Boldogság két felvonásban – interjú Kiss Marival

Ez az interjú nem több, de nem is kevesebb, mint két felvonás. S e szokatlan szerkezet oka, hogy először még a járványügyi intézkedések előtt beszélgettünk Kiss Marival. Az interjú apropója a Mi történt Baby Jane-nel? című színdarab volt, amelyben az egyik főszerepet ő játssza. Mire azonban a beszélgetés megjelenhetett volna, bezártak a színházak. Arra gondoltunk, újra leülünk vele, hogy megtudjuk, mivel tölti a napjait karantén idején. S talán így ismerhetjük meg igazán a művészt és az embert.

Első felvonás – Beszélgetés a karantén előtt
A függőség színe és fonákja

Őrületes energiái vannak. Bátor. Szabad. Ha valami elbűvöli, halálosan beleszeret. Kiss Mari a Madách Színházat követően, tíz évig játszott Szombathelyen, alapító tagja volt az ottani, Jordán Tamás vezette színháznak. Majd úgy döntött, visszatér a fővárosba. Alföldi Róbert hívta meg a Hatszín Teátrumban szeptember óta nagy sikerrel futó Mi történt Baby Jane-nel? című színdarab egyik főszerepére.

Ötvenes éveimben jártam, amikor lementem Szombathelyre – mondja –, ami szerintem nagy vagányság. Akkor váltottam vidékre Budapestről, úgy, hogy lemondtam a főszerepeimet egy új, alakuló színházért. Szerettem volna pár olyan rendezővel dolgozni, akikkel sanszom sem lett volna Budapesten: Jeles Andrással, Mohácsi Jánossal, Zsótér Sándorral, Alföldi Róberttel. Robival a Salemi boszorkányokban találkoztam. Elementáris rendezés volt.

– Majd újra fölkért, hogy dolgozzatok együtt. Egy szerepajánlat elég hozzá, hogy az ember fölégessen tíz évet..?

Nem, ez már egy ideje érlelődött bennem. Hihetetlen szeretetet kaptam a szombathelyiektől! S azon azért elgondolkozol, föladd-e azt a sok csodát és azt a biztonságot, amit ott adtak neked. Mégis az volt bennem, hogy eljövök. Azt érzed, hogy na, most..! Hány éves vagyok..? Talán még van egy pár évem és kicsit visszamennék Budapestre… Egy álmatlan éjszaka után, álltam a Kelenföldi Pályaudvaron, csörgött a telefonom. Robi volt. Mondta, hogy megrendezné a Mi történt Baby Jane?-nel című előadást Budapesten, lenne-e kedvem. Mondtam, Robi, hát hogyne!

– Fejest ugrottál. Ez nagy bátorságra vall! Ami egyben szabadság is.

Úgy érzed, bátor vagyok..? Azt hiszem, igen. Független ember vagyok, nem tartozom senkinek semmivel. Ha valaki fölkér valamire, úgy gondolom, azért teszi, mert bennem gondolkodik. A Mi történt Baby Jane-nel?-ben Hernádi Jutkával – aki a másik főszereplő, most először dolgozunk együtt – nagyon közel kerültünk egymáshoz. Annyira jó volt vele próbálni! Isteni érzés megtapasztalni, hogy abszolút számíthatsz a partneredre: mi egymást emeljük.

– Tolókocsis szerepet játszol a darabban, ami fizikailag komoly gúzsba kötés egy színésznek, másfelől biztosan új csatornákat is megnyit a játékban.

Nem volt könnyű. Háromszor majdnem leestem a színpadról – tolószékkel együtt –, de most már érzem a tolókocsit. A legnagyobb alázattal vagyok azok iránt, akik tolószékben élnek, és úgy érzem, muszáj a legkomolyabb fizikai igénybevétellel megcsinálnom azt, amit nekik is meg kell.

