Független sajtótermék
Ez a mai második rész ugyan nem csak egy témával foglalkozik majd, de mégis úgy alakult, hogy ma három olyan hír is érkezett, ami valamiképpen mind ugyanarról szól: a Wagner PMC és Jevgenyij Prigozsin sajátos viszonyáról Afrikához. Valami különös kényszerképzettől hajtva ugyanis azt képzelik, hogy afrikai katonákkal fognak győzni Ukrajnában.
Hogy Bakhmut környékén most mi a helyzet, azt tán csak a Jóisten tudja, de amekkora ott a „fog of war”, a háború köde, az sincs kizárva, hogy még Ő sem látja tisztán. Az orosz források ukrán alakulatok „katlanba zárásáról, bekerítéséről” rikoltoznak, az ukrán források ilyent nem említenek, a semleges ISW meg csak ül és vakarja a fejét.
Irán csendesen forrong, mint a kuktafazék, nő benne a hőmérséklet és a nyomás, de egyelőre a gőz még nem dobta szét az edényt, csak annyit tudni, hogy fogja, mert a szelepet eldugaszolták. Mikor hangosabb a rotyogás, mikor csendesebb, de Kahemenei és a Forradalmi Gárda nem hagyják abba a tűz szítását, szóval csak idő kérdése a robbanás.
A mai második részben egyetlen témát járunk körül: azt, hogy miért nem áll szóba Vlagyimir Vlagyimirovics Putyin orosz elnök senkivel. Hej, galambocskáim, nem volt ez mindig így, évente kétszer is leereszkedett mindenféle emberekhez (több alkalommal azért nem), egyszer télen, decemberben, az volt a monstre éves sajtótájékoztatója, egyszer nyáron, amikor „a nép” kérdezhetett tőle.
Hétfő van, és mint azt már lassan megszokhattuk, az ISW ilyenkor elméleti napot tart, ami nem baj, ugyanis komoly harci cselekményekről, átfogó támadásokról ugyan érkezett hír – a Bakhmutért vívott csata most lép döntő szakaszába, mint azt majd részletezem is – de nem árt egyet hátralépve megszemlélni a „nagy képet” és elgondolkodni a várható eseményeken.
Iránban csitulnak a demonstrációk és egyre hangosabbak a rendszerpárti, vérbosszút követelő hangok, Khamenei és a Forradalmi Gárda vezetése pedig szorgosan dolgozik egy Azerbajdzsán elleni háborún, de azért az iraki Kurdisztánban is elég feszült a helyzet.
A mai második rész rövid lesz, és inkább kesernyésen komikus hírek kerülnek bele: ilyen a kor, amiben élünk, ilyenek vagyunk magunk is benne, a humorunk is fekete. Már persze, amikor humor, mert ott tartunk, hogy az orosz propaganda azt is hamisítja.
“Szele Tamás: Charlie Hebdo és Richard Sorge találkozása Moszkvában” bővebben
Ma viszonylag nyugodtabb a helyzet a harctereken, köszönhetően öreg barátainknak, az őszi időjárásnak és a raszputyicának, vagyis a sártengernek. Komoly csapatmozgások nincsenek, mindenki beleragadt a dágványba, vagy vigyáz, hogy bele ne ragadjon, várják a páncélosok a fagyot, hogy tudjanak közlekedni, a csapatok csak tüzérségi párbajokat vívnak.
Iránból nem érkeznek jó hírek, Khamenei megkötötte magát (bár helyesebb volna, ha valaki más kötözné meg), szó sem lehet még enyhe és látszólagos engedményekről, reformokról sem, a tiltakozásokat vérbe kell fojtani és minden marad, ahogyan volt. Ehhez azért Irán népének is lesz pár szava, főleg most, hogy a sztrájkok és tüntetések minden társadalmi rétegre kiterjedtek – a siita klerikusok és a hivatalnokok többségét kivéve.
Ez a mai második rész nem konkrét hírről vagy hírekről fog szólni, inkább csak egy laza eszmefuttatás lesz úgy általában az ukrajnai háborúról, és arról, miért van az Oroszországi Föderáció katonai vállalkozása eleve halálra ítélve.
Örömmel jelenthetem, hogy ma már újból pontos hírekkel szolgálhat a Zóna, helyreállt a napi jelentések forrása, az ISW, és nem csak újból dolgozik, de be is pótolta a tegnapi kihagyást, miáltal kissé hosszabbak lesznek a mai harctéri hírek, de legalább pontosak. A legjobb nyilván az lenne, ha nem is volnának, de míg ki nem tör a béke, a maximum, amit elérhetünk a tárgyilagos tájékoztatás.
Jelentem, visszaállt a világ rendje, újból pontos hírekkel szolgálhatok Iránból is, Ukrajnából is, megint működik az ISW. A hírek pontosak, de nem jók: a tüntetések intenzitása minden szervezés mellett is enyhül, ami talán nem baj jelenleg, mert a rendfenntartó erők olyan brutalitással csapnak le a demonstrálókra, ami még a Közel-Kelet történelmében is ritka.
Ez a mai második rész arról fog szólni, hogy a háború megfeneklett az őszi sárban. Mi lesz a következő lépés? A front helyzete attól függ, hogy Oroszországnak sikerül-e biztosítani az utánpótlást. Valószínűleg itt zajlanak majd a leghevesebb harcok. De hogy jutottunk el idáig? És mi várható?
Hálaadás van, hölgyeim és uraim, tehát nincs háború. Illetve, bár ne lenne: van, nagyon is, csak éppen nem tudunk róla semmi pontosat, ugyanis az amerikai illetőségű ISW, ahonnan nem csak én veszem a pontos híreket, hanem a teljes világsajtó is, ma munkaszüneti napot tart pulykavacsora céljából, és csak holnap veszik fel a munkát.
Előre elnézést kérek az olvasóktól, hogy a mai nap tudósításai nem lesznek olyanok, mint azt megszokták, de majdnem leküzdhetetlen akadály tornyosul a munka elé: a Hálaadás Napja. Ez persze nálunk nem ünnep, de Amerikában nagyon is az, és ebből az alkalomból az ISW, mely egy amerikai intézet, munkaszüneti napot tart.
„A szankciók mellett Ukrajnáról lesz a legnagyobb vita a következő hetekben – mondta az Origónak adott interjúban Dömötör Csaba. A Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára arról is beszélt, hogy az Európai Unió azokból a pénzekből is juttatna Ukrajnának, amelyek Magyarországnak járnának. Dömötör Csaba úgy látja, hogy a baloldal megkapta a neki nem járó külföldi pénzeket, de az ellen küzd, hogy Magyarország megkapja a neki járó forrásokat.” (Origo)
A mai második részben csupa katonadologról lesz szó, ami egy háború idején nem is csoda. Az ám, csakhogy ezek kifejezetten orosz katonák dolgai, ami kissé bonyolítani fogja a helyzetet, ugyanis Oroszhon a Csodák Földje, ahol kevésbé érvényesek nem csak a jog, de a fizika és a logika törvényei is, így aztán sokkal több minden eshet meg, mint amit el tudunk képzelni.
A tegnapi újabb, tömeges orosz rakétacsapás kissé elvonta a figyelmet a harcokról, melyek egyébként is mérsékelt lelkesedéssel, ám annál nagyobb vérontás és fosztogatás közepette zajlanak. Ennek a háborúnak a legharcosabb szellemei viszont továbbra is Moszkvában tanyáznak és politikával, valamint propagandával foglalkoznak.
Iránban a tüntetések tegnap kissé csitultak, mától újbóli erősödésük várható. Kezd olyan lenni a hírösszefoglaló, mint a vízállásjelentés: mivel a tiltakozók kommunikációja meglehetősen nyílt, legalább olyan pontossággal meg lehet jósolni a demonstrációk intenzitását, mint azt, hogy a Duna Gönyűtől Mohácsig mikor árad és mikor apad.
A mai második rész megint egyetlen témát jár körbe: ráadásul nem is szívesen nyúlok hozzá, ugyanis az orosz ortodox egyházról van szó, és hitbéli ügyeket nem szívesen taglalok, csak hát most politikáról van szó.
Ma kivételes a helyzet, mint háború idején általában mindig. Az történt ugyanis, hogy a pontos munkának jelenleg egy akadálya van, éspedig a pontosság. A minden forrását ellenőrző ISW-jelentést tegnap este fél kilenckor zárták le, és hajszálpontos, ellenőrzött tükre a tegnapi eseményeknek (azért nem tették közzé azonnal, mert eltartott reggelig, míg ellenőrizték), csak éppen kenhetjük a hajunkra.
Kezd körvonalazódni, milyen stratégiát és taktikát kíván alkalmazni a Khamenei-kormányzat a mostani tiltakozások ellen. A taktika ősrégi: a „korbács és kalács” módszere, egyelőre a korbácsot már elő is vették, suhogtatják keményen, brutálisan bánnak azokkal akiket elfognak. A kalácsról, vagyis a reformokról csak beszélnek, ígérik őket, aztán majd elmaradnak.
A mai második rész kicsit nyugalmasabb lesz a megszokottnál, ma nem olyan véresek a hírek, mint az utóbbi időben minden nap, de ránk is fér egy kis nyugalom, sajnos úgy sem tart sokáig. A mai hírek nem annyira véresek, inkább, hogy úgy mondjam, „jellemzőek”.
Míg a harctereken százasával pusztulnak a katonák mindkét oldalon, ám a frontvonalak nem mozdulnak tapodtat sem, két napos tüzérségi párbaj zajlott a Zaporizzsjai Atomerőmű körzetében, szerencsére végzetes kárt nem okoztak a becsapódó lövedékek, de méterekkel kerülték el a reaktorblokkokat.
