A nők a reneszánsz óta nagy művészek

Két éve figyelem a Twitteren a #womensart név alatt futó posztokat. Akit érdekel a művészet és még a nők is, az előbb-utóbb felfedezi ezt a profilt. Nem csak szórakoztató, hanem tanulságos is.

Két markáns vonulata van a nők művészetével foglalkozó twitteres kommunikációnak: az egyik a felfedezéseké, hogy milyen remek alkotások születtek női alkotóktól egykoron, jellemzően a reneszánsz korszaka óta, a másik, hogy ma a kortárs képzőművészetben már nem játszanak másodhegedűsi szerepet.

A világ talán vezető művészeti létesítménye, a New York-i MOMA nem olyan rég külön részleget hozott létre a kortárs női képzőművészet alkotóinak. Nem utolsó sorban azért, hogy a zömmel férfi alkotókat felvonultató intézmény – talán PR-fogásból – ily módon állt be a progresszív gondolkodás, ez esetben a nemek egyenjogúságát hirdetők erősödő sodrába.

A nők másodrendű vagy másodrangú szerepe az európai és az észak-amerikai globális kultúrában egyre inkább téma, és talán még inkább az lenne, ha a nőknek a művészetben (kiemeltebben a képzőművészetben) betöltött szerepéről folyna az elmélkedés.

Ez utóbbi hallatlanul érdekes, nem csak a sajátosnak vélt női látásmód miatt, hanem azért is, mert a női festők, grafikusok elismertsége tradicionálisan gyenge, önálló nagyívű kiállításokon talán az utóbbi két-három évtizedben szerepelnek jól érzékelhető módon.

Pedig egy dolgot az előbbikben leírt helyzethez nagyban hozzájáruló férfibarát és férfi műkritikusok, képkereskedők, művészettörténészek is elismernének: nem tud jobban festeni, rajzolni egy férfi, mert hogy ő férfi. A nőknek évszázados „másodszerepe” alakította ezt így: nem művészi alkotómunkával foglalkoztak.

A népművészetben ez másként alakult, de erről majd egy másik cikk keretében.

Mindazonáltal néhányuknak sikerült világméretekben, de több esetben országosan hírnevet és megbecsülést szereznie. A művészettel foglalkozó nemzetközi sajtó igen gyakran említi Frida Kahlo nevét, idehaza pedig pár évtizede például Ország Lili lett a képzőművészeti élet egyik ismert alakja, jóllehet már nem élő kortárs alkotóink egyike.

Nem lehet megkerülni a téma kapcsán Ferenczy Noémi vagy El Kazovszkij nevét, de még Tyereskovát is megemlíthetjük az élők társaságában, miként a 82 éves Maurer Dóra nevét.

Többségük azonban évtizedekkel ezelőtt kavarta fel a hazai képzőművészeti élet vizét, olyan módon, ahogy manapság, a marketing új világában, gyakorlatilag női alkotóművész erre alig képes.

El kell azonban ismerni a womansart posztjait nézegetve, hogy a női alkotókat mindenkor elsősorban a nők világa érdekelte (vagy a szerkesztők tudatossága ilyen), és roppant nehéz lenne bármilyen összevetést tenni ezen a ponton, hogy így volt-e ez a férfiaknál is.

Mindeközben tudjuk, hogy rengeteg férfi festőt a női szépség ihletett és ebben egy „nemi viszonosság” nem jött létre, azaz a férfi – ez a régi korok gondolatiságának hatása lenne? – a női alkotók fantáziáját sokkal kevésbé mozgatta meg.

De mind a mai napig a női képzőművészet még egyfajta feltörekvési stádiumban van, miként így volt évtizedekkel, századokkal ezelőtt is, aminek egyik jól követhető következménye, hogy életöltőkben nézve mindig csak néhány kiemelkedő női alkotót találhattunk a történeti áttekintésekben.

Rangjukról, elismertségükről egy nem éppen hízelgő tényadat: a legtöbb pénzért árverésen eladott női művész alkotása bő 44 millió dollárt ért, ami a férfirekordnak csak töredéke.

2019-ről talán elmondható, hogy az áttörés éve volt. A művészet témában talán legmérvadóbb portál ugyanis az év legbefolyásosabb alkotójának nevezte Kara Walkert (lásd decemberi cikkünk), a vizuális alkotóművészet minden területén dolgozó színes bőrű amerikai nőt.