Ma van a Színházak éjszakája

Ma van a Színházak éjszakája: kulisszajárásokkal, nyílt próbákkal, premierekkel és egyéb rendhagyó eseményekkel várja harmincnégy budapesti teátrum a közönséget, de számos vidéki színház is szervez programokat.

A fővárosi színházak csaknem 200 programja, valamint a színháztörténeti séták idén is egyetlen karszalaggal látogathatók. Idén csatlakozott a budapesti rendezvényhez a Nemzeti Táncszínház, és újra szerepelnek a kínálatban a Madách Színház, a Thália Színház és a Nemzeti Színház programjai.

Az érdeklődők kipróbálhatják magukat színészmesterség és beszédtechnika órákon, láthatnak színpadtechnikai show-t és tűzzsonglőr bemutatót. A rendezvényen bemutatkoznak a színházi mesterségek, lesznek koncertek, workshopok, maszkfestés, improvizációs alkalmak, fotókiállítás, színházi társasjáték, piknik és beleshetnek a látogatók az ügyeleti naplókba.

A Katona József Színházban a 10 éve elhunyt Cseh Tamásra emlékeznek, a Kolibri színházban Bereményi Géza megzenésített verseit adják elő és interaktív játékokat szerveznek, a Nemzeti Táncszínház kulisszajárást tart nemrég átadott épületében, a József Attila Színház bepillantást nyújt a Macskafogó című készülő musicaljébe. A Radnóti Színházban beszédtechnika óra, a Szkéné Színházban összművészeti séta, a Nemzeti Színházban nyílt nap várja a közönséget. A Madách Színházban erre az alkalomra időzítették a Once/Egyszer. című musical bemutatóját. A KÉK – Kortárs Építészeti Központ szervezésében színházi várossétákat tartanak.

Idén is számos vidéki színház csatlakozik a budapesti rendezvényhez. A Miskolci Nemzeti Színházban három előadás próbájába is beleshetnek a látogatók, a kecskeméti Katona József Színház jelmezes fotózással és interaktív hangszerbemutatóval is készül, a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színházban gyorsöltözési játék is várja a közönséget, a szombathelyi Weöres Sándor Színházban közös fagyizással kezdődik és a Mágikus Mintha színészzenekar koncertjével zárul az este, a debreceni Csokonai Színházban pedig kalandtúrával és horrorisztikus kulisszajárással is várják a közönséget.

Ma van a magyar dráma napja is

Ma van a magyar dráma napja: magyar szerzők műveivel, rendhagyó programokkal és díjátadóval is ünnepelnek a színházak országszerte és a határon túl is.

A magyar dráma napját Madách Imre Az ember tragédiája című művének 1883. szeptember 21-i ősbemutatójára emlékezve 1984 óta rendezik meg ezen a napon, hogy ráirányítsák a figyelmet a magyar drámairodalom értékeire, és új művek születését ösztönözzék.

A magyar dráma napját a határon túl is megünneplik, a székelyudvarhelyi dráMA színházi találkozón például a szervező Tomcsa Sándor Színház egy ifjúsági előadását láthatja a közönség.

A Színházi Kritikusok Céhe idén 40. alkalommal ismeri el az előző évad legkiemelkedőbb színházi teljesítményeit. A díjátadó gálát a magyar dráma napjához kapcsolódva vasárnap tartják a budapesti Katona József Színházban. (MTI)

 
A Zóna független sajtótermék, kérjük, támogassa működésünket – együtt fenn tudjuk tartani a független magyar sajtó maradékait is. Önök nélkül nem sikerülhet. Ha fontosnak találja ezt, Patreon-oldalunkat itt találja. Minden támogatást köszönünk!