Iránban megindult a leszámolás, bevetették a Forradalmi Gárdát a tüntetők ellen, és várható a reguláris hadsereg (az Artesh) egyes alakulatainak bevetése is. Az éles lőszer használata civilek ellen, ami még néhány napja megdöbbentette a világot, most már általánossá vált, illetve egyre gyakrabban használnak könnygázt és ideggázt is.
“Szele Tamás: Irán – leszámolás, reform, forradalom?” bővebben
A mai második részben egy érdekes (és igen terjedelmes) tanulmányt próbálok körbejárni, aminek látszólag nincs köze Ukrajnához, ugyanis Afrikához van köze – de mivel a Wagner-csoport Maliban folytatott tevékenységével foglalkozik, és mivel a Wagner Ukrajnában is harcol, érdemes odafigyelni rá: lássuk, máshol milyen vitézek?
Különös helyzettel kell ma szembenéznem, ugyanis most írom meg másodszor a reggeli anyagomat. Illetve nem én írom, én fordítom, Kateryna Stepanenko, Frederick W. Kagan és Grace Mappes írják, az ISW-től. Persze, hétfő van és ilyenkor a rangos nemzetközi kutatóintézetben valamiért nincs háború, ilyenkor írják az elméleti anyagokat, tanulmányokat.
Khamenei ajatollah mindent megtesz, hogy a kirobbanó forradalmat külső háborúvá változtassa, nem riad vissza a komoly fegyveres akcióktól sem a kurd milíciák ellen, de lehetséges, hogy már késő: mostanra általános lett az a nézet Iránban, hogy a vallási állam napja leáldozott, világi, szekuláris és demokratikus államformát követel majdnem minden hang.
Nekem két érdemi munkálkodás közötti idő, mely érdemi munkálkodás eredményét Önök csak – ha szerencsém van – bő két hét múlva élvezhetik. Már, aki élvezni fogja, mert a Malom nem a felhőtlen, nyári (téli) szórakozás irodalmi megfelelője.
Ma rövid lesz ez a második rész, csak egyetlen hírrel foglalkozom benne, azt viszont kötelességből teszem. Ugyanis olyan dolog ám az újságcsinálás, mint a sakk: megvan a zsurnalisztikában is az a szabály, hogy „fogott figura lép”, csak minálunk a témára vonatkozik. Amihez egyszer hozzányúlt az ember, arról írni kell, ha van új fejlemény.
A frontok állnak, csak a katonák halnak, esnek el tömegével ebben az értelmetlenül indított és oktalanul fenntartott háborúban, aminek nem lesz egyhamar vége. Úgy tűnik, kevésnek bizonyultak az önkéntesek, a szerződéses katonák, a mozgósítottak – az Oroszországi Föderáció területén legújabban titkos mozgósítás kezdődött.
Iránban minden megy a maga elrendelt útján, ami tegnap elkezdődött, ma folytatódik. Ha nagy tüntetések voltak, és sok volt az áldozat, másnap kétszer, tízszer akkorák jönnek – de ez a lineáris fejlődés a rendszer híveinél is működik, tegnap még a hadsereg állományában nem bíztak, mára már a biztonsági szervek parancsnokságáig ér a gyanakvás.
Tegnap műszaki hiba miatt nem volt második része az ukrajnai és orosz hírösszefoglalónak, ma már volt második rész, de mivel tegnap megígértem, hogy bepótolom a lemaradást, van harmadik rész is – azért ebből nem lesz rendszer, de az ígéret szép szó, be kell tartanom.
Ez a mai második rész erősen elméleti jellegű lesz, de fontos megírni, ugyanis a burkolt Kreml-pártolás manapság egyre gyakrabban álcázza magát pacifizmusnak: és nevezi a valódi békevégyat „háborús uszításnak”.
Tovább tart a furcsa, sokarcú háború, jelenleg az ukrán energetikai hálózat ötven százaléka áll – ami nem jelenti azt, hogy ez így is fog maradni, csak azt jelenti, hogy az orosz félnek fontosabb a civil lakosság ellen folytatott, méregdrága rakéta-hadművelet, mint a saját újoncainak a kiképzése és a harcok úgy általában.
Irán forrong, mindenfelé máglyák gyúlnak, barikádok emelkednek, az ajatollahok rendszere pedig lassan már a saját hadseregében sem bízik, a rezsim bukása elkerülhetetlen – hogyan reagál erre a magyar diplomácia?
A harcok dühöngenek, az arcvonalak szinte állnak, mindenki hazudik, mint a vízfolyás, a megszállási tisztviselők állítólag már százötvenezer ukrán gyereket „adtak örökbe” orosz nevelőszülőknek (vagy inkább: raboltak el családjuktól), a Kreml szokás szerint halandzsázik a lengyel területet ért találatokról, Prigozsin meg dörzsöli a markát, mert minden neki kedvez most.
Minden, amit a materiális szférában teszünk, kihat az immateriális szférára is – ami nem megfogható, materiális viszonylatban NINCS, ami nem azt jelenti, hogy ne lenne, csak valami olyasmit, amit a kvantummechanika úgy mondana, hogy egyszerre van és nincs –, és viszont.
Tegnap Iránban folytatódtak a tüntetések és holnap is folytatódnak majd – hogy azután mi lesz, azt még majd meglátjuk, de ennyit biztosan állíthatunk.
“Szele Tamás: Khamenei, a földrengés meg a birkavese” bővebben
Ne tagadjuk le, hogy volt egy rossz, sőt, nagyon rossz éjszakánk. A tegnap esti hír, miszerint orosz rakéta csapódott be egy lengyel határ menti településen, vagyis egy NATO-ország területén, és ölt meg két embert, nem volt sem kellemes, sem megnyugtató, hiszen a katonai szövetség az ötödik cikkely értelmében erre válaszcsapással reagálhatott volna.
A lengyelországi rakétabecsapódás híre paradox módon az egész világot megrázta, de a háború menetét érdemben nem befolyásolta, amint a monstre rakétatámadás sem gyakorolt rá különösebb hatást. A vérengzés folytatódik, az újoncok (mobikok) hullanak, mint a legyek, a frontvonalak alig mozdulnak és mindenki egyre hülyébb lesz.
Mint tegnap írtam is, lehetett számítani Iránban a tiltakozó megmozdulások felerősödésére, de arra senki sem gondolt, hogy mind számukban, mind intenzitásukban felül fogják múlni az összes eddig tapasztalt országos demonstrációt. Ráadásul sztrájkolnak az iszfaháni acélmunkások és a fél országban bezárt a bazár: erre utoljára 1979-ben volt példa.
“Szele Tamás: Tüntetések, halálos ítéletek, ügynökvádak” bővebben
Minden képként realizálódik, írtam a Malom legutóbbi, hatvannegyedik fejezetében. Még mielőtt folytatnám, tudni kell, hogy a Malom kétféleképp készül: agyból és csípőből. Mi az, amit keresek? Amiért az eddigi 148 000 szót leírtam?
Én kérek elnézést, hogy megint Prigozsinról szól ez a második rész, de nem nyughat ez az ember, pillanatra sem pihen, és olyan üstökös-szerű pályaívet látszik befutni, amire az orosz történelem folyamán kevés példa akadt, és azok közül egynek sem lett jó vége. Lehet erős, lehet hatalmas, lehet dúsgazdag, de kezd eljutni arra a szintre, ahol már veszélyes lehet.
Ami tegnap igen valószínű lehetőségnek tűnt, mára bizonyosság: az ukrajnai harcok nagyrészt áthelyeződtek a Donyecki Területre, ott lángoltak fel komoly intenzitással, aminek a katonai következményeiről még korai lenne prognózist mondani, de a politikai következményei mindenképpen Prigozsin malmára hajtják a vizet.
Iránban a tegnapi enyhe visszaesés után ma, holnap és holnapután a tiltakozások komoly fellángolására lehet számítani, ami egyértelműen a rendszer újabb agresszív válaszát válthatja ki, ha csoda nem történik – és az még az Iszlám Köztársaságban sem gyakori – melyek újabb tüntetéseket és sztrájkokat váltanak ki, azok újabb hatósági brutalitással járnak majd…
Ha nem csak a napi hírekkel foglalkozunk, hanem megpróbálunk rájönni arra, miért történnek ezek a dolgok, mi a mozgatórugójuk, rövid úton rá fogunk jönni, hogy Oroszország esetében ez egészen egyszerűen megállapíthatatlan. Gyakran logikát keresni is teljesen felesleges az eseményekben, motivációt szintén nem lelünk.
Hétfő van, ráadásul a harctereken sem kritikus a helyzet, tehát lassan már megszokhatjuk, hogy az ISW ilyenkor megint hadtudományi elemzéssel lepi meg az olvasóit a megszokott, nagyon részletes napi jelentés helyett, ami nem is nagy baj, mikor nem történik semmi különös (de mikor igen, annál jobban lehet miatta haragudni).
Khamenei ajatollah még mindig nem látja, mekkora problémával kellene szembenéznie: a legújabb intézkedései továbbra is erőszakosak és elnyomóak, csak épp így hamar odáig fajulhat a helyzet, hogy az elnyomottaknak már nem lesz veszítenivalójuk: és akkor megállíthatatlanok lesznek.
A herszoni kivonulás a jelek szerint mégis hagyott némi nyomokat az orosz néplélekben (abban, igen, amit a putyinhitűek szerint mi, európai gondolkodásúak „nem érthetünk”, igaz, ők sem értik, de ők legalább nem bánják, ők ugyanis hisznek benne), ugyanis felhangzottak miatta bizonyos kritikus hangok.
Iránban most csendesebbek a demonstrációk, de nemsokára újból fel fognak lángolni – a tiltakozás a társadalom minden csoportjára kiterjedt, természetesen a klerikusokat kivéve. A rendszer erre sem figyel: ellenkezőleg, egyre durvább hangnemben szidalmazza a tüntetőket, mintha csak hergelni akarná őket. Valami azt súgja, hogy rossz vége lesz ennek.
