Aranyérem és nyolc tokiói kvóta a négyes döntőkben

A Gazsó Alida Dóra, Csipes Tamara, Medveczky Erika, Bodonyi Dóra összeállítású női kajaknégyes aranyérmet szerzett, a férfi kajaknégyes pedig ötödik lett 500 méteren a szegedi, olimpiai kvalifikációs kajak-kenu világbajnokságon, s ez újabb négy plusz négy kvótát jelent Magyarországnak a jövő évi, tokiói játékokra.

A kvótaszerzés szempontjából ez a két szám volt a legfontosabb a vb-n, mert  négy-négy versenyzői olimpiai indulási jogot lehetett bennük szerezni, másrészt a kvartettek számára nincs pótkvalifikáció.

A magyar női négyes 2017-ben és 2018-ban is megnyerte ezt a számot a vb-n – 1978 óta egy kivétellel csak a magyarok és a németek diadalmaskodtak benne -, és nem mellesleg olimpiai címvédő is. Ezúttal a mindössze 19 éves, ifjúsági világbajnok Gazsó Alida Dóra sztrókolta a hajót, mögötte a rutinos Csipes Tamara, Medveczky Erika és Bodonyi Dóra alkotta a képzeletbeli motort.

A rajt – szokás szerint – nem sikerült jól a magyaroknak, de aztán méterről méterre jöttek előre, féltávnál már megelőzték az addig elöl lévő fehéroroszokat. A táv második fele is remekül sikerült Csipeséknek, a lelátó elé már tisztán vezetve érkeztek, végül sikerült ismét megszerezniük a világbajnoki címet.

Ezzel női kajakban a megszerezhető hatból öt kvótát begyűjtöttek a magyarok Szegeden.

A férfiaknál csak európai nemzetek kerültek a kilenc közé, így a magyaroknak mindenképpen a legjobb hét között kellett zárniuk az olimpiai kvóták megszerzéséhez – a kvartettek kvótaelosztásánál alapelv, hogy ha kevesebb mint négy kontinens versenyzői végeznek az 1-10. helyen, a tizedik, a kilencedik és ha szükséges, mint ezúttal is, még a nyolcadik helyezettek kvótáit is újraosztják, amíg meg nem lesz a négy részt vevő földrész.

Jól rajtolt Nádas Bence, Tótka Sándor, Birkás Balázs és Kuli István, de hamar leszakadt az élen lapátoló, címvédő németektől és a tavaly második spanyoloktól. Az aranyért ezúttal is ez a két hajó csatázott – német címvédés lett a vége -, mögöttük azonban óriási harc alakult ki a bronzért és a további kvótás helyekért. A magyarok jól tartották a pozíciójukat, végül szoros befutó után az ötödik helyen végeztek.

A női kajakhoz hasonlóan férfi kajakban is a megszerezhető hatból öt kvótát gyűjtöttek a vb-n a magyarok, akik így 12 olimpiai indulási joghoz –  öt-öt férfi és női kajakoshoz, valamint két női kenushoz – jutottak Szegeden.

A vb-programba tavaly visszakerült kenu négyes 500 méteres számban a magyar egység – Korisánszky Dávid, Bakó Tamás, Sáfrán Mátyás és Mike Róbert – az ötödik helyet szerezte meg. Ez nem olimpiai szám.

A vb a délutáni 5000 méteres döntőkkel zárul, ezek a számok nem szerepelnek az olimpiai programban.

Az aranyérmes Gazsó Alida Dóra, Csipes Tamara, Medveczky Erika és Bodonyi Dóra (b-j) – MTI/Szigetváry Zsolt

Csipes Tamara: a négyes sikere ismételten megmutatta a szakág erejét

Csipes Tamara szerint a négyes sikere ismételten megmutatta a magyar női kajak szakág erejét, a szegedi világbajnokságon aranyérmes kvartett másik tagja, Medveczky Erika pedig azt emelte ki, hogy a döntő hajrájához érve nagyon várta már, hogy leszakadjanak a riválisok.

