Független sajtótermék
Hölgyeim és uraim, járványhíreket mondunk, ugyanis a helyzet megérett rá: kicsit közérdekűek leszünk, kicsit pikírtek, ahogy azt már a Zónától megszokhatta mindenki, ez most nem egy átfogó tájékoztató, a teljesség igényével, inkább csak pár fontosabb információt bogarásztam össze a hírözönből.
Hej, nagy a mi magyar bánatunk, egy Ady kéne hozzá, hogy versbe öntse, de mert Adynk nincsen, s ha volna is, ezzel a témával nem foglalkozna, inkább fenéken billentene, ha elé vinném, én kell megírjam, prózában a magyar gyászt, amiért maholnap feketét ölt az ország.
Minden kedves (értem vagy enmagáért) aggódót megnyugtatok: Egy. Rossz. Szót. Nem. Szólhatok. A. Szputnyikra. Eddig legalábbis.
Amikor az ostobaság és a rosszindulat buzgalommal és politikával párosul, csodákra képes, lássuk be. Erre most, a világjárvány idején számos példa akad, és ezek a különböző országokban látott esetek sajnos kísértetiesen hasonlóak: elmondható, hogy egyelőre mindenhol a nacionalista-populista pártok a krízis politikai haszonélvezői.
A történések időrendbe állítása ugyanolyan önkényes beavatkozás a dolgok valódi összefüggésébe, mint ábécé-sorrendbe tételük. (Balla D. Károly)
A KCNA legfrisebb jelentése szerint Kim Dzsongun pártelnök utasítására mára virradóan kivégezték Kim Dzsongun imperialista ügynököt, rémhírek terjesztése és egyéb diverzáns tevékenységek miatt. A hír nem igaz, bár, amennyit pontosan tudhatunk a Remetekirályság belügyeiről, még elő is fordulhatna.
A kuruzslást, vagyis a jogosulatlan orvosi, gyógyszerészeti tevékenységet mindig büntették, bár régebben kicsit szigorúbban, most egytől három évig terjed a büntetési tétele: járvány idején azonban teljesen megértenék némi súlyosbítást. Például abban az esetben, amiről szó lesz.
Valamivel több mint hat éve lettem itthon rosszul. Nagyon. Amikor kezdődött, még nem tudtam, hogy ez infarktus, de azt éreztem, hogy nekem itt reszeltek, ez a vége. Pokoli fájdalom, ájulás közeli állapot tőle, súlyos légszomj és szorítás kísérte.
Most már tényleg vissza kell térnem a saját dolgomhoz – ez nem az? kicsit, de valójában nem, bár igyekszem belevonni valamelyest –, mindenesetre még ma van valamennyi időm, és ezzel is edzek. Talán. Kérdés, mire? – ironizál az Olvasó. És tényleg: mire edzünk?
Általában arra szoktam panaszkodni, hogy nincs téma, hír, most inkább az a bajom, hogy túl sok is akad, tegnap óta alig győzöm elkapkodni őket. Válogatni kell közöttük, választok hát egy olyant, amihez kicsit jobban értek, mint azok, akik szerepelni fognak benne. Kiderült, mire jó a rejtélyes, „nem közpénzből gazdálkodó” Megafon Digitális Inkubátor Központ.
Most fogadtam meg ötvennegyedszer, hogy nem foglalkozom a koronavírussal. Aztán csak ez csorog a vízcsapból, ha már nincs kétfejű grúz kakas, háromfejű strucc (fogj meg, ha tudsz), százhetven esztendős szuahéli anyóka, mínusz anyakönyvezés, és így tovább, vagyis nem tovább így.
Ma vagy holnap elérjük a két és fél milliós beoltottságot: este tízig tarthat az ordítozás az ablakom alatt, fél tízig várhatom a bolt előtt, hogy pár tucatmagammal összeszuszogjunk a kenyereknél, a többi azalatt üres (az emberek többsége általában ugyanazt az útvonalat járja be a közértben).
Gorcsev Iván, a Rangoon teherhajó matróza még huszonegy éves sem volt, midőn elnyerte a fizikai Nobel-díjat. Más kérdés, hogy a makao nevű kártyajátékon nyerte el, Noah Bertinus professzortól, de ne legyünk telhetetlenek, ilyen fiatalon ez is szép. Azt nem tudjuk pontosan, milyen kártyajátékot űzött Szijjártó Péter Kazahsztánban, de van rá esély, hogy makaózott.