A mai második rész csak egy témával foglalkozik, de azzal alaposan, ugyanis kiváló eszmefuttatást találtam a Novaja Gazeta Europában, ami választ ad egy nagyon komoly kérdésre. Azt már tudjuk, hogy kivonultak az oroszok Herszonból. Azt még nem teljesen tudjuk, hogyan tették, sok még a fehér folt, a homályos elem – de a legkevésbé azt tudjuk, hogy miért tették?
“Szele Tamás: Mese a három daliáról és Putyin cárról” bővebben
Ma kicsit rövidebb lesz az ukrajnai harcterek híreinek összefoglalója, mint az megszoktuk, de oka van ennek: eggyel kevesebb a harctér! A herszoni offenzíva teljes sikerrel járt, a város felszabadult, mégpedig egyetlen puskalövés nélkül, a lakosság megünnepelte, most már igazán csak egy magyar biztonságpolitikai szakértő hiányzik, aki elmesélje, mitől is orosz diadal ez a vereség.
Iránban nem sokat javul a helyzet, vagy legyünk pontosabbak: fikarcnyit sem. Időnként csitul a demonstrációk intenzitása, hogy aztán újra fellángoljon, most már egyre komolyabbak az olaj- és gépipari munkások sztrájkjai is, de Kahemei és kormánya tántoríthatatlanul kitart amellett, hogy kizárólag „külföldi ügynökök” által szított „zavargásokról” van szó.
Érdekes nap ez a mai, mert az Oroszországi Föderáció elveszítette Herszont – jelenleg a város már ukrán ellenőrzés alatt áll – most mégsem gyászol, nem is említi ezt a kellemetlenséget, ehelyett videojátékokat tilt be és gyarmatbirodalomról ábrándozik. Úgy tesz, akár a pópa vasárnap délben: mintha mise történt volna.
Az orosz alakulatok ma reggel öt órakor az utolsó emberig elhagyták Herszon város területét. Ez speciel nem a napi jelentésben van, hanem maga Konasenkov, az orosz védelmi minisztérium szóvivője jelentette be. Azt már nem tette hozzá, hogy búcsúzóul felrobbantották maguk mögött az Antonivszkij-hidat, így befejezvén azt, amin az ukrán tüzérség már jó ideje dolgozott.
Irán vezetése minimum megosztott abban a kérdésben, hogy mihez kezdjen a folyamatos tiltakozásokkal, a tiltakozók már annál kevésbé megosztottak céljaikban: ők a klerikális rendszer bukását, majd egy új, világi államformát szeretnének.
Ma nem nagyon lehet másról írni, mint Herszon feladásáról, tehát ez a második rész teljes egészében erről fog szólni. Előre jelezném, hogy bonyolult kérdésről van szó, tehát aki egyértelmű diadalünnepre vagy gyászra számít, az keresse máshol. A legfontosabb kérdés most az, hogy mi fog történni és főleg: miért?
Vlagyimir Vlagyimirovics Putyin még nem szólalt meg a herszoni kivonulással kapcsolatban – lehet, hogy nem merték neki megmondani, mint Brezsnyevnek azt, hogy meghalt? – mindenki más már igen, és nem kis káosz tapasztalható, elsősorban nem is az orosz csapatok körében, azok ugyanis viszonylag rendezetten vonulnak vissza, hanem az invázió támogatói között.
Ahogy a helyzet kinéz, Khamenei ajatollahnak mintha fordítva járna az esze: azt hiheti, minél rosszabb az iráni népnek, annál jobb neki. Mással nem magyarázható az a keménység, amivel honfitársai ellen fellép és amit még fokozni próbál, ráadásul a külpolitikája is ugyanilyen: nem nyugszik, míg Irán valamilyen komoly háborúba nem keveredik egy nála erősebb állammal.
Hölgyeim és uraim, a mai második rész rendhagyó lesz, csak egyetlen hírről fog szólni, de az ennek a háborúnak az egyik legjellegzetesebb figurájáról szól, akiről többet már nem olvashatunk, ugyanis elhunyt: ünnepélyesen be kell jelentenem, hogy a TASZSZ, a RIA Novosztyi, a Readovka és a Meduza egybehangzó állítása szerint Kirill Sztremouszov halott.
“Szele Tamás: Sztremouszov halála – Herszon eleste” bővebben
Ukrajnában a helyzet tegnap óta alig változott, Herszont kivéve állóháborúról beszélhetünk, Herszonban pedig még magunk sem tudjuk megmondani, miről – félő, hogy ezt még az illetékes orosz hadvezetés sem lenne képes megmondani. Evakuáció, erődítések építése… ez arra utal, hogy komoly védekezésre készülnek, más jelek szerint viszont komoly visszavonulásra.
Ne mondjuk, hogy Iránban nem fordulhat még rosszabbra a helyzet, mert nem lesz igazunk: kezd még inkább egymásra találni Moszkva és Teherán, Patrusev jelenleg Iránban portyázik, valószínűleg a ballisztikus rakéták leszállításának módszerét próbálják meg kiókumlálni Khamenei embereivel, de az sincs kizárva, hogy az ajatollah orosz katonai segítséget is próbál kérni tőle.
Azért azt ne mondja senki, hogy ennek a borzalmas, embertelen háborúnak időnként nincs humora. Persze nem felhőtlen, bohókás élcelődésről van szó, hanem kesernyésről, feketéről, abszurdról, olyan igazi, orosz humorról, amivel a legtöbben nem ismerkedtek meg, mert a hivatalos tananyagban ez még véletlenül sem szerepelt – pedig nagyon is létezik.
Sok minden nem változott Moszkvában sem, Péterváron sem tegnap óta: Prigozsin egyre erősödik, a talpnyalói mindenhol dicsérik, de Putyin sem gyengül, csak mintha fogyna körülötte a levegő. A védelmi minisztérium tagadja a pavlivkai vereséget, a bloggerek bizonygatják, az újoncok meg csak haldosnak egymás után, szóval olyan az orosz világ, amilyen mindig is volt.
Iránban kevés dolog változott tegnap óta, ami mégis, az sem a javára: a keményvonalasok sürgetik az elfogott tüntetők halálos ítéleteinek meghozatalát és végrehajtását, a tüntetők, tiltakozók szervezkednek, legközelebb 11-én várható nagyobb megmozdulás, közben pedig megjelentek a parazita szervezetek is, melyek ki akarják használni a demonstrációk népszerűségét.
Abban mindenki egyetért, szakértő és amatőr, keleti és nyugati, katona és civil, hogy Herszonban valami készül. Valami nagy, egész estét betöltő produkció, akad, aki „sztálingárdi forgatókönyvet” emleget, mások a Kakhovka gát felrobbantásától tartanak, megint mások a csodafegyver bevetését várják, de olyan is akad, aki szerint egyszerű vérfürdő következik.
Tudhattam volna, Hétfő van, ilyenkor szokott az ISW komoly és elméleti írásokat közölni, és Murphy törvénye alapján ilyenkor szoktak különösen nagy disznóságok történni a háborúban. Ez a mostani egy olyan hétfő, hogy még Murphy törvénye sem érvényes: semmiféle különleges eseményről nem számolhatok be a szokásos mészárlásokon kívül.
Khamenei rezsimje minden jel szerint vérfürdőre készül, ami súlyos hiba lesz: a saját halálos ítéletüket jelenti majd, de nem érdekli őket, megátalkodottan ragaszkodnak a megtorláshoz. Rossz hírek érkeznek Iránból, körülbelül ezer letartóztatott tiltakozót ítélhetnek halálra olyasmiért, amiért máshol még pénzbírság sem járna.
Ma a hírösszefoglaló második részébe inkább különös, mint világrengető információk jutottak, de nem is baj, kell néha egy kis nyugalom is. Bár olyan nagyon megnyugtatónak egyiket sem nevezném, de ma nincs horror, nincs mészárlás, nincs kínzás, és már ez is valami az elmúlt napokhoz képest.
Hej, sok pecsenye sül az ukrajnai háború lángjainál, kisebbek, nagyobbak, de egyik sem akkora meg nem is olyan zsíros, mint a Prigozsiné: lassan már nem is attól kell tartani, hogy hatalmi tényező lesz a haramiavezérből, hanem attól, hogy akár még cár is lehet belőle, ha ügyesen forgolódik és a megfelelő helyeken költi a pénzét. Abból meg van neki bőven.
Khamenei rendszere egyre elvetemültebb módszereket vet be, mint majd látni fogjuk, már a holtakat sem hagyják nyugodni, de a vele szemben állók indulatait ez csak felkorbácsolja: a rendszer bukása elkerülhetetlennek tűnik, már a mérsékeltebb kormánypárti politikusok is kompromisszumkeresésre szólítják fel a vezetést, de mindhiába.
Ma elég borzalmas hírek gyűltek fel estére, mikor ezt a második részt írom, nem mondom, hogy korhatáros az írás, de már rendesen túl jár a valóság a soft horror határán, hogyha Hollywoodban forgatnák a világot, biztos, hogy erősen vágnának belőle – de a valóságot nem lehet vágni, hát akkor nézzük, mennyire borzalmas.
Az oroszok Herszonban mintha rendezett visszavonulásra készülnének, mármint ha sikerül nekik, Donyeckben pedig beindították volna a húsdarálót: volt Bakhmut környékén olyan front, ahol két nap alatt sikerült száz méterrel előrébb jutniuk, rengeteg áldozat árán, de hát ők ilyenek, fontolva haladnak. És ott az a rengeteg újonc, akik mind feláldozhatóak.
