Szele Tamás: Gyűlöletvírus

Mindenekelőtt jelezném: az ötpercenként felröppenő rémhírek ellenére is az a helyzet, hogy Magyarországon a koronavírus-fertőzés ez idő szerint nem jelent komoly fenyegetést. Nálunk nem kritikusak az állapotok egyelőre, és remélhetőleg nem is lesznek azok.

Remélhetőleg, mondom. Nálunk sokkal jobban fertőz a gyűlöletvírus, aminek amúgy is valóságos táptalajává lett ez a kis Kárpát-medence, ez a lángoktól ölelt Petri-csésze.

Miről beszélek? Arról, hogy a nem ritkán egymásnak ellentmondó, gyakran ijesztő, még gyakrabban szenzációs de főként eltúlzott hírek hatására megjelent nálunk is a kínai-ellenesség. Persze, a magyar embernek minden kelet-ázsiai ember kínai, így aztán sikerült az, ami utoljára Hirohito császárnak: egy kalap alá vettük a japánoktól a kínaiakon, mandzsukon, tibetieken, vietnamiakon át a mongolokig a teljes Távol-Keletet.

Gratulálok.

Nem, mintha akár még a kínaiak iránti ellenszenv is érthető volna. Emberek, ez egy betegség, ami 99%-ban Kínában szedi az áldozatait. Nem a kínaiak találták ki, náluk csak megjelent. Ahogy nem a karibi indiánok „találták ki” a szifiliszt, csak Kolumbusz hajósai nem voltak rá immunisak. Az indiánok meg a himlő enyhe formájára sem voltak azok, bár a mai világban már meg tudnánk állítani mindkét járványt – ahogy a koronavírust is meg fogjuk.

Maguk a kínai emberek nem tehetnek arról, hogy őket kezdte el tizedelni a betegség, bármelyik másik néppel is megeshetett volna.

Ők csak áldozatok, van elég bajuk.

Nem, nem biztos, hogy a denevérlevestől terjedt el a járvány, amit „csak a kínaiak esznek”. Épp a kínaiak nem eszik, a közösségi oldalakon erről keringő felvétel éppenséggel Mikronéziában készült, Palau szigetén: ott viszont nincs koronavírus-fertőzés. Nincsenek megbetegedések, ráadásul a felvétel 2016-os, azóta már ki kellett volna halnia a betegségben egész Mikronéziának, de szerencsétlen Wang Mengyunnak, a videót készítő kínai vloggernek így is közleményt kellett kiadnia az ügyben, mert éjjel-nappal fenyegették.

Nem, nem csak nálunk dúlnak a kínai-ellenes indulatok, az egész európai kontinensen megjelent, Olaszországból is jelentette az Euronews, miszerint:

A koronavírus gyors terjedése miatt egyre többen nem csak a fertőzött régiókat, vagy a kórházakat kerülik el, hanem magukat a kínaiakat is. Ez pedig komoly feszültséget szül Európa-szerte, ahol több millió kínai bevándorló él. Ezért az internetet ellepték az előítélet elleni kampányok, melyek fő üzenete: Nem mindenhol kell félni a vírustól és nem minden kínai fertőző.

– Ez rasszizmus, amely a koronavírustól való félelem álcája mögé bújik. Olaszországban egyre több esetet jelentenek – magyarázta egy többedgenerációs kínaiakat összefogó olasz szervezet vezetője, aki szerint az emberek nem értik meg, hogy a járvány csak néhány hete alakult ki, a legtöbb kínai pedig évek óta nem járt otthon.

A járvány pedig a kínaiak által üzemeltetett boltok és éttermek forgalmát is visszavetette, annak ellenére, hogy eddig se ételtől, se más tárgytól nem fertőződött meg senki. Legjobban viszont a turizmus esett vissza, hiszen hetek óta tömegesen mondják le távol-keleti útjaikat.”

Hát mondjuk Vuhanba én se ugranák át a hétvégére, de Pekingbe minden további nélkül (bár nem biztos, hogy be is engednének, de hadd legyen ez az én kis ügyem a kínai politikával). Azonban a frissen kivált Nagy-Britannia sem kivétel. Egy Angliában élő diák azt nyilatkozta a Guardiannek:

A sztereotípiák is olyan gyorsan terjednek, mint a vírus. A buszon, az utcán úgy kezdtek el kezelni minket, mintha fertőzöttek lennénk.”

És nálunk mi van?

