Külföldi tanulmányútra pályázhatnak színészek és rendezők – persze nem az államnál

Alig, hogy a parlamenti kétharmad megszavazta a színháztörvényt, amely a miniszterelnök kulturális ízlését hivatott bármi áron megvalósítani, történt valami, amiről a nagyközönség nem tud, hiszen kifejezetten a teátrumok színészeinek, rendezőinek szánták: nekik hirdetett pályázatot az Alapítvány a Magyar Színházakért.

Az alapítvány célja a magyar színházi kultúra és tradíció megőrzése, megörökítése és fejlesztése. Támogatást kíván nyújtani a színházak művészi értékeinek megőrzéséhez, ahhoz, hogy a teátrumok és az azokban dolgozó alkotók céljaiknak és rangjuknak megfelelően tudjanak működni, dolgozni.

Ehhez a célhoz kapcsolódik a fent említett pályázat. Az érdeklődő színészeknek, rendezőknek ezzel – a szabadon választott országba szóló tanulmányúttal – lehetőséget kívánnak nyújtani ahhoz, hogy megismerjék a külföldi színházi műhelyek tevékenységét, és szerzett tapasztalataikat itthoni munkájuk során hasznosítani tudják.

A kormány a kultúra, a színházak támogatására elkülönített állami pénzt a színháztörvény elfogadását követően, szinte azonnal kiosztotta. Elképzelhető, hogy ebben az esetben is Orbán Viktor dönt, hiszen ezt a jogot vindikálja magának mindenben. De négy tűzoltó-szervezet is kapott ebből a pénzből. Hogy miért? Bizonyára roppant kulturáltan oltják a tüzet. Az is lehet, hogy közben Wass Albert költeményeket szavalnak, vagy éneklik a „Nélküled”-et.

Minderre frappáns válasz az alapítvány – amelynek kuratóriumi elnöke Máté Gábor, a Katona József Színház igazgatója –  most meghirdetett pályázata, amelynek benyújtási határideje 2020. január 31. Vélhetőleg a tanulmányutak tapasztalatai segítenek majd a színházaknak abban is, hogy ne hagyják magukat leigázni!