Független sajtótermék
Oroszország Ukrajna elleni inváziója tart még, bár szerintem útját keresi, menne is, maradna is, fordulna Donyecknek, fordulna Herszonnak – de ha lehetne erre fogadni, tennék egy közepes összeget arra, hogy a következő harcok helyszíne mégis inkább a Donyecki Terület lesz, ám ezalatt délen az ukránok okoznak pár komolyabb meglepetést az ott sziesztázó alakulatoknak.
“Szele Tamás: Világjárvány, atomháború és öngyilkosság” bővebben
Az Ukrajna elleni orosz invázió kezd túllépni az állóháború, a stagnálás időszakán, mozdulnak a frontok, ha lassan és bizonytalanul is: Moszkvában még mindig Luhanszk teljes megszállását ünneplik, zuhognak a kitüntetések, de Délen, Herszon környékén mintha mozdulna valami, konkrétan egy ukrán áttörés… meglátjuk, mi lesz belőle.
Ukrajna orosz inváziójának százharmincegyedik napját írjuk, a frontok mozgásban vannak, az események zajlanak, a hegyek vajúdnak, aztán hol egeret szülnek, hol elefántot. Micsoda képzavar – mi egyebet szülhetne egy hegy, mint másik hegyet? Bár ebben a háborúban minden lehetséges.
Úgy tűnik, vége a csendes napoknak, amik persze egyáltalán nem voltak csendesek vagy nyugalmasak: Oroszország Ukrajna elleni inváziójának százharmincadik napján mozgásba lendültek az események, egyszerre sok fontos dolog történt, minek következtében a jelenlegi helyzet sokkal kaotikusabb, mint az eddigi.
Ma sem állt be döntő fordulat az Ukrajna elleni orosz invázióban, igaz, Liszicsanszkot állítólag bekerítették, de az is igaz, hogy Ramzan Kadirov szerint, aki már Szeverodonyecket is háromszor foglalta el, szóval kéretik ezt a hírt fenntartásokkal kezelni, Kadirov szeret nagyokat mondani. Egyébként folynak a hadműveletek, szokás szerint.
Nézegettem saját régi fényképeimet. Saját magamról. És nem az jött elő, amit vártam, hogy csorog a nyálam, visszasírandó azt az önmagamat. Nem is én jöttem elő.
A Kígyó-sziget tegnapi elhagyása óta hasonló horderejű események nem történtek Oroszország ukrajnai inváziója során, mintha a meleg a harcokat is lelassította volna, bár ez csak a látszat: mindenesetre attól még zajlik az élet – főként a politikai – hogy kánikula van minden érintett területen.
Utóbbi időben majdnem minden nap azzal kell kezdenem Oroszország ukrajnai inváziójának krónikáját, hogy a harcok folynak, de nem történt sorsdöntő fordulat. Hát – ma történt.
Minden szépen halad a maga pályáján, amit a rendszerpálya ír neki elő, nem kellek én ehhez. Erről eszembe jut egy régi anekdota, Sztálin uralkodásának utolsó idejéből.
Törököt fogtam én ezzel az ukrajnai orosz invázióval, nem ereszt, ha már egyszer elkezdtem róla részletesen tudósítani, nem hagyhatom abba, bár mondjuk ma nem is sok más téma lenne: jó hírek azonban akkor sincsenek, legfeljebb groteszk dolgok történnek.
Oroszország véres mérföldköveket hagy maga után ukrajnai inváziója során. Ilyen volt a mariupoli szülészet elleni rakétatámadás, a kramatorszki állomás elleni, a mariupoli színház bombázása, a bucsai (és általában: Kijev környéki) vérengzések, kínzások és tegnap óta ilyen a kremencsuki bevásárlóközpont elleni rakétacsapás is.
Azaz fizetne, de azért nem tud, mert ki van zárva a hitelezői bankrendszeréből. Első hallásra észveszejtő nagy öngól. Kölcsönadok neked, és amikor megadnád, büntetésből valahogy megakadályozom, mert haragszom rád. Ki büntet itt, és kit? – csodálkozik az Olvasó.
Sorsdöntő fordulatról ma sem számolhatok be az ukrajnai orosz invázióval kapcsolatban, a háború malmai őrölnek, lassan, de biztosan, értelmetlenül, halálos pontossággal – elég valószínűnek látszik, hogy szeptemberig nem lesz semmiféle béke, és addig is a donbásszi területek lesznek a legfontosabb hadszínterek.
Sokadik napját írjuk Oroszország Ukrajna elleni inváziójának és a hírek nem túl kellemesek. Ráadásul senkinek sem azok, kedvelje bármelyik oldalt is: ebből az következik, hogy a híradásoknak sem örül senki.
Az Ukrajna elleni orosz invázió továbbra is tart és nem kizárt, hogy Fehéroroszország is érintetté válik a harcokban: az orosz diplomácia egyre vadabb arcát mutatja a világnak, egymást érik a hajmeresztő nyilatkozatok, csak remélni lehet, hogy nem mindegyiket gondolják komolyan. Békéről egyelőre szó sincs.
„Kelet-Európa kirablása.” Mármint a Nyugat által. Az egyik mítosz, amit most a geográfus Ungár Péter is átvett, persze mint politikus. Mantra, bűnbakkeresés. Áthárítás. Minimális közgazdasági ismeretek nélkül fogyasztandó.
Oroszország ukrajnai inváziójában beállt ugyan egy fordulat, ha nem is okvetlenül az, amit sokan vártak, hanem egy másik – jelesül, miszerint az ukránok feladták Szeverodonyecket – de ez semmit sem dönt el. Továbbra sem tudjuk, mi lesz, csak annyit: békére egyhamar ne tessék számítani.
Vallásokkal – a szó legmarxistább értelmében vett vallásokkal, a nép kábítószereivel – nem vitatkozom. Nincs értelme velük vitatkozni. Már csak azért sincs, mert annyiban vallások, amennyiben a „confessio” hitvallás, és nem religio.
Ma negyedik hónapja zajlik az orosz invázió Ukrajna ellen, és ahogy tegnap azt írtam: még sokáig tarthat, úgy írom most, hogy nem kizárt, miszerint látszik valamiféle vége a harcoknak, bár rövid időn belül senki se számítson békére. Viszont mintha fordulna valamiféle kocka, ha hihetünk az ukrán kormány nyilatkozatainak.
Százhuszadik napja tart Oroszország inváziója Ukrajnában és ez a négy hónap megismertetett minket az Apokalipszis majdnem minden arcával: sajnos úgy néz ki, nem is fog egyhamar véget érni, ne várjuk a békét, messze van az még.
Ne gondoljuk, hogy Nyugaton szentéletű békepártiak ülnek, akik semmi mást nem akarnak, mint a népek békés, egyenjogúságon alapuló együttélését (leszarják a népeket, és nem a népekről szól ez a dolog, csak sakkpartiszinten), míg Keleten véresszájú agresszorok.
Ukrajnában most is zajlik az orosz invázió, fordulhat ugyan a kocka a déli front megélénkülésével, de ki tudja, annak is mi lesz a vége – mindenesetre senkit sem biztatnék azzal, hogy bármelyik oldal rövidesen győzne és utána véget érnek a csaták. Hosszú, véres harcok várhatóak.
“Szele Tamás: Sorkatonák, önkéntesek, zsoldosok, politikusok” bővebben
Malmozom, bocsássanak meg. De azért néha olvasok újságokat is. Körülbelül milliószor elmondtam, hogy minden, amit leírok, az én pillanatnyi, személyes véleményem, nem szentencia, végképp nem kioktatás. Oktatás lehet, ha valaki annak veszi, illetve ha nem tudta, de nem fogok minősíteni senkit.
Oroszország Ukrajna elleni inváziója dübörög ugyan, de mintha délen változna a helyzet, Herszon körzetében egymást kergetik az események és a híresztelések.
Oroszország Ukrajna elleni inváziója változatlanul tart, a harci cselekmények zajlanak, és az egészen bizonyos, hogy nem csak a fronton, de a hátországban is mindenkinek nagyon elege van ebből a mocskos és értelmetlen háborúból.
