentem Biden elnöknek, hol keresse, hol találja.
Március 15-e van, és mivel erről a napról már minden szépet és jót megírtak laptársaink, nekünk már csak a ronda és kellemetlen dolgok maradtak, de mindenekelőtt akkor is jeleznünk kell: a Zóna számára is a magyar szabadság napja ez, ahogy mindenki másnak is az. Annyi a különbség, hogy nem mind ugyanazt értjük magyar szabadság alatt.
Nekem ezt szeretnem kéne. Tulajdonképpen szeretem is, mert a nagymamámra emlékeztet. A nagymamám ugyan echte verseci szerb volt, de erre azon kívül, hogy imádta az oroszokat és utálta a horvátokat, vajmi kevés megnyilvánulása emlékeztetett.
Előkelő, akár egy brit mutáns,
De ő a lángolás,
Jamaicaiban is ritkaság
Egy ilyen pompás kis mutáns!
Elég komoly kétségeim vannak így, március tizenötödike előtt mindennel és mindenkivel kapcsolatban, aki 2021-ben hajlandó és képes megmondani, mi a jófenét művelne most Petőfi Sándor, mivel foglalkozna és milyen lenne a világnézete. Már csak azért is, mert 1848 óta eltelt pár év.
Örömmel látom, hogy vloggernak lenni jó. Feltétlenül kényelmesebb, mint például balettozni. Én nemigen nézek ilyeneket, most is azért néztem be a mai Origón a publikum elé tárt opusba, mert kíváncsi voltam, mit is mondhat Puzsérról, akit kifejezetten kedvelek.
Elég bonyolult dologról van szó, és az első, amit meg kell jegyeznem, hogy nem vagyok vasutas, soha nem is voltam az, viszont vagy nyolc évig dolgoztam az Indóház című szaklapnál külső munkatársként, tehát viszonylag pontos elképzeléseim vannak arról, mivel jár, ha egy szerelvényről lecsatolnak egy kocsit és a nyílt pályán befékezik.
Az ember – a homo sapiens sapiens, szó szerint – végtelen számú, végtelen összefüggések tárháza, amiben minden szónak, képnek, álomképnek, gondolatnak van egy szimbolikus jelentése, mely jelentését attól a helytől nyeri, amelyre abban a relációban kerül.
Ebben a sajtószakmában minden nap tanul valami újat az ember: de annyit rég tanultam, mint ma, meg kell hagyni. Hírportált indított ugyanis a CÖF, és én eddig azt hittem: tudom, hogy néz ki az ilyesmi, meg körülbelül hogyan kéne működnie. Rosszul tudtam a jelek szerint, ők tudják jól.
Elemzés következik, kérem, hosszan elnyúlt testtel, szóval aki rövid és velős szitkozódásra vágyik, olvasson mást: ez egy hosszú és bonyolult szitkozódás lesz, részletekre kitérően és az alaposság igényével, ugyanis Demeter Szilárd már megint a magyar kultúrát állítgatja, finomhangolja, és nem is lehet ennek jó vége.
– Már nem szeretsz, Géza?
– Miből gondolod, Franciska?
– Mert még egy szál virágot se kaptam tőled névnapomra. Tegnap pedig nőnap volt, ha nem tudnád. Akkor azt gondoltam, biztos elfelejtetted…
Ha már elkezdtünk foglalkozni ezeken a hasábokon a Mi Hazánk március 15-re tervezett tüntetésével, folytassuk is, mert fokozódik a helyzet, ha nem is nemzetközi, ellenben kifejezetten nemzetinek mondható. Eljutottunk odáig, hogy a párt ultimátumot adott a kormánynak.
Tulajdonképpen nem nagy eset, és a mindannyiunkban élő Thyl Ulenspiegel vagy Naszreddin Hodzsa jókat is mosolyog a történteken. Pedig egészen komolyan elküldték a búsba jó páran a miniszterelnököt a saját Facebook-oldalán.
Az „Az arisztokrácia végtelen magányossága”. Majdnem kész lett, a Facebookon, amikor jött egy két másodperces áramszünet. És így nincs. Felfogható intelemnek, hogy csináljam a dolgom, és ne ilyen szarságokkal foglalkozzak. Napi hírek kommentálásával, saját magam ismételgetésével.
Budapesten a Farsang és a báli szezon után nem sokat kell várni a tüntetési szezonra, aminek történelmi okai vannak: március 15-e egy olyan nemzeti ünnepünk, amelyen sikeres népi megmozdulásra emlékezünk meg, bár az senkinek sem jut eszébe, mikor ezeket a pártrendezvényeket szervezi, hogy Petőfi sikerét azóta sem ismételték meg.
Fel fogok hagyni a járványkövetéssel, legalábbis most ezt gondolom. Nyugodtan összegezhetném – valamelyes ráció imitálásával – az eddigieket, de ne aggódjanak, eszemben sincs.
Lezárások ide vagy oda: csata lesz. Akkor is lesz, ha eső lesz. Ez már biztos. Mégpedig Mogyoródon lesz a csata, amit rövidesen a sajtóban folytatunk, én a magam részéről már fenem is a rozsdás fringiámat (tényleg van és tényleg rozsdás). Még Hungaroring is lesz benne. Meg Aquaréna. Azok nélkül nincs Árpád-kori ütközet, egyezzünk meg.
