Maurer Milán táncos: A jelnyelv végtelen spirálja

Egy órán keresztül, egy szobor mozdulatlanságával ült a kiállítótérben Maurer Milán, aki február végén a New York-i Pfizer Buildingben, egy tárlat megnyitóján táncolta el Frenák Pálnak, a kortárs magyar táncművészet meghatározó alakjának 20 évvel ezelőtti, MenNonNo című, legendás szólóját.

Palival 2015-elején kezdtünk el együtt dolgozni – meséli Milán. – Eleinte nem értettem azt a mozgásformát, azt a világot, amelyben ő gondolkodik és létezik. Pali siketnéma szülők gyermeke volt, neki az első nyelve a jelnyelv volt.

És ezt építette bele a táncba.

Igen, és ezeket nekem mind meg kellett tanulnom, meg kellett tapasztalnom. Olyan alapvető dolgokat tanított, mint Francis Bacon művészete, vagy Henri Michaux művei. Olyan művészeket mutatott meg, akiket húsz-huszonegy évesen az ember még nem ismerhet. És ezért nagyon hálás vagyok.

Ezek a gondolatok segítenek tovább tágítani a test határait?

Igen. Nyilván fizikailag nekünk is bele kell tennünk egy pluszcsavart. Odafigyelni a testünkre, az étkezésünkre, nyújtani, hogy megmaradjon a flexibilitás. A filozófiai gondolatok a művészi finomítást, a test finomítását segítik. Mindennek megvan a módszere, és Palinál mindig a spiralitás van az első helyen. Úgy kell följönnöd a földről, és úgy is kell megérkezned oda, mint egy spirál. Egy végtelenségig tartó spirált kell táncolnod az egész munkásságod alatt.

Ez nagyon szép… Frenák Pál gondolkodása mennyiben változtatta meg a saját testnyelvedet, kifejezési eszközeidet?

Érdekes, hogy a jelnyelven keresztül mennyire másként tudjuk kezelni a testünket – és főleg a kezünket. Nagyon sokszor azt veszem észre, hogy a táncosok nyolcvan százalékának halott a keze. Kimerevítik, befeszülnek, oda összpontosul az összes energiájuk tánc közben. Frenák Pál azt mondja, ha táncolsz, ne gondolkozz. Gondolkodj otthon, előadás előtt meg után, de közben soha. Mert akkor fog megszületni az, amit eddig tanultál és olvastál. Csak zene van, fények vannak, és te vagy. Valósítsd meg önmagad. Menj, és sodródj az áramlattal.

Frenák Pál művészete nagyon erős hatással van rád. Mennyire nehéz megtalálni a saját hangodat?

Nekem Pali a mesterem, és nagyon szerencsés vagyok, hogy megtaláltam azt, akire fölnézhetek. Sohasem fogom titkolni, hogy annak egy része, ami vagyok, neki is köszönhető. Egyfajta küldetésnek érzem, hogy ezt az organikus mozgásvilágot továbbvigyem. A saját hangom megtalálásának a mostani New York-i előadás volt nagyon jó példája. Pali odaadta a ruhát, a fényt, a zenét. Azt mondta, nézegessem a videókat, hogy ő 2000-ben hogyan táncolta, és más táncosokkal is nézzem meg. Inspirálódjam belőle, de legyek önmagam. New Yorkba érkezésem másnapján elmentem a Pfizer Buildingbe, ahol volt a kiállítás. A srácok akkor kezdték beépíteni a kiállításra szánt képeiket. Megkértem őket, hogy hagyjanak egyedül másfél órára, és utána folytathatják a dolgukat. Elpróbáltam a táncot négyszer-ötször, fogtam a ruhámat, és visszamentem pihenni a lakásba. Az ágyban fekve, még a kéztartásokat próbálgattam. Másnap egyszer próbáltam, zene nélkül, csak átimprovizálva. Aznap, amikor táncolsz, nem szabad kilőni már reggel a patront. Csakis este, az előadáson. A szólóm este 8-kor kezdődött, és előtte 7-kor nyílt meg a kiállítás. Nem akartam megtörni a darabot azzal, hogy besétálok. Így 7-kor beültem egy pózba. és egy órán keresztül mozdulatlan voltam. Azt hitték, hogy szobor vagyok, mert az egész testemet fehér festéknyomok borították, és az úszószemüvegtől nem látták a szemem. Egy órán keresztül ültem, majd amikor lement a fény, bejött a zene, elkezdtem mozogni. De az egész testem úgy be volt állva, hogy alig tudtam megmozdulni.

A zenésznek a hangszere sok esetben olyan, mintha a társa volna. A hangszer egy tárgy, amivel viszont eggyé lehet válni az alkotói folyamatban. A te eszközöd a tested. Vagy éppen társad?

