Babosék a bajnokok a Roland Garroson

Babos Tímea és Kristina Mladenovic nyerte meg a női párosok versenyét a francia nyílt teniszbajnokságon, mivel a döntőben két szettben legyőzte a kínai Tuan Jing-jinget és Cseng Szaj-szajt.

A második helyen kiemelt magyar, francia duó sorozatban harmadik Grand Slam-döntőjére készült, az előző kettőt azonban elvesztette. Párosuk eddig egy GS-trófeát gyűjtött, a tavalyi Australian Openen, majd Wimbledonban és idén Ausztráliában is kikapott a fináléban. Babos és Mladenovic először jutott el a Roland Garros döntőjébe együtt, a francia teniszező azonban már megízlelhette a siker ízét a Philippe Chatrier Stadionban, 2016-ban ugyanis honfitársával, Caroline Garciával elhódította a serleget.

Az ellenfél jóformán ismeretlen volt Babosék számára, mivel eddig csak egyesben találkoztak az ázsiai duó tagjaival, akiknek ez csak a második tornájuk együtt. Előzőleg néhány éve egy kisebb ITF-versenyen indultak egymás oldalán.

A 29 éves Tuan a 68. helyen állt a páros világranglistán, és négy tornagyőzelemnél tartott, míg négy esztendővel fiatalabb partnere a 101. – de volt 15. is -, és hat trófeát gyűjtött ebben a műfajban.

A párosban kétszeres WTA-világbajnok Babost az is motiválhatta, hogy ő az első magyar teniszező, aki juniorként és a felnőttek között is legalább egyszer bejutott valamennyi Grand Slam-torna fináléjába.

A Roland Garroson korábban csak egyszer, 1986-ban volt magyar döntős női párosban. Akkor Temesvári Andrea és Martina Navratilova a Steffi Graf, Gabriela Sabatini kettőst verte 6:1, 6:2-re.

A vasárnapi finálé nyitányán a páros ranglistán 5. soproni játékos könnyedén hozta az adogatását, majd így tett a 186 centis Tuan is. Az első öt gémben csak bréklabdákat láthatott a közönség, a hatodikban viszont már bréket is: Babosék elvették Tuan szerváját, és 4:2-re elhúztak. Hamarosan Cseng is elbizonytalanodott, ráadásul a magyar-francia duó egyre magabiztosabban ütött, és 33 perc elteltével kihasználta első szettlabdáját.

A folytatásban Babosék sorozatban hatodik játékukat nyerve 2:0-ra vezettek, ám Mladenovic váratlanul elbukta az adogatását. Hamarosan újabb brék következett, majd Babos remek szervagémjével 4:1 állt az eredményjelzőn. Két labda következett az 5:1-ért de a kínaiak feljöttek 4:2-re, majd nemsokára 5:2 volt az állás. Cseng adogatásai után Babos kiszerválta a meccset, amely 1 óra 10 percig tartott.

A 26 éves Babos Tímea 22. tornagyőzelmét aratta párosban, ez a második Grand Slam-diadala, és ő az első magyar női játékos, aki a profik között két GS-címet nyert. A magyar-francia páros a trófea mellé összesen 580 ezer eurót (186 millió forint) kapott sikeréért.

A magyar teniszező javarészt franciául beszélt a díjátadó ünnepségen:

“Gratulálok az ellenfélnek, Kikinek pedig köszönöm, hogy a partnere és a barátnője lehetek. Minden együtt töltött nap olyan, mintha döntőt játszanánk” – jelentette ki meghatottan, majd magyarul is köszönetet mondott családjának és a kilátogató magyar szurkolóknak. “Jövőre találkozunk!” – tette hozzá.

A győztes duó tagjai közül Mladenovic hétfőtől az első, Babos pedig a második lesz a páros WTA-világranglistán.

Eredmény:
női páros, döntő:

Babos Tímea, Kristina Mladenovic (magyar, francia, 2.) – Tuan Jing-jing, Cseng Szaj-szaj (kínai) 6:2, 6:3

Babos Tímea tornagyőzelmei párosban:

2012 Birmingham (partner: Hszie Szu-vej, tajvani)
2013 Bogota (Mandy Minella, luxemburgi)
2013 Monterrey (Date-Krumm Kimiko, japán)
2013 Marrákes (Mandy Minella)
2013 Szucsou (Michaella Krajicek, holland)
2013 Taskent (Jaroszlava Svedova, kazah)
2014 Sydney (Lucie Safarova, cseh)
2014 Kuala Lumpur (Hao Csing-csan, tajvani)
2015 Dubaj (Kristina Mladenovic, francia)
2015 Marrákes (Kristina Mladenovic)
2015 Róma (Kristina Mladenovic)
2017 Sydney (Anasztaszija Pavljucsenkova)
2017 Rabat (Andrea Hlavackova, cseh)
2017 Quebec (Andrea Hlavackova)
2017 Taskent (Andrea Hlavackova)
2017 Moszkva (Andrea Hlavackova)
2017 Szingapúr, világbajnokság (Andrea Hlavackova)
2018 Australian Open (Kristina Mladenovic)
2018 Birmingham (Kristina Mladenovic)
2018 Szingapúr, világbajnokság (Kristina Mladenovic)
2019 Isztambul (Kristina Mladenovic)
2019 Roland Garros (Kristina Mladenovic)

A Roland Garros magyar bajnokai:

juniorok:
2003: fiú páros – Balázs György (társa: Dudi Szela, izraeli)
2005: lány egyes – Szávay Ágnes
2005: lány páros – Szávay Ágnes (társa: Viktorija Azarenka, fehérorosz)
2010: lány páros – Babos Tímea (társa: Sloane Stephens, amerikai)
2017: fiú páros – Piros Zsombor (társa: Nicola Kuhn, spanyol)

felnőttek:
1948: férfi egyes – Asbóth József
1958: női egyes – Körmöczy Zsuzsa
1981: férfi páros – Taróczy Balázs (társa: Heinz Günthardt, svájci)
1986: női páros – Temesvári Andrea (társa: Martina Navratilova, amerikai)
2019: női páros – Babos Tímea (társa: Kristina Mladenovic, francia)

Nadal tizenkettedszer bajnok

Rafael Nadal saját rekordját tovább javítva 12-edszer nyerte meg a francia nyílt teniszbajnokság férfi egyes versenyét, mivel a vasárnapi döntőben legyőzte az osztrák Dominic Thiemet.