Iránban most már mindenki forradalomnak nevezi azt, ami zajlik – mindenki, a kormányzat híveit kivéve. Nincs már szó reformokról, enyhítésekről, a tiltakozók harcolni akarnak a rendszer ellen, és meg is teszik. A kormány közben ugyanígy harcra készül saját népe ellen és fenyegetőzik. Nem kicsi a harc tétje: most dől el Irán jövendő államformája.
Hogy Herszonban mi történik, azt inkább tudja jelenleg a Jóisten, mint a hadviselő felek, mert minden aktuális jelentés ellentmond egymásnak. A városban részint teljes a kijárási tilalom, részint egyáltalán nincs ilyesmi, a lakosságot részint teljesen evakuálták, részint felszólították a távozásra, amit nehezen tudna megtenni, ha már nincs ott.
Az iráni tiltakozások olyan mintát kezdenek követni, amely szó szerint számtani eszközökkel leírható. Mégpedig egyszerűekkel: most érkezett el az első nagy tüntetések utáni negyvenedik nap. Ahány tiltakozót megöltek akkor, annyi demonstráció tört ki tegnap, a hagyományok szerinti megemlékező ünnepségeken.
Eddig megúsztam. Mármint azt, hogy spiritualizmussal, okkultizmussal vagy – leginkább – babonasággal vádoljanak. Pedig nyugodtan megtehették volna, mert ezeket SEM vetem el.
Mint ígértem, a mai második részben Duginról lesz szó, és arról, amit képvisel a mai „orosz világban” – voltaképpen a kvintesszenciája ő ennek a szerteágazó, borzalmas kultúrjelenségnek, ami egyszerre hány fittyet a józan észnek, a világ többi részének, gyakran ellentmond saját magának is, messze túl jár minden igazságon és posztmodernebb a posztmodernnél.
Herszonban nem tudni, mi folyik – illetve tudni, a Dnyeper – de egyre ellentmondásosabb hírek érkeznek a városból, amit állítólag elhagytak az orosz csapatok, ugyanakkor meg is erősítették, a lakosságát evakuálták, de azért ott hagyták, egy dolog tűnik biztosnak: kifosztották, mindent elvittek, ami nem volt lebetonozva, illetve azt is, ami igen, ha a köztéri szobrokat is számításba vesszük.
Teherán továbbra is háborúra készül, csak még azt nem döntötte el Khamenei, hogy kit támadjon meg: Szaúd-Arábiát vagy mégis inkább Azerbajdzsánt, bár mindkét esetben parázs fogadtatásra számíthatna. Az azeri hadsereg morálja a karabahi sikerek után igen magas, a fegyverzete is megfelelő – de Szaúd-Arábiát sem kell félteni.
A mai második részben lesz egy fontos hír, egy érdekes hír és egy jellemző hír – természetesen mindhárom orosz földről, honnan máshonnét? Vágjunk is bele.
Donyeckben egyre véresebbek a harcok, Herszonban egyre különösebb a készülődés – az ukrajnai háború nem csitul, sőt, ellenkezőleg, egyre rútabb arcát mutatja, de legalább minden résztvevőjének. Oroszországban véget ért a részleges mozgósítás, tehát folytatják, és megkezdődött a fél évente esedékes sorozás, amit ezek szerint nem kéne folytatni, de zajlik az is.
Iránban megint változott a helyzet. Tegnap még reálisabbnak tűnt annak a veszélye, hogy az elfogott tüntetőket ítélik halálra tömegével, bár ez ma sem elképzelhetetlen, sőt – ellenben sokkal riasztóbb, hogy Teherán már Szaúd-Arábiát és az iraki Kurdisztánt fenyegeti nyílt háborúval. Amire természetesen meg is érkezett az Egyesült Államok reakciója.
„Nő vagy, nem nyertél olimpiát, senki nem fog hinni neked” – Szilágyi Liliánával készített riport vastagbetűs címe, 444.
A tegnapi, jelentős részben kínzókamrákról és tortúráról szóló írás után ma valami kellemesebbel szerettem volna befejezni a napot, de ha nem lehet, hát nem lehet – ez a jegyzet is tele lesz borzalommal. Hangsúlyoznám, hogy nem keresem ezeket a témákat, ezek teljesen reális hírek, a többivel együtt érkeznek, még rendesen szét sem lehet válogatni őket.
Herszon környékén lassan már senki sem tudja mit gondoljon, mi lesz a Kakhovka gáttal – illetve azt mindenki tudja, hogy az oroszok vagy fel fogják robbantani, vagy sem, de mindkét esetben az ukránokat hibáztatják majd érte. Ez a hadviselés tejesen új korszakát nyitja meg, az informális taktikáét, mikor is egyáltalán nem lesz szükséges harcolni, elég lesz hazudozni róla. Aki nagyobbat mond, az nyert.
Az ember azt hinné: Iránban már nem fajulhat el alaposabban a helyzet, de téved, Kahmenei rendszere hasonló más, ismerősebb politikai rezsimekhez, mindent képes fokozni, mindig van benne lejjebb. Most éppen legalább ezer nyilvános politikai kirakatperre és kivégzésre készülődnek, melyek egészen biztosan minden eddiginél agresszívabb reakciót fognak kiváltani Irán népéből.
Most nagyon komolyan mondom, hogy a következőket tényleg csak erős idegzetű felnőttek olvassák, némi itallal a kezük ügyében. Kellhet menet közben egy-két korty erős. Megjelent ugyanis az ukrán Stratégiai Kommunikációs és Információbiztonsági Központ jelentése a Harkivi Területen elkövetett orosz háborús bűnökről.
Most már feltétel nélkül meg kell bíznunk az Institute for the Study of War prognózisaiban, mert biztos, hogy látják a jövőt, még ha fordítva is.
Khamenei ajatollah és az iráni rendszer minden autokráciák útját járja, ami egyre fokozódó erőszakkal van kikövezve: olyan spirál ez, amiből nem lehet kitörni és mindenképpen a pusztulásba vezet. Minden és mindenki tehet most már az általuk elkövetett hibákról: a fiatalok, a munkások, a sajtó úgy általában, és majdnem a teljes népesség is.
A mai második rész nagyjában-egészében Ramzan Kadirov dzsihádjáról fog szólni, ami egyedülálló a világtörténelemben, ugyanis minden, csak nem dzsihád. Ellenben annál inkább orosz birodalmi propaganda, és ezt senki sem tudja jobban a mélyen vallásos csecseneknél, akiket viszont elküld a háborúba. Rossz véget fog érni.
A Herszoni Területen egyre különösebb dolgok történnek, kezd úgy kinézni, hogy azért telepítik ki a valódi civil lakosságot, hogy a helyükre civil ruhába öltözött, frissen mozgósított orosz katonákat költöztessenek, ami abban az esetben, ha az ukrán hadsereg elhiszi, miszerint civilek, mocskos hadicsel, a nemzetközi egyezmények felrúgásával.
Az iráni rendszer düledezik és a tiltakozók már nem is titkolják, hogy nem reformokat szeretnének, hanem rendszerváltást, kerül, amibe kerül. Akár az életükbe is: a rendfenntartó szervek döbbenten számolnak be arról, hogy az elfogott, átlagosan 17 év körüli tüntetők többsége azt mondja, nincs már semmi vesztenivalója, a végletekig elszánt.
Ma nagy dolgokról szól ez a második rész, pontosabban két nagy dologról és egy látszólag kisebbről, de az a kisebb annyira szomorú, hogy felér fél tucat világpolitikai ármánykodással is. Valóságos orosz népballada, a sötétebb századokból, bár a mostaninál sötétebb a helyzet Oroszországban csak akkor volt, mikor a mongolok vagy a németek szállták meg az országot.
A frontok állnak Ukrajnában, vagy csak nagyon keveset haladnak, olyasféle állóháború kezd kialakulni, mint nyáron, csak most az őszi raszputyica és a téli fagyok is közelednek, szóval nem lesz ebből béke idén, ahogy a dolgok kinéznek. Ez a moszkvai bojárok hatalmi játszmáit kicsit sem zavarja, egymással már remekül tudnak harcolni, az ukránokkal már kevésbé.
Iránban egyre puskaporosabb a helyzet, a rendfenntartók és a tüntetők közötti összecsapások egyre véresebbek, egyre kegyetlenebbek: nagyon rossz állapotban lehet Khamenei rendszere, ha már tizenkét éves gyerekektől fél, de annyira, hogy le is löveti őket a demonstrációk során, mesterlövészekkel, a környező házak tetejéről.
Ha az állam nem azért van, hogy az elesetteken segítsen, és az elesetteket illetően a szerepe gyakorlatilag – végső esetet kivéve – a dirigálásra korlátozódik, akkor felmerül a kérdés, hogy miért van egyáltalán?
Vegyes lesz ez a mai második rész, mindenféle, látszólag össze nem tartozó hír kerül bele, de együtt mutatják meg az „orosz világ” egyik arcát. Mindegyiket nem tudnák, annyi van neki. Még az a jó, hogy szenzáció nincs közöttük, mert mostanság minden szenzációtól égnek áll a hajunk, olyan időket élünk.
Lehet gondolni, hogy az orosz hadsereg a világon a második, csak az a nem mindegy, miben: a Reuters által megtalált iratok mindenesetre azt bizonyítják, hogy a harcértéke erősen lecsökkent, mármint harctéri körülmények között. Valódi békehadsereg, háborúban semmi haszna. Békeharcra is való. Viszont kiváló kórusaik vannak, talán azon a téren kéne próbálkozniuk.
Véres volt a tegnapi nap Iránban, ahogyan arra számítani lehetett, és a tiltakozó megmozdulások soha nem látott méreteket öltöttek. A társadalom majdnem minden rétege érintett, és egyre többen gyászolják hozzátartozóikat, akiket a biztonsági erők öltek meg – ugyanakkor a biztonságiak veszteségei is számottevőek. Ez már forradalom.
