Transzatlanti kultúrharc

A hét végén egyes vélemények szerint véget ért egy fejezet a világ egyik legismertebb művészének művével kapcsolatos botrányban, ám egy újabb kezdődött….




A művész neve Jeff Koons, amerikai, és híre azzal ért nemrég csúcspontjára, hogy egyik művét, egy speciális anyagból készült és a gyermekfilmek alakjaira hasonlító nyulat minden korábbi értéknél magasabban sikerült kortárs szoborként nemzetközi árverésen eladni.

A botrány azonban nem ezzel kapcsolatos, hanem Koons Párizsban most leleplezett több méter magas virágcsokrával, amit egy méretes kéz tart az ég felé. A virágok formája stilizált és Koons azzal a szándékkal készítette –amerikai adományokból – Párizsnak, hogy így adózzon a francia fővárosban lezajlott merényletek áldozatai emlékének. Eme szándékát már mintegy 3 évvel ezelőtt jelentette be.

Napjaink kortárs művészetének egyik problémája, hogy a körébe foglalható művek egy részét gyakorlatilag egyedül az alkotó tudja – mások számára leginkább elfogadhatóan – értelmezni. A dolog bonyolódik, ha az értelmezés valamiért nemzetközi kontextusba kerül. Párizsban ez történt.

Koons ugyanis némi túlzással művészeti botrányhős. Formai leegyszerűsítései, kifejezésmódjának fricskái, mondandójának túlzottan polgárpukkasztó megfogalmazása életművének megítélését ellentmondásossá tették.

Az olyan súlyú problémák, mint a gyilkos merényletek, az erőszakos halál nem visel el számos vele kapcsolatos kifejezési formát. Koons azonban általában a gondolati-érzelmi „elviselhetőségnek” a határait feszegeti alkotói, sőt emberi élete több megnyilvánulásában.

Elég olyan sajátos dolgokat említeni vele kapcsolatban, mint szexuális giccs, a pornó és a párkapcsolat egyesítése vagy több olyan alkotás, ahol a kifejezésmód kelt sokkal nagyobb reakciót, mint a mesterségbeli alkotókészség kimutatása.



Ám mindeközben egy művésznek lehet a komoly társadalmi kérdések vizére is evezni, mint amilyen kérdés a gyilkos merényleteké, vagy azok érzelmi feldolgozása.

A felháborodást nem is az üzenet, hanem Koons ama szándéka váltotta ki, hogy a színes monstrumot – több mint három emelet magas – hova helyezné: azt túl rangosnak tartották a párizsi művészek. Két helyszín is szóba jött, de mindegyiket a franciák nemzeti művészeti fellegvárnak értékelték, méltatlannak tartották, hogy a Koons alkotta művet ott helyezzék el.

Mostanra végül a város képzőművészeti múzeumának egyik, Petit Palais néven ismertté vált, több mint száz éve épült kecses és mértéktartóan elegáns és monumentálisnak nem nevezhető karcsú tömbje mellé került, ezúttal a párizsi közönség nem kis bosszúságára.

A közösségi médiában össztársadalmi felháborodást váltott ki, mondván: a neo-pop giccsnek ilyen patinás helyen semmi keresnivalója, az amerikai művészet „óriása” olyan szobrot ad, mintha holmi csiribirit szántak volna…. egy banánköztársaság fővárosába. A francia kultúra iránti nemzeti büszkeség fellázadt az amerikai popkultúra ellen, nem először a franciák az amerikaiak ellen….