Valami nagyon különös dolog zajlik a MÁV berkeiben, valami, ami a megszokottnál is érthetetlenebb, átláthatatlanabb, és csak akkor érzékeljük, hogy egy folyamat tanúi vagyunk, ha sorba rakjuk az eseményeket. Mindenesetre érdemes átgondolni, mik történtek mostanság a Magyar Államvasutakkal.
Az is bolond, aki újságcsinálásra adja a fejét manapság: higgyék el, tudom, mit beszélek. Máskor sem volt fenékig tejfel ez a szakma, de lassan kezd életveszélyessé válni. Attól még műveljük, még akkor is, ha egyre kevesebb benne a köszönet, és megbecsülés sem nagyon jár már érte.
Ez már tragédia. Valójában nem csak az újságírás tragédiája, hanem Magyarország szellemi tragédiájának prototípusa. Csak és kizárólag ezért írom ezt a cikket, mert „kisebb” hibákra már oda se figyelek. Hogy egy mai magyar NER-újságíró nem tud fogalmazni, az tulajdonképpen természetesnek tekinthető.
Érezhettem én valamit tegnap este előre, annak kapcsán, hogy ma nem lesznek világrengető hírek. Akad ugyan pár, de azokkal meg az ünnepre való tekintettel nem borzolnám az olvasók idegeit, inkább bemutatom a tegnapi rosszalkodásomat. Nyugodtan nevezhetjük társadalmi kísérletnek is.
E gonosz és parázna nemzedék jelt kíván, de nem adatik néki jel, hanemha a Jónás prófétának jele, mondta Jézus, azaz írta Károli Gáspár fordításában Máté evangélista (Mt 12,39). A katolikus változat (dr. Kosztolányi István) már – helyesen – nem parázna, hanem házasságtörő nemzedékről beszél.
Akkor ma egy kis elemzés következik, a logika jegyében. Mindig meghökkent, amikor a kormánylapok huszonnégy órán belül képesek leírni valamit és annak az ellenkezőjét is, mintha mi sem történt volna: az viszont csodálatba ejt, hogy a legnagyobb magabiztossággal teszik.
Szép az, ami érdek nélkül tetszik, írta Immanuel Kant. Németül így hangzik: ”Das Schöne bereitet uns vor, etwas, selbst die Natur, ohne Interesse zu lieben.”
Ritka eset, hogy én bármiben is egyetértsek Orbán Viktorral, most mégis előfordult. Kicsit furcsán is érzem magam tőle, de szerencsére van mentségem rá: éspedig az, hogy hiába mondanánk mindketten ugyanazt, ugyanazokkal a szavakkal, ő mégis mást ért reneszánsz alatt, mint én.
Amikor az erdélyi kérdés terítékre került, Göring megjegyezte, hogy ő igazán nem érti sem a magyarokat, sem a románokat, amikor azon vitatkoznak, hogy Erdély most akkor magyar, vagy román, amikor az sokkal inkább német. Volt a Reichsmarschallnak humorérzéke, annyi biztos.
Kutyakomédia ez az egész. Április elsején, Bolondok Napján ez természetes volna, csak az a baj, hogy nálunk minden nap ilyen és teljesen komolyan vesszük ezt. Ma például azt hiszem, világrekordot sikerült döntenie Hunniának: sikerült bedeszkázni egy szobrot a Ferenc téren.
Lehetséges, hogy Istennek az emberiség iránti érdeklődése és szeretete merő illúzió, csakúgy, mint a feltámadás ígérete. De ez az illúzió százmilliókat vigasztalt életükön át és a halálos ágyon. (Faludy György)
Valami egészen különleges, nagyívű indulat lephette meg az elmúlt huszonnégy órában a magyar kormányoldal vezetőit, olyasmit érezhettek, csak kicsiben, mint Sztálin, mikor elhatározta a folyók irányának megváltoztatását, vagy mint Micsurin, mikor keresztezte a paradicsomot a káposztával és így feltalálta a teljesen ehetetlen paradicsomos káposztát.
Csehül állunk, nem mondom, illetve bár állnánk csehül, mert az arany Prágában nem csak nagy hagyományai vannak a sajtónak, de szabadsága is. A Fidesz mindeközben születésnapi levelet kapott, olyant, amit nem tesz az ablakba. Viszont Orbán Viktor a kies Taskentben múlatja a csermelyléptű időt bizonyára mérhetetlenül fontos tárgyalásokkal.