„7269 az új fertőzöttek száma, ezzel a járvány kezdete óta összesen 459 816 főre nőtt az azonosított fertőzöttek száma.” (Origo)
„Páratlan rézkori aranylelet-együttest fedeztek fel Borsodban” – írja az Origo. Ez esetben teljesen érdektelen, hogy ki írja és hol, írhatta volna bárki bárhol, mi több, az én életemben bármikor. Ékes példája, hogy „rendszerváltozás” ide, „rendszerváltozás” oda, mit se változott a történelemtanítás.
A cím arra utal, hogy ma a kapkodás egy minősített esetét fogom bemutatni, éspedig oltásügyben. Ezekben a napokban sajnos okosabb, ha közérdekű témákkal foglalkozunk, fontosabb is, ez nem a külpolitikai elemzések ideje (pedig pár napja félig készen áll egy a fejemben a Fidesz várható diplomáciai pálfordulásairól), most a tömeges oltás fontosabb.
A tegnapi nap híre kétségtelenül a Fidesz képviselőcsoportjának kilépése volt az Európai Néppárt EP-frakciójából, ezt lehetne akár hetekig is elemezni, de nincs rá idő és terjedelem, mert a mai nap híre ennél fontosabb: újból lezárják az országot.
„Varga Judit: Amíg Európa történelme legnagyobb kihívásával áll szemben, addig a Néppárt kizárósdival van elfoglalva”, mondta szerdán ez a sokoldalú, egzotikus bombázó, minden fideszesek erotikus álmának epicentruma (Origo).
Akkor hát megtörtént, amire már évek óta számítottunk, de még tegnapelőtt sem hittünk igazán a bekövetkeztében: ma délelőtt Orbán Viktor levélben értesítette a néppárt frakcióvezetőjét, Manfred Webert, hogy a Fidesz EP-képviselői kilépnek az Európai Néppárt frakciójából.
A téves konklúziólevonásnak tökéletes példája a most zajló vakcinázás.
Kellemetlen dolog az egy lap életében, ha túl sokat kell foglalkoznia saját magával, mert akkor sok a baj körülötte. Hát, nem tagadom: megint érdekes dolgok történtek, viszont a legnagyobb esély arra van, hogy nem az Ármány lőtte farba a Zónát, hanem a rendszer hülye. De nagyon.
Donald Trump rövid időre megjelent a háromdimenziós és reális világban, közölte, hogy nem áll szándékában tönkretenni a Republikánus Pártot, aminek a republikánusok köszönték szépen, örültek, ellenben azt is közölte, hogy szándékában áll vezetni azt – és ennek már nem örültek annyira.
Az alapprobléma – e világ és minden más világ alapproblémája, bár növekvő mértékben – a megalkuvás problémája. Hogy mennyire pacifista az ember, vagy mennyire pacifikus, azaz meddig hajlandó elmenni az engedmények terén.
Mi itt csak bambulunk bele a világba, közben meg a kormány olyan bűvészmutatványt hajtott végre, akkora varázslatot, amekkorára az Ezeregyéjszaka óta nem volt példa – tudniillik egy tollvonással levitte Debrecenbe a budapesti velodromot.
Réges-régi ismerőst veszünk ma elő, drága, öreg barátot – mindenesetre tényleg sok pénzünkbe került már, magam is írtam az ügyről, előbb három éve, aztán két éve, az egyik írás a Zóna törölt anyagai közé került, a másikból viszont rekonstruálható a történet, lépésről lépésre, és ez most fontos lesz nekünk: ma az egyiptomi vagonokkal fogunk foglalkozni.
Hogy a végén kezdjem: nagyon, de nagyon rossz ötletnek találom a 2006-os események megfilmesítését, bármely mozgóképes műfajban. Ez tipikusan olyan téma, amiből jól nem lehet kijönni, sikeres csak oly módon lehet, hogy azt a stáb minden tagja megbánja, lehet, utólag még le is akarja majd tagadni, hogy részt vett a forgatásban. Ha teheti: le is fogja.
Most kicsit komolyabb témáról lesz szó, nem lesz rövid az írás, sőt, jogászkodni is fogunk, előre szólok: akinek nem kenyere az ilyesmi, itt hagyja abba az olvasást és ne hozzászólásban panaszkodjon, hogy „túl hosszú”, „nekem erre nincs időm, mondd el egy mondatban”, ugyanis nekem meg arra nincs időm, hogy mindenkinek egyenként elmondjam.
Ezt most anélkül írom, hogy bármit hozzánéznék. Nem a Malom, elvégre. Nem kell pontosnak lennem, bőven elég az érzékelés és érzékeltetés.
Lassan már fel sem figyel az ember a laposföldesek okosságaira, a chemtrail lejárt lemez, a mai konteópiacon egy, csak egy márka uralkodik: Qanon, de az legalább minden korábbit magába olvasztott, ha születik is új összeesküvés-elmélet, már az ő égisze alatt terjed. Mint az égő hó.