A mai második rész kis késéssel érkezik, ugyanis feltorlódtak a hírek, és érkezett egy olyan is, ami fontosságában az összes többit felülmúlja: a maga oroszos módján elárulta a RIA Novosztyi, hogyan is képzeli Sojgu védelmi miniszter ezt a „piszkos bomba”-provokációt. Ördögi a terv, annyi biztos, és nehezen kivédhető.
Ukrajnában csak annyit mozdulnak a frontvonalak – Herszont kivéve – hogy ne lehessen azt mondani: béke van. Az állóháború zabálja a hadianyagot és pusztítja az állományt, de legalább se haszna, se értelme, közben pedig telepítik kifelé szorgosan Herszon lakosságát, szó szerint a semmibe, a helyükre pedig frissen mozgósított alakulatok érkeznek.
Az iráni rendszerellenes megmozdulások ma minden valószínűséggel minden korábbinál komolyabbak lesznek, lévén, hogy ma negyven napja gyilkolták meg Mahsa Aminit, és Iránban ilyenkor szokás megemlékezni az elhunytakról. A legfrissebb híradások szerint Teherán utcáin már most is dühös tömegek gyülekeznek, és sokan tartanak a mártír sírjához is, megemlékezés céljából.
Vegyes lesz ez a mai második rész, sok mindenféle kavarog benne, de hát vegyes, zavaros időket élünk. Ma szóba kerül az új orosz egyetemi tantárgy, ami a tudományos szocializmus helyett valamiféle tudománytalan nacionalizmus akar lenni, elővesszük Ramzan Kadirov újabb agymenését, végül pedig elmesélem, hogy néz ki az, amikor az orosz turista nem repül sehova, de ez 24 dollárjába kerül neki.
Herszon készülődik, csak még nem tudni, mire, mert egyelőre azt sem tudja az orosz hadvezetés, megmarkolja-e a várost vagy inkább engedje el, a Kreml falain belül és kívül vígan folynak az összeesküvések, cselvetések, kavarják a mérget a bojárok, mintha csak kávé volna, közben pedig a moszkvai metrónak ritkítani kell a járatait, annyi gépkezelőt mozgósítottak.
Lázadnak, tüntetnek a diákok, a tanárok, a szülők, a munkások, a kereskedők. Nem Budapesten: Iránban mindenfelé, a karhatalom pedig már középiskolásokat gyilkol, majd letagadja. Az állami propagandának már senki sem hisz, bár mindenhonnan az harsog, a rebelliseket csapdába próbálják csalni, de nem sok sikerrel. Ennek a rendszernek már nem sok lehet hátra.
A mai második rész különös szintézise lesz a katonai és külpolitikai témáknak, kissé összefolynak benne Oroszország és Irán ügyei (mily meglepő: mindkét állam mély válságban van és mindkettő a háborúskodástól várja a helyzete megoldását) és megtudjuk, miféle különös események zajlanak mostanság Herszonban, ideértve az elkószáló köztéri szobrok esetét is.
Megint nehéz helyzetben van a krónikás, mert nincs krónika: az ISW Sojgu mester telefonos tárgyalásainak hatása alá került és inkább azt elemezte, a harctéri híreket csak röviden foglalták össze, majd holnap bepótolják. A többi megbízható forrás pedig igen keveset vagy semmit sem ír a csapatmozgásokról, hadmozdulatokról.
Az iráni tiltakozások különös módon kezdenek egyre inkább 1968-as jelleget ölteni, abban az értelemben, hogy a nanterre-i diáklázadás egyik oka is a különböző nemű hallgatók egymástól való elszigetelése volt – a teheráni diákok ezt találják a legsérelmesebbnek, és igazuk is van. A szexualitás olyan alapvető ösztön, amin semmiféle ajatollah nem írhat felül.
Hogy miért tüntettek tegnap tanárok, diákok, szülők Budapesten és országszerte, azt laptársaink megírták már sokszor. Hogy hányan voltak, arról is szólt több hír, ebbe a versenybe nem érdemes beszállni, a kormánymédia pár „tucatnyi”, „maximum ötven” résztvevőt emleget, ennek az ellentéte a másik oldal becslése, ami nyolcvanezer főről szól.
Ma csak egy hírről lesz szó ebben a második részben, de az elég friss, és meglehetősen fontos. Ugyanis a nukleáris fegyverek potenciális bevetéséről szól az Ukrajna elleni háborúban – és nagyon jellemző, nagyon oroszos manipulációnak vagyunk tanúi. Sőt, még az orosz kormánysajtó is érintett ebben a mocskos történetben.
Herszon kiürítése már folyik, az orosz alakulatok és megszálló hatóságok úgy döntöttek, hogy ha lehet, a város minden lakóját is magukkal vigyék, bár ez lehetetlen feladat.
Tegnap azt írtam, hogy „Teherán csendes, újra csendes”, szerencsére azt nem tettem hozzá, hogy „elzúgtak forradalmai”, ugyanis ez mára nagyon megváltozott: bizony nincs vége a megmozdulásoknak, sőt, nagy mennyiségben, sok résztvevővel éledtek újjá.
1. 1956. október 23-án Dózsa László több százezer példányban elindult Debrecenben az egyetemtől, egyidejűleg Budapesten a Műegyetem rakparton, azonnali béketárgyalásokat sürgetve az oroszokkal.
A mai második részbe jut mindenféle hír, egyik sem világrengető de mindegyik fontos a maga módján és mindegyik segít képet alkotni arról a kétségbeesett, kaotikus zűrzavarról és – nem túlzás – rettegésről, amiben most az orosz társadalom él. Meg időnként hal is.
Vonulnak szépen kifelé Herszonból az orosz csapatok, hosszú, tömött sorokban, de meg kell hagyni, legalább rendezetten teszik, nem ész nélkül menekülve, mint ahogy Harkiv és Liman alól futottak, nem is hagynak ott annyi felszerelést. Sőt: azt is viszik, ami nem az övék, mi több, a lakosságot is próbálják magukkal hurcolni, ami szép, régi mongol szokás.
„Teherán csendes, újra csendes, elzúgtak forradalmai” – mondaná Petőfi, ha ma élne és híreket szerkesztene Iránról. De azért nincs vége még mindennek, viszont pillanatnyilag úgy tűnik, most a népmozgalmak átmenetileg elcsitultak. Azért hírek vannak, a rendszer nem javult meg, sőt, szóval még ne mondjuk ki, hogy vége a megmozdulásoknak.
Ez a mai második rész teljes egészében az orosz mozgósítással foglalkozik, bár nem véletlenül, hiszen olyan módon szervezték meg, hogy azt európai ésszel felfogni nem lehet: tekintve a megismert tényeket, az sem világos, hogy igazából mi a célja, mert a harcoló alakulatok támogatása semmiképpen sem lehet. Az nem is sikerül, de mintha nem is próbálkoznának vele.
Az ukrajnai harcok nem enyhülnek, Oroszország hamis zászlós támadásra készül a kakhovkai vízi erőmű ellen, hogy több százezer otthon elöntése árán akár, de biztonságban vonulhassanak vissza a csapatai, gyanús mozgolódásokat észlelnek a fehérorosz határon, viszont a pripjatyi mocsarak halálosak lehetnek a támadók számára, szóval minden megy a maga útján.
Ma bizony elég kevés hír érkezett Iránból, ami mégis, az sem túl biztató: a demonstrációk ritkulnak, a résztvevők száma csökken, ellenben a rendszer sem erősödik: kérdés, hogy ha esetleg elcsitul a népmozgalom, miféle bel- és külpolitikai célok elérésére fogja majd felhasználni Khamenei, Khamenei és rendszere az eddigi eseményeket?
Ma elég sokféle hír kerül az összefoglalónak ebbe a második részébe, de egyikük sem békés – szó lesz arról, a propagandisták hogyan kell emlegessék a hadiállapotot, hamleti elmélkedésbe merülünk a „Geran vagy Shahed” kérdésen, ha már a Közel-Keleten járunk, benézünk kicsit Szíriába is, és végül bemutatom, mit művelt Putyin a lőtéren.
Putyin elnök kihirdette a hadiállapotot az Oroszországi Föderációban, bár nem mindegyik területen azonos mértékű ez, ellenben mivel hivatalosan még mindig nincs háború, mindenképpen érdekes lépést látunk. Ami valószínűleg inkább a hátország megrendszabályozását, vagyis az orosz nép ellen folytatott harcot szolgálja, de kevés a haszna Ukrajna ellen.
Olvasóim elnézését kell kérnem, tegnap nem jelent meg a lap, ugyanis technikai akadályok támadtak, melyek mostanra elhárultak. Térjünk tehát vissza a megszokott munkamenethez. Ismertetném a tegnapi nap iráni híreit – a helyzet perzsa földön rossz, de nem reménytelen.
A mai második részbe összesen két hír fért bele: egy hosszú és nagyon szomorú, meg egy rövid és nagyon groteszk. Ami ezen felül említésre méltó lenne, az talán bele sem férne a terjedelmi keretbe, de ígérem, foglalkozom majd olyasmikkel is, mint a Wagner-csoport korai története vagy Kadirov gyermekeinek megérkezése Mariupolba.
“Szele Tamás: Légikatasztrófa és az Androméda-köd valósága” bővebben
Eldőlni látszik, hogy az új orosz stratégia nem arról szól, hogy a harctereken nyerjék meg a háborút, az ugyanis nem megy a világ második hadseregének, az orosz fegyverek mindenhol tökéletesen működnek, épp csak a harci körülményeket és bevetéseket kivéve. Leginkább akkor van baj a verhetetlen hadsereggel, amikor az ellenség képes, és visszalő.