“Szele Tamás: Székesegyház a Szovjetszkaja utcában” bővebben
Oroszország inváziója Ukrajna ellen folytatódik, bár az orosz oldalon lassan már senki sem tudja, miért harcolnak, de teszik, annak ellenére, hogy a hivatalos magyarázatok a háború céljáról teljesen ködösek és értelmetlenek. Ukrán részről világosabb a helyzet: ők a hazájukat védik. Mindeközben Oroszország mintha a világ ellen is hadat viselne.
Még egy kicsit a számokról. Nem a „nulla” a misztérium, hanem az egy. Az „egy” ugyanis „nulla” éppen úgy lehet, mint végtelen. És mint „egy”.
Oroszország Ukrajna elleni inváziója tart, a harcok nem enyhültek, de nem is következett be komoly fordulat a frontokon: mindeközben a politika és a gazdaság boszorkánykonyháján kezdenek összekeveredni a dolgok az üstben, Moszkvában szikra pattan, olthatatlan, ég a munka, forr a katlan. Csak a végeredmény lesz borzalmas, érezni azt már a szagából is.
Tovább dühöng Oroszország megszálló háborúja Ukrajna ellen, már a száztizenkettedik napját írjuk ennek az őrületnek, és hiába minden békevágy, ömlik a vér, égnek a falvak, városok. A hírek is egyre zagyvábbak, mindennek több helyen is utána kell nézni, a közönség lassan szívesebben olvas a vágyairól, mint a tényekről.
Sokaknak nem fog tetszeni, amit írok. Hamvas Béla megértené, de Hamvast sem értik meg. Hamvas ott került tévútra, ahol azt gondolta, hogy ez a világ – mint világ – megszentelhető.
Mintha már nem is egy háború volna ez, amit Oroszország vív Ukrajna ellen, hanem több. Zajlik egy ukrán földön, zajlik egy másik Moszkvában a pacifisták ellen, egy harmadik a Kreml falai mögött dühöng a jelek szerint, egy negyedikben Belarusz érintett, az ötödik helyszíne meg a világháló. Csak béke nincs sehol.
Soha, de soha ne alapítsanak pártot. Igazság szerint, ha van erre lehetőségük, semmit, amibe bármilyen hatóság beledughatja disznóormányát.
Ukrajna orosz megszállása tart, a harcok sem enyhülnek, egyre több tanácsot kiabálnak be a partvonalról – egyszer megjegyeztem volt, hogy nem azért nem lehet nemi életet élni a Nagykörút kellős közepén, mert nem illik, hanem azért, mert mindenki beleszólna abba, hogyan kell csinálni – szóval ehhez a háborúhoz is kezd mindenki jobban érteni azoknál, akik vívják.
Oroszország hadüzenet nélküli, megszálló háborúja továbbra is tart és még egy ideig el is fog tartani. Az orosz tüzérség jelenleg fölénybe került egyes frontokon, de ez nem biztos, hogy örökké tart, így aztán mindenki siet: az oroszok a harcokat sürgetik, az ukránok a fegyverszállítmányokat. És csak időnek múlásával dőlhet el, ki fog győzni.
Oroszország hadműveletei Ukrajnában tovább zajlanak, az invázió tart, a harcok nem lanyhulnak – annak dacára sem, hogy ma az Oroszországi Föderációban ünnep van, „Oroszország Napja”, amit aztán mindenki a maga szája íze szerint tartott meg.
Hogy egyértelmű, és világos legyen, mit gondolok a mai világról. Kezdve azzal, hogy mit nem gondolok. Nem gondolom, hogy „jó” vagy „rossz” lenne. Azt se gondolom, hogy „van”.
Oroszország Ukrajna elleni inváziójának száznyolcadik napját írjuk, és nem tudok jó hírekről beszámolni. Persze átütően rosszakról sem: csak sok kellemetlen és értelmetlen dolog történik. Az orosz hadvezetés kezd kifutni az időből, az ukrán kezd kifogyni a lőszerből.
“Szele Tamás: Putyin éjjeliedénye és más történetek” bővebben
Egy belső hang – nem az ő hangja – megszólította. Sokszor szerette volna, ha ez a hang – vagy inkább egy hang – megszólítja, ritkán mintha meg is szólította volna olyankor, de ez most hirtelen jött. Most sem ő döntött, hanem a hang tulajdonosa.
Az orosz invázió továbbra is tombol Ukrajnában, bár egyes moszkvai körök úgy vélik, látják a háború végét – bár amit ők látnak, az még délibábnak sem nevezhetőm inkább mondanám rémálomnak. Senki se számítson békére egyhamar.
Elmondom, mit köszönhetünk az orosz politikának, drága barátaim. Nem az orosz embereknek, hangsúlyozom, hanem az orosz politikának.
Az orosz invázió Ukrajnában továbbra is kitartóan zajlik, a szeverodonyecki csata minden embervesztesége dacár. Putyin másik háborúja – melyet saját népe ellen vív – szintén tombol, közben a világ is kezdi felismerni, hogy az ukrán gabona nélkül felkopik az álla, de egyelőre megoldás az ügyben nincs, csak képmutató nyilatkozatok hangzanak el.
A hétvégi huzakodás kapcsán egy barátommal – meg is sértődött rajta –, aki önmagát politikailag középre pozícionálja, vagy inkább a közép fölé (akad ilyen ismerősöm jó pár), ismét feltettem magamnak a kérdést: mi a különbség az én gondolkodásom és a többség gondolkodása között?
Oroszország Ukrajna elleni inváziója rendületlenül zajlik, harcok mindenfelé, a háború köde mindent elhomályosít, lassan a fekete és a fehér sem válik el egymástól, egész hadseregek vesznek oda és jelennek meg máshol, tehát vagy arról van szó, hogy Lavrov még nem tud teleportálni, de ők már tudnak, vagy a tömeges feltámadás igen ritka jelenségével van dolgunk.
Oroszország inváziója továbbra is zajlik Ukrajna ellen, lassan már úgy érezhetjük: évek óta tart, pedig még csak 103 napja kezdődött. Más kérdés, mennyi minden történt ez alatt az idő alatt – és mennyi bonyodalom származik majd még a mostani harci cselekményekből és diplomáciai húzásokból.
Nem bírom ki. Pedig múlt év végén, Szilágyi Liliána kapcsán megfogadtam, hogy nem leszek lazac. A lazac (Salmo salar) megszületik egy gyors folyású patakban, folyóban, eltölt ott pár évet, majd elvándorol a tengerbe. Élete végén, ami az ívási időszakot is jelenti, azonban visszatér oda, ahol született. Akadályokat nem ismerve, vízeséseket átugorva, folyással szemben.
Az orosz invázió továbbra is tart Ukrajnában, a harcok ide-oda hullámzanak, békülni nem sokan akarnak: én meg azt számolgatom, hogy az előzményekkel együtt ide s tova már fél éve írok erről a borzalmas eseménysorozatról minden nap, mert nincs más választásom.
Oroszország Ukrajna elleni inváziójának százegyedik napját írjuk, és még egyáltalán nem látszik a harcok vége. Tervek főnek, forrnak a Kreml falai között, a fehérorosz hadsereg az ukrán határon gyakorlatozik, Kadirov Sojgut látogatja, Putyin beszédet mond és nyilatkozik… közben pedig egyre nőnek a veszteségek mindkét oldalon.
Már száz napja tombol Oroszország Ukrajna elleni inváziója, ezt ma az egész világsajtó hangsúlyozta, így én nem is szerettem volna említeni, de nem tehetek másként, ugyanis a Kreml jelezte a Meduza szerint, hogy külön kérné a vele barátságos sajtótermékektől: ne hangsúlyozzák ezt az időtartamot. No, ha ez nekik rosszul esik, az más: akkor ezzel kezdem.
Oroszország Ukrajna elleni inváziójának kilencvenkilencedik napját írjuk, annak ellenére, hogy eleinte úgy nézett ki: nem tart ez az agresszió még kilenc napig sem. De most úgy néz ki, még jó ideig tartani fognak a harcok, és minden jel arra mutat, hogy igen véresek lesznek.
“Szele Tamás: Vándorló Szent Brendan Ligája Ukrajnában és más történetek” bővebben
Ha már Szele kollégával szóba került. „Azért még mindig kellemesebb a kapitalizmust kedvelni, mint bármelyik totális rendszert”, írta nekem pár perce, egy közös (volt) bankár barátunk kapcsán.