A társam..! És nemcsak a testem, de azok az eszközök is, amiket az előadásokon használunk. Egy kötél, kanapé, vagy bármi. Társként kell kezelni őket, mert ők adják meg azt a segítséget, hogy a testi határokon túl, valami meglepőt tudjak mutatni. A testem pedig… az én vagyok. Szerencsés dolog, hogy Istentől ilyen fizikai adottságokat kaptam és fejlesztettem saját magamnak. Mert nagyon sok minden agyban dől el. Amióta elkezdtem táncolni, azt sulykolom a fejembe, hogy „Nagyon hajlékonynak kell lenned! Olyan lábfejed legyen, mint Svetlana Zakharovának. A lábad meg olyan legyen, mint Roberto Bolle-é!” A pozitív, szisztematikus gondolatátvitel elképesztő nagyságokba tudja emelni a testet.

Jellemző, hogy az ágyban fekve, elalvás előtt a kézfejeddel még mozdulatokat gyakorolsz?

Persze. Ha nem tudok elaludni, akkor berakok valamilyen zenét. De a zenétől nem elalszom, hanem felpörgök, és elkezdek játszani a kezemmel, hogy ezt meg azt hogyan, és el tudok így szórakozni hajnali négyig.

Majd végre elalszol. Miről álmodik egy táncművész?

Rugdosok, jobbra-balra forgolódom. Rosszul alszom, rémálmaim vannak. Állandóan menekülök, és nem tudom, hogy miért. Álmomban pszichedelikus, torz képeket látok. Lehet, hogy művészként ebből táplálkozom.

Mennyire vagy közel a magad állította mércéhez?

Még messze járok, a kereső utamon vagyok. Van egy stílusom, egy világom, most ezt kell erősebben, nagyon tudatosan építenem és képeznem.

Sok alkotófolyamatban maga az úton lét a legfontosabb. Lehet „csúcson” a művész nézői tekintet nélkül?

Lehet csúcs, de másfajta. Egy próbateremben is más. Én például nem vagyok próbatermi táncos.

Ki minősül annak?

Vannak, akik a próbateremben százszor jobban teljesítenek, mint a színpadon. Majd odakerülnek, és megeszi őket a színpad. Elvesznek.

Miért?

Talán szellemi érettség is, hogy ki, miként kezeli azt a stresszhelyzetet, amikor bedobják egyedül egy színpadra. Akik ezt nehezen tudják kezelni, ők a próbatermi táncosok. A próbán száz százalékon teljesítenek, a színpadon viszont sablonosak lesznek. Félnek, vagy nagyon sietnek.

Társulatban is táncolsz, meg szólistaként is. Melyik a nehezebb?

Nekem néha nehezebb csapatban.

Azért, mert túl sok mindenkihez kell alkalmazkodni, és ez visszavesz belőled?

Igen. Amikor bent van nyolc táncos, mindenki meg van számozva: te vagy az egyes, te a kettes, a nyolcas. Kánonban lenni, zenére lenni. Én másként hallom a zenét, más is máshogy hallja. Én másként számolok – szóval, azért ez soktényezős dolog. Most már sikerült beletanulnom ebbe az egészbe, de eszméletlen nagy harc mindenkinek, amikor csoportban kell dolgozni. Nyolcfelé kell legyen a fókuszod. Senki nem maradhat le, ha együtt kell a mozdulatot csinálni, viszont ha kánonban, akkor meg arra sasolni, ki hol tart. És ez visszavesz az előadóművész energiájából. Szólóban nem kell alkalmazkodnod senkihez. Az egyedüli pont te vagy: a fejed, a szíved és a zene.

Mivel tudja egy szólista fenntartani a közönség figyelmét?

Az energiával. Hinned kell magadban. Én mindig átesek egy transzformáción, amikor táncolok. Elkezdem magamról azt hinni, hogy tényleg gyönyörű vagyok. Szeresd, amit csinálsz! Élvezd! Pozitív gondolatokat adj át! Közben élvezem, hogy néznek, és adott is nekik valami pluszt az a sok pozitívum.

Hazajöttél Amerikából, és szinte azonnal elkezdődött a karanténlét. Hogyan éled meg?

Kísérletezem az asztalon, kísérletezem az ágyon, csak legyen valami, ami ezekben az időkben életben tart. Be vagyok szorulva a nappaliba, az erkélyre, a kertbe. Nagyon sokszor elvesztem az időérzékemet is. Nem ér semmilyen impulzus. Ez a legnehezebb: olyan érzeteket gerjeszteni magamban, amelyek tánc közben – amikor improvizálok –, valami pluszlöketet adnak ahhoz, hogy önmagamat is meglepjem. Ez hiányzik, mert most nem tudom olyan szinten csinálni, mint amikor ott vagyok a színpadon és néznek. Más egy telefonnak táncolgatni, mint élőben, a közönségnek.

Nehezebb úgy megélni a karantént, hogy pont egy ilyen fontos fellépésről jöttél haza?

Ez a munka az elmúlt két év egyik legfontosabb állomása volt. Hálás vagyok azért, hogy ez még pont belefért.

Canjavec Judit

 
A Zóna független sajtótermék, kérjük, támogassa működésünket – együtt fenn tudjuk tartani a független magyar sajtó maradékait is. Önök nélkül nem sikerülhet. Ha fontosnak találja ezt, Patreon-oldalunkat itt találja. Minden támogatást köszönünk!