Szele Tamás: A járvány hiénái

Hogy mi lesz a koronavírus-járvány vége, azt még senki sem tudja, csak remélhetjük, hogy sikerül megállítani a terjedését – igaz, erre megvan minden esély.

Azonban most, amikor az emberiség jelentős része lélegzetét visszafogva figyeli a híreket és talán nagyobb is a pánik a reális veszélynél, hasznot kovácsolni a helyzetből mindenképpen főbenjáró bűn, legyen az a haszon anyagi vagy másféle.

Egyáltalán: bármilyen.

De hát hogyan lehet haszonra szert tenni egy járvány segítségével? Sárkányfüvet árulnak ellene? Vagy kígyóolajat?





Nem, de azért ügyesek. Japánban tűnt fel az adathalászat egy új módja, ami abból áll, hogy a mit sem sejtő áldozat kap egy e-mailt, amelyben azt írják, hogy a címzett és családja a Kínából lassan más területekre is átterjedő koronavírus potenciális veszélyeztetettjei között van. Épp ezért arra kérik őket, sürgősen nyissák meg a csatolt Word dokumentumot, amelyben részletes tudnivalók olvashatóak a védekezés módjairól. Mint a Napi.hu írja:

„A dokumentum valódi tartalma egy Emotet nevű malware, amely észrevétlenül települ az áldozatok gépére. Ez pedig onnantól kezdve egy olyan átjárót nyit illetéktelenek számára, amelyen keresztül adatokat másolhatnak át magukhoz, illetve más kártékony kódokat juttathatnak fel a gépre, többek között zsarolóvírusokat – olvasható a szakportálon.

A szakértők szerint az Emotet malware terjesztői eddig is minden lehetséges témát és eseményt kihasználtak arra, hogy megtévesszék áldozataikat. A koronavírus nagyon sikeresebb átverési alapnak bizonyulhat, mivel az emberek egy része minél több forrásból szeretne tájékozódni, hogy elkerülje a pánikot.

A Kaspersky Lab is felfedezett azóta néhány hasonló próbálkozást, ahol e-mailekben a koronavírusról szóló legújabb információkat, vagy akár „leleplező” videókat ígértek. Az általuk elfogott példányokban a doc és docx fájlok mellett pdf és mp4 kiterjesztésű csatolmányokat is találtak.”

Szóval, az ilyen mellékleteket ne tessenek megnyitni, mocskos, aljas gazemberek küldözgetik őket, a járvány és a pánik vámszedői, mindegyiket ki kéne tenni légzőmaszk nélkül a vuhani főtéren.

De mi van azokkal, akik lelkeket halásznak ebben a zavaros pánikban?




Ugyanígy gazemberek, ráadásul honfitársaink is. A Facebook magyar nyelvű bugyrában terjed Turul mester elmebajjal határos, sőt, ezt a határt sikerrel túllépő felhívása, ami egyszerre őrültség, nacionalizmus és toborzás a MAG nevű valami zavaros fejű hívei közé. Lássuk csak! 

„Kedves MAGyarok!

Köszönjük, hogy ilyen szép számban jelentkeztetek a felhívásra!
Már közösen a Felsővilággal elkezdtétek Ti a feladatot.

Aznap amikor feltettem a videót
Az Egy Isten Felkérésére Meghívtam A Nagy Együttérző Fény Mestereit
Másnap feltették a meghívásukat, hogy az Emberek csatlakozzanak imában Családjuk és Kína megmentéséért.

Ti is Akik Jelentkeztetek Résztvettek Benne,
Energetikailag máris a Szellem erőtök ott volt a közös Teremtésben.

Amikor a Turulként fel kellett mennem, hívtalak Titeket, láttam, hogy jöttetek és a szárnyaimnak adtátok a Fényetekkel az Erőt és mindnyájunk Együttérző kérése benne volt a Teremtésben….
Akkor elkezdődött…
A Szeretet Körosztosi Fénye behatolt a vírusokba, amely Saint Germain átalakító Fénye által a koronavírust féhérgömbbé, ártalmatlan egyszerű náthává változtatta.

Ezt fogjuk közösen továbbiakban teremteni, ami történt a múltkor, a Teremtés Könyvébe beíródott, a továbbiakban kitörölhetetlenül berójuk.
Győzött a Fény.
Hála. Hála. Hála.
Áldás vagyon a Mindenségen.

A Teremtő EGY Isten jövöbeni kéréseire
Hasonlóan cselekedjünk!

Kérjük és Megadatik.
A Szellem, a Lélek, a Tudat Erejével a Felső Világgal közösen Alakítjuk a Világunkat Istenivé. MAGunkból kiindulva.

Az Időpontok:
Napfelkelte,
Dél,
Napnyugta,
Telihold,

Legyünk minél többen, akik azt mondják Így legyen így van.”