Oroszország Ukrajna elleni inváziójáról nem tudok megrázó, sorsfordító hírekkel szolgálni, fontosakkal annál inkább. Annyi látszik egyelőre, hogy mindenképpen hosszú lesz ez a háború, de talán mégsem annyira, mint ahogy tegnap becsülte volna az ember.
Augusztus 10. Lőrinc és Csilla napja. Egyben a vízízű dinnyéé?
De hisz az nem lehet.
Az ukrajnai orosz invázió kilencvenhetedik napján ott tart, ahol a kilencvenhatodikon tartott és a kilencvennyolcadikon fog: dúlnak a harcok, semmi sem dőlt még el, a háború hosszú lesz és véres.
Nein, nein, nein. Nem fogom felhúzni magam többet, hogy egy riporter miért nem tud írni és riportot készíteni.
Oroszország Ukrajna elleni inváziója továbbra is tart, megy a rettentő adok-kapok, amit az ukrán fél elveszít északon, visszanyeri délen, aztán holnap cserélnek, a politika sem nyugszik, az orosz és ukrán közélet sem, szóval ma sem fogunk unatkozni.
Nemrég már írtam a vietnámi Bao Ninh könyvéről, A háború szomorúságá-ról. A háború azonban nem „önmagában” háború, hanem az élet része. „Az élet háborús része”, helyesbíthetnek Önök.
Oroszország Ukrajna elleni inváziója fontos pontjához látszik érkezni, ha nem is okvetlenül a napokban pecsételődik meg a háború sorsa, de sok minden változhat most Szeverodonyecknél, az pedig, hogy ott hogyan és mi történik, Moszkvában, Kijevben és Washingtonban dől el.
“Szele Tamás: A háromlábú béka és a szkíta arany Szeverodonyecknél” bővebben
(paradicsomos káposztafőzelék vs Wellington bélszín faszénen sült osztrigával, desszertnek fagylalt, ez viszont valódi, már anyagi mivoltában legalábbis)
Oroszország Ukrajna elleni inváziója nem lanyhul, bár egyre több különös elmélet kering a harcterek ködében, jósok és névtelen bölcsek prófétálnak a homályban, közben pedig a különböző szolgálatok röhögnek a markukba és kiderül, hogy Oroszországban kevés a Polaroid.
“Szele Tamás: Kiszivárogtatások és polaroid martalócok” bővebben
Oroszország Ukrajna elleni inváziója tovább zajlik, és a jelek arra mutatnak, hogy nem is várható egyelőre fegyvernyugvás: ellenkezőleg, mindkét fél beveti az utolsó tartalékait is, ami persze járhat azzal, hogy előbb-utóbb kifogynak mindenükből, de ez nem várható egyhamar.
Nos, kérem. Most egy három napos pauza következik. Vagy inkább csak kétnapos, péntek-szombat. Vasárnap már leszek, igazából talán szombaton is, de erre nem vennék mérget. Sajnos viszont, ha vagyok, se lesz benne sok köszönet. Nekem most a Malmot kell(ene) befelé fejeznem, ami messze nem egy egyszerű történet.
Oroszország Ukrajna elleni inváziójának kilencvenegyedik napját írjuk, és egyelőre békének se híre, se hamva, de még a békekötés szándéka is kétséges – tegyük hozzá, mindkét fél részéről, ugyanis teljesen mást értenének ezen a fogalmon Moszkvában, mint Kijevben. De az elhangzó javaslatok sem megfelelőek, pedig jó nevű iparosoktól érkeznek.
Oroszország Ukrajna elleni inváziója továbbra is zajlik, nagy újdonságokról nem számolhatok be, csak a szokásos szokatlanról vagy inkább megszokhatatlanról: minden jel arra mutat, hogy elhúzódó, véres háborúra számíthatunk.
Mármint mit? Az újabb veszélyhelyzetet. Meg az egészet. Mindent, amit a magyar kormány csinál. Amit a magyar kormány rokonai, barátai és üzletfelei csinálnak, hogy Nyuszi se maradjon ki.
“Gaál Péter: Én nem értem, hogy nem érti valaki (pletykák, karkötők, aranyhörcsögök)” bővebben
Ma van épp három hónapja annak, hogy Oroszország hadüzenet nélkül megtámadta Ukrajnát, inváziós, területszerző, agresszív céllal és a harcok nem csitulnak, ellenben a helyzet egyre bonyolultabb a harctereken és a hátországokban egyaránt.
Oroszország Ukrajna elleni inváziója során beállt némi fordulat a harctéren, mindazonáltal nem becsülném túl a popasznai áttörés jelentőségét: hogy úgy mondjam, annak következményei egyelőre mind feltételes módban vannak, szóval nem érdemes az oroszbarátoknak pezsgőt bontani a hír hallatán.
Oroszország Ukrajna elleni inváziójáról, melynek végét még távolról sem látni, nem is sejteni, egyet mindenképpen elmondhatunk: toxikus, szennyező folyamat, szó szerint is, fizikailag is, mentálisan is, amire ma alaposabban ki fogok térni.
Volt nekem anno – akkor még csak – két kutyám, (akkor még csak) mindkettő bobtail. Ez egyébként a mondandó szempontjából teljesen irreleváns, egyedül annyiban nem, hogy a bobtail szőrös. Nagyon szőrös, ha nem nyírják le.
Különösen fog hangzani, de az elmúlt huszonnégy órában tudomásunk szerint nem folyt annyi vér az Ukrajna elleni orosz invázió során, mint szokott. Mariupol teljes eleste nagy veszteség Kijev számára, de nem végzetes és nem helyrehozhatatlan, csak baj van a könyveléssel – ellenben a dolgok a Kreml szemszögéből nézve nem állnak a legkedvezőbben.
Oroszország Ukrajna elleni inváziójáról a legrosszabb hírt tudom mondani: nem történt semmi különös. Mármint azon kívül, hogy patakokban folyik a vér, emberek halnak meg, egymást érik a háborús bűnök, és lassan erre érzéketlenné válunk. Sajnos kezdjük megszokni, ez benne a legrosszabb. Nem volna szabad.
“Szele Tamás: Háborús bűncselekmények és a moszkvai divat” bővebben
Oroszország Ukrajna elleni inváziójának nyolcvanötödik napján cseppet sem enyhébb a helyzet, mint a nyolcvannegyediken volt: a háború zajlik, véresen, kegyetlenül, most már csak az a kérdés, ki meddig bírja munícióval és emberrel?
Oroszország Ukrajna elleni inváziója több szempontból fordulóponthoz érkezett, és meg kell mondanom, a lehető legrosszabb jelek mutatkoznak. A megszállás eseményei ürügyként szolgálhatnak egy nyíltan véreskezű zsarnokállam kiépítéséhez, aminek már végképp nem lesz köze a világ többi részéhez. Ennek a jogi alapjai már formálódnak.
“Szele Tamás: Terminátorok, hóhérok, tábori becsüsök” bővebben
Egyre különösebb Oroszország ukrajnai inváziója – legyünk pontosak, mivel hadüzenet nélkül zajlik, akkor sem nevezhetjük háborúnak, ha az – és a krónikás dolgát nem könnyítik meg az alacsonyan, ám nagyobb, sűrű rajokban szálló álhírek sem, melyeket nem egy magyar orgánum népszerűsít minden forráskritika nélkül.
Ma sem maradunk Oroszország Ukrajna elleni inváziójának hírei nélkül, pedig esküszöm, időnként már szívesebben írnék valami másról – de jelenleg ez a legfontosabb.
“Szele Tamás: Renaultból Moszkvics Ványa bácsinál és más történetek” bővebben
Matolcsy Ádám feleségének a táskája, karkötője, az újabb Mészárosné órája, cipője, mindkét Rogánné mindene, et cetera, et cetera. Ráhelt hagyjuk is, végtére ő a trónörökösnő.
Az Ukrajna elleni orosz invázió zajlik, a fegyverek nem nyugszanak, bár az embernek az az érzése: az orosz hadsereget egy mazochistákból álló vezérkar irányítja, és nem nyugszanak, míg nem kapnak minden nap egy alapos verést. Ilyenből bőven jutott, nem panaszkodhatnak, ezen kívül szót ejtünk még néhány érdekesebb hírről – de ma sok nincs ezekből.
