Kapás Boglárka aranyérmes 200 méter pillangón

Kapás Boglárka aranyérmet nyert 200 méter pillangón, míg Szilágyi Liliána hatodik lett a kvangdzsui világbajnokság úszóversenyeinek ötödik napján.

Kapás egyéni csúccsal, 2:06.78 perces idővel csapott célba, lehajrázva a két esélyesebb amerikai versenyzőt. Szilágyi 2:07.68 perccel zárt.

A két magyar a harmadik és a negyedik idővel várta a finálét, egyikük sem kezdett túl erősen. Az első fordulónál Szilágyi a negyedik, Kapás csak a nyolcadik helyen úszott, utóbbinak száz méter után jelentős hátránya volt az élen haladókkal. Az utolsó ötven méterre Kapás már negyedikként fordult rá, Szilágyi az ötödik volt. Kapás csodálatos hajrába kezdett, és óriási hátrányt ledolgozva diadalmaskodott.

Kapás a magyar úszósport 31. nagymedencés aranyérmét nyerte, és ő a harmadik magyar győztes a dél-koreai vb-n: korábban Hosszú Katinka nyert 200 méter vegyesen, valamint Milák Kristóf világcsúccsal diadalmaskodott 200 méter pillangón. A nyíltvízi úszók között Rasovszky Kristóf győzött 5 kilométeren.

A 26 éves Kapás pályafutása második világbajnoki érmét szerezte, 2015-ben Kazanyban 1500 méter gyorson volt harmadik.

Eredmények:

női 200 m pillangó, világbajnok:
KAPÁS BOGLÁRKA 2:06.78 perc
2. Hali Flickinger (Egyesült Államok) 2:06.95
3. Katie Drabot (Egyesült Államok) 2:07.04
…6. SZILÁGYI LILIÁNA 2:07.68

Fotó: MTI/Kovács Tamás

Kapás Boglárka: azért nyertem, mert én akartam a legjobban

A 200 méter pillangón világbajnok Kapás Boglárka tisztában van vele, hogy ideje még elmarad a legjobbaktól, mégis győzni akarásának köszönhetően ő állhatott fel a dobogó tetejére Kvangdzsuban.

“Minden úgy történt, ahogyan elterveztem. Tudtam, hogy körülbelül egy testhosszon belül kell lennem az amerikai lányhoz képest, hogy esélyem legyen megfogni őt. A harmadik ötvenen éreztem, hogy közelítek hozzá. Az utolsó huszonötnél, ő lassult, vagy én gyorsultam, nem is tudom, de láttam, hogy lehet esélyem egy jó célbaérkezéssel, ami végre sikerült is” – idézte fel a futamot a 2:06.78-as egyéni csúccsal első Kapás, aki többször is elsírta magát. “Ez az idő még tényleg nagyon lassú, de itt most versenyezni kellett, ennél több van bennem, mert keményen dolgoztam”.

Érdekesség, hogy a második és harmadik amerikai úszó nem tudta megközelíteni elődöntős idejét, ezzel kapcsolatban Kapás az MTI érdeklődésére elmondta, ez nagyon furcsa.

“Azért nyertem, akárcsak az Európa-bajnokságon, mert én akartam a legjobban. Ezen kívül megint csak az történt, hogy engem figyeltek, s nem mentem eszméletlen jó időt, de a többiek nagyon elmaradtak attól, amit tudnak” – mondta Kapás.

Az UTE 26 éves úszója 2010-ben Szingapúrban ifjúsági olimpiai bajnok volt ebben a számban, legnagyobb felnőtt sikereit viszont mindeddig gyorsúszásban érte el: 2015-ben Kazanyban 1500 méter gyorson világbajnoki, egy évvel később Rióban pedig 800 méter gyorson olimpiai bronzérmet nyert. Az év elején azonban végleg eldöntötte, hogy a pillangóra koncentrál.

“Ez már az év elején eldőlt, jó fél éve úgy vagyok ezzel, bár nehéz volt beismernem, hogy én igazából már nem akarok gyorsúszó lenni. A versenyeken a pillangóhoz úgy álltam oda, hogy szeretnék a leggyorsabban úszni, míg a gyorshoz inkább odaállítottak és azt is le kellett úsznom. Nagy különbség van a kettő között hozzáállásban, és ezáltal a végeredményben is” – mondta Kapás.

Kiemelte, nagyon szeretne érmet szerezni a tokiói olimpián:

“Sok mindenben szeretnék még fejlődni, és ott biztosan nem lehet majd 2:06-os idővel nyerni”.

Virth Balázs belátta, Kapás jövője a pillangó

Az újdonsült világbajnok Kapás Boglárka edzője belátta, hogy tanítványa számára valóban a pillangóúszás a legideálisabb, így a jövőbeli közös munkát is ehhez fogja igazítani.

“Megfordult a fejemben, de erősen titkoltam” – válaszolta Virth Balázs a kvangdzsui világbajnokságon arra a kérdésre, hogy számított-e az aranyéremre.