Van itt minden, mint a karácsonyfán, tán még máig harcoló japán alakulat is. Az úriember nemes egyszerűséggel Turulnak nevezi magát (sőt, MAGát, lám csak, kezdek beletanulni ebbe a baromságba), van ugyan polgári neve is, de azt borítsa jótékony homály, hátha egyszer mégis meggyógyul és akkor ne miattam kelljen szégyenkezzen, hanem a saját viselt dolgai miatt. Azt mondja, hogy „A Szeretet Körosztosi Fénye behatolt a vírusokba, amely Saint Germain átalakító Fénye által a koronavírust féhérgömbbé, ártalmatlan egyszerű náthává változtatta”, illetve ez neki egyszer már sikerült, és az egész világon sikerülhet, amennyiben mindenki elhajítja, ami épp a kezében vagyon, aztán reggel-délben-este és éjszaka meditál és imádkozik, vagy mi a Jóistent művel, ugyanis a konkrét teendő a szövegből nem derül ki, de MAGoskodik valamiképp.

Na mármost, ez hogy fog kinézni a gyakorlatban? Vagy lesz nálunk koronavírus-járvány, vagy nem lesz. Ha nem lesz, a MAG népe az fogja mondani: nekik köszönhetően kerültük el a végveszélyt, mert ők alakították át a vírust náthává. Ha lesz, annak vagy sok áldozata lesz, vagy kevés, vagy egy sem. Ha nincs áldozat vagy kevés az áldozat, azt megint maguknak tulajdonítják, ha sok lesz, a halottak úgysem fognak reklamálni, az életben maradottak meg köszönjék meg, hogy megmentették őket. Egyetlen eset okozhat komplikációkat, és ez az, ha az egész országban csak egy áldozat lesz, történetesen pont Turul barátunk (bár ő jobban tarthatna a madárinfluenzától), de ahogy ezt a csapatot ismerem, nem jönnének a dologtól komoly zavarba, legfeljebb azt mondanák: feláldozta magát érettünk.

Szóval win-win szituáció, ebből ők csak győztesen tudnak kijönni, térítenek, toboroznak, terjednek, mint a kolera csata után.

Csak úgy ne terjedjenek, mint a koronavírus.

Azt már nem is mondom, hogy ugyanez a Turul egy másik pásztorlevelében kedélyesen „kedves testvérének” szólítja Vlagyimir Vlagyimirovics Putyint és ellátja részint jótanácsokkal, részint utasításokkal a várható világhelyzetre való tekintettel. De azért az a legfontosabb, hogy lépjen be Putyin az Új Turáni Szövetségbe, azt tegye először. Azután majd szépen engedelmeskedhet.

„Egyben Tagja vagy mostantól a Föld Vezetői Kilencek Tanácsának.

Magyarország az Egész Világ segítője. Ő kapta a legáldozatosabb és legnemesebb feladatot.

Te, Testvérem; egész Kelet felemelésére, segítésére vagy hívatott.

Azon kívül, hogy Kelet Negyedese vagy, a Kilencek Tanácsának Tagja Lettél.

Magyarország és az a nyolc erős ország a Tagja amely a többi Nemzetét, országát segíti.

Megkérlek: Légy Tagja az Új TURÁNI Szövetségnek is. Így a Turáni országok felemelésében is kimagasló szerepet vállalsz.

A Turáni Országok a Világ minden táján ott vannak: Így a Világ minden szegletében számítunk a tudásodra, szeretetedre.

Azért kapod eme nemes feladatot Te, mert Méltó vagy rá!

Minden Testvéred Te magad vagy, – és Te magad vagy minden Testvéred.

Mindegyikünkben ott ragyog az Isteni Szeretetfény lángja.
Legyél Te a Fáklya lángja!

Add tovább a szeretetedet, – áraszd ki a Világra!”

No, azt megnézném, amint árad Putyin szeretete, akár a Volga-anyácska.

Szerintem toljunk ki vele és juttassuk el az üzenetet a címzetthez: ő általában nagyon gálánsan szokta viszonozni az efféle felszólításokat, hosszú, sőt, akár örökös szibériai jutalomüdülésekkel, túlélőparkok és uránbányák látogatásával, valamint egyéb fitness-mókákkal.

A jelek szerint mostanában egyesek úgy hiszik: valóban nincs nagyobb magyar hazafiság annál, mint ha eladjuk az országot Oroszhonnak és utána fényesre nyaljuk a cár atyuska alfelét. Ez ügyben tessék megkérdezni akármelyik muszkavezetőt 1849-ből vagy későbbről, ha nincs ilyen kéznél, érjük be a hivatalban lévő miniszterelnökkel, ő sem egyéb.

No, mindegy, összegezve: járvány vagy van, vagy nincs, egyelőre nálunk inkább nincs, de még lehet.

Nehéz idők járnak.

Illenék ilyenkor a szélhámosokat, sárkányfű- és kígyóolaj-árusokat valamint a közveszélyes bolondokat lakat alatt tartani.

Aki meg pénzt keres vagy egyéb hasznot szerez a járvány körüli pánikból, annak kívánom, hogy költse majd koronavírus elleni gyógyszerre, az utolsó fillérig.