„Nincs életünk, csak élet. Az illúzió pontosan ebben rejlik. Nincs én, csak úgy tűnik mintha lenne egy elkülönült entitás a testben. Aztán ez az elképzelt valaki mindent birtokol. Életem, feleségem, hazám, kutyám stb. Aztán célokat tűz ki magának és küzd, hogy elérje. Nincs cél. Pontosan ez a tökéletes korlátlan szabadság. Ez van. Ha lenne cél, az azt jelentené, hogy valahová el kell jutni mert ez nem jó, vagy teljes. Csak azért tűnik beteljesületlennek mert az elkülönült nem létező egyén illuzórikus nézőpontjából van szemlélve. Amikor ez a látás megszűnik, látszódik a teljesen céltalan szabadság, de ezt már nem valaki látja. Ez a misztérium maga. Felfoghatatlan és elérhetetlen az én számára.”
Nyolcvanadik napja tombol Oroszország inváziója Ukrajnában, és lehet, hogy idén véget ér – legalábbis Kirilo Budanov ukrán hírszerzési vezető szerint – de még a fordulópontja is jó, ha augusztusra várható, szóval ne reménykedjünk közeli békében. Ellenben egyre több nemzetközi konfliktus várható, ezeket viszont boncolgatni fogom ma.
Ukrajnában továbbra is komoly a helyzet, bár jelentős orosz vereségekről szólnak a hírek – kérdés, meddig bírják még a felek emberrel, fegyverrel, lőszerrel. Az orosz hadak kaphatnak némi erősítést Szíriából, erről részletesebben is szót ejtünk majd, Szíria azonban maximum ukrán gabonát kaphat Oroszországtól.
Oroszország csapatai továbbra is megszállva tartják Ukrajna egy – napról napra kisebb, de azért így is elég nagy – részét, aminek vannak katonai következményei, világpolitikai következményei, hírszerzési következményei és remélem lesznek majd büntetőjogi következményei is.
Mind többet olvasom ellenzéki oldalakon a NER dicséretét. Nem iróniából. Talán egyszerűen DIVAT lett (mert ez még nem volt), de mindegy.
“Gaál Péter: Öcsi fogja Csöpi csöcsét, Csöpi fogja Öcsi pöcsét” bővebben
Hetvenhét napja tart már Oroszország inváziója Ukrajna ellen, és semmi jele a közelgő békének. Ma szót ejtek az általános harctéri helyzetről, mint minden nap, lesz némi valódi horror, amit tényleg csak a felnőtt olvasóknak ajánlok, lesz szellemi horror is a fényes, többpólusú világrendről és meg kell említenünk Szijjártó Péter pávatáncát is.
Oroszország Ukrajna elleni inváziója továbbra is zajlik, harcok és kétségek közepette – ma ismertetem a harctéri helyzetet szokás szerint, aztán bemutatom azt is, ki mennyit ért meg belőle (mindenki annyit, amennyit akar) és szót ejtek arról, hogy nem minden orosz híve ennek a mészárlásnak.
Az ukrajnai orosz offenzíva krónikájának mai része kicsit rendhagyó lesz, ugyanis ma jeles nap van, a Győzelem Napja, orosz nemzeti ünnep, melynek alkalmából azt várta a világ, hogy Putyin elnök valami fontosat jelent be, csak erre látszólag nem került sor.
Sokadik napja ez Oroszország Ukrajna elleni inváziójának, de meglehet, utolsó napja a háború kezdeti szakaszának – a világ bénult balsejtelmek közepette várja, mit mond holnap Putyin elnök a győzelemnapi parádén, mit jelent be.
Oroszország Ukrajna elleni inváziójáról nagyon jelentős, sorsfordító hírek ma nem érkeztek, a háború tombol, ellenben az elemzők egy részének mintha kezdene elmenni a maradék esze is, tehát ma előveszem őket, ugyanis vadabbakat vizionálnak, mint János Jelenései.
Kicsit sem csitulnak a harcok Oroszország Ukrajna elleni inváziója során, azonban a diplomácia is forrong: és Orbán Viktor kihasználja ezt a helyzetet, nem nyugszik, míg össze nem vész azokkal is, akikkel valamiért eddig nem sikerült. Ha kocsmában rendeznék az ügyeket a világ vezetői, már nem kapna inni a pultnál. De a többiek is megérik a pénzüket.
Átmegyek bulvárba, bár nem ezzel kellene foglalkoznom, de…
… mégis. Mert nem állom meg szó nélkül.
Oroszország inváziója Ukrajna ellen továbbra is rendületlenül zajlik, Transznisztriában mintha éleződne a helyzet, az orosz erők megrohamozták az Azovsztal katakombáit, Moszkva fölött látták szállni a Végítélet Madarát, valamint ukrán oldalon beavatkozott a harci cselekményekbe maga Lucifer, mármint a RIA Novosztyi szerint.
Hetvenedik napja tombol Oroszország inváziója Ukrajnában, most már semmi sem világos, ellenben minden kétséges. Egy dolgot kivéve, és ez az, hogy a politikusok általában is megbolondultak, de a valamikor műveltségéről és fondorlatos észjárásáról (finom, úri modoráról már kevésbé) nevezetes Lavrov orosz külügyérnek ment el legjobban az esze.
“Szele Tamás: A Kígyó-sziget titka és egyéb népmesék” bővebben
Három idézet jár Önöknek a Facebookon minden napra, ha már nekem nincs mit mondanom az aktuális hírekről, de most tegyünk kivételt. Nem az orosz–ukrán háború okán, hanem úgy minden okán.
Oroszország Ukrajna elleni inváziójának hatvankilencedik napján a helyzet egyre zavarosabb. Ma az általános harctéri helyzet ismertetése után kitérek arra, miért is olyan fontos a Kígyó-sziget, horrorisztikus részleteket említek Mariupolból és végül azt próbálom meg logika útján kideríteni, lehetett-e tudomása Orbán Viktornak az Ukrajna ellen készülő támadásról.
Malmozom, drága Nagyérdemű. Most nekem nincs Zóna, meg egyéb röfögés felesleges dolgokról, ezeket bárhonnan megkapják, jó kedvvel, bőséggel. Illetve jó kedv nélkül is, mert ez a régi magyarban (és például a Himnuszban) egyszerűen azt jelentette, hogy „kegyelemmel”.
Olyan már Európának, főleg a keleti felének Oroszország ukrajnai inváziója, mint egy keserű másnaposság: a baj a gyomorban volna igazából, de fáj tőle a fejtől a kislábujjig minden porcika. Ráadásul ezt ki sem lehet aludni. Beteg tőle minden, és kevés a remény a javulásra.
“Szele Tamás: Geraszimov főparancsnok halála és feltámadása” bővebben
Hatvanhetedik napja zajlik az orosz invázió Ukrajnában. Azért jegyzem meg gyakran, mennyi ideje tart a háború, mert amint látom, kezdjük megszokni, és nem lenne jó, ha fásultan legyintenénk egy idő után a hírekre. Már csak azért sem, mert sajnos úgy néz ki, eltart még egy ideig.
Oroszország Ukrajna elleni inváziójának hatvanhatodik napját írjuk, de semmi jele a fegyvernyugvásnak. Dúlnak a harcok a valós és a virtuális térben egyaránt, ma be fogok számolni néhány fizikailag is megtörtént harci cselekményről – a csecsen-burját konfliktus minden pénzt megér – és némely, a világhálón terjedő, rejtelmes térképekről, amelyek a dezinformációs front fegyverei.
A harcok továbbra is dúlnak Ukrajnában, az orosz invázió cseppet sem szelídült, ma mégis viszonylag kevés harctéri cselekménnyel, de több ármánnyal fogunk foglalkozni, valamint sikeresen bemutatom azt is, hogy a világon minden összefügg mindennel, minek következtében Indonéziára is szükség van ahhoz, hogy Ukrajnában béke legyen.
