Szele Tamás: Albert gróf szelleme

Keserű dolog ez, rossz szájízzel látok a megírásához, de mégis foglalkozni kell vele. Szóval, a politika alapvetően és mindig is a rossz ízlésű emberek sportága volt, de a tegnapi gesztus már többet mond, mint annyit, hogy a magyar jobboldal nem állt elöl, mikor az ízlést osztogatták.

Sok mindent lehet művelni, de az azért mégis túlzás, hogy Wass Albert-szobrot avassanak pont a csepeli Radnóti Miklós Művelődési Ház parkjában.

Márpedig tegnap ez történt.

Vagy Radnóti, vagy Wass, a kettő együtt nem lehet, mondogattam magamban. Tudom, hogy eleven parazsat gyűjtök a tulajdon fejemre, mert Albert grófnak – mivel könnyen emészthetően és egyszerűen írt – nagy a rajongótábora, de azért mégsem tartozik a magyar irodalom jelentős alakjai közé. Sőt. Ha nem volna benne a tantervben (és nem most került bele) egészen jól el lehetne képzelni az életet az írásai nélkül. Radnótit vele szemben felesleges is méltatni, egy görög istent hasonlítanánk egy obsitos altiszthez – egyszerűen méltatlan volna még elemezni is a különbséget. És hát igen, Albert gróf jelleméről sem sok szépet lehet mondani. Hiteles visszaemlékezés tanúsítja, miszerint:

Ami Karácsony Benő hagyatékát illeti: még a (kolozsvári) gettóban történt, hogy egy nap hívták Karácsonyt a szögesdrót-kerítéshez, ahol már várt reá Wass Albert. „Hol vannak a kézirataid?” – kérdezte. Erre Karácsony Benő keserű tekintettel végigmérte őt, és válasz nélkül otthagyta…”

Hát igen, Karácsony Benő Auschwitzban hunyt el, Albert gróf meg nem. És az ilyen Albert grófoknak komoly szerepük volt abban, hogy Karácsony Benő, Radnóti Miklós, Szerb Antal és még annyian odakerültek, ahová. Már csak a kézirat-epizód miatt is megérdemelné ez a harmadosztályú szakképzetlen irodalmi segédmunkás, hogy felejtsék el teljesen, tökéletesen: és azért nem ez volt az egyetlen bűne. Akadt neki még számos, elsorolni is sok volna, de leginkább az uszító, gyűlölködő propagandaírásokat lehet felróni neki, azok közül is a „Patkányok honfoglalása” talán a legpenetránsabb. Nem is idézem, annyira undorító.

Meg azért sem érdemes idézni, mert Wass Albert esetében már régóta harmadlagos fontosságú, mit írt, mit nem: szerintem a rajongói sem olvassák, csak rajonganak érte, Wass már rég állásfoglalás és politikai azonosulás, ordas eszmék zászlaja és jelképe, nem ilyen vagy amolyan szövegek szerzője.

Egyáltalán, belemenni sem érdemes a helyzet elemzésébe, mert a hívei azonnal nekilátnak védeni, hiába mutatja az ember nekik a korabeli bírósági iratokat, határozatokat, nyomozati eredményeket, azt hamisítványnak bélyegzik, márpedig vitatkozni csak azzal lehet, aki egyáltalán elfogadja a másik fél érvelését, azzal, aki eleve elutasítja: nem, és nem is érdemes.

Száz szónak is egy a vége, becsületes és jó ízlésű ember megpróbálja az életét Albert gróf nélkül berendezni, különben is, Karácsony Benő vagy Tamási Áron hozzá képest szellemi világítótornyok, igaz, Tamási a vészkorszakban részben felesége miatt, részben pedig, mert derék ember volt, olyan radikálisan szembehelyezkedett a nyilasokkal, hogy bújtatni kellett egy idő után – és még így is letartóztatták párszor, csak a csoda mentette meg. De már korábban sem volt a szélsőjobb kedvence, még ha eleinte sokat is vártak tőle: 1943-ban szóba került még az Ábel-trilógia betiltása is.

Az pedig valóságos arculcsapása a magyar történelemnek és irodalomtörténetnek, hogy az áldozat zseniről elnevezett művelődési ház parkjában avatják fel a gyilkosok mellett teljes mellszélességgel kiálló dilettáns mellszobrát. Provokáció, nem egyéb: és ezt a mellszobrot avatta fel tegnap Tarlós István. Hát, nem tudom ki volt méltóbb a másikhoz: Wass Tarlóshoz vagy Tarlós Wasshoz, csak szegény Radnótit kellett volna kihagyni ebből a gyalázatból, annyi biztos.

Körülbelül eddig jutottam én tegnap az elmélkedésben, mikor eszembe jutott: és mi lenne, ha megjelenne ma, Pesten, sőt, a Baross téren Albert gróf szelleme? Elképzeltem a jelenetet:

– Jó napot kívánok, ez a Keleti Pályaudvar?

– Uram, miről is szállt le az előbb?

– A bécsi gyorsról.

– Akkor elképzelhetőnek találom, hogy nem Ferihegyen vagyunk. Sőt, talán nem is Triesztben. Miben állhatok szolgálatára?

– Tudja, rajtam kívül álló okok miatt régen jártam Budapesten…

– Igen, ezek a kisebb lefoszló szövetdarabok is mutatják, hogy egy ideje halott tetszik lenni, van ilyen.

– Tudja, szeretnék eljutni Csepelre, ott nekem emlékestet tartanak. Meg avatják a szobromat.

– Nahát, most ismerek magára a két Vaskeresztből, zombiban ritka az ilyen tüchtig… azt mondja, Albert gróf, igazítsam útba?

– Ha kérhetném.

– Kérem, régi ellenszenvünkre való tekintettel szívesen megteszem. Maga itt felül az 1968-as trolira, ami elviszi magát a Karácsony Benő térig. Ismerős a név?

– Igen, a kolozsvári gettó, a kéziratok…

– Na, a Kuncz Aladár sugárút sarkán maga átszáll a Tamási Áron megálló felé az 1848-as buszra.

– Mit piszkál maga engem ezekkel az évszámokkal?

– Évszámokkal? Nevekkel piszkálom… ezek az emberek mind vagy a maga áldozatai voltak, vagy harcoltak maga ellen. Na most, ha rám hallgat, mielőtt bemegy a Radnóti Miklós művelődési házba, iszik egy sört egy röviddel a Rejtő Jenőről elnevezett sarki kocsmában, és ha unatkozna közben, egészen véletlenül megajándékoznám egy kis olvasnivalóval, épp nálam van, javasolnám Szerb Antaltól az Utas és holdvilág című kötetet. Aztán lehet vuduzni is.

– Hogyhogy vuduzni? Én a keresztény valláserkölcs alapján állok!

– Gróf úr, talán elkerülte a figyelmét, hogy ön több évtizede halott, és gyakorlatilag úgy néz ki, mint egy haiti mamaloa rémálma. Egyedül a Vaskeresztek miatt felismerhető.

– De ennyire?

– Ennyire. Kárhozzon békében.

Persze, a Karácsony Benő teret és a többi közterület-elnevezést, járatszámot én találtam ki, ilyenek a valóságban nincsenek Budapesten, kivéve persze a Radnóti Miklós Művelődési Házat.

Budapesten Wass Albert szobrok vannak ezzel szemben.

Elég baj az nekünk.

Bár, Egerben volt beszélő és éneklő szobra is, csak elromlott.

Az lehetett még csak igazán szépséges.

Szerintem a következő már táncolni is fog.

Csak írni ne írjon.