“Azt szerettük volna, hogy 2:06-tal kezdődjön az idő, de ennél azért ő és én is jobbra gondoltunk. Ehhez egy picit erősebb kezdés illett volna, de próbálta tartani a távolságot, hiszen tudta, ha egy testhosszon belül lesz, akkor a végén meg tudja fogni a két amerikait. Szinte ugyanaz történt, mint Glasgow-ban az Európa-bajnokságon, nem merték annyira elkezdeni a többiek, mert attól tartottak, hogy ő jön majd a végén. Az erősebb időhöz mindenképpen erősebb kezdés kell, de egyre nagyobb hangsúly kerül a pillangóra, így menni fog” – nyilatkozta a szakember. Megjegyezte, a finálét követően tanítványa – aki 2:06.78-as egyéni csúccsal diadalmaskodott – első mondata az volt hozzá, hogy “nem igaz, hogy nem tudok normális idővel nyerni.”

Virth Balázs korábban Gyurta Dániellel is együtt dolgozott, Kapás taktikáját pedig éppen a 2012-es londoni olimpián 200 méter mellen győztes magyar klassziséhoz hasonlította, és megjegyezte, az ellenfelek számára kifejezetten kellemetlen stílusról van szó.

“Gyurta Daninál volt hasonló a dolog, hiszen az elől lévőknek nem jó érzés tudni azt, hogy valaki biztosan érkezik majd hátulról. Sanyinak (Széles Sándor, Gyurta egykori edzője, aki 2017-ben hunyt el) biztosan tetszett volna ez” – mondta Virth Balázs, aki szerint Gyurtával is abba az irányba mentek el, hogy a kezdését egyre gyorsabbá tegyék, miközben a táv második felében megtartsák ugyanazt a sebességet.

Virth Balázs kijelentette, természetesen a cél a tokiói olimpia, ott pedig az éremszerzés, de ehhez mindenképpen erősebb első száz métert kell összerakniuk, és ha ez sikerül, akkor a második is jobb lesz.

Kapásról szólva edzője azt mondta, csodálatos tanítvány, akivel minden edzést úgy él meg, hogy élete legjobb szakasza. Emellett maximalista sportoló, aki tudja mit akar, kimondja azt és végre is hajtja.

Németh Nándor országos csúccsal hatodik 100 méter gyorson

Németh Nándor országos csúccsal hatodik helyen végzett 100 méter gyorson. A BVSC 19 éves versenyzője az előfutamból hatodik helyen jutott tovább, 48.36 másodperces ideje mindössze 19 századdal maradt el saját országos csúcsától. Ezen az elődöntőben hét századot tudott faragni, így hetedik legjobb idővel várta a finálét.

Az 1-esről induló magyar ötven méter után a hetedik helyen fordult, majd 48.10-zel hatodikként csapott célba.

“Örülök, mert ez most az elejétől a végéig fel volt építve, nyilván a fordulóban van még, ott kicsit elmennek a többiek, de jöttem a végén, nem fogok panaszkodni. Minden paramétert betartottam, amit az edzőm mondott” – nyilatkozta Németh, aki hozzátette, a következő évben még javulhat kicsit, és akkor az olimpián a harmadik-ötödik hely környékére odaérhet.

A fiatal magyar versenyző megjegyezte, először jött be egy döntőre zenét hallgatva, a holland Tiesto Wow című számát választotta a finálé előtt.

Eredmények:

férfi 100 m gyors, világbajnok:
Caeleb Dressel (Egyesült Államok) 46.96 másodperc
2. Kyle Chalmers (Ausztrália) 47.08
3. Vlagyiszlav Grinyev (Oroszország) 47.82
…6. NÉMETH NÁNDOR 48.10

Hosszú Katinka (háttal), Verrasztó Evelin (b2) és Késely Ajna (j) a 4×200 méteres női gyorsváltó döntője után – MTI/Kovács Tamás

Hatodik a női 4×200 méteres gyorsváltó, ausztrál világcsúcs

A női 4×200 méteres gyorsváltó a hatodik helyen végzett a döntőben a kvangdzsui világbajnokság úszóversenyeinek ötödik napján.

A Késely Ajna, Verrasztó Evelyn, Jakabos Zsuzsanna, Hosszú Katinka összeállítású kvartett a délelőtti előfutamból a hetedik idővel jutott tovább, amivel olimpiai kvótát szerzett.

A fináléban 7:54.57 perccel lett hatodik a magyar csapat.

A számot az ausztrálok világcsúccsal nyerték meg úgy, hogy a második helyen célba érkező amerikai staféta is jobbat úszott, mint a kínaiak 2009-es cáparuhás világrekordja (7:42.08 p).

Eredmények:

női 4×200 m gyorsváltó, világbajnok:
Ausztrália (Ariarne Titmus, Maddison Wilson, Brianna Throssell, Emma McKeon) 7:41.50 perc – világcsúcs
2. Egyesült Államok (Simone Manuel, Katie Ledecky, Melanie Margalis, Katie McLaughlin) 7:41.87
3. Kanada (Kayla Sanchez, Taylor Ruck, Emily Overholt, Penny Oleksiak) 7:44.35
…6. MAGYARORSZÁG (Késely Ajna, Verrasztó Evelyn, Jakabos Zsuzsanna, Hosszú Katinka) 7:54.57

(MTI)

(Kiemelt kép: MTI/Kovács Tamás)