Magyarország nyerte az első qatch-világbajnokságot

A magyar válogatott nyerte az első alkalommal megrendezett qatch-világbajnokságot, a döntőben a szerb csapatot győzték le.

A szervezők tájékoztatása szerint a hazai pályán Pálos Gábor, Zöldy Tamás és Széles László összeállításban szereplő magyarok a döntőben 2-0-ra győzték le a szerb csapatot.

MTI/Szigetváry Zsolt

A bronzérmet az oroszok szerezték meg.

A hétvégén Budapesten rendezett világbajnokságon három kontinensről 16 válogatott indult a teqballhoz hasonló, hajlított asztalon játszott, kézilabdás elemeket tartalmazó sportág első seregszemléjén.

Mi is ez az új sportág, a qatch?

A qatch a kézilabda alapjaira épülő sport, amely egyben versenysport, kiegészítő edzésmódszer kézilabdázóknak, hiszen kiválóan alkalmas a játékosok technikai és taktikai képzésére, fejlesztésére; valamint a szabadidősportként is egy rendkívül színes, dinamikus játék, amelyet egy magyar találmányon, a Teqball asztalon játszanak. A kezdeti lépéseket alig néhány éve tette meg a sportág, mostani formájában pedig még mindig újdonságnak számít, és ebből adódóan folyamatosan fejlődik. A qatch teremben, szabadtéren is játszható, kemény borításon vagy homokban.

A játékot 2 csapat játssza. Mindkét csapatban 3-3 játékos van. A játékot igazán különlegesség az teszi, hogy ugyan egy csapatban 3 játékos van, de a felállás szempontjából az egyik oldalon, támadásban két, míg a velük ellentétes oldalon, védekezésben egy játékos helyezkedik el. Ez a helyzet dinamikussá és gyorssá teszi a játékot. Fejleszti a készségét, a kreativitást, a csapatban való együttműködést és a koncentrációt. Ezen felül a qatch fizikálisan is komoly kihívást jelent a játék sebessége és a labda Teqball asztalon való pattanása miatt. (MTI, Origo)

(Kiemelt kép: MTI/Szigetváry Zsolt)