Mi tartozik Párizshoz?

A kérdésre a választ rengeteg turista megadta már, és elképesztően sokan említették a Louvre-ot. És amikor a Louvre szóba jön, akkor első helyen a Mona Lisa.

A Louvre a világ leglátogatottabb művészeti intézménye lett, több mint 10 millió látogató keresi már fel évente. Igaz, ezt a világelsőséget csak tavaly előtt érte el, 8,1 milliós látogatottsággal, megelőzve a kínai nemzeti múzeumot, Pekingben, amely kiemelkedő helyét nem utolsó sorban a világ legnépesebb országa lakóinak köszönheti. Tavaly azonban a Louvre 10,1 millió látogatóval saját korábbi rekordját is megdöntötte.

Párizst a jelek szerint már tavaly „lerohanták” a külföldi turisták, akik csak 2016-ban, a franciaországi terrorista eseményeket követő évben maradoztak el. És hiába volt sok nehéz hónapja a városnak a sárga mellényesek akciói miatt, az idei nyári szezon egyik nagy fejleménye a rengeteg látogató, sok-sok milliónyi külföldi a francia fővárosban is.

Sokan mondják, hogyha külföldi turista Párizsba jön, akkor nem hagyja ki a Louvre-ot programjából. Amit azonban talán kevesen tudnak: a Louvre minden második látogatója még diák, illetve egyetemi hallgató. A kultúrintézmény már oda jutott, hogy a napi 30 ezer fős látogatói tömeget különböző módon szeretné visszatartani.

Mint a francia sajtó beszámolt róla, hiába helyezték át pár hete egy jobb látogatói körülményeket biztosító terembe a világhírű festményt, a „dzsokondizmust”(La Gioconda néven is ismert a híres mű), ahogy már a tömegek óriási érdeklődését jellemzik, nem sikerült visszafogni.

Őrületes divattá vált szelfizni a Mona Lisával. A Louvre nemrég elhatározta, hogy az online jegyvásárlóknak biztosít elsőbbséget a belépésre, elsősorban Leonardo da Vinci híres nőalakja körül kialakult áldatlan helyzet miatt. Kordont állítottak fel a hírességet megnézni vágyóknak, az intézkedések már-már kellemetlen élménnyé teszik milliónyi turista tartózkodását a Louvere-ban.

Mona Lisa, ha hallana, más szövegben sem gyönyörködhetne egész nap csak „kérjük haladjanak tovább”. De ezt hallgatja most már tucatszor a Louvre több termén, lépcsőin át kígyózó tömeg is.