„Minden régi bölcselet égető kérdése volt: Mi van az ember hatalmában? S egyhangúan felelték mind: Csak a lelke.” (Márai Sándor)
Azt hiszem, reménytelenül kezdek megöregedni. Harminc évvel ezelőtt voltam utoljára igazi házibuliban, és az sem sikerült a legjobban: a társaság ugyan kiváló volt, az akkori újságíró-főiskolai évfolyam, csak az egyik ifjú hölgynek támadt egy olyan bohókás ötlete, miszerint kipróbálja az akkor divatba jött könnygáz-spray élettani hatásait a zárt szobában.
Azért lassan már az is öröm, ha rendesen átgondolt, felépített manipulációt, propagandát olvas az ember, és nem merül ki a szerző munkája a szimpla anyázásban. Manapság – komolyan mondom – megsüvegelendő az is, ha fektettek egy kis munkát abba a mellébeszélésbe.
És ha már egy ilyen érdekes, ritka témára bukkantunk, mint a koronavírus. Épp elég baj nekünk, de szerencsére… hogy is mondjam. Van nekem otthon egy huszonöt éves Wertheim páncélszekrényem.
Azért különös dolog ez a vírustagadás, aminek az oltásellenesség és Qanon a szülei, rendszerint kéz a kézben jár közöttünk ez a kis család és szedi az áldozatait. Nyugalom: lehet eltenni azokat a bicskákat, ma nem a magyar vírusszkeptikus bálványokkal és hírekkel fogok foglalkozni, hanem a külföldiekkel.
Aki én vagyok, de ez Önöknek természetesen nem újság. Valójában nekem se.
Persze, megint Orbán Viktor, mindig Orbán Viktor, ma még ráadásul péntek is van, amikor interjúnak nevezett monológokat prezentál a nagyérdeműnek a Kossuth rádióban és azt a sajtónak meg kell írnia. Hát, mivel ma semmi határozottat nem mondott, nehéz a sajtómunkás dolga.
Két hír áll előttem, egyik rosszabb, mint a másik, melyiket válasszam? Választom mindkettőt, úgyis van köztük némi összefüggés. Persze különbség annál több akad, és erre a különbségre nem árt, ha felhívjuk a figyelmet, mielőtt megindul pár százezer peres eljárás.
Hogy rövid legyek: nagyon tessék figyelni, mindenhonnét alakváltó gyíkemberek leselkednek ránk, hadra kelt a Háttérhatalom, minek következtében azonnal ki kell lakoltatni mindenkit, akit csak lehet. Főleg így, járvány idején okos lépés ez. De főleg emberséges.
Ritkán írok ilyent, de most a bőség zavarával küszködöm, annyi hülyeség történt tegnap óta, hogy mindegyikkel nem is lesz módom foglalkozni, a legtöbbjét meg kell hagynom holnapra. Vegyük ma csak a legfontosabbat, ami valódi ritkaságnak számít: ellopták a magyar igazságügyi minisztert.
Nem meglepődni. Én csak duplikáltam e gyöngyszemet. Szógyöngyöt, helyesírási remeket. Nem mi írunk így, nem is ti írtok így, hanem így írnak ők. Olyan ez a gyönyörűség, mint a Grill Internacionál volt a békebeli, bocsánat, átkosbeli Astoriánál, a mai Mekdöglesz helyén.
Megáll az eszem. Vagy az is lehet, hogy metál, már nem tudom biztosan. Most már valóban szeretnék leülni Mark Zuckerberggel egy-két-tizenkét italra, és meghallgatni a véleményét abban a lényeges kérdésben, hogy végső soron szerinte mi a szabad és független sajtó célja.
Ma szerencsénk van, nem tolonganak a szenzációk, a sajtómunkás délután talán szusszanhat kicsit, de addig is nézzünk körül: biztos, hogy nem történt valami fontos? Dehogynem történt, csak nem a valódi, fizikai világban, hanem a virtuálisban.
„Nem vagyok marxista”, írta Szele Tamás barátom egy – Dinnyés Józsi halálához fűzött – posztjában. Mást is írt, általában őt se ússzuk meg röviden, ahogy engem se, neki is felpanaszolták már, nekem is, mindegy, ha valakinek sok, hagyja abba ott, ahol akarja, vagy el se kezdje.