– A darab rövid története szerint, van egy testvérpár. Egyikük, Jane, kislányként sztár volt, míg testvére, Blanche, a háttérben maradt. Felnőttként viszont Blanche lesz hatalmas sztár és Jane-t elfelejtik, amit ő nehezen tud feldolgozni. Majd egy titokzatos baleset nyomán, Blanche tolószékbe kerül – így az ő karrierjének is vége – és Jane ápolja, és egyre kegyetlenebbül bánik húgával.

A darab arról szól, milyen szörnyűségeket képes a kisgyerekkel elkövetni egy szülő. Milyen lélekölő tud lenni, amikor a kettő közül az egyiket többre értékeli a másiknál. Milyen lelki válságot okoz, amikor a két testvér közül csak az egyik lesz sikeres. Nem tudjuk, mi lett az anyával, itt az apuka neveli a két kislányt. A gyermek Jane képességeiből él meg a család. Kihasználják – és az egész egy katasztrófát indít el. Kiderül, két testvér között milyen szintre tud eljutni a gyűlölet. Hogy honnan indul a féltékenység, milyen sérülést okoz a szülőtől kapott plusz figyelem – vagy a figyelem hiánya –, és milyen könnyen okozhatunk súlyos sebeket a gyerek lelkében.

– És ott van a két testvér egymásra utaltsága.

Az egyik függ a másiktól anyagilag, a másik meg függ az egyiktől gyakorlatilag. Felnőttként Blanche lesz a sztár. Jane-nek nehéz azt feldolgozni, hogy már nem kell. És az apuka sem tudja ezt kezelni, ott is hagyja őket egy idő után.

– Jane szerepe nagyon látványos, szélsőséges: hálás feladat egy színésznek. Nem nehezebb így Blanche visszafogottabb szerepét alakítani?

Jane a sikerszerep, mert igen széles skálát jár be. De én őszintén szeretem Blanche figuráját. A finomságait, meg a titkait. Blanche igen titokzatos. És szeretem Jutkát Jane szerepében! Annyira jól áll neki! És csodálatos kolléga. Nagyon jó vele játszani.

– A díszlet is a bezártságot erősíti: egy pici tér, egy rózsaszín babaház.

Így lett kitalálva, hogy a szereplők ide vannak bezárva. Ettől még szorongatóbb, még nyomasztóbb az egész. Ha Blanche nagy tereket járhatna be a kerekesszékkel, az szabadság-érzetet adhatna. De nincs tere. Nincs szabadsága. Be van zárva egy kockába. Egyedül csak Jane járhat ki-be.

– Izgalmas, ha valakinek ennyi energiája van és ezt fegyelmeznie kell egy ilyen típusú szerepben. Sűrű színpadi jelenlétet tud adni.

Jaj de aranyos vagy, hogy így látod! Alapvetően én alázatos színész vagyok. Hiszek az önfegyelemben és a fegyelemben.

– Mit hoztál magaddal Szombathelyről?

A képességét annak, hogy az ember megkeresse a nem evidens utat. Mert ami evidens vagy egyértelmű, az érdektelen. Unalmas..! Az emberrel annyi minden történik, ezerféleképpen reagál a dolgokra. Amit olyan nagyon egyszerűen megtalálsz, az nem is mindig jó. Én rettenetesen vágytam ezekre a rendezőkre! A Robira is. Ő elképesztően intenzív, borzasztóan felkészült, tehetséges. A rendezéseit mindig szerettem, mert az egymondatos színészt is kitalálta.

– Folyamatosan meg tudod lelni, amiből töltekezni tudsz?

Én már olyan darabokban szeretnék lenni, amik örömet okoznak. És olyan emberekkel dolgozni, akikkel szeretnék. Aminek van értelme. Ami kihívás..! Ez az előadás nagy siker és Jutka tüneményes – valljuk be! És a többiek is, Hartai Petra, Bercsényi Péter, Kovács Máté – mind kiválóak az előadásban!

– Nehezebb ma a nézők figyelmét lekötni, mint régebben?