Ugyanez, csak éppen felfokozva, mivel a magyar nem ismer középutat, a magyar ló két dimenziós, csak két oldala van és mi mindig át vagyunk esve rajta. A közösségi oldalakon egymást érik a kínaiakat becsmérlő vagy legalábbis gyanúsító posztok, ezekre szíves engedelmükkel nem térek ki, bár kizárólag a posztolók személyiségi jogainak védelmében. A közhangulat azonban aggodalmas, ami nem is csoda, hiszen igazából senki sem nyugtatja meg: az nem megnyugtatás, amit az illetékesek végeznek, sajtóközlemények útján, az olyasmi, mint amikor Rejtőben a rendőrök közlik, hogy „mindenki nyugodjon meg, pánikra semmi ok” és a Grand Hotelben azonnal kitör a pánik.

És megjöttek a hiénák is.

A méltán rossz hírű tv2-hirado.me és piros-sárga fejlécű álhírlap-társai (melyek ellen már rendőrségi nyomozás is folyik, bár nem emiatt) naponta bombázza a közönséget a legpenetránsabb hazugságokkal, hol a Nyugatinál hullanak az emberek, mint a legyek, hol a Keletinél (azért arról tudnom kéne, ha pár napja mindmeghaltam volna), hol pedig repülőgépeket semmisítenek meg koronavírussal. Íme. 

BUDAPEST – Most kaptuk a hírt, hogy 2 órával ezelőtt eltűnt a légtérben az Air China Peking – Budapest járata. Megerősített információk alapján az utasszállító repülő lezuhant. A katasztrófát megelőzően a pilóta és a másodpilóta is rosszullétről, mellkasi fájdalmakról, hőemelkedésről és szédülésről számolt be a rádión keresztül. A tünetek alapján valószínűsíthetően koronavírus fertőzte meg őket. A fekete doboz még nem került elő.”

Mondanom sem kell, ilyen baleset egyáltalán nem történt. A gép probléma nélkül megérkezett, az más kérdés, hogy egy sanghaji gép egyik pilótája lázas volt, mikor Budapesten landolt, de az ő esetében koronavírus gyanúja fel sem merült. Az álhírlap egyszerűen meghamisított, eltúlzott egy valós hírt a végletekig és most számolgatja a pénzét, amit a „szenzációt” ész nélkül megosztó kedves közönség összehordott neki.

Nagyobb aggodalomra ad okot, hogy a Budapesten élő vietnamiak a boltjaik kirakatába táblákat helyeznek ki „Vietnamiak vagyunk” felirattal, hogy ne tekintsék őket is fertőző veszélyforrásnak. Feleslegesen: a pesti ember nem is tud, nem is akar különbséget tenni. És mit tegyen, aki speciel kínai, csak nem fertőzött? Kína legnagyobb része egyáltalán nem fertőzött, nem is lesz az. Mit tegyen, ha esetleg évek, évtizedek óta nem járt otthon? Írja ki magára?

Felesleges volna az is: aki bántani akarja a kínai volta miatt, nem olvas sem kínaiul, sem latin betűkkel. Az olyan csak üt.

Szó nincs arról, hogy emberek esnének össze az utcán és halnának meg azonnal (ez az álhírlapok hazugsága: a koronavírus légúti megbetegedést okoz és semmiképpen sem öl azonnal), szó nincs arról, hogy a gonosz kínaiak „terjesztenék a halált”. Azok a kínaiak teljesen egészségesek és maximum némi olcsó ruhát, cipőt meg ételt terjesztenek, de még az étel alapanyagait is itt veszik meg.

Nem, a Kínából származó áruk sem hordozhatnak vírust, a vírusnak élő szervezetre van szüksége a terjedéshez.

Kicsit olyan ez a pesti hisztéria, mint amikor valamelyik államtitkár a migrációt okolta a sertéspestis terjedéséért – ugyanis azt „afrikai sertéspestisnek” hívják. Az más kérdés, hogy hozzánk egészen pontosan és kimutathatóan Grúziából érkezett.

Persze, mások is meglovagolják a vírus-vonatot, előttem van egy blog, ami azt próbálja bizonyítani, hogy a koronavírust személyesen Soros György szabadította ránk. Naná, ki más?

Nem mondom, hogy ez a járvány nem veszélyes.

Nem mondom, hogy ne legyünk óvatosak, sőt, nagyon óvatosak.

Azt viszont mondom, hogy minden emberi lény fertőzött lehet, nem csak a kínaiak.

Azt is mondom, hogy a bajuk miatt ne az eddig legtöbbet szenvedett kínaiakat bántsuk, ne az áldozatokat hibáztassuk, bármennyire is szokás ez nálunk.

És még azt mondom, hogy nem csak nekünk, magyaroknak beszélek, hanem egész Európának, nekünk azért egy kicsit inkább, mert mi hajlamosabbak vagyunk a túlzásokra. De mondom mindenkinek: ez betegség. Nem csak és kizárólag a kínaiak terjesztik.

Akárhol megjelenhetett volna.

Inkább gyógyuljunk meg közös erővel a nyavalyából.

A koronavírusból is, a gyűlölködésből is.

Az utóbbi lesz a nehezebb.