Az ember aggodalommal figyeli a nemzetközi híreket és felteszi magának a kérdést: mi lesz Biden diplomáciai doktrínájának a vége? Azt elgondolkodik rajta kicsit és belátja, hogy nem lesz belőle semmi különös, azt a folyamatot látjuk, amelynek során összecsiszolódnak az alkatrészek. Eltart egy darabig.
Jutúber leszek. Vlogger, vagy mi. Csupa veretes, magyar kifejezés, pártvonalon a Momentum specialitása, biztosan így akarják megnyerni a vidéki szavazókat, fiataltól az idősekig, az idősebb városiakat, különös tekintettel az áruházi polcrendezőkre és pénztárosokra, már persze, akik megmaradnak a járvány után.
“Gaál Péter: Fegyőr, Mijamoto Muszasi, a riporternők illata és a vloggerlét diszkrét bája” bővebben
Sok pénzről lesz szó ma, nagyon sokról, egészen pontosan kétszáz milliárd forintról, és eléggé meglepő a történet: viszont legalább régi ismerős érintett benne. A Transmashholding, amellyel alig pár hete foglalkozott a Zóna, az egyiptomi vagonszállításokkal kapcsolatban.
Folytatjuk Észak-Koreával foglalkozó sorozatunkat, ugyanis a jelek arra mutatnak, hogy Phenjanban kétnaponta történik valami, márpedig a legfrissebb hírek arra utalnak, hogy elég nagy lehet náluk a baj. Azért csörtetik a kardot, azért fenyegetőznek.
A „prókátor” a mai nyelvben „ügyvéd”. Ezt ugyanúgy kitalálhatja mindenki, mint azt, hogy miből jött: természetesen a latinból.
Tegnap messze kalandoztunk, a Koreai-félszigetig, ma nézzünk körül inkább a saját házunk táján, nem kell a fél világot bejárjuk, hogy csodát lássunk. Akad az a mi portánkon is épp elég, több is, mint kéne, csak tátjuk a szánkat, olyan érdekességek történnek ebben a kis drótoktól öleltben.
“Szele Tamás: Szerencsés, hazafias és szent emberek” bővebben
„A jog teljes mértékben társadalmi-kulturális termék, az erkölcs viszont tartalmaz genetikai rögzültségű elemeket is. Kérdés, hogy milyen mértékben”, írja kommentben egy kedves barátom, egyebek mellett sziporkázó elme (abszolúte így gondolom).
“Gaál Péter: Jog kontra jog (a papné és a fuharos esete)” bővebben
Ezzel muszáj a Zóna foglalkozzon, ugyanis itt kezdtük el firtatni nemrég, hol lehet Kim Dzsongun, mivelhogy Washington sehol sem találta, de nekem sikerült rálelnem még múlt vasárnap, meg is üzentem Biden elnöknek, hol keresse, hol találja.
Március 15-e van, és mivel erről a napról már minden szépet és jót megírtak laptársaink, nekünk már csak a ronda és kellemetlen dolgok maradtak, de mindenekelőtt akkor is jeleznünk kell: a Zóna számára is a magyar szabadság napja ez, ahogy mindenki másnak is az. Annyi a különbség, hogy nem mind ugyanazt értjük magyar szabadság alatt.
Nekem ezt szeretnem kéne. Tulajdonképpen szeretem is, mert a nagymamámra emlékeztet. A nagymamám ugyan echte verseci szerb volt, de erre azon kívül, hogy imádta az oroszokat és utálta a horvátokat, vajmi kevés megnyilvánulása emlékeztetett.
Előkelő, akár egy brit mutáns,
De ő a lángolás,
Jamaicaiban is ritkaság
Egy ilyen pompás kis mutáns!
Elég komoly kétségeim vannak így, március tizenötödike előtt mindennel és mindenkivel kapcsolatban, aki 2021-ben hajlandó és képes megmondani, mi a jófenét művelne most Petőfi Sándor, mivel foglalkozna és milyen lenne a világnézete. Már csak azért is, mert 1848 óta eltelt pár év.
Örömmel látom, hogy vloggernak lenni jó. Feltétlenül kényelmesebb, mint például balettozni. Én nemigen nézek ilyeneket, most is azért néztem be a mai Origón a publikum elé tárt opusba, mert kíváncsi voltam, mit is mondhat Puzsérról, akit kifejezetten kedvelek.
Elég bonyolult dologról van szó, és az első, amit meg kell jegyeznem, hogy nem vagyok vasutas, soha nem is voltam az, viszont vagy nyolc évig dolgoztam az Indóház című szaklapnál külső munkatársként, tehát viszonylag pontos elképzeléseim vannak arról, mivel jár, ha egy szerelvényről lecsatolnak egy kocsit és a nyílt pályán befékezik.
Az ember – a homo sapiens sapiens, szó szerint – végtelen számú, végtelen összefüggések tárháza, amiben minden szónak, képnek, álomképnek, gondolatnak van egy szimbolikus jelentése, mely jelentését attól a helytől nyeri, amelyre abban a relációban kerül.
Ebben a sajtószakmában minden nap tanul valami újat az ember: de annyit rég tanultam, mint ma, meg kell hagyni. Hírportált indított ugyanis a CÖF, és én eddig azt hittem: tudom, hogy néz ki az ilyesmi, meg körülbelül hogyan kéne működnie. Rosszul tudtam a jelek szerint, ők tudják jól.
Elemzés következik, kérem, hosszan elnyúlt testtel, szóval aki rövid és velős szitkozódásra vágyik, olvasson mást: ez egy hosszú és bonyolult szitkozódás lesz, részletekre kitérően és az alaposság igényével, ugyanis Demeter Szilárd már megint a magyar kultúrát állítgatja, finomhangolja, és nem is lehet ennek jó vége.
– Már nem szeretsz, Géza?
– Miből gondolod, Franciska?
– Mert még egy szál virágot se kaptam tőled névnapomra. Tegnap pedig nőnap volt, ha nem tudnád. Akkor azt gondoltam, biztos elfelejtetted…
Ha már elkezdtünk foglalkozni ezeken a hasábokon a Mi Hazánk március 15-re tervezett tüntetésével, folytassuk is, mert fokozódik a helyzet, ha nem is nemzetközi, ellenben kifejezetten nemzetinek mondható. Eljutottunk odáig, hogy a párt ultimátumot adott a kormánynak.
Tulajdonképpen nem nagy eset, és a mindannyiunkban élő Thyl Ulenspiegel vagy Naszreddin Hodzsa jókat is mosolyog a történteken. Pedig egészen komolyan elküldték a búsba jó páran a miniszterelnököt a saját Facebook-oldalán.
Az „Az arisztokrácia végtelen magányossága”. Majdnem kész lett, a Facebookon, amikor jött egy két másodperces áramszünet. És így nincs. Felfogható intelemnek, hogy csináljam a dolgom, és ne ilyen szarságokkal foglalkozzak. Napi hírek kommentálásával, saját magam ismételgetésével.
Budapesten a Farsang és a báli szezon után nem sokat kell várni a tüntetési szezonra, aminek történelmi okai vannak: március 15-e egy olyan nemzeti ünnepünk, amelyen sikeres népi megmozdulásra emlékezünk meg, bár az senkinek sem jut eszébe, mikor ezeket a pártrendezvényeket szervezi, hogy Petőfi sikerét azóta sem ismételték meg.
Fel fogok hagyni a járványkövetéssel, legalábbis most ezt gondolom. Nyugodtan összegezhetném – valamelyes ráció imitálásával – az eddigieket, de ne aggódjanak, eszemben sincs.
Lezárások ide vagy oda: csata lesz. Akkor is lesz, ha eső lesz. Ez már biztos. Mégpedig Mogyoródon lesz a csata, amit rövidesen a sajtóban folytatunk, én a magam részéről már fenem is a rozsdás fringiámat (tényleg van és tényleg rozsdás). Még Hungaroring is lesz benne. Meg Aquaréna. Azok nélkül nincs Árpád-kori ütközet, egyezzünk meg.
„7269 az új fertőzöttek száma, ezzel a járvány kezdete óta összesen 459 816 főre nőtt az azonosított fertőzöttek száma.” (Origo)
„Páratlan rézkori aranylelet-együttest fedeztek fel Borsodban” – írja az Origo. Ez esetben teljesen érdektelen, hogy ki írja és hol, írhatta volna bárki bárhol, mi több, az én életemben bármikor. Ékes példája, hogy „rendszerváltozás” ide, „rendszerváltozás” oda, mit se változott a történelemtanítás.
A cím arra utal, hogy ma a kapkodás egy minősített esetét fogom bemutatni, éspedig oltásügyben. Ezekben a napokban sajnos okosabb, ha közérdekű témákkal foglalkozunk, fontosabb is, ez nem a külpolitikai elemzések ideje (pedig pár napja félig készen áll egy a fejemben a Fidesz várható diplomáciai pálfordulásairól), most a tömeges oltás fontosabb.
A tegnapi nap híre kétségtelenül a Fidesz képviselőcsoportjának kilépése volt az Európai Néppárt EP-frakciójából, ezt lehetne akár hetekig is elemezni, de nincs rá idő és terjedelem, mert a mai nap híre ennél fontosabb: újból lezárják az országot.
„Varga Judit: Amíg Európa történelme legnagyobb kihívásával áll szemben, addig a Néppárt kizárósdival van elfoglalva”, mondta szerdán ez a sokoldalú, egzotikus bombázó, minden fideszesek erotikus álmának epicentruma (Origo).
Akkor hát megtörtént, amire már évek óta számítottunk, de még tegnapelőtt sem hittünk igazán a bekövetkeztében: ma délelőtt Orbán Viktor levélben értesítette a néppárt frakcióvezetőjét, Manfred Webert, hogy a Fidesz EP-képviselői kilépnek az Európai Néppárt frakciójából.
A téves konklúziólevonásnak tökéletes példája a most zajló vakcinázás.
Kellemetlen dolog az egy lap életében, ha túl sokat kell foglalkoznia saját magával, mert akkor sok a baj körülötte. Hát, nem tagadom: megint érdekes dolgok történtek, viszont a legnagyobb esély arra van, hogy nem az Ármány lőtte farba a Zónát, hanem a rendszer hülye. De nagyon.
Donald Trump rövid időre megjelent a háromdimenziós és reális világban, közölte, hogy nem áll szándékában tönkretenni a Republikánus Pártot, aminek a republikánusok köszönték szépen, örültek, ellenben azt is közölte, hogy szándékában áll vezetni azt – és ennek már nem örültek annyira.
Az alapprobléma – e világ és minden más világ alapproblémája, bár növekvő mértékben – a megalkuvás problémája. Hogy mennyire pacifista az ember, vagy mennyire pacifikus, azaz meddig hajlandó elmenni az engedmények terén.
Mi itt csak bambulunk bele a világba, közben meg a kormány olyan bűvészmutatványt hajtott végre, akkora varázslatot, amekkorára az Ezeregyéjszaka óta nem volt példa – tudniillik egy tollvonással levitte Debrecenbe a budapesti velodromot.
Réges-régi ismerőst veszünk ma elő, drága, öreg barátot – mindenesetre tényleg sok pénzünkbe került már, magam is írtam az ügyről, előbb három éve, aztán két éve, az egyik írás a Zóna törölt anyagai közé került, a másikból viszont rekonstruálható a történet, lépésről lépésre, és ez most fontos lesz nekünk: ma az egyiptomi vagonokkal fogunk foglalkozni.
Hogy a végén kezdjem: nagyon, de nagyon rossz ötletnek találom a 2006-os események megfilmesítését, bármely mozgóképes műfajban. Ez tipikusan olyan téma, amiből jól nem lehet kijönni, sikeres csak oly módon lehet, hogy azt a stáb minden tagja megbánja, lehet, utólag még le is akarja majd tagadni, hogy részt vett a forgatásban. Ha teheti: le is fogja.
Most kicsit komolyabb témáról lesz szó, nem lesz rövid az írás, sőt, jogászkodni is fogunk, előre szólok: akinek nem kenyere az ilyesmi, itt hagyja abba az olvasást és ne hozzászólásban panaszkodjon, hogy „túl hosszú”, „nekem erre nincs időm, mondd el egy mondatban”, ugyanis nekem meg arra nincs időm, hogy mindenkinek egyenként elmondjam.
Ezt most anélkül írom, hogy bármit hozzánéznék. Nem a Malom, elvégre. Nem kell pontosnak lennem, bőven elég az érzékelés és érzékeltetés.
Lassan már fel sem figyel az ember a laposföldesek okosságaira, a chemtrail lejárt lemez, a mai konteópiacon egy, csak egy márka uralkodik: Qanon, de az legalább minden korábbit magába olvasztott, ha születik is új összeesküvés-elmélet, már az ő égisze alatt terjed. Mint az égő hó.