Az ellenállás képeskönyve

Egy Amerikában járt ismerősöm érdekes könyvet hozott nekem mutatóba. Az amerikai művészeti kiadványok piacán jelent meg jó egy évvel ezelőtt ez a sajátos formátumú, félszáz kis plakátot ábrázoló album, For a change (Egy változásért) címmel.

A plakátok a kiadó szándéka szerint úgy kerültek bele, hogy onnét könnyen kiszedhetők és – lényegében akárhova, bár a szerkesztői útmutatás szerint elsősorban ablakokba – kihelyezhetők legyenek.

Megjelentetésének ötlete Trump elnökké választása után merült fel, a fejleménytől művészi ellenállást hirdető alkotók örömmel vállalkoztak erre, annál is inkább, mert grafikai és stílusvilágukkal kapcsolatban semmiféle megkötöttséget nem követelt tőlük a kiadvány szerkesztője.





Természetesen a Trump politikai-ideológiai világképében szereplő témák kritikai kezelése a poszterek fő témája, felhívásként ellenállásra ezek ellen. Van közöttük olyan alkotás is, amelyen egyszerűen csak a hívószó szerepel: Resist, azaz „állj ellen”.

Az alkotói folyamat gyakorlatilag az ötletgazda Jennifer Lipperttől egy blogbejegyzéssel indult, miszerint a plakátművészek tegyenek ki ablakukba egy-egy művet.

Lipperthez, meglepetésére, mintegy 800 “pályamunka” érkezett a világ különböző részeiből. Nem titok, hogy a Trump elleni megmozdulások kapcsán már megjelentek ilyen alkotások, jobbára tüntetők tábláin, falragaszokon.
Már csak annyi dolga maradt a kiadvány szerkesztőjének, hogy terjedelmi okokból 50 művet grafikai „erényeik” alapján kiválasszon és azokat egy kiadványba tegye.

Nem lehet megjósolni a kezdeményezés eredményét, de Lippert reméli, hogy nem csupán egy kiadvány válik sikeressé ezáltal, hanem egy Trump-ellenes művészeti mozgalom hullámai is egyre magasabbra csapnak, a művészek egyre inkább ráébrednek arra, hogy hangjukat hallatni kell, alkotói készségüket sokkal inkább pozitív emberi ügyek szolgálatába kell állítani.