A volt világelső spanyol sztár tavaly egyedülálló bravúrként 11. diadalát aratta Párizsban, begyűjtve 17. Grand Slam-serlegét. Az idei salakszezonja ezzel együtt nem lett olyan fényes, mint a korábbiak: 11-szeres bajnokként “csak” az elődöntőig jutott Monte-Carlóban és Barcelonában, majd ötszörös győztesként Madridban is. Rómában aztán a világelső Novak Djokovic döntőbeli legyőzésével megtört a jég. A 33 éves salakkirály elképesztő, 92/2-es győzelmi mutatóval készült a döntőre a Roland Garroson, és idén mindössze egy szettet vesztett eddig a francia fővárosban.

A 25 éves Thiem fáradtabban érkezett a fináléra, mivel az eső miatt csak szombaton fejezte be maratoni, ötszettes elődöntőjét a világelső Novak Djokovic ellen. Első GS-serlegének megszerzésében az is sarkallhatta, hogy 2016 óta ő győzte le a legtöbbször – négyszer – Nadalt salakon. Sikere esetén ő lehetett volna az osztrákok második Grand Slam-győztese Thomas Muster 1995-ös párizsi diadala után.

Ami kettejük egymás elleni mérlegét illeti, a mallorcai játékos 8-4-re vezetett, de idei egyetlen találkozójukat Thiem nyerte a barcelonai fináléban.

A tavalyi döntő “újrajátszásában” – akkor Nadal 6:4, 6:3, 6:2-re nyert – Thiem jutott először bréklabdához 2:2-nél, és a sokadik hosszú labdamenet végén el is vette a címvédő adogatását. Nadal azonban rögtön visszabrékelt, s a kimerítő ütésváltásokat jelezte, hogy 47 perc elteltével még csak 4:3 volt az állás. Innentől valamelyest felgyorsultak az események, mivel hat perccel később a stabilabb spanyol már szettelőnyben volt.

A folytatásban mindketten magabiztosabban szerváltak, Thiem – akinek a barátnője, Kristina Mladenovic néhány órával korábban páros bajnok lett Babos Tímeával – négy fogadógémben csak hat pontot hozott össze. A spanyolok olimpiai aranyérmese 5:6-nál váratlanul elbizonytalanodott, négy ütést is elrontott, így 1 óra 42 percnél ellenfele kiegyenlített.

A harmadik szettben az osztrák rögtön “semmire” elbukta a szerváját, Nadal sorozatban 11 labdamenetet hozott, és 9 perc alatt 3:0-ra meglépett. A játszma a dupla brékkel gyakorlatilag eldőlt, 24 perc elteltével ismét a salakkirály volt előnyben úgy, hogy Thiem összesen hat (!) pontot nyert ebben a szakaszban.

A negyedik felvonásban az osztrák sorozatban negyedszer is elvesztette az adogatását, három bréklabdáját kihasználatlanul hagyta, és 3:0 után Nadalnak már csak az előny tartására kellett ügyelnie. A spanyol teniszezőnek 5:1-nél már dupla brékje volt, majd magabiztosan kiszeválta a meccset, amely 3 óra 1 percig tartott.

A hétfő óta 33 éves Nadal karrierje 82. trófeája mellé 2,3 millió eurót (736 millió forint) kapott, immár 18-szoros Grand Slam-bajnoknak mondhatja magát, és csak kettővel marad el a rekorder Roger Federertől.

Eredmény, döntő:

férfi egyes:
Rafael Nadal (spanyol, 2.)-Dominic Thiem (osztrák, 4.) 6:3, 5:7, 6:1, 6:1

A férfi egyes döntői 2005-től:

2005: Nadal (spanyol)-Puerta (argentin) 6:7 (6-8), 6:3, 6:1, 7:5
2006: Nadal-Federer (svájci) 1:6, 6:1, 6:4, 7:6 (7-4)
2007: Nadal-Federer 6:3, 4:6, 6:3, 6:4
2008: Nadal-Federer 6:1, 6:3, 6:0
2009: Federer-Söderling (svéd) 6:1, 7:6 (7-1), 6:4
2010: Nadal-Söderling 6:4, 6:2, 6:4
2011: Nadal-Federer 7:5, 7:6 (7-3), 5:7, 6:1
2012: Nadal-Djokovic (szerb) 6:4, 6:3, 2:6, 7:5
2013: Nadal-Ferrer (spanyol) 6:3, 6:2, 6:3
2014: Nadal-Djokovic 3:6, 7:5, 6:2, 6:4
2015: Wawrinka (svájci)-Djokovic 4:6, 6:4, 6:3, 6:4
2016: Djokovic-Murray (brit) 3:6, 6:1, 6:2, 6:4
2017: Nadal-Wawrinka 6:2, 6:3, 6:1
2018: Nadal-Thiem (osztrák) 6:4, 6:3, 6:2
2019: Nadal-Thiem 6:3, 5:7, 6:1, 6:1

(MTI)

(Kiemelt kép: MTI/EPA/Caroline Blumberg)