Unom, édes polgártársak. Ez az igazság: unom. Unom a „kollégák” írástudatlanságát, az összes szakértőt, a napi rémüldöztetéseket és rémüldözéseket, a rémüldöztetések és rémüldözések magyarázatát, az egész magyar ellenzéket, még a polgár-, akarom mondani ellenzékpukkasztó részét is.
Az Ukrajna elleni orosz invázió hírei egyre különösebbek. Az ember óhatatlanul azon töpreng, mikor olvassa és összeveti őket, hogy egyáltalán, van valaki, aki érti, mi ennek a háborúnak a célja egyáltalán? Mert nem úgy néz ki. Káosz uralkodik minkét oldalon, most már a hadmozdulatok is értelmetlenek, a háttér meg maga a teljes zűrzavar.
Oroszország Ukrajna elleni inváziója lassan a teljes káosz jeleit mutatja, eddig sem értett senki semmit, ez mostanra súlyosbodott.
Jó hírek nincsenek, rossz annál több akad Oroszország Ukrajna elleni inváziójával kapcsolatban: nagyon úgy néz ki, már messze nem „csak” Ukrajnáról van szó, hanem Transznisztriáról, Moldováról, hosszabb távon pedig nem lehetetlen, hogy az egész valamikori Varsói Szerződés területéről.
Oroszország Ukrajna elleni inváziójának hatvanegyedik napján semmi jóról nem lehet beszámolni. A frontvonalak ugyan mozdulatlanok, de a harcok tombolnak, most már mindkét hátországban is, és a békekötésre alig van remény. Szándék is kevés – de remény szinte semmi.
Oroszország Ukrajna elleni inváziójával kapcsolatban vannak ugyan hírek, ráadásul szomorúak, de meg kell vallanunk: nagy, sorsdöntő események nem zajlottak az elmúlt huszonnégy órában. Ami mégis történt, az viszont nem jelent semmi jót, rosszat annál inkább.
Mármint ők. Csak mi nem érdemeljük meg, de hát ez kit érdekel. Illetve nem érdemlik meg. Mi ez a katyvasz, amit leírtam?
Ma – hála az égnek – komoly harci cselekményekről nem lehet beszámolni, persze, ettől még nem nyugszanak a fegyverek Ukrajnában, illetve attól függ, mit nevezünk harcnak.
Kezd mérhetetlenül idegesíteni az a huhogásözön, ami többek között az ukrán háborúval kapcsolatban megjelenik. Mintha nem volna elég a „hivatalos” riogatás, a szörnyű ítéletidő közelgésétől a „mindmeghalunk” különböző verzióiig.
Négy nap szabadság után folytatom az ukrajnai orosz megszállás krónikáját. Jó alkalom volt ez a kis kiesés arra, hogy hátralépve némi távolságból tekinthessem át a képet, inkább a folyamatokra, mintsem a napi harci cselekményekre, eseményekre koncentrálva.
Ha úgy vesszük, tulajdonképpen nincsen nekem semmi bajom, végső soron elértem, amire törekedtem, bár minden ilyen könnyen sikerülne. Ha azonban másként vesszük, eléggé különös a helyzet, még ha nem is mondanám reménytelennek – de nagyon magyar. Magyarabb a turulnál, magyarabb erdőnyi kopjafánál.
Oroszország Ukrajna elleni inváziójának ötvenharmadik napját írjuk, és nem tudok jó hírekről beszámolni. A béke elérhetetlenül messzinek tűnik, a Moszkva cirkáló elsüllyedése vagy elsüllyesztése körül egyre nagyobb a titkolózás.
Húsvét van. Aminek Karácsonykor kellene lennie. A téli napforduló utáni három (!) napban. Az ókori szaturnáliák ünnepekor.
Ukrajnában a helyzet nem enyhül, az orosz invázió folytatódik: Kijevet rakétákkal lövik, Izjum és Harkiv térségében komoly orosz erők gyülekeznek, Lozovaja vasútállomásán rakétatámadás várható és valahogy mindezek következtében Orbán Viktor osztrák–magyar császár és király lesz.
Oroszország Ukrajna elleni inváziója továbbra is folyik, Kelet-Ukrajnában gyülekeznek az orosz erők döntő csatára készülve – mely minden eddiginél véresebb lehet – a Kreml keresi az ürügyet Kijev közvetlen megtámadására (és meg is találja, ha van, ha nincs), a Moszkva rakétacirkáló pedig most már végérvényesen elsüllyedt.
Volt nekem egy fizikatanárom a gimnáziumban. Az volt a szokása, hogy amikor valakit kihívott felelni, feladta a példát, és innentől kezdve egészen addig nem mondott semmit, ameddig a delikvens be nem fejezte.
Oroszország Ukrajna elleni inváziójának ötvenedik napját írjuk, a harcok nem csitulnak, és mindenki a maga győzelmét dobolja, tehát jó füle kell legyen annak, aki a sok dicsőség alapján meg akarja tudni a veszteségek mértékét is.
Ez a kulcsmondat. Mármint az egyik kulcsmondata az életnek. A rövid távú jóslataim ott szoktak zátonyra futni – hányszor megfogadtam, hogy felhagyok velük, de hányszor –, hogy megpróbálok egy ésszerű cselekvést illeszteni a szóban forgó rendszer életfolyamába, azaz olyat, ami alkalmazkodik az előtte történtekhez és az utána reméltekhez.
Arra ma nem panaszkodhatunk, hogy Oroszország inváziója Ukrajnában eseménytelenül zajlana. Kapkodja a fejét a krónikás, röpködnek az egymásnak ellentmondó információk, nehéz kiszűrni belőlük az igazságot – és egymást követik a letartóztatások Kijevben is, Moszkvában is, nagy halak kerültek horogra mindkét oldalon.
Mariupol végóráit éli – írtuk az elmúlt hetekben sokszor, de most úgy néz ki, tényleg így van. És ennek kapcsán nagyon különös dolgok történnek a majdnem teljesen elpusztított városban.
“Szele Tamás: Gáztámadás, nemi erőszak, krematóriumok” bővebben
Oroszország ukrajnai inváziója tovább zajlik, csak most kicsit nyugodtabb a helyzet abból a szempontból, hogy jelenleg nem zajlanak nagyszabású hadműveletek.
“Szele Tamás: Puskin, Csajkovszkij, az FSZB és a háború” bővebben
Ezekről esik szó mostanság: 1. A demokratikus ellenzék katasztrofális vereséget szenvedett. 2. MZP okozta a Fidesz újabb kétharmadát. 3. Az ostoba vidékiek konzerválták Orbán uralmát. 4. Az összefogás eleve esélytelen volt.
Ma, Oroszország Ukrajna elleni inváziójának negyvenhatodik napján vannak ugyan harci cselekmények, de csak elvétve – miután ezeket ismertettem, annak próbálok utána járni, kikből áll az ukrán földön harcoló orosz hadsereg? Mert nagyon úgy néz ki, hogy legkevésbé épp oroszokból.
Erdő szélén, egy kis házban élt egyszer egy remete: unalmában, magányában született egy gyereke.
Ma szinte csak tömeggyilkosságokról lesz szó, ez egy ilyen háború – meg persze annak az esélyeiről, hogyan fog folytatódni, mert az még nem világos. Soha nem is volt az, sőt, tulajdonképpen pont ez a baja az Ukrajna elleni orosz inváziónak: hogy teljesen érthetetlen, mi a célja.
Ha egy gondolkodó embert megkérdeztek az úgynevezett Kádár-korszak Magyarországán, hogy tételesen mi kifogása a szocializmus ellen, a következő válaszokra lehetett számítani tőle:
Ma nagyon rossz napunk van, tényleg azt kérném, hogy csak az erős idegzetűek olvassák el az ukrajnai orosz megszállás krónikájának ezt a részét, mert bizony borzalmas dolgokról lesz szó – megpróbálom fokozatosan adagolni az információkat, de így is szörnyű hírek érkeztek, még engem is megviselnek, ezek a dolgok sajnos megszokhatatlanok.
Nos akkor, ha már megígértem. Egy utolsó összefoglaló, amiben az a szép, hogy nagyjából ezeket már 2009-ben leírtam. Akkor még (illetve már) Orbán csak aspiráns volt.
