Végre megvan, ki lesz az Európai Bizottság új elnöke – Orbán neki sem örülhet

Ursula von der Leyen, biztosjelöltek

Az uniós tagállamok állam-, illetve kormányfőiből álló Európai Tanács Ursula von der Leyen német védelmi minisztert javasolja az Európai Bizottság következő elnökének – jelentette be Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke Brüsszelben, a rendkívüli uniós csúcstalálkozót követően tartott sajtótájékoztatóján.

“Végre megvan, ki lesz az Európai Bizottság új elnöke – Orbán neki sem örülhet” bővebben

Orbán szerint Soros emberéből akarnak bizottsági elnököt csinálni

Már önmagában az is elég indok Frans Timmermans (szociáldemokrata csúcsjelölt) elutasítására, hogy Soros György embere, de a V4-ek azért nem támogatják bizottsági elnöki jelölését, mert szerintük “egy ideológiai harcos és harcot folytat mindenki ellen, aki az ő gondolkodásától különböző módon látja a világot” – közölte Orbán Viktor. 

“Orbán szerint Soros emberéből akarnak bizottsági elnököt csinálni” bővebben

Szele Tamás: Orbán és a lambada

Valószínűleg nagy lépés lenne egy humánusabb társadalom felé, ha a politikusok leszoknának az ünnepi beszédekről. Például Orbán Viktor mindegyik szónoklata felér egy gyökérkezeléssel, fájdalomcsillapítás nélkül, és harminc fok felett az okozott fájdalom fokonként négyzetesen növekszik. Ráadásul neki sem okoz különösebb örömet a megszólalás: szinte már kötelességből kínozza a hallgatóságot.

“Szele Tamás: Orbán és a lambada” bővebben