A teheráni rezsim a széthullás összes jeleit mutatja: Izlandot kivéve kezd nem lenni ország a bolygón, amit meg ne vádolt volna a tömeges tiltakozások szításával, harcol a kamaszoktól a vénekig minden polgára ellen de lassan eljut odáig, hogy a tulajdon karhatalmában sem bízik. Ez már a vég kezdete: az már biztos, hogy Irán mostani rendszere rövidesen megváltozik.
Mivel a mai hírösszefoglaló első részébe alig jutott hír a sok magvas gondolattól (melyek azonban fontosak voltak), a második részben igyekszem pótolni az elmaradást. Rögtön először vegyük is azt, hogy miben különbözött ez a mai bombázás az összes többitől?
Örömmel értesítem a közönséget arról, hogy megtaláltam azt a módszert, amellyel az Ukrajna ellen folytatott orosz hadjárat eseményei a legnagyobb biztonsággal megjósolhatóak. Ez sem tökéletes, de megfigyeléseim alapján elég pontos.
Az iráni rendszer kezdi a történelemben is példátlan lépésekre ragadtatni magát: most már középiskolás diákok, sőt, egész tanintézetek ellen harcol, ott razziázik, onnan hurcol el gyermekeket – akik közül sokan többet nem kerülnek elő élve. Drágán fogja megfizetni ennek a bestialitásnak az árát, az már bizonyos – átlépett egy határt, nem lesz kegyelem a számára.
Schiffer Andrást rengetegen szeretik. Hogy melyik „oldalon” szeretik rengetegen, az kérdéses, mert valószínűleg mindegyiken. Talán… az „ellenzékinek” mondotton többen. Nem csináltam statisztikát.
A mai második részben két témát kell körüljárnunk, többre nem lesz sem hely, sem idő: az első a belgorodi mészárlás, ami mindennél jobban rávilágít az orosz mozgósítás hibáira, a második a milbloggerek látszólagos feltámadása, ami most, pillanatnyilag ugyan ellentmond a tegnap esti híreknek, de tudjuk, hogy Moszkvában gyorsan pörögnek a kockák.
Tyutcsevet idézve kell kezdenem: „Oroszországot, ész, nem érted…” és tényleg nem.
Az Iránban zajló események kezdenek tovább jutni az elégedetlenségnél, tovább a demonstrációknál, vérbe fojtott tüntetéseknél, tovább a sérelmek panaszolásánál: világosan megfogalmazott program kezd körvonalazódni, ami már lehet egy társadalmi átalakulás alapja. És ettől jobban tart az ajatollahok rezsimje, mint tízezer dühös tüntetőtől.
Ma kicsit rendhagyó lesz ez a második rész, mert a hírekre adott néhány olvasói reakció alapján úgy látom, el kell magyarázzam, mi is az az „orosz milblogger”, miért fontos, mire használják és egyáltalán: hogyan működik. Meg mi a baj most velük.
A harctereken mérsékelt csatározások folynak, ugyanis az ukránok az emberélettel spórolnak, az oroszok a hadianyaggal, a hátországban most nem estek nagy károk, mert Putyin belenézhetett a rakéta-leltárba és azonnal lefújta a tömeges csapásokat, mért még vagy három-négy olyan, mint az október tizedikei volt, és kifogynak mindenükből.
Iránban egyre több a halott, egyre véresebbek az összecsapások a rendszer biztonsági erői és a tiltakozók között, és egyre távolodik a társadalmi megbékélés lehetősége.
Ma eléggé szerteágazó hírekről tudok beszámolni, lesz közöttük hamis reményt keltő, lesz olyan, ami igen jó, ha igaz, és lesz végül olyan horror is, amit tényleg csak felnőttek olvassanak, mert bizony elég borzalmas. Nem a legszörnyűbb, ami ebben a háborúban előfordult, de azért ettől is kinyílik minden bicska minden zsebben.
Az orosz mozgósítás egyre erőszakosabban működik, a legfrisebb hírek szerint jelen pillanatban is rendőrök igazoltatnak minden férfit a moszkvai és szentpétervári metrók kijáratánál, aki pedig hadköteles korban van, annak nincs kegyelem: azonnal megy a sorozóbizottság elé. Putyin mindeközben a kedélyeket nyugtatja, pedig érkeznek az első koporsók a frontról az orosz, nyugati területekre.
Iránban nem enyhül a helyzet, a tiltakozó szervezetek már nyíltan a rendszer megdöntéséről beszélnek, és egyre többen vesznek részt a kormányellenes – sőt, ezek szerint már rendszerellenes – megmozdulásokon, éspedig a társadalom minden rétegéből. A hatalom viszont nem enged, egyre brutálisabb erőszakot alkalmaz.
Ha adhatok egy tanácsot a hétvégére (is): ne a kormánysajtóból akarjanak okosak lenni. Az ellenzéki sajtóból se, és a kettő összevetéséből se. Különböző, tényeknek csúfolt nézetek célzatos csoportosításáról van szó, a (különben megvalósíthatatlan) objektivitás látszata kedvéért néha egy-egy ellennézet bedobásával.
Fontos hírek ma is vannak, mint mindig, csak szenzációk nincsenek. Akad ma találgatás, vita, kitelepítés, hamis vád, manipuláció és személyiségi jogokkal való visszaélés – de szenzációt most nem tudnék mondani és talán így is van ez jól. Kezdjük a találgatásokkal.
Oroszország egyre radikálisabb eszközökhöz próbál nyúlni az ukrajnai háborúban: azt talán még nyáron sem gondolta volna senki, hogy fel fognak tűnni az orosz hadsereg soraiban az iráni Forradalmi Gárda tisztjei, igaz, csak drónkezelési kiképzőként, de mi sem áll távolabb a büszke kozákok szellemiségétől, mint ők.
Az iráni rendszer rendületlen buzgalommal ássa a saját sírját, már a legkorszerűbb technológiák és fegyverrendszerek bevetésétől sem riad vissza, melyeket természetesen tulajdon polgárai ellen alkalmaz. Hogy ezen kívül esetleg még belekeveredik egy külső háborúba is, puszta makacsságból és önfejűségből, az már szinte természetes is.
Az Amerikai Egyesült Államok bizonyos értelemben az egykori Római Birodalom mai megfelelőjének tekinthető. Nagyjából annak a mintájára is szervezték meg, beleértve a közintézmények elnevezéseit is.
Ahogy nézem, az orosz állam hadban áll már mindennel és mindenkivel, időnként saját magával is. De főleg a józan ésszel. Ukrajna értelmetlen megtámadása csak egy tünete – még ha a legsúlyosabb is – annak az elmebajnak, amiben az orosz vezetés szenved, méghozzá sajnos nagyon hosszú ideje. És mindenki mást is hülyének néznek. “Szele Tamás: Az Odüsszeusz-bomba meséje” bővebben
Az orosz hadsereg ez idő szerint sikeresebben harcol az ukrán civil lakosság, a családok és otthonaik ellen, mint amennyi győzelmet Ukrajna hadseregével szemben elkönyvelhet az utóbbi hat hétben: a harcmezőn sok tízezer embert veszítettek már az oroszok, a hátország rombolása közben természetesen egyet sem.
Iránban továbbra is forrong minden: a hatalom már kezd rájönni, hogy nem szórványos elégedetlenséggel van dolga, hanem valami naggyal, valami egész estét betöltővel. A megmozdulásokat próbálják vérbe fojtani (miáltal növekszik a közfelháborodás) vagy külső „ellenségek” felé fordítani, mintegy becsatornázni egy lokális háborúba.
A mai nap eseményei nem fértek már bele a harctéri hírekbe, itt közlöm őket – de az az igazság, hogy a hátország terrorbombázásának nincs is sok köze a harctérhez. És ma ez folytatódott, annak ellenére, hogy Luhanszkban az ukrán hadsereg még fel is szabadított vagy kétszáz négyzetkilométernyi területet.
Oroszország Ukrajnában már két háborút vív: egyet az ukrán hadsereg, egyet a civil lakosság ellen. Az elsőben bizony nem áll a legjobban, de a második megy, mint a parancsolat, hiszen a civilek nem tudnak sem védekezni, sem viszonozni a támadást.
Irán jelenlegi állapotát válságnak szoktuk nevezni, bár lassan túljut ezen a fázisán, csak még nem látni, mi lesz belőle. Túl sok és sokféle sérelem halmozódott fel abban az országban túl hosszú idő alatt, így egyelőre eldönthetetlen, hogy ha nem fojtják vérbe a tiltakozásokat, azok végül milyen jelleget fognak ölteni, mert egyelőre arról szólnak, hogy mindenki haragszik, de nem mindenki ugyanazért.
Mint az köztudomású, ma hajnalban Oroszország Ukrajna teljes területét sújtó rakétatámadás-sorozatot indított. Ennél nagyobb intenzitású csapás csak a háború első napján érte az országot.
Jelentem, ma nincs jelentés. Illetve van, csak sajnos nem nevezhető annak a minden részletre kiterjedő, gondosan ellenőrzött harctéri hírösszefoglalónak, amit mindenki megszokott, ugyanis az ISW a lehető legrosszabb pillanatban döntött úgy, hogy „elemző különkiadást” ír az események összefoglalója helyett.
Iránban egyre komolyabb a helyzet, a rendszer mintha saját maga ellen harcolna – hibát hibára halmoz, és könnyen elképzelhető, hogy brutális erővel akar fellépni a tüntetők ellen, ám ezzel egy időben külső háborút is indít, miáltal gyakorlatilag felszámolja saját magát.
Hogy ne csak a magyar kormánypártot és az oroszokat kritizáljam. „Podoljak a Telexnek adott interjújában azt mondta, Oroszország egy agyaglábakon álló kolosszus, ami képes ledőlni.” (444, Mihajlo Podoljak Zelenszkij tanácsadója)
“Gaál Péter: Ha én tatár lennék, jaga diga diga jaga daga diga diga daj” bővebben
Ukrajnában nem csitulnak a harcok, a kercsi hídon történt robbantás a jelentések szerint nem okoz komoly fennakadást az orosz alakulatok utánpótlásában, ellenben a moszkvai vezető körök forronganak, mintha csak valóságos palotaforradalom készülődne. Holott csak Putyin készül újabb bűnbakokat találni akiket tulajdon tévedéseiért megbüntethet.