Az az érdekes, hogy nálunk ez nem gond! Akik hozzánk jönnek, az előadásért jönnek, Alföldiért, Hernádiért – és lehet, egy kicsit még miattam is…

Második felvonás – Beszélgetés karantén alatt
„Én már hagytam magam mögött jeleket”

Első alkalommal egy színházi előadás előtt üldögéltünk a büfében, most csak az internet segítségével, a számítógép két oldalán. Kedvesen érdeklődik, jól vagyok-e és van-e maszkom. Jól vagyok, maszkom is van és örülök, hogy újra beszélgetünk.

Mi kedden találkoztunk – veszi föl beszélgetésünk fonalát –, szerdán játszottuk a Baby Jane-t, s aznap délután már azt rebesgették, hogy lehet, a másnapi már elmarad. A szerda esti közönség is hiányos volt, nyilván akkor már elindult egyfajta riadalom. De nagyon jó volt az előadás és a közönség is csodálatos volt. A másnapit már nem tartottuk meg.

– Milyen érzésekkel ülsz most otthon?

Szomorú ez az egész járvány, de az ember mindent megtesz, hogy elkerülje. Én is mindent megteszek, ami logikus– azon túl meg a sors kezében vagyunk. Szerencsés vagyok, mert Hűvösvölgyben lakom. Nagyon szeretek korán kelni, mert itt gyönyörű a reggel! Ugyanúgy elmegyek a nagy rétre futni, mint eddig, bármikor. Most nem a színművészet, hanem a természet közelsége tölti ki a napjaimat. Az április, a május gyönyörű, mert ilyenkor legharsányabb a zöld. Csodálatos madarakat látok! Reggelente mindig konfrontálódom a fakopánccsal. Van a kertünkben egy fából készült, régi villanypózna. Ő reggel hatkor azon indítja a munkanapját és iszonyú hangerővel csinálja. Bosszant, mert teljesen szétszedi a villanypóznát. Reggelente kirohanok. Van egy nagyon hosszú botom és elkezdek vele hadonászni. Erre ő átrepül egy fára, majd amikor látja, hogy már nem vagyok ott, visszajön. Most eltolta a munkaidejét és nem ¾ 6-6-kor kezd: ma például ¾ 7-kor látott munkának. Van egy mókusunk is, lett egy párja és a hétvégén ketten szaladgáltak a villanyvezetékeken. Az maga a csoda, hogy az ember ezeket láthatja!

– Talán most majd jobban megbecsüljük, amink van és vigyázunk rá.

Emlékszem rá, amikor a vírus elindult Kínából. Úgy gondoltuk, nem lesz vele dolgunk. Én gimnazista koromban, 16 évesen elkaptam a hongkongi vírust és még élénken emlékszem rá…

– Milyen tünetei vannak?

Nagyon magas láz és pokoli fájdalmak a végtagokban. Nem volt rá semmi gyógyszer. Túl voltam rajta egy hét alatt, de ennek az emléke miatt már a vírus kínai indulásakor bementem egy munkavédelmi boltba és megvettem az arcmaszkokat, meg amit lehetett. S bár nagyon kedves felajánlásokat kapok telefonon, hogy mire van szükségem, bevásárolnak nekem, én szeretek vásárolni. Így aztán mindig rengeteg bókot kapok, mert annak ellenére, hogy be van kötve a fejem, arcmaszk, gumikesztyű, mindig figyelmeztetnek rá, hogy „Bocsánat, 9-12-ig csak a hatvanöt fölöttiek jöhetnek be!”. Szóval mindenhol szólnak, hogy miért járok rossz időpontban. S én mondom, hogy „Nem, nem, én ebbe beleférek..! (jóízűen nevet) Úgyhogy mindig teljes jókedvvel jövök haza. Gyorsan vásárolok, nem téblábolok és nem tévelygek a boltban. Ezt javaslom a korosztályomnak is, hogy csakis célirányosan..!