A női K-2 1000 méteren is aranyérmes Medveczky örök igazságnak nevezte, hogy mindig az éppen aktuális négyes a legjobb, ha annak sikerül győznie, ezúttal viszont a finálét követően nagyon erős volt benne az elégedettség érzése, hogy azt evezték, amit “tudnak”.

“Már nagyon vártam a 300 métert, hogy a hajrához bemondjuk a hoppot, a mezőny többi hajójának pedig a viszlátot” – fogalmazott.

Az egység legrutinosabb és egyetlen olimpiai bajnok tagja, a K-1 1000 méteren is győztes Csipes Tamara kiemelte: ez az új felállású magyar négyes – amelynek beülési sorrendjét ráadásul sok próbálgatást követően csak múlt pénteken véglegesítették – is meggyőző fölénnyel tudott nyerni, amely ismételten a szakág erejét mutatja.

“Hatalmas lelkierőt tud adni egy magyar négyesnek, hogy bármilyen összeállításban képes vb-aranyérmet nyerni” – mondta. Hozzátette: ez a siker további magabiztosságot, de ugyanakkor motivációt és lendületet is ad számukra az olimpiai évre való felkészülésre.

Gazsó Alida Dóra, a négyes vb-újonca kiemelte: a döntőben végre sikerült jól rajtolniuk, aminek köszönhetően már akkor azt érezte, hogy “megvan”.

“Utána már csak mennünk kellett” – hangsúlyozta.

A férfi kajaknégyesnek nem sikerült érmet szereznie, de az ötödik helye négy olimpiai kvótát ért. Tótka Sándor örült az eredménynek, hiszen a kvótát megszerezték. “A délelőtti program utolsó versenyszámában evezhettünk a hazai közönség előtt, ez mindenért kárpótolt engem” – nyilatkozta.

Kuli István hozzátette: a dobogós német, szlovák, spanyol négyes évek óta együtt készülhet, ellentétben velük, és ez érződött is a futam során. Így viszont pontosan látják a célt maguk előtt.

Nádas Bence hangsúlyozta: a döntőben jó pályát tudtak menni, így jó érzésekkel szállhattak ki a hajóból.

“Megvolt a rajtunk, jöttünk a közepén, a végén pedig segített a közönség. Erő és helyezés sem maradt bennünk” – mondta.

Balla: nagyon kemény lesz a felkészülés Tokióra

A kenus Balla Virág nem szeretné, hogy jövőre, a tokiói olimpián társával, Devecseriné Takács Kincsővel alulmaradjanak egy kínai hajóval szemben, ráadásul olyan különbséggel, ahogyan a szegedi, olimpiai kvalifikációs kajak-kenu világbajnokságon kikaptak. Ezért nagyon kemény felkészülésre számít az olimpiáig.

Az egység előbb fő számában, az olimpiai programban szereplő 500 méteren lett ezüstérmes, majd szűk egy órával később – amelybe belefért az éremátadójuk is – 200 méteren is másodikként ért célba.

“Nagyon nem szeretnénk, ha ez jövőre, az olimpián is így lenne, és azt sem, hogy ennyivel gyorsabbak legyenek nálunk. Ennek érdekében nagyon kemény felkészülés vár ránk Tokióig” – mondta Balla. A hazai vb-rendezéssel kapcsolatban annyit jegyzett meg zárszóként, hogy az “jobb, mint egy gyereknap”.

Takács Kincső szerint 500 méteren egyáltalán nem lepte meg őket a legnagyobb – és lényegében egyetlen – nagy rivális jó formája és fölényes győzelme.

“A kínaiaknál a férfi kenusok is kiváló formában érkeztek Szegedre, biztosan nagyon komolyan felkészültek a kvalifikációs vb-re” – nyilatkozta. Takács szerint a második döntőjüket, a 200 métert már kifejezetten tudták élvezni.

“Ez volt az utolsó versenyünk az évben, a pályánk pedig közel volt a szurkolókhoz. Élvezetes és felejthetetlen volt” – emelte ki.

