Negyeddöntős vereség női kardban

Legjobb esetben az ötödik helyen végezhet a magyar női kardválogatott a budapesti olimpiai kvalifikációs vívó-világbajnokságon, mivel a negyeddöntőben vereséget szenvedett. 

A Márton Anna, Pusztai Liza, Katona Renáta, László Luca összeállítású csapat tegnap magabiztosan győzte le a románokat, majd Pusztai nagy fordításával szűken a lengyeleket, így ma a legjobb nyolc között folytathatta szereplését.

Az olaszok elleni mérkőzés nem alakult jól, az első nyolc asszóban egyik magyar sem vívott igazán lendületesen, dinamikusan, sőt, többször úgy tűnt, megnyerhető pontok mentek el bizonytalankodáson. Az ellenfél sorozatban nyerte a párharcokat, a különbség így a kilencedik összecsapásra 16 tusra nőtt.

Az utolsó párban Pusztai – akárcsak tegnap délután – megint remekelt, 14-5-re verte Irene Vecchit, de ez csak szépítésre volt elég.

Pusztai plusz hatos, Márton mínusz ötös, Katona mínusz nyolcas találati mutatóval zárt.

“Csak szaladtunk az eredmény után, nehéz volt közelebb zárkózni” – mondta Márton.

“Az utolsó asszóban már minden mindegy alapon vívtam, ezért nem volt bennem görcsösség” – nyilatkozott Pusztai.

Hozzátette: az idén már verték meg az olaszokat, de ma nagyon jó formában voltak.

“Az idény utolsó két mérkőzése jön, megpróbálunk úgy vívni, hogy jó érzésünk legyen utána” – mondta.

Eredmények:

női kard:
hétfőn:

a 32 között:
Magyarország-Románia 45-21

a 16 között:
Magyarország-Lengyelország 45-41

kedden:

negyeddöntő:
Franciaország-Ukrajna 45-34
Koreai Köztársaság-Egyesült Államok 45-39
Olaszország-Magyarország 45-38
Oroszország-Kína 45-28

Felmentették a férfi karddöntő bírópárosát

Felmentették a budapesti vívó-világbajnokságon a további munkavégzés alól azt a bírópárost, amely vasárnap közreműködött a Magyarország-Koreai Köztársaság férfi karddöntőben.

A hazai szövetség honlapja emlékeztet rá, hogy a férfi kardcsapatok fináléjában az egyébként tapasztalt szenegáli Papa Touré és olasz Luigi Martilotti sokat hibázott. A hunfencing.hu azt írja: bár a magyar versenyzők nem erre fogták egytusos vereségüket és a “belső berkekben” senki sem kiáltott csalást, Manolisz Kaciadakisz, a nemzetközi szövetség görög főtitkára – aki korábban versenybíró volt, majd évekig vezette a bírói bizottságot – még aznap este egyeztetett a bírói testület tagjaival, illetve telefonon tájékoztatta Aliser Uszmanov elnököt.

A hunfencing.hu szerint a sportágban szokatlanul szigorú ítélet született, az olasz és a szenegáli bírót gyakorlatilag hazaküldték. (MTI)

(Kiemelt kép: Az olasz Rossella Gregorio (b) és Katona Renáta – Fotó: MTI/Illyés Tibor)

 
A Zóna független sajtótermék, kérjük, támogassa működésünket – együtt fenn tudjuk tartani a független magyar sajtó maradékait is. Önök nélkül nem sikerülhet. Ha fontosnak találja ezt, Patreon-oldalunkat itt találja. Minden támogatást köszönünk!