“Gaál Péter: Most mondja gyorsan azt, hogy „banktisztviselő”” bővebben
Oroszország Ukrajna elleni inváziójáról egyre sötétebb hírek érkeznek, lassan ott tartunk, hogy már nem csak a megtörtént, de a várható tömegmészárlásokról is lehet tudósítani…
A mai hírösszefoglaló három téma köré csoportosul: az első sajnos az egyre romló magyar–ukrán diplomáciai viszony, a második az ENSZ Biztonsági Tanácsának tegnapi ülése, melyen Zelenszkij elnök meglepő javaslattal élt, végül pedig kitérek az orosz fegyveres erők viselt dolgaira, különös tekintettel a magántulajdon szentségére.
Ma megint a Kijev környéki mészárlásokkal kell foglalkoznom, ugyanis a történelem egyik legaljasabb rágalomhadjárata kezd kibontakozni az ügy körül, ami a leghidegvérűbb, legtárgyilagosabb embert is felháborodásra készteti, és egyúttal lerántja a leplet Oroszország egyetlen valódi csodafegyveréről: a dezinformációról, magyarul hazugságról.
“Szele Tamás: Hazugságpolitika és hazugságdiplomácia” bővebben
Elolvastam egy budapesti, vidéken szolgálatot teljesített szavazatszámláló írását. Semmi meglepő nem volt benne. Illetve igen: hogy mennyire hülyék vagyunk mi itt a nagyvárosban. Hogy mennyire kitekerten gondolkodunk, nem figyelve éppen arra, amire kellene.
Kérem szépen. Ne tessenek tőlem megkérdezni, hogy csalás volt-e. Minden választáson csalnak, mindenki, csak az a kérdés, hogy mennyire.
Ma szinte teljes egészében a Kijev környéki mészárlásokról próbálok beszélni, de sajnos a tegnapi események fényében szót kell majd ejtenem a magyar vonatkozásokról is, mert – vannak.
Én, kérem, tudom, hogy ma Magyarországon országgyűlési választásokat tartanak, és illenék azzal foglalkoznom. Nem fogok. Ugyanis a mi választásainktól nem állt meg a háború a vérmosta Ukrajnában, nem szűnt meg az orosz invázió, és olyan bestiális kegyetlenkedésekről érkeztek hírek, hogy azokat elhallgatni is bűncselekmény volna.
Ne akarjátok olyan nagyon, gyerekek. Elvben lehetséges, a gyakorlatban Istennek hála, nagy valószínűséggel nem fog bekövetkezni, s ha mégis… Miért mégis?
Még mindig Oroszország Ukrajna elleni inváziójával kell foglalkoznunk, a kijevi-csernyihivi-csernobili térséget lassan, de nyugtalanul hagyják el az orosz csapatok, maguk mögött mindent aláaknázva, Belgorodban pedig most már senki sem tudja, mi történt, de nagy volt a füstje is, lángja is. Annak viszont megpróbálok utánanézni. Nem lesz egyszerű, annyit mondhatok.
Oroszország ukrajnai megszállásának harminchetedik napját írjuk, a hadműveletek zajlanak, a harcok nem csitulnak, az ukrán légierő állítólag megsemmisített egy orosz területen álló üzemanyag-raktárat, a tárgyalások ennek ellenére vagy épp ezért folynak, és Csernobilból ellopták a kávéfőzőket meg a vízmelegítőket.
Azaz egy délután a sok egyforma között, amikor nem azt csinálja az emberfia, amit csinálnia kellene. Vagy csak kicsit azt. De miért írom le, amit le fogok írni, ahelyett hogy kitennék valamilyen ételképet, és beérném a rá kapott százezer tetszésnyilvánítással?
Az Ukrajna elleni orosz invázió harminchatodik napján vagyunk, és a helyzet bonyolultabb, mint valaha.
Nyugalom, az Ukrajna elleni orosz invázió zavartalanul folyik tovább, nem tört ki váratlanul a béke és nem leng be mindent az orosz–ukrán baráti testvériség szelleme, pedig a tegnapi tárgyalások után sokan vártak valami ilyesmit.
Az ukrán kormány legfőbb igyekvése most az, hogy Márki-Zay Péter legyen a magyar miniszterelnök. Orbán Viktor jelenleg békepárti.
Tegnap elmaradt a hírösszefoglaló egy másik munka miatt, mire azzal végeztem, már nem volt erőm megírni – azt nem mondom, hogy ma pótolom a kiesett híreket, ugyanis a tegnapi értesülések ma már nem volnának frissek, de legalább újra van krónika.
Hogy miért nem lehet Bokrosnak is a szájára tenni egy ragasztószalagot? Egy echte bankár, aki belekontárkodik azokba a dolgokba, amelyekben olyan, mint elefánt a porcelánboltban.
Hallgattam egy kicsit Vona (alias Zázrivecz – ne próbálják gyorsan egymás után kétszer kimondani) Gábort a Mészáros-Várkonyi házaspárról.
Az Ukrajna elleni orosz invázió harminckettedik napján kevesebb a harctéri hír, annál több a politikai fejlemény és lassan a háború mostani célja is körvonalazódni látszik.
„Sok függ attól…hogy (Oroszország) európai demokrácia lesz-e vagy ismét eurázsiai birodalom.” (Brzezinski)
“Bártfai Imre: A nagy hangyarázás – Bayer Zsolt és a „Brzezinski-doktrína”” bővebben
Az Ukrajna elleni orosz invázió továbbra is tombol, bár stagnál is a maga módján, és valahogyan változik – mivel túl sok harci cselekményről ma nem számolhatok be, lépjünk kicsit hátrébb és tekintsük ezt a „változást”, ha ugyan az.
A mai beszámolót sajnos megint az ukrajnai orosz invázió magyar vonatkozásaival kell kezdenem. Nagyon kellemetlen ez nekem, aki tárgyilagosan és épp ezért a kívülálló szempontjából próbálok írni erről a különösen véres, veszélyes és aljas háborúról – de hírt elhallgatni akkor sem szabad, ha nem szeretjük.
“Szele Tamás: Orbán Viktor, Kadirov és Tél tábornok” bővebben
Pont az orráig lát. Mindig is addig látott, és ez eddig bejött neki, legalábbis látszólag. A hitre szomjas közönsége pedig úgy vélte, ő alkalmas lesz bálványnak. Aranyborjú helyett aranydisznó is megteszi.
Nem lehet mindig az ukrajnai megszállásról írni, az embernek elvileg van egy teljesen hétköznapi, polgári élete is, amiben jár-kel, bevásárol, intézi a dolgait, még ha fejben félig-meddig máshol jár is.
Az ukrajnai orosz megszállás hírei most sem vidítóak. Épp ma egy hónapja kezdődött meg ez a véres és teljesen értelmetlen háború, amitől már mindenki kezd megbolondulni és ehhez az sem kell, hogy a harctéren legyen az emberfia-emberlánya.
Na látják, most nem fogadnék egy fél Lindt-csokiba sem, hogy mi lesz az április harmadikai választások eredménye. Rövid távokon különben sem vagyok jó jós. Az valahogy nem az én terepem.
Ma visszatérek a szokott gyakorlathoz az ukrajnai orosz megszállással kapcsolatban, hírösszefoglalót közlök, bár sajnos ennek is lesz magyar vonatkozása: ezen túl pedig kicsit megvizsgáljuk, mi zajlik a harctereken és Oroszországban az invázió kapcsán.
A ma reggeli egyetlen érdemleges hír (a sok rémüldözni való mellett) nem az orosz nukleáris fenyegetőzés (lassan megszokjuk), nem a további háborús borzalmak, az izraeli késelés, louisianai tornádó, hanem a varsói égetés.
Hölgyeim és uraim, ma elmarad a háború minden eddigi napján megszokott hírösszefoglaló részemről, és nem azért, mert ne történtek volna fontos dolgok az orosz invázió kapcsán Ukrajnában. Történtek, csak most jött el az a perc, amelyben Magyarország is kezd érintetté válni külpolitikai szempontból.
Oroszország ukrajnai inváziója – azért most már elég nehéz lenne bárki számára, aki nem a TASZSZ- nál dolgozik, „különleges hadműveletnek” nevezni – nem csillapodik, bár a hadműveletek lassulnak, és időnként egészen váratlan fordulatokat is vesznek.