A bronzérmes Balaska Márk (b) és Apagyi Levente a férfi kajak párosok 200 méteres versenyének eredményhirdetésén – MTI/Szigetváry Zsolt

A sprinttávon bronzérmes lett a magyar férfi kajakpáros, Apagyi Levente leginkább azt sajnálta, hogy nem tudta hozzásegíteni társát, Balaska Márkot sorozatban a harmadik vb-aranyérméhez K-2 200 méteren.

“Izgultam egy kicsit a verseny előtt, Márk próbált segíteni, nyugtatni, kár, hogy elrontottuk a rajtunkat” – tette hozzá Apagyi.

Balaska szerint – aki 2017-ben és 2018-ban is Birkás Balázzsal lett vb-aranyérmes ebben a számban – a rajt pillanata döntött a sorsukról, amikor az egyensúlyt keresve éppen megbillentek.

“Különben kihoztuk magunkból a maximumot, egy aprócska hibával. De ez 200 méter, itt semmilyen hiba nem fér bele” – mondta Balaska. Hozzátette: nem állnak meg, a vb és az érem jó állomás volt számukra a folytatáshoz.

A kenus Adolf Balázs ezüstérmes 5000 méteren

A kenus Adolf Balázs ezüstérmet szerzett 5000 méteren a szegedi kajak-kenu világbajnokságon.

A győztes Bodonyi Dóra (k) – MTI/Szigetváry Zsolt

A kajakos Bodonyi Dóra aranyérmes 5000 méteren

A kajakos Bodonyi Dóra aranyérmet szerzett 5000 méteren a szegedi kajak-kenu világbajnokságon.

A MOB elnöke elégedett az eredményekkel és a rendezéssel is

Kulcsár Krisztián, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke elégedetten nyilatkozott a szegedi, olimpiai kvalifikációs kajak-kenu világbajnokság rendezéséről és a házigazda magyar csapat szerepléséről.

A magyar sikerekért a Maty-éri pályán szorító Kulcsár Krisztián az MTI-nek elmondta: hivatalból, a MOB első embereként mindenképpen ott lenne a helye az utóbbi olimpiákon magyar sikersportágnak számító kajak-kenu hazai rendezésű világbajnokságán – különösen, hogy az kiemelt, olimpiai kvalifikációs verseny is egyben -, de ő sportbarátként sem hagyna ki egy ilyen vb-t.

“Itt voltam Szegeden 2006-ban és 2011-ben is, amikor még nem voltam a MOB elnöke, és ahogy most, már akkor is nagyon szurkoltam a magyar csapatnak” – nyilatkozta. Hozzátette: nem lát annyira be a színfalak mögé, hogy alapos összevetést végezne a korábbi és a mostani vb-rendezések között, de ahogy azokat, úgy az ideit is nagyszerűnek tartja.

“Ami viszont nagyon látványos, hogy a pálya komoly felújításon esett át, így szerintem már nemcsak mi, elfogultak mondatjuk rá, hogy a szegedi a világ legjobb pályája, hanem a sportág nemzetközi szövetségének a vezetői is” – mondta.

A szegedi vb-n 12 olimpiai kvótát szerzett a magyar válogatott, amely olimpiai számokban két arany-, egy ezüst- és egy bronzéremmel zár. A MOB első embere a kvótákkal és az érmek számával is elégedett.

“Már a tizenkét kvótás hely sem rossz, de biztos vagyok benne, hogy lesz több is, mert a pótkvalifikációs versenyeken sikerül majd újabbakat is szerezni. Hasonló éremszámmal pedig a tokiói olimpián is kiegyeznénk, persze az sem jelentene gondot, ha még több lenne” – nyilatkozta Kulcsár Krisztián.

A magyar csapat így öt arannyal, négy ezüsttel és három bronzzal – plusz a paraversenyekben egy további első hellyel -, valamint 12 olimpiai kvótával zárta a kvalifikációs vb-t. Az érmek közül két arany, valamint egy-egy ezüst és bronz született ötkarikás számban, ez utóbbiakat tekintve Magyarország volt a legeredményesebb a vb-n. (MTI)

Kapcsolódó: Ezüstérmes a női kenu kettes 500 méteren

(Kiemelt kép: A győztes női kajaknégyes – MTI/Kovács Tamás)