Nógrádi Gábor – Prófétaság vagy naivitás?

Amint megírtuk mi is, Magyarországra érkezett a legtöbb német gyártmányú fegyver 2019-ben. Nógrádi Gábor erről szóló facebook posztjában idézi Csehovot, aki szerint a színpadon megjelenő puskának el kell sülnie.

– A posztodban megemlítetted, hogy Zöldségkommandó címmel néhány éve kiadtál egy regényt, amelyben, ha jól értettem, mégsem sül el az a bizonyos színpadi puska.

– Igen, a háború megelőzésének egyik lehetőségéről, egy háborúra készülő kormány likvidálásáról szól a történet. Nekem is az az álláspontom ugyanis, hogy az áldemokratikus feltételek között megválasztott, de autokratikus uralomra törekvő kormányok, ha már nem tudják sem nacionalizmussal, sem populizmussal vagy gyűlölet keltésével magukhoz édesgetni a szavazók többségét, akkor kénytelenek háborút provokálni. Erre számtalan példát találhatunk a történelemben. Reméltem, hogy a regénnyel felnyitom néhány olyan ember szemét, aki nincs teljesen tisztában azzal, hogy a saját és a családja sírját ássa, amikor elfogadja a fokról fokra mind autokratikusabb államhatalmat.

– Jól értem? Kifejezetten didaktikus, felvilágosító célzattal írtál egy regényt? Semmi művészeti önkifejezés vagy szórakoztatásra törekvés? Egy újságíró, egy publicista így ír persze: tájékoztatni, befolyásolni, meggyőzni akar. De a szépirodalom nem erről szól…

– Az én esetemben erről. A MEK-en olvasható ifjúkori verseimen kívül nemigen tudok említeni más munkámat, amelyben nem tudatosan törekedtem a felvilágosításra, a meggyőzésre, mondjuk úgy: a tanításra.

– Ifjúsági könyveid esetében ez talán érthetőbb is. De a Zöldségkommandó felnőtteknek szól.

– Abszolút. A történet egy meg nem nevezett ország igen idős, mondhatni agg polgárairól mesél, akik átéltek már egy háborút, ezért tudják, milyen gyilkos és elvetemült szándék egy újabb háborút indítani. Mivel a címből is kiderülhet, nem árulok el nagy titkot, hogy főszereplőim, ezek a vénemberek, amilyen én is vagyok már lassan, egy kommandót hoznak létre, hogy megakadályozzák a háború kitörését.

– És te valóban hiszel abban, hogy egy regénnyel bárkit meg tudsz győzni, bárkinek az álláspontját meg tudod változtatni? Ez naivitásnak tűnik.

– Ha naivitás, akkor a politikai közélet, az újságírói munka és a Zóna működtetése is naivitás. Na, persze, értelek, arra utalsz, hogy egy regény csak nagyon közvetetten tud tanítani szemben egy cikkel, egy publicisztikával, ami röviden és konkrétan lökheti az emberek arcába a tényeket. A műalkotások közvetett hatása a szépirodalom egészét tekintve, igaz. Én mégis hiszek abban, hogy az irodalom bizonyos helyzetekben befolyásolhatja azoknak a véleményét, akik nem teljesen elvakultak. Akik kételkednek, bizonytalankodnak. És ilyen polgárok egyre többen vannak Magyarországon is. Mindig eszembe jut az irodalmilag ugyan nem nagyon értékes Tamás bátyja kunyhója, amelynek hatására anno számos amerikai földesúr felszabadította a rabszolgáit. Persze csak azok, akik, hogy úgy mondjam, ezen a lehetőségen már gondolkodtak, ezt már tervezgették.

– A Zöldségkommandó úgynevezett háborúellenes regény. Említetted, hogy minden munkád törekszik a felvilágosításra, a meggyőzésre. Ilyen konkrétan, direkt módon, mint a Zöldségkommandó?

– Sőt! Volt, ami még ennél a regénynél is célratörőbb, „naivabb” szándékkal készült. A 2016-os népszavazás előtt, amelyben arról kellett az urnákhoz járuló lakosságnak dönteni, hogy az Európai Unió az Országgyűlés hozzájárulása nélkül is előírhassa-e a nem magyar állampolgárok Magyarországra történő kötelező betelepítését, írtam egy novellát. Jézusnak megfelel, ez volt a címe. A történet egy menekült arab orvosról szólt, aki felajánlja a veséjét egy beteg kisfiúnak. Ferenc pápa, gondolom, örömmel olvasná. A novella egyébként az Élet és Irodalomban jelent meg a szavazás előtt.

– A szavazás kimenetelét nemigen befolyásolta. Ismerjük a végeredményt. Az ilyen kudarcok nem veszik el a kedvedet a hasonló… hogy is mondjam: irodalmi lázongásoktól?

– Nem. Az elmúlt években gyakran leírtam, hogy Ninive piacán állunk és kiabálunk. Állok én, álltok ti, és állnak még számosan. Aki ismeri a Jónás könyvét, azt tudja, mi a mese vége. Babits így ír Ninive lakóiról: „Mert látá az Úr, hogy ott egyik-másik / szívben még Jónás szava kicsírázik / mint a jó mag, ha termőföldre hullott, / s pislog, mint a tűz mely titkon kigyulladt.”

Sas István

Kapcsolódó: Ez a könyvsorozat gyerekek életét menti meg

(Kiemelt kép: Nógrádi Gábor író – fotó: Németh András Péter)