Szele Tamás: Véres széndioxid-lábnyomok a levegőben

Lehet, hogy mi eddig tévedésben éltünk, és Donald Trump, az Egyesült Államok elnöke, a mindenható POTUS mégsem őrült, hanem egyszerűen művész? Méghozzá költő, sőt, beat költő, erős szürrealista beütésekkel?

Lehet, csak akkor kissé át kéne értékelni a teljes életművét, tokkal, vonóval és nemzetközi szerződésekkel együtt.

Ez esetben ugyanis az utóbbi évek világpolitikai folyamatai nem az elmebajnak köszönhetőek, hanem egy hatalmas poémaciklus részei, egy világméretű lírai kísérleté, bár jobban szeretném, ha a szerző ragaszkodott volna a kötöttebb formákhoz és nem ragadja magával időnként még a dadaizmus lendülete is. De hát miből gondolom én egyáltalán, hogy Trump költő?

Abból, hogy szombaton a floridai West Palm Beachen, egy diáktalálkozón beszédet tartott a szélenergiáról. Rövid volt a beszéd, de Trump sem egy Castro, hogy órákig beszéljen: hanem a velejét még most is elemzi a világ összes lapja, szakértője, titkosszolgálata és műkritikusa. Ugyanis, hogy finoman fogalmazzak, nehezen érthető. Én is meredtem rá egy darabig a 444-ben, az ottani kollégák sem értették, ahogy elsőre én sem – aztán kipattant az isteni szikra.




Ez nem beszéd!

Ez egy szabadvers, csak szét kell tördelni!

Persze, hogy a hangfelvétel alapján senki sem jött rá, hogy lírával van dolgunk… na lássuk akkor, hogy néz ki versnek?

Szélen alapuló gazdaságunk lesz

Soha nem értettem a szeleket.

Tudjátok, nagyon jól ismerem a szélmalmokat/szélkerekeket.

Jobban tanulmányoztam őket, mint bárki, akit ismerek.

Nagyon drága.

Leginkább Kínában és Németországban készülnek – nagyon kevés készül itt, szinte egyetlen sem. De rengeteg – ha beleásod magad – rengeteg füstöt bocsátanak ki.

A gázok a légkörbe szivárognak.

Tudjátok, hogy van egy világunk, igaz?

Tehát a világ kicsi az univerzumhoz képest.

Olyan óriási, óriási mennyiségű füst és minden más. A széndioxid-lábnyomról beszéltek – a füstök a levegőbe szivárognak.

Igaz?

Szivárognak.

Függetlenül attól, hogy Kínában vagy Németországban,

a levegőbe kerül.

A mi levegőnk,

az ő levegőjük,

minden.

Igaz?”





Tetszik érezni a beatnik líra lüktetését a szabadvers sorai mögött? Valóságos ginsbergi, corsoi verbális bebop, ötnegyedes ritmusban, mint egy szöveges Dave Brubeck- vagy Charlie Parker-improvizáció, a kétség és a belenyugvás lassú, bluesos elegye.

Leszögezi már előre: szél alapú lesz a gazdaság. És egy filozófus méla, elemző őszinteségével vallja be: sosem értette a szeleket. Gondoljuk tovább: miért, ki érti őket? A szelek nem vetnek, nem aratnak, csak vannak, hogy miért, azt nem tudjuk, talán, hogy hajók szálljanak velük, vagy hogy rájuk alapozzuk a gazdaságot.

A szeleket nem ismerjük, hiszen kifürkészhetetlenek, a Természet részei – de a szélmalmokat igen! Azok emberi művek, kitanulhatóak. Itt szürreális képpel találkozunk: Kínában és Németországban készülnek, valamint füstölnek.

Egy Dali látomása: a füstölgő kínai szélmalom, amint Trump jó Rocinantéja hátán nekiront!

De lépjünk egyet hátra, tekintsük az összképet. Gondolkodjunk az Univerzum méreteiben! A gázok a légkörbe szivárognak. Érdekes volna, ha a talajba szivárognának, esetleg a világtengerbe, netán az űrbe, de nem: a légkörbe mennek. És tudjuk, nagyon, nagyon jól tudjuk: van egy világunk. Ugyanis ha nem tudnánk vagy nem lenne, akkor mi sem volnánk, de mivel létezünk, tudomásunk van a világ létezése felől. Már az Ómagyar Mária-siralom sorai is ide rímeltek: „Világnak világa, virágnak virága”.



De jaj: a mi világunk eltörpül az univerzumhoz képest.

Ezt abból is tudjuk, hogy a világunk van az univerzumban és nem az univerzum a világunkban, szóval másképp nehéz is volna, mint olyan.

De zoomoljunk vissza: a füst a levegőbe kerül. Véres széndioxid-lábnyomok a levegőben!

A füstök a levegőbe szivárognak.

Oda a levegő, a miénk, az övék, a németeké, a kínaiaké, minden oda van már, az Apokalipszis lovasai is köhögnek, itt a világvége.

Hát kérem, idáig az elemzés, ha ezt versnek olvassuk: nem egyéb, mint lírai kiállás Greta Thunberg mozgalma mellett, és egyben beismerése a környezetvédelem, különös tekintettel a légszennyezés terén eddig elkövetett hibáknak. De mostantól minden másképp lesz, jobb lesz, az Egyesült Államok visszalép a párizsi klímaegyezményt elfogadó államok közé, a Ford leállítja a SUV-ok gyártását, bezárják a szénbányákat és végül Donald és Greta kéz a kézben mennek majd virágot szedni ligetbe és pagonyba.

Sőt, Greta még mosolyogni is fog.

Bár ez már tényleg szürrealizmus lenne.

Ha azonban nem versnek olvassuk, akkor világos a helyzet: Donald Trump eddig sem volt épeszű, de most teljesen meghibbant és eszerint kell vele bánni. Összevissza beszél, maga sem tudja, mit, orvosi segítségre van szüksége.

Bonyolultabb a helyzet, ha úgy bolondult meg, hogy beatköltőnek képzeli magát, ugyanis akkor egy kritikusi különbizottság kell majd eldöntse, hogy bolond-e – amennyiben nem költő és a beszédei nem versek – vagy épelméjű, ez esetben munkásságának jellege lírai és az elmúlt évek diplomáciai folyamatait semmisnek kéretik tekinteni.

Megjegyzem, nekem már az is gyanús volt, amikor az észak-koreai Kim iránt érzett szerelmét emlegette: lehet, hogy ez a poéta lélek nem tudta, hogy ez a Kim nem Novak, hanem Dzsongun?

Summa summarum: vagy költő, vagy bolond.

Vagy bolond költő.

De nem politikai vezető.

No, meglátjuk.

Egyelőre várjuk ki a következő versciklusát, remélem nem az atomfegyverekről fog szólni.