Julian Sas, a szárnyaló blues-rocker

Korosztályának egyik legjobb európai blues-rock gitárosa Julian Sas, aki nem ismeretlen a műfaj hazai rajongói előtt sem, hiszen a 49 éves varázslatos tehetségű holland zenész két évvel ezelőtt már 5. alkalommal szerepelt a paksi Gastroblues Fesztiválon. Budapesten már 12 év is eltelt azóta, hogy láthattuk őt, ezért kihagyhatatlan a szeptember 11-i  koncertje az Analog Music Hallban!





Hősünk 1970. május 29-én született a hollandiai Beneden-Leeuwenben, de nyolc-tíz éves korában, Algériában is élt a szüleivel, aztán visszatértek a szélmalmok hazájába. Már gyermekként foglyul ejtette a gitár, és 12 évesen megkapta az első profi hangszerét. Az iskola mellett játszott zenekarokban, majd 1995-ben megalakította a saját Julian Sas bandáját. Nehezen indult be a zenei karrierje, mert a megélhetéshez más melókat is el kellett vállalni, így volt postás, építkezéseken dolgozott, majd egy számára jobban kézhez álló munkát csípett el, gitár eladó volt egy hangszerboltban.

A blues csodájával az apja barátnőjén keresztül ismerkedett meg, aki megmutatta neki, Muddy Waters, Howlin’ Wolf, Johnny Winter és a többiek lemezeit, így kialakult a tanári kar. De ami leginkább elbűvölte, az Rory Gallagher muzsikáját volt. Az egyik interjúban elmesélte, hogy öt év alatt 21 koncertjét látta Rorynak, de mindegyik más volt! Hiába játszott különböző felállásokban, az energiaforrást mindig Rory Gallagher jelentette. Valami hasonlót érez az ember akkor is, amikor Sas lemezeit hallgatja, hiszen a zenészek nála is változnak, de Julian kisugárzása az mindig megmarad. Rory hatása egyébként máig él Sas dalaiban és lemezein, amelyből a mostani (Stand Your Ground LP) már 10. a sorban. De ezen kívül az idők során még hat koncertalbuma jelent meg.

Mi az, ami ott van mindegyik Julian Sas-dalban és a színpadi jelenlétében? A szenvedély és az odaadó szeretet, amit a zene iránt érez, és ez megérinti a közönséget is a koncertjein, de még akkor is, ha csak hallgatjuk a lemezeit. ,,Minden nap jobb gitáros akarok lenni, mint az előző nap” – mondta az egyik interjúban. Ez is ott van az egyéniségében.





A mostani Stand Your Ground turnéjával zenei pályafutásának 25. évfordulóját ünnepli. A lemezen, amely már első hallásra magával ragadja a műfaj szerelmeseit, nyolc remek felvételt hallhatunk. A Runnin’ for the money-val olyan lazán és könnyedén indít, hogy csak ámulunk. A dallam pofonegyszerű, könnyen megjegyezhető, a gitárszóló sincs túlbonyolítva, annyi hangot játszik csak, amennyit kell. Ez a hangulat és történetmesélés folytatódik a Don’t let me down-ban is, szépséges orgonajátékkal díszítve.

A címadó dal kicsit pörgősebb blues-rock, megbolondítva egy kis wah-wah pedállal, de ebben is kap lehetőséget Roland Bakker Hammondja. Az Anything című kompozíció nyolc percében megkapjuk az igazi lírát, olyan Gary Moore-módon. Szerintem ez a legszebb dal a lemezen. Ebben a szellemben marad a lemez a Howlin’ Wind felvételen is. Roppant kiérlelt a gitárszóló, semmi öncélú magamutogatás nincs Julian játékában.

A Get on up-nál magasabb sebességfokozatba kapcsolt a banda, itt is használja a wah-wah pedált, de ez kicsit szokványos blues-rock. A Tell me why felépítése nagyon hatásos, pattanásig fokozza a feszültséget, majd szinte robban a dal! Talán ezzel kellett volna zárni a lemezt, mert az utolsó szám, a These 18 wheels című rocki enyhén szólva kilóg a lemezről. Igaz, ebben a stílusban elég nehéz már valami újat mutatni – sajnos, ez most sem sikerült igazán.

De nem fanyalgok, mint az anorexiás topmodellek a kifutón, hanem inkább tiszta szívvel és örömmel ajánlom ezt a lemezt mindenkinek, ami viszont még fontosabb, hogy aki teheti, az jöjjön el szeptember 11-én este a budapesti Analog Music Hallba, hogy együtt szárnyaljunk ezzel a nem mindennapi tehetségű és szerethető egyéniségű gitárossal.

Géczi László