Éhségsztrájkot hirdetett a szakszervezet: követelik a szociális dolgozók 500 ezres juttatását

A szociális dolgozók számára az egészségügyben adott juttatáshoz hasonló, egyszeri, 500 ezer forintos bérkiegészítést követeltek a parlament ellenzéki frakciói és szakszervezetek, miután egyeztetést folytattak az ágazat helyzetéről.

A megbeszélésen részt vettek a Jobbik, az MSZP, az LMP, a DK és a Párbeszéd képviselői, valamint a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete (MKKSZ) és a Szociális Ágazatban Dolgozók Szakszervezete vezetői. Az LMP kezdeményezésére tartott megbeszélésre a kormánypárti frakciókat is meghívták, de a Fidesz és a KDNP képviselői nem jöttek el – mondta el Ungár Péter, az LMP országgyűlési képviselője a sajtótájékoztatón.

Az LMP politikusa az egyeztetésen résztvevők nevében köszönetet mondott a szociális ágazatban dolgozóknak a járvány alatti munkájukért, és arra kérte a kormányt, hogy gondolja meg magát, és az egészségügyhöz hasonlóan, a szociális dolgozóknak is adja meg az 500 ezer forintos külön juttatást.




Ungár Péter jelezte: az egyeztetés témája volt még a pandémiás időszak előtt zajlott bértárgyalás és a közalkalmazotti bértábla rendezése, valamint a szociális ágazatban dolgozók sztrájkjogának ellehetetlenítése is.

Boros Péterné, az MKKSZ elnöke szintén az 500 ezer forintos juttatás kifizetését szorgalmazta a szociális dolgozók számára és bejelentette: július 2-án azzal szeretnének nyomatékot adni ezen követelésüknek, hogy azt kérik az ágazat dolgozóitól, ebédidőben, a munkaközi szünetet figyelembe véve tartsanak éhségsztrájkot. Kérdésre válaszolva úgy fogalmazott: “ha célt érünk, akkor ez egyszeri akció lesz, ha nem, akkor meglátjuk”.

Köves Ferenc, a Szociális Ágazatban Dolgozók Szakszervezetének elnöke úgy vélte: az ágazat dolgozói mindenféle kormányzati és társadalmi elismertség nélkül álltak helyt az elmúlt időszakban. Szerinte a miniszterelnök megfeledkezett a szociális dolgozókról.

Lukács László György a Jobbik nevében támogatta a bérkiegészítést, és pártpolitikán felül álló, szociális szakmai minimum kidolgozását javasolta. Hozzátette: a szociális szektort is fel kell készíteni a járvány várható második hullámára.

Korózs Lajos (MSZP) azt emelte ki: a magyar fizetési listákon az utolsó helyen szerepelnek a szociális ágazatban dolgozók, így megérdemlik ezt az 500 ezer forintot. Hozzátette: Kásler Miklós emberi erőforrás miniszter állításával szemben, a kormánynak igenis erős ráhatása van a bérek rendezésére ebben a szektorban, hiszen a szociális intézmények jelentős részének fenntartója éppen az állam. Az MSZP nevében támogatásáról biztosította a szakszervezetek kezdeményezéseit.

Varga Zoltán (DK) úgy fogalmazott: gyenge és gyáva az a kormány, amely az elesetteken segítő embereket magára hagyja. Hangsúlyozta: a DK minden segítséget és támogatást megad a szociális dolgozóknak. Azon dolgozunk, hogy ők is a nemzet részeivé tudjanak válni, még akkor is, ha ez Orbán Viktornak nem tetszik – jegyezte meg.

Kocsis-Cake Olivio (Párbeszéd) azt mondta: a szociális dolgozók nemcsak 500 ezer forintos bérkiegészítést és a béreik rendezését érdemelnék meg, hanem állami kitüntetést is a járvány elleni küzdelemben mutatott helytállásukért.

Elfogadhatatlannak nevezte, hogy miközben a kormány pénzt ad vadászati kiállításra, kormányzati propagandára vagy látványberuházásokra több mint 30 milliárd forint értékben, addig nem ad bérkiegészítést, a szociális dolgozóknak, holott ez összesen 46 milliárd forintot venne igénybe.

Azt javasolta, hogy a kormány a GDP arányosan növelje a szociális ágazatra fordított költségvetési forrásokat, valamint biztosítsa, hogy szektorban dolgozók is képviselhessék az érdekeiket, sztrájkolhassanak, mert jelenleg erre nincs lehetőség. (MTI)

Kapcsolódó: Kásler elmagyarázta, miért nem kap minden egészségügyi dolgozó juttatást

Sok egészségügyi dolgozó lekerült a bruttó 500 ezret kapók listájáról

 
A Zóna független sajtótermék, kérjük, támogassa működésünket – együtt fenn tudjuk tartani a független magyar sajtó maradékait is. Önök nélkül nem sikerülhet. Ha fontosnak találja ezt, Patreon-oldalunkat itt találja. Minden támogatást köszönünk!