Mi lenne, ha éjjel-nappal nyitva lenne a párizsi Louvre?

Az ötlet abszurd, de pár napig ez volt a helyzet, tekintettel az ottani Leonardo da Vinci kiállításra, amely négy hónapig volt nyitva és a napokban zárt be.

Itt kiállítás éjszakai nyitva tartására korábban nem volt példa, és műkedvelés ide vagy oda, egy ilyen gyakorlat állandósításának valószínűleg semmi értelme.

A Louvre részéről egyelőre nem közöltek arról külön adatot, mennyi volt az éjszakai látogatójuk. Mindazonáltal biztos, hogy több tízezer… De idehaza is ismerjük a Múzeumok Éjszakája rendezvényt. Sikeresek. Arra az egy napra. Ebben szerepet játszhat, hogy éjjel az intézményekbe ingyen lehet ilyenkor bemenni, így volt a Louvre esetében is.

Összességében látogatói rekordot hozott da Vinci hatalmas, több mint másfél száz művét bemutató tárlata, az adatok szerint csaknem 1,1 millióan voltak rá kíváncsiak.

Ugyanakkor a Louvre 2018-ban érte el összesített látogatói rekordját: 10,6 millió látogatóval lett a világ leglátogatottabb művészeti létesítménye. A tavalyi összesített adat szerint is az maradt, bár a látogatók száma nem érte el a 10 milliót, bő 300 ezerrel alatta maradt.

Azt viszont megtudhattuk, hogy a Louvre statisztikája szerint a Leonardó alkotásainak szentelt tárlatot naponta átlagosan majdnem tízezren tekintették meg. Ez a rendkívüli szám egy négy hónapig tartó időszakos tárlat esetében, és a múzeum szerint főleg annak köszönhető, hogy 46 napon át a késő esti órákig tartott nyitva a kiállítás, ami így 175 ezer plusz látogatót eredményezett.

Mindezzel együtt a francia sajtóban aggodalmaskodó hangokat is lehetett hallani, részben a Leonardo da Vinci kiállítással kapcsolatban. Arról van szó, hogy egy művész életműve kevesebb látogatót vonzott ide, mint az Egyiptomi Nemzeti Múzeum Tutankamon kiállítása tavaly egy másik jelentős párizsi bemutatóhelyen, a Villette-ben, amit sokan a város egyfajta városligetének is tartanak. A nevezett kiállításra 1,3 millió ember volt kíváncsi.

De legalább ilyen nagy probléma, hogyan is lehetne elkerülni azt a csapdát, amit a népszerűség okoz, hogy ne legyen a körülmények áldozata a műélvezet, ami könnyen elveszhet a nagy tömeg miatt. Részben már akkor, amikor hatalmas sorban állással lehet a kiállításra bejutni. Van, aki éppen emiatt nem kockáztatja az egyébként szerény 15, illetve 17 eurós belépési díjakat. De még az ingyenességet sem.

A Louvre azonban francia szándék szerint a világ múzeuma, azaz mindenkit várnak és mindent is adnának neki a világból, ami a művészetet illeti, amit kifejez az a tény, hogy csaknem 40 ezer műtárgyat tár a világ különböző részeiből látogatói elé, akiknek legalább 70 százaléka külföldi. Az sem véletlen, hogy már Abu Dhabiban és a franciaországi Lens-ben is megtalálhatók a Louvre kiállítóépületei.