Nagyon régen az orosz katonai doktrína szerves része ezek elméleti alkalmazása. Nem Ukrajnára gondoltak, hanem az orosz hadseregnél felmérhetetlenül erősebb NATO-ra. Nem fogom most részletezni, hogy miért felmérhetetlenül erősebb, aki akar utánanéz.
Ha röviden akarnám összefoglalni Oroszország ukrajnai inváziójának híreit az elmúlt huszonnégy órában, azt mondanám: az offenzíva leállt, a háború zajlik.
„A 48 éves Leroy Cronin, extravagáns és briliáns brit kémikus, a Glasgow-i Egyetem professzora”, írja az Origo, „az élet eredetének megértésén dolgozik.”
Ma megint le kell szögeznem előre, hogy nem jöttek jó hírek Ukrajnából, rosszak ellenben bőséggel érkeznek.
A harcok valamelyest mintha enyhülnének Ukrajnában, de alig észrevehető mértékben, a béke minden jel szerint még fényévekre van, Oroszországban egyre különösebb dolgok történnek, és meg kell vallanom: kevés a jó hír. Ami van, az többnyire rossz.
Jó hírrel kezdeném, mert erre már rég nem volt alkalmam: a mariupoli színházat ért támadásnak mégis vannak túlélői! Az sem lehetetlen, hogy sokan, egyelőre várom a híreket, de hogy nem veszett oda mindenki, már biztos.
Olyan végtelenül unalmas. Nem a háborúra, vagy az itthoni háborodottakra mondom, hanem a kommentekre, legyenek újságírói, elemzői, vagy olvasói kommentek. Mindegy.
Oroszország ukrajnai inváziója lassulni látszik, bár a harcok továbbra sem igazán enyhülnek, de mintha már nem csupán az ukrán területekért folynának, hanem sokkal inkább a béketárgyalásokon elérhető pozíciókért. Ma meglepő hírek érkeztek a megoldás lehetőségeiről: igazából minden a tárgyalások körül forog.
Mit tehet az ember szerda reggel kilenc óra tizenhárom perckor, ha beleakad a szeme egy – az elsőnek mondott – echte amerikai fánkozó promóvideójába, és félig meg is nézi?
Akinek munkája a fényképezés, és gyűléseken, tüntetéseken, ünnepeken sem szórakozásként fotózik – a tömegben, és nem VIP emelvényen – közelről és pontosan érzi az emberek ritmusát, hangulatát, vitalitását vagy enerváltságát, úgy, mint a rockbanda basszusgitárosának hangfala előtt álló rajongó a zene erejét.
Nehéz dolog ma, március 15-én hírösszefoglalót írni, hiszen míg nálunk nemzeti ünnep van, a szomszéd országban véres, pusztító katonai megszállás zajlik, rengeteg áldozattal mindkét oldalon – nem tehetek róla, úgy érzem, ízléstelen dolog volna ilyen időkben a Békemenet közhelyeivel rabolnom az olvasók idejét.
Néha úgy érzi az ember, már időtlen idők óta zajlik Ukrajna fegyveres orosz megszállása, már sokadjára éli át ugyanazt a várakozást, amit ma: a béketárgyalások ezekben a percekben is zajlanak, ha sokat nem is várhatunk tőlük, a háború mindeközben zavartalanul folyik, mintha a kettőnek nem is volna semmi köze egymáshoz.
Kivételesen elolvastam a Bogár Laci bácsival (öt éves volt, amikor megszülettem) készített interjút (Vasárnap). Abszolút kivételesen, mert általában nincs szükségem újabb kormánypárti propagandára, elég nekem, amit nem tudok kiterülni.
Ami Ukrajnában és Oroszországban zajlik, már nem háború, hanem valami abszurd őskáosz. Az események nélkülöznek minden logikát, képtelenség megérteni, miért történnek a dolgok, mondjuk néha azt is képtelenség megérteni, hogy mi történik.
“Szele Tamás: Patrióta tojások, hazaáruló papírlapok” bővebben
Fogós, ravasz kérdés ez az ukrajnai háború. És nagyon visszás róla bármit nyilatkozni. Bármit, bárkinek, kivéve azt, aki átélte. Vagy átéli. Az ember, legyen újságíró vagy egyszerű újságolvasó polgár, kivéve, ha haditudósító, ül a biztonságosnak vélt távolban, és mond vagy ír mindenféle hülyeséget.
Ha röviden akarnám összefoglalni az ukrajnai orosz megszállás híreit, úgy fogalmaznék: Ukrajna lángokban áll, de Oroszország is recseg-ropog minden eresztékében.
Ez az írás egy kiegészítő anyag a mai hírösszefoglalóhoz, ugyanis annál hosszabb, mintsem belefért volna, de kihagyni vétek lenne az események krónikájából.
Oroszország szuperhatalom. De miért? Gyakran hallani, hogy Oroszország éves nemzeti összterméke annyi mint Olaszországnak. Nos, megnéztem, és ez nem igaz. Olaszország 2,00 milliárd, Oroszország 1,70 milliárd euró. (2019-ben.)
„Furcsul, egyre furcsul” – mondaná Alice a most Ukrajnában zajló háborúra és én sem tudok egyebet mondani, maximum hozzáteszem, hogy „de durvul is”.
Nem mondom, csábított ma a gondolat, hogy a magyar államfő megválasztásával foglalkozzak inkább, latolgassam, vajon kit választanak majd meg az egy lehetségesből, de van egy olyan érzésem, hogy ez az esemény jóval kevésbé befolyásolja a sorsunkat, mint az Ukrajnában jelenleg is zajló orosz megszállás, tehát a háború hírei fontosabbak.
Jelen pillanatban – jelen pillanatban – azt mondanám, hogy a következő: Ukrajna megmarad. Amit az orosz hadsereg megszállt, nem tudja – egyelőre – visszafoglalni, de nem fogja elismerni. Az orosz hadsereg Ukrajnát nem tudja elfoglalni. Szerintem nem is akarja.
“Gaál Péter: Így, vagy úgy (a dolgok jelenlegi állása)” bővebben
Már tizennegyedik napja tart az ukrajnai orosz invázió, és az ember csak kapkodja a fejét az információözönben. Hír annyi van, mint a pelyva, más kérdés, hogy mennyinek van veleje és melyikből hányszor kell gyököt vonni ahhoz, hogy olyan eredményt kapjunk, ami valamelyest közelít a valósághoz. Mindenesetre próbálkozik a krónikás, de nincs könnyű dolga.
Figyeljék meg az áthangolódást. Vagy inkább visszahangolódást. Érdemes rászánni naponta pár percet.
Háborúról ír az ember, a béke reményében, és ma abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy nem csak harci cselekményekről számolhatok be, hanem arról is, hogy megkezdődött és halad az ostromlott városokból a civilek evakuálása.
A háború sokadik napján a helyzet minden, csak nem biztató. Nem csak a szemben álló erők harcolnak egymással, hanem a krónikás is a dezinformációval, azonban nehéz egyedül szembeszállni ezzel az ezerfejű hidrával. Nehéz, de muszáj.
A naiv, jóindulatú kínai elnököt megdöbbentette, hogy két éve a világtól elszigetelten megőrült orosz kollégája, akit közeli, jó barátjaként ismert, tudta nélkül kínos helyzetbe hozta, és megrohanta a mártír Ukrajnát. A pekingi téli olimpiát még sikerült botránymentesen befejezni, de ez kizárólag a véletlenen múlt.
“Gál Péter: Se here, se zádé (hetvenhét magyar népmese)” bővebben
A háború újabb napjára virradtunk, a helyzet egyre reménytelenebbnek tűnik, annyi benne az újdonság, hogy mintha mindkét fél számára reménytelen volna.
Harminchárom, szocializmusban eltöltött év és tizenkét év NER után szeretném tudni, mit kell, hogy gondoljak, az nekem valahogy biztonságérzetet ad. Most viszont nem tudom.
A tegnapi erőműostrom után, ami elég nagyot változtathatott volna Európa történelmén és népsűrűségén, bár szerencsére a legrosszabbat sikerült elkerülni, ma másféle, talán valamivel enyhébb szörnyűségek borzolják az idegeinket. De azért ezek is épp elég fejfájást okoznak.