– Megvisel a színpad hiánya?

Egy színész akkor színész, amikor fönn van deszkán. Amikor a tulipánokat locsolom itthon, vagy megnézem az újonnan kijött borsóültetvényemet, akkor nem érzem magam színésznőnek, s inkább a kapát veszem a kezembe. Mindig nagyon értékeltem a szakmájukat jól művelő embereket! Amikor az utcán sétálok, elnézem az 57-es, 157-es buszt és látom, milyen rendben közlekednek. Jön a kukásautó, elviszik a szemetet. El vagyok bűvölve a közértben itt dolgozó emberektől, milyen türelemmel viselték el az emberi rohamokat! Nagyon értékelem azokat, akik a saját területükön tisztességgel dolgoznak. Ez örömet ad, hogy igen, még vannak emberek, akik emberként működnek.

– Tehát igyekszel a jó dolgokat megtalálni és arra fókuszálni.

Mögöttem van már egy élet! Bárhogyan is nem akar az ember erről beszélni, én már a hegy másik oldalán vagyok.  Már nem mondhatnám, hogy ezután jön a csúcs. (nevet föl) De ez így természetes! Azt sajnálom, hogy a fiataloknak most nagyon nehéz. Aki nem művészként dolgozik, dupla annyit dolgozik és dupla annyit kell teljesítenie. Az egészségügyben rettenetes leterheltség van, de máshol is! Akiknek meg nincs munkájuk, azoknak nagyon szorító érzés ez. Muszáj megjelenniük az inteneten. Jelt adni magukról, hogy léteznek és ez helyes! Bennem már nincs ez a késztetés. Én már hagytam magam mögött jeleket. Dolgoztam eleget és van örömöm elég. Ami ugyan emlék, de szép volt, jó volt. Nagyon szeretem a színházat, a tehetséges munkát, rajongója vagyok a nagy formátumú művészetnek! De nincs bennem szorongás, hogy mi lesz velem a jövőben. Remélem, adódnak még feladatok. A minőség a fontosabb – nem a mennyiségről szól már az életem.

– Szóval nem unatkozol.

Én soha nem tudtam unatkozni, egyetlen másodpercre sem! Mindig találtam valamit, ami érdekelt. Nagyon szeretek futni, s áldott helyzetben vagyok, hogy itt lakom az erdőtől két percre. Van kertem, kiülök a teraszra, hallgatom a madarakat. Alapvetően pozitív hozzáállású ember vagyok. Tavaly befestettem a korlátokat meg a kaput, valószínűleg az idén is lefestem. Nyolc paradicsompalántám van, ott a málnásom, a virágaim, amiket elültettem, és ez rengeteg feladat! Egy fiatalember a szomszédban hat órakor mindig kiáll a teraszra és hol klarinéton, hol tárogatón játszik. Van, amikor az utcán járók megtapsolják. Én is meg szoktam tapsolni. A másik oldalon lakik egy zenetanár, onnan a klasszikusokat hallgatom. Hátul kisgyerekek laknak, onnan a gyerekzsivajt hallgatom. Itt lóg a madáretetőm, ahol nagy randevúban vannak a verebek, és ha feketerigók jönnek, akkor ott csata van. Reggel pedig ott a fakopánccsal való vitám.

Egyébként fantasztikus! Van a mókus, aki itt lakik a környékünkön és ugrabugrál. Láttad már, hogyan tud lejönni egy mókus a házfalon és miként képes  keresztbe állni..? Benézett az ablakon..! Ha hiszed, ha nem! Fejjel lefelé..! Hogy, na, szevasztok..! Ezek a kicsi dolgok a nagy örömök! S mivel én Mérleg alkat vagyok, ez azért egyensúlyba hozza a lelkemet.

Canjavec Judit

(Az interjú eredetileg a Színház online-on jelent meg, mi a szerző hozzájárulásával közöljük)

(Fotók és videó: hatszin.hu)