Szele Tamás: Tusk és a kabát

Avagy a propaganda hegy- és vízrajza az általános iskolák sokadik osztálya számára, ismétlő tanulóknak. Arról lesz ma szó, kedves gyerekek, hogy járt-e Cecil a Török utcában, illetve náci volt-e Donald Tusk nagypapája, és ha nem, akkor miért igen.

Ezen kívül belátjuk majd minden földi igazságok teljes és tökéletes hiábavalóságát, vegyétek elő a szöveggyűjteményt, üssétek fel Kölcsey Ferenc „Vanitatum vanitas” című versénél és olvassuk fel szép hangosan az első szakaszt!

Itt az írás, forgassátok
Érett ésszel, józanon,
S benne feltalálhatjátok
Mit tanít bölcs Salamon:
Miképp széles e világon
Minden épűl hitványságon,
Nyár és harmat, tél és hó
Mind csak hiábavaló!”




Mármost ha minden hitványságon épül, az azt is jelenti, hogy nincs teremtett dolog, amit ki ne lehetne kezdeni, ha másképp nem, hazugsággal. Lássunk egy példát. Ott van rögtön Donald Tusk, aki most az Európai Néppárt elnöki tisztjét tölti be. Vannak erényei és vannak hibái, nem lehet mindenki tökéletes, csakis Orbán Viktor. Mármost ez a pártelnök adott egy interjút a Spiegelnek, ami két napja jelent meg. Ez is hiba, mert adhatta volna a Pesti Srácoknak vagy a 888-nak is, mármint ha azok szóba állnának ilyen gyanús egzisztenciákkal, mint Tusk, de ő a Spiegellel beszélt, És egy kérdésre, mely a magyar felhatalmazási törvényre vonatkozott, azt válaszolta:

A történelem során sokszor láthattuk, hogy a politikusok a hatalmuk kiterjesztésére törvényeket használnak. Ez Németországban ismerős lehet. Biztos vagyok abban, hogy Carl Schmitt nagyon büszke lenne Orbán Viktorra.”

Touché, ugyanis Carl Schmitt a német NSDAP (Nemzetiszocialista Munkáspárt) prominens tagja volt, jogtudós, aki aktívan segített a náci rezsim legitimitásának megteremtésében is. 1934-ben a hatalomátvétellel kapcsolatban kifejtette, hogy a vezető (Führer) a jog alapja. Érdekes jogelv, pláne egy tanult embertől. Viszont kétségtelen, hogy legalább akkora híve volt a nemzeti szuverenitásnak, mint a magyar kormányfő, mert mondott olyant is, miszerint:

A szuverenitás oszthatatlan”.

De a legszebb és mindenképp illő az az általa lefektetett meghatározás:

Szuverén az, aki a kivételes állapotról dönt.”

Egyenesen ezzel kezdte Politikai teológia című kötetét. Szóval, tekintvén a kivételes állapotunkat, melyben már nincs népszuverenitás és most kizárólag Orbán Viktor dönt, én nem zárnám ki, hogy a boldogult Schmitt igenis büszke lenne a magyar miniszterelnökre. Csak hát, izé, Schmitt úrnak kissé foltos a múltja. Ezt tudta különben Tusk is, elegáns célzás volt a náci jogtudor említése. Vagy inkább elegáns, ám megalapozott sértés.




No, ha sértés, nem addig van az! Meglehet, a miniszterelnök észre sem vette, vagy ha mégis, nem érdekelte, mit mondott a Néppárt vezetője: de bezzeg az ő jó palotás ezrede, a kormánymédia észrevette ám. Szép, megtervezett támadást indítottak Donald Tusk ellen, legalább olyan veszélyeset, mintha a leveli békák támadtak volna egy sziklabércre. A V4NA indította el a barantát, ők rántották ki a véres kardot, de aztán egyből támadott minden brigadéros, majdnem egyszerre, ahogy azt tanulták volt, az Origo, a Hír TV, a Pesti Srácok, vállvetve rontottak hatalmas hujjogatással az ellenre. Mármint, ha rá lehet rontani vállvetve bárkire is. De ha nem lehet, nekik akkor is sikerült.

És mit hujjogattak?

A nácizó Donald Tusk eltitkolta, hogy nagyapja Wehrmacht-katona volt”

Nem titkolta, de nagy annak a sora. Pont a magyar jobboldal ne tudná, hogy a Wehrmacht katonái nem önkéntesek voltak, hanem sorozták őket? Az SS tagjai voltak önkéntesek, bár soroztak oda is, volt rá eset: azonban a Wehrmacht kizárólag sorozott katonákból állt. Hanem hát Józef Tusk még a rekrutáknak sem volt a gyöngye. Én magam a „Tényleg” történelmi oldalról tudtam meg a valós helyzetet.

Szóval az úgy esett, hogy Tusk nagyapja ugyan besorozott Wehrmacht-katona volt (Danzigból származott, kasub nemzetiségűként sorozták), azonban tíz nap után megszökött, és a lengyel ellenálló Honi Hadseregbe állt. Tehát tagja volt ugyan a Harmadik Birodalom hadseregének, de csak tíz napig, utána már katonaszökevénynek számított, halálos ítélettel a feje fölött. Arról már nem is szólva, hogy a német hadseregnek csak tíz napig volt tagja, az Armia Krajowának jóval tovább. Egyszóval, olyasmit beszélt a kormánysajtó, mintha az aradi tizenháromnak vetné a szemére, hogy korábban császári tisztek voltak.

Ráadásul nem is friss, nem is saját a hazugság.

Azt a rágalmat, hogy Tusk nagyapja náci volt, az elnökválasztási kampányban a vetélytárs Jog és Igazság pártjának (PiS) egyik politikusa, Jacek Kurski vetette fel. Miután a PiS jelöltje, Kaczynski (talán ezért is) megnyerte a választásokat, a bebizonyosodott rágalmazás miatt Kurskit kizárták a PiS-ből, és Kaczynski bocsánatot kért Tusktól.” (Tényleg)

Hát, Kaczynski bocsánatot kérhetett, Habony nem fog, nem szokása.




Akkor lássuk, mi ebből a tanulság? Tusknak soha nem volt szégyenkezni valója a nagyapja miatt, nem náci önkéntes vagy kollaboráns volt, ahogy azt hazudták