Spanyolország hat tartományában egy hete nem hunyt el senki a járvány miatt

Az elmúlt egy hétben senki sem hunyt el a koronavírus okozta fertőzés következtében Spanyolország hat tartományában, köztük a Baleár-szigeteken, Kantábriában és Murciában, valamint a két észak-afrikai exklávéban, Ceutában és Melillában – derült ki a spanyol egészségügyi minisztérium mai tájékoztatásából.

“Spanyolország hat tartományában egy hete nem hunyt el senki a járvány miatt” bővebben

Párizsban a járdákat és az úttesteket is elfoglalhatják a kávéházi teraszok

Párizs

Nyitott bárrá válhat keddtől Párizs, ahol a koronavírus-járvány miatti óvintézkedések újabb enyhítésének keretében 11 hét után megnyithatnak a vendéglátóhelyeknek, de egyelőre csak a teraszokon fogadhatnak vendégeket. A fővárosi önkormányzat döntése nyomán azonban azok szinte valamennyi közterületet, a járdákat és a forgalom elől lezárt úttesteket is elfoglalhatják.

“Párizsban a járdákat és az úttesteket is elfoglalhatják a kávéházi teraszok” bővebben

Olaszországban ötszáz alatt a napi halottak és újonnan diagnosztizáltak száma

Második napja ötszáz alatt van a koronavírus-fertőzés huszonnégy óra alatt mért halálos áldozatainak száma, amely elérte a 23 660-t Olaszországban – közölte ma  este az olasz polgári védelmi hatóság. Az újonnan diagnosztizált fertőzöttek száma 486-ra csökkent az egy nappal ezelőtti több mint nyolcszázról.

“Olaszországban ötszáz alatt a napi halottak és újonnan diagnosztizáltak száma” bővebben