Először is azt kell leszögeznünk, hogy aki atomerőműre lő, az elmebeteg. Elsőként ő pusztul el, ha olyan helyre talál a kis parittyájával vagy Gradjával, aztán a környéken mindenki – és a környék fogalmát tessék nagyon tágan értelmezni. Több országra kiterjedően.
Mindent lehet látni előre, és nem kell hozzá se látnoknak, se politikai fenoménnak lenni. Csak – hogy is írtam a minap? – a vonalakat kell megnézni. Hogy merre görbülnek.
“Gaál Péter: Aki mindent möglát, mind fúr az oldali” bővebben
Ukrajna orosz megszállása folytatódik, a helyzet nem túl biztató, bár ezekben a percekben már folynak a béketárgyalások a Belavezsszkaja Puszcsa Nemzeti Parkban.
Milliós megtekintésnél jár és megállíthatatlanul terjed fideszes körökből egy orosz propagandavideó, írja a 444.
Folytassuk, ahol tegnap abbahagytuk: a háború továbbra is dühöng Ukrajnában, egyre nehezebb tárgyilagos hírekhez jutni, de kezdem úgy látni, hogy a tényleges helyzet senkit nem is érdekel, mindenki a neki tetsző információkat szeretné olvasni.
Hosszú-hosszú vitákat olvasok, abszolúte nem Putyin-párti lapokon, hogy „ki kezdte”. Kvázi „ki a hibás”. Ki kényszerített és kit. Mindezzel el lehet bajmolódni, tényleg telik velük az idő, okosak leszünk, ha szebbek már nem, változni meg nem változik tőlük meg semmi.
Az Ukrajnában zajló háború kaotikus képet mutat. Egyfelől világosnak tűnik, hogy az offenzíva egyik fő célja Kijev elfoglalása (és talán egy bábkormány hatalomba segítése), másfelől azonban kissé érthetetlen, mik az egyéb célkitűzései.
Ma eltér a Zóna a szokásoktól, ugyanis megjelenik ez a plusz írás is, lévén, hogy kezdem mérhetetlenül unni a moszkvai propagandát.
„Lázár János a mellette elhúzó harckocsik mellől jelentkezett be, hogy elmondja, ki kell maradnunk a háborúból.” (444)
Ezekben a percekben a világ lélegzetét visszafojtva várja az orosz–ukrán béketárgyalások híreit (bár még csak fél órája kezdődtek el, Harkivban parázs ütközet zajlik, Kijev ostromra készül és hatalmas harckocsi-oszlop közeledik a város felé – az Oroszországi Föderáció nukleáris csapásmérő fegyverei pedig készen állnak egy esetleges atomcsapás végrehajtására.
A politikában nem az érzelmek dominálnak, hanem a statisztika. A hadászatban is. A „rákenjük”, „ez és ez zajlott Ukrajnában”, „elvesztette jóindulatát és türelmét”, pláne „Oroszország” (Gajdics Ottó), ezek pontosan olyan színvonalúak és oda valók, ahol elhangzottak, azoknak, aki ezeket nézik/hallgatják, ott, ahol nézik/hallgatják.
Tegnap sem enyhült a harcok intenzitása Ukrajnában, és minden jel arra utal, hogy ez még jó ideig így lesz: egyik hadviselő fél sincs irigylésre méltó helyzetben, és a tervezett béketárgyalások is mintha zátonyra futnának, bár még azt is nehéz megmondani, tulajdonképpen mi a helyzet velük kapcsolatban. De lássuk, mit tudunk.
…csak a szomszéd háza ég. A múlt század hatvanas éveiben énekelte a Gerilla együttes. Tényleg nem akarok sok szót ma is elpazarolni politikára, olyan felesleges. Semmi meg nem változik tőle, okoskodni meg mindig fognak.
Alig harmadik napját írjuk az Ukrajna elleni orosz agressziónak és egyre komolyabb a helyzet. Persze a helyzet mindig komoly ott, ahol orosz katonák jelennek meg és ahol védekeznek ellenük – viszont minden jel arra mutat, hogy ez a hadjárat nem lesz díszmenet egyik fél számára sem.
„Márki-Zay azzal vádolja Orbánt, hogy a háborút előkészíteni ment Moszkvába.” (444)
A lehető legnehezebb helyzetben van a krónikás, ha tárgyilagos képet szeretne nyújtani az Ukrajnában jelenleg fennálló helyzetről. Egy a biztos: háború van, orosz agresszió érte az országot és az védekezik – de ennél több egzakt tényt nehéz elmondani.
“Szele Tamás: Páncélosok Kijevben (Русский военный корабль иди нахyй!)” bővebben
1914. június 28-án a boszniai Szarajevóban lelőttek egy nagy bajuszú, önfejű, mogorva, ötvenéves osztrákot. A középkorú osztrákot egy szerb siheder lőtte le, nem saját ügyességének, hanem véletlenek fatális összjátékának a következtében.
Hölgyeim és uraim, rossz hírrel kell szolgálnom ezen a reggeli órán: amitől tartottunk, abban már benne is vagyunk. Tegnapról mára virradó éjszaka az Orosz Föderáció hadüzenet nélküli támadást intézett Ukrajna majdnem teljes területe, de legalábbis nagyobb városai ellen. A világpolitikai helyzet már nem kritikus, annál már sokkal rosszabb.
Idén, édes Olvasók. Hogy hazai pályára lavírozzak vissza. Kora nyáron, nyáron, de leginkább ősszel. Hogy mi? Valami hasonló, ami Belaruszban, de orosz csapatok nélkül. És persze NATO-csapatok nélkül is.
Mikor háborúról írunk, elsőként el kell válasszuk a tényeket a propagandától és a pletykától, szóbeszédtől. Mindezek után el kell válasszuk az elméletet a gyakorlattól, és mindkettővel külön kell foglalkoznunk. Majd el kell választanunk véleményünket és vágyainkat a valóságtól, és csak ez utóbbival foglalkozhatunk.
“Szele Tamás: Az Anyaföld Védelmezőinek Napja és más történetek” bővebben
Hogy miért érdeke Putyinnak az eszkaláció? Nem számoltam, hányan kérdezték ezt meg tőlem az utóbbi negyvennyolc órán belül, de nem kevesen. Kivételesen válaszolok majd rá, nem oknyomozó újságírói alapossággal, de válaszolok, a magam felületes módján.
A tegnapi események után én már csak egy dolgon lepődtem meg. Azon, hogy mennyi barátom van nekem.
Mivel történelmi pillanatokat élünk, kivételesen gyorselemzéssel jelentkezik a Zóna a mai eseményekkel kapcsolatban.
Hogy ez fél éve mekkora hír lett volna… egy éve meg főleg. De most, egy világháború árnyékában a legtöbben le sem sajnálják, miszerint a mostani helyzet előidézésében egyébként nem kis részt vétkes Donald Trump volt amerikai elnök új közösségi oldalt indít „Truth Social” néven.
Vasárnap vagy hétfő, vagy május (a várható időjárási nehézségek miatt). Ezt írtam Ukrajnára, hozzátéve, hogy nyugodtan lehetnek rossz ráérzések is, éspedig azért, mert pontos (relatíve pontos) saccolások. Nem ez az igazi ráérzés, legalábbis nem az én kompetenciám.
Ha valaki nekem tavaly ősszel azt mondja, hogy örülni fogok annak, mikor az Alapjogokért Központ ügyeivel foglalkozhatok, biztos azt hittem volna, hogy megbolondult.
“Szele Tamás: Éljen a magyar hazugság, éljen a haza!” bővebben
Akkor, hölgyeim és uraim, most egy kis háborús sajtómódszertan következik, némely komikus elemekkel. Már amennyire komikusak ezek az elemek, mert valójában tragikusaknak is vehetjük őket.
Azért van, hogy az ember nem tudja, sírjon vagy nevessen, főleg, ha a magyar reklámpiacról van szó. Ami épp úgy át van politizálva, mint a teljes életünk, néha már magam sem tudnám megmondani, a reklám hirdeti a politikát vagy a politika a reklámot, de mindenképpen milliárdok úsznak el az Alkonyati Zónába, erősen kétséges eredménnyel.