Iránban egyre reménytelenebb hazugság- és erőszakspirálba kerül a kormányzati kommunikáció, ami önmagát generálja: már a sokadik meggyilkolt tüntetőről próbálják azt állítani, hogy „alapbetegségébe halt bele” vagy „öngyilkos lett”.
„A világ rosszul van összerakva.” „A világ csodálatosan össze van rakva.” Nem. A világ nincs összerakva. A világ véletlenszerű ismétlődések egymásutánja, úgy, ahogy ezek az ismétlődések megengedik, más-más képben kifejezve, egészen addig, ameddig a teljes spektrum egyszerre fel nem villan.
Ma elég sok érdekes hír került a kercsi híd felrobbantásának árnyékába, előbb azokat említem meg, aztán rátérek a híd ügyére, ami ennek a háborúnak akár a fordulópontjává is válhat. Mindenesetre okozott akkora sokkot az orosz társadalomnak, mint annak idején a Moszkva rakétacirkáló elsüllyesztése.
“Szele Tamás: A hídrobbantás elmélete és gyakorlata” bővebben
Harcok Ukrajnában, harc a Kreml falai között – mindenhol háború, az Oroszországi Föderáció sokkal több problémával küzd, mint bárki hitte volna. És már a háború tétje sem Ukrajna egy részének vagy egészének az annektálása, kezd arról szólni inkább: ki lesz a következő cár?
Vesztét érzi Khamenei ajatollah rendszere, kormánya: ahogy csitulnának a tiltakozások újból hazugságokkal ingerlik az amúgy is joggal elégedetlen lakosságot, de közben a kurdokkal iraki területen vívott harcokat sem adják fel. Nem lesz ennek jó vége, mert lehet ugyan, hogy tegnap csak két demonstráció volt az országban, de mára sokkal többet hirdettek.
Egy, ma már hetvenéves barátom mondta bő tíz esztendeje – akkor volt ugye, hatvan –, hogy mindig meglepődik, amikor tükörbe néz, és meglátja az ősz szakállas bácsit, amikor egy hollófekete hajú-szakállú, délceg fiatalembert várt.
Van az úgy, hogy az ember téved. Én például ma azt hittem, hogy az egész orosz sajtó ellenzéktől kormánypártig Vlagyimir Putyin hetvenedik születésnapjával lesz, tele, elvégre mikor Sztálin volt hetven, egy évig tartott a buli, úgy megünnepelték. Hát nem, Putyin csendesen és zárt körben ünnepel, pedig úgy kívántam volna neki pár dolgot…
Ukrajnában valódi háború zajlik, Moszkvában hatalmi harc, a mozgósítás kíméletlenül zajlik, annak ellenére, hogy menekül előle, ki merre lát vagy tud, Putyinnak pedig ma van a hetvenedik születésnapja, melyet azonban a korábbiakhoz képest minden ceremónia nélkül tart meg. Valahol meg lehet érteni: mostanság nem nagyon van ünneplős kedvében.
Tegnap már jeleztem, hogy azért maradtak el az iráni hírek, mert nem volt említésre méltó esemény, zajlottak ugyan tüntetések és a Forradalmi Gárda is támadja a kurdokat Irakban, de olyan csekély intenzitása volt mindkét eseménysorozatnak, hogy nem érte volna meg külön írást szentelni nekik. Mára fordult a kocka, felélénkült a válság.
Nem voltak rendőrök. Illetve voltak, nem túl nagy számban, kocsikban és a mellékutcákban, de rohamrendőrt nem lehetett látni.
“Gaál Péter: Az októberi ló (egy kis toldás a diáktüntetéshez)” bővebben
Ma sok hír lesz ebben a második részben, ami tegnap elmaradt – de nem azért mert feltorlódtak a tegnapi hírek, hanem ma történt rengeteg olyasmi, amit nem lehet szó nélkül hagyni. Még így is kicsit szűkszavú kell majd legyek időnként, hogy beleférjek a még elolvasható terjedelembe.
Ukrajna Herszonban felhúzta a hétmérföldes csizmát, az orosz hadak pedig a nyúlcipőt: valóságos népmesei jelenetek játszódnak le arrafelé. Az orosz mozgósítás botrányosabban halad, mint valaha, emiatt a Kreml bűnbakot keres, és ha keres, talál is Sojgu hadügyminiszter személyében, a rossz nyelvek már azt rebesgetik, hogy napokon belül menesztik.
Hitler ügyesebben csinálta. A fiatalokkal kezdte, és végig a fiatalokra apellált. Teljesen mindegy, mondta, hogy a szülők mit gondolnak. „A gyerekeik már az enyémek.” Valóban azok voltak.
Vékonyodik az orosz front Herszonban, de a mozgósítás – úgy tűnik – nem járt a kívánt hatással, az ukrán erők meg nem hajlandóak kivárni, míg megérkezik a feltöltés az ellenfeleikhez, csak nyomulnak előre, kihasználva a kedvező helyzetet, amit az orosz erők kifejezetten modortalanságnak éreznek, de ez legyen az ő bajuk.
Az iráni tiltakozások egyre terjednek, és a sokszereplős sakk-szimultán bizonyos játékosai már a legabszurdabb, legostobább magyarázatoktól sem riadnak vissza a teheráni rendszer védelmében, de semmi sem segít: a tüntetések állandósulni látszanak, és főként a fiatalok vesznek rajtuk részt.
A mai hírösszefoglaló második része teljes egészében a még most is zajló orosz mozgósítással foglalkozik, ugyanis a valami, ez eldöntheti a háborút: igaz, nem úgy, ahogyan az Putyin gondolja, hanem ellenkezőleg, mivel össznépi felháborodást és tiltakozást váltott ki. Valamint sosem látott menekülési hullámot.
Egy dolog bizonyos, éspedig az, hogy ha véget ér Oroszország háborúja Ukrajna ellen, teljesen át fog rendeződni a hosszútávfutás és a maratoni futás, mint sportág, ugyanis minden díjat el fognak vinni a mostani harcok orosz veteránjai, akik állandó edzést tartanak, ráadásul teljes menetfelszerelésben: ma is sikerült harminc kilométert visszavonulniuk Herszonban.
Pár napig hiába kereste a világ Khamenei ajatollahot, pont a tömegtüntetések kitörése után tűnt el, miáltal azt hitték sokan, hogy nincs otthon a macska, és elkezdtek cincogni az egerek. Hanem tegnap előkerült, kicsit sem néz ki rosszabbul, mint az eltűnése előtt, szóval az utódlásának a kérdése mégsem aktuális – és sajnos a nézetei sem változtak.
Nem akartam ma ilyet írni, de mégis így alakult. Csak ameddig valamelyik kedves Olvasóm ki nem találja, hogy az oroszoknak történő halasztott gázfizetés (is) értünk történik.
Akkor következzen ebben a második részben az a tanulmány, ami miatt az ISW kihagyta a mai harctéri híreket – rendben, a tegnapiakat, amikor nem voltak komolyabb harci cselekmények, ma azért Herszonban sikerült visszafoglalni jó pár települést – de ha ez az ISW számára ennyire fontos volt, lehet, hogy minket is érdekelhet. Izgalmas is az eszmefuttatás.
Engedjék meg, hogy mindenekelőtt elnézést kérjek, bár nem én hibáztam. Arról van szó, hogy a napi jelentéseket hűségesen és a legnagyobb pontossággal szállító ISW háza táján történhetett valami, ugyanis ma a jelentés helyett egy nagyon érdekes tanulmányt tettek közzé az orosz médiatérről, meg négy térképet, azzal, hogy: „A harci cselekményeket majd holnap részletezzük”.
Iránban továbbra sem enyhül a helyzet, tegnap talán valamivel kevesebb demonstráció volt, de jóval több erőszakos cselekmény kísérte őket: mindeközben a Forradalmi Gárda továbbra is az iraki Kurdisztánban háborúzgat a helyi kurd milíciával, bár egyes vezetői próbálják javítani a kapcsolatot a tüntető diákokkal.
A mai második rész valamivel rövidebb lesz a megszokottnál, nincsenek világrengető hírek, illetve valami kevés akad, a ma bemutatott három hírből egy lehet lényeges, sőt – a másik kettő is nagyon fontos, nagyon jellemző, csak éppen kezdjük megszokni az orosz mozgósítás kaotikus rémtörténeteit.
Tegnap nagy és fontos dolgok történtek Ukrajna harcterein, ma kevesebb esemény volt és nem is annyira lényegesek, de ne legyünk mohók. Nem lehet minden nap bevenni egy-egy közepes várost, hozzá tartozó komolyabb vasúti csomóponttal (mert Liman katonai szempontból leginkább emiatt jelentős).
Iránban továbbra sem nyugszanak a kedélyek, sőt, egyre élénkülnek a kormányellenes megmozdulások: tegnapelőtt még csak tíz városban zajlottak a tiltakozó tömegmegmozdulások, tegnap már huszonegyben, közben Khameneit még mindig nem találják, a Forradalmi Gárda szerepét keresi az eseményekben és biztos, ami biztos, a kurdok ellen harcol.
Talán az ürülékszag. A szemét. A még csak elvétve látható patkányok. Az egész végsőkig kizsigerelt város, mint egy lyukadó, rozsdás hajó, amelyet éppen csak annyira foltoznak meg, hogy a kikötőig ne süllyedjen el.
Hogy pontosan mi történt Limannál, azt majd csak a következő napok folyamán fogjuk megtudni, de tény, hogy tegnap ilyenkor még viták tárgya volt a város sorsa, ugyanis nem lehetett még tudni, hogy az orosz helyőrség vállalja-e a katlancsatát a majdnem teljesen bekerített városban, vagy inkább visszavonul. Ma déltájban érkezett a hír: feladták, visszavonultak.
Ma nem lesz könnyű dolgom a harctéri hírek összefoglalásával, ugyanis a nap legfontosabb eseménye, hogy Liman felszabadult. Azonban csak a ma déli órákban szabadult fel, tehát az ISW tegnap este lezárt jelentésében ez a hír még nem szerepelhet. A jelentést kihagyni bűn volna, megszakítaná a tudósítások folytonosságát, így aztán szokatlan megoldás mellett döntöttem.
Nem tűnik úgy, mintha az iráni válság csitulna, sőt – egyre inkább eszkalálódni látszik a helyzet, meglehet, igazam volt, mikor tegnap azt írtam, hogy ez valaminek a kezdete, amiből a dolgok jelenlegi állása szerint senki sem tudja, mi lesz. Az viszont már most látszik, hogy sokan fognak belehalni.
Nem. Nem erre törekszik. Ez ugyan afféle szerény vélemény, nem tény, tény, tény, de e szerény vélemény szerint Putyin nem a harmadik világháború kirobbantására törekszik.
Ma bizonyos szempontból fordulóponthoz érkezett jó esetben csak az ukrajnai háború, rossz esetben maga az emberi történelem is, éspedig nem (csak) azért, mert az Oroszországi Föderáció ünnepélyesen, a Kreml giccses díszletei között annektálta a szakadár népköztársaságokat és a megszállt területeket – hanem azért, ahogyan ezt Putyin elnök tette és azért, amire készül.
Soha még annyira nem volt fontos, hogy egy ideje két részre bontottam a háborúval kapcsolatos hírösszefoglalót, mint ma, mert most tényleg fontos lesz, hogy míg ebben az első részben tényleg a harci cselekményekről lesz szó (tegnap este fél nyolccal bezárólag) a másikban jól elkülönítve foglalkozzak a Putyin-beszéddel, mert az elég sok mindent megváltoztat.
Folytatom az iráni eseményeket bemutató napi összeállítást, mert ma is érkeztek hírek, ha nem is sok.
És pekingi tavasz, kajánkodik az Olvasó. Ha élt már, és emlékszik még a nyolcvanas évek popzenéjére, hozzácsaphatja a magyar nyarat, de azt valahogy, mármint a következőt, tudja Isten, nem jó szívvel várom. Ha pekingi lennék, a tavasz gondolatától is ráznám a lábam, mindenesetre.
Ma Oroszországban minden a megszállt területek annexiójáról vagy a mozgósításról szól: mivel pedig ez az írás meg Oroszországgal foglalkozik, nekem sem maradt más lehetőségem, írok az annexióról meg a mozgósításról.
Akinek a nagy és fontos ütközetek hiányoztak az ukrajnai háborúból, az ma örülni fog, mert Limannál mintha vagy katlancsata kezdene kialakulni, vagy, ami valószínűbb, olyan fejvesztett menekülés, mint legutóbb Harkiv térségében, mindenesetre nem jó most arrafelé orosz katonának lenni. Akinek viszont a békesség hiányzik, azzal egyelőre nem szolgálhatok.
Nem túl nagy örömmel értesítem a Zóna olvasóit, hogy mától újabb rovattal gazdagodtunk. Már, ha ez rovat: arról van szó, hogy a helyzet Iránban is kezd válságossá fajulni, már ott is tapasztalnak harci cselekményeket, és mivel az ISW mától az iráni helyzetről is ad összefoglalót, őket követve és az ő jelentésük alapján adok én is.
Miért? Ezt kérdeztem magamtól tegnap. Az előzménye az a bújtatott hír volt, hogy megkezdték az amerikaiak evakuálását Oroszországból.
Ma nincsenek olyan perverz és erőszakos hírek, mint tegnap, ami rendjén is van, mert ránk fér egy kis pihenő, bár szerintem legkésőbb holnapután megint történik valami vérlázító, ma ráérünk azon gondolkodni, merről merre tartanak a dolgok.
Ha az ukrajnai háború folyását nézzük, csak azt mondhatjuk el, hogy harcok vannak ugyan bőséggel, de nem nagy intenzitásúak: mintha mindkét fél a „népszavazások” utáni annexió miatt kitörő csatákra tartogatná az erejét. Mert hogy ez az annexió eszkalálni fogja a mostani háborút az már egészen bizonyosnak tűnik.
Érzékenyebb lelkű materialista hívők itt hagyják abba az olvasást. Persze ez csak tanács, nem parancs, de a továbbiak saját felelősségre konszummáltatnak.
„Népszavazás”, annexió, mozgósítás, kínzás, perverzió… összejöttek mára a hírek, nem mondom, szándékosan sem tudnék kellemetlenebb koktélt keverni, de ezt egy nálam gonoszabb és nagyobb hatalmú bármixer dobta össze így, akit nyugodtan nevezzünk csak Vlagyimir Vlagyimirovics Putyinnak.
Ha tegnapelőtt nem is voltak komoly harcok Ukrajnában, mára annál inkább felélénkültek, bár döntő csatáról nem számolhatok be. A „népszavazások” a finisükhöz közelednek, a Kreml próbálja áthárítani magáról a mozgósítás hibái miatti felelősséget a sorozóbizottságokra, és közben forrong egész Oroszország.
Egyik ámulatból a másikba esem. Nem kéne, mert nem kéne, de néha mégis. Hogy a takaró alól nem egy lóláb lóg már ki, hanem egy Tyrannosaurus Rex járólába. Valójában majdnem az egész, mert a takaró is lecsúszott, és senki nem törődik már vele, hogy megigazítsa.
Eseménydús nap ez a mai, a szó legrosszabb értelmében, ugyanis egymást érik a tragédiák, borzalmak, szenzációk, eddig sem nevezhettük nyugodtnak a helyzetet, de a „részleges mozgósítás” a jelek szerint magához az Őskáoszhoz vezet az Oroszországi Föderációban. A sajtómunkás csak kapkodja a fejét, percenként éreznek a sajnos megkerülhetetlen hírek.
Kicsit nehéz helyzetben vagyok, ugyanis az ukrajnai háború tagadhatatlanul zajlik, azonban olyan kevés harci cselekmény történt benne az elmúlt nap folyamán, hogy még a kifejezetten ezzel foglalkozó ISW se nagyon tudott róluk érdemben beszámolni, inkább egy elméleti alapvetést fejtettek ki.
A mai hírek fényében a legkevesebb, amit elmondhatok, hogy az orosz közönség tetszését mintha nem nyerte volna el a mozgósítás. Sőt, egyes jelek arra mutatnak, hogy kifejezetten rossz ötletnek érzik, nacionalista propaganda ide vagy oda: igen sok helyen aktívan tesznek az ellen, hogy a hadköteleseket államköltségen Ukrajnába küldjék ágyútölteléknek.
Ukrajnában most is zajlik a háború, bár ma nem sok jelentős harci cselekményről tudok beszámolni, ami van, az sem túl jelentős, de hát nem várhatunk el minden nap egy-egy harkivi áttörést az ukrán fegyveres erőktől, nekik is vasárnap van, érjük be azzal, amit kapunk.
Ma kicsit rövidebb lesz a hírösszefoglaló második része, de nem azért, mert ne lenne hír, hanem azért, mert még nincs kész, jelenleg is háborúellenes tömegtüntetések zajlanak az összes orosz nagyvárosban – nem kis részben a sorozások embertelen módjának köszönhetően – most tartanak olyan hatszáz őrizetbe vett tüntetőnél, de messze még az este.
Azt éppen nem állítanám, hogy Ukrajna földjén ne zajlanának harci cselekmények, mert nem lenne igaz. De az orosz hadsereg most az igazi harcot a civilekkel vívja: orosz területen az újoncokkal, akiket minden áron be akar sorozni, a megszállt területeken pedig az Oroszországi Föderációhoz való csatlakozást akarják a lakossággal megszavaztatni.
“Szele Tamás: Sorozóbizottságok, szavazófülkék, háború” bővebben
Csak egy kis fantáziálgatás, szívükre ne vegyék. Önök, kedves Olvasók, annyi mindent elfogadtak már, hogy eggyel több vagy kevesebb nem fog megkottyanni. Elfogadnák a királyságot is, amiben nincs is semmi rossz, ha autentikus. Ha háromszáz? dehogy, legalább hatszáz évvel ezelőtt lenne most.
Az orosz közélet most egyértelműen két téma körül forrong, az egyik a népszavazások kérdése, a másik a sorozásoké. Mindkettő népszerűtlen és mindkettőt a legaljasabb módon irányítják a hatóságok. Emiatt lassan elemi erővel kezdenek elszabadulni az indulatok: nem kizárt, hogy válságba torkollik ez a túlterhelés.
Orosz földön dúl a mozgósítás, Ukrajnában szólnak a fegyverek, szóval jó hírekről nem nagyon számolhatok be ebben az egyre veszélyesebbé váló háborúban.
Ma is sok mindennel foglalkozunk az összefoglaló második részében, ugyanis egyszerre történt több kulcsfontosságú esemény, hangzott el rengeteg különös vélemény, nézet és tanács, melyek mindegyikéről meg kell emlékezni, már csak a krónika kedvéért is.
A tegnapi nap a döbbeneté és az indulatos reakcióké volt Oroszország Ukrajna elleni háborújának történetében az orosz mozgósítás bejelentése miatt. A kedélyek ma sem sokkal nyugodtabbak, de mértékadó elemzők szerint nem eszik olyan forrón a kását, mint ahogy főzik, és ezt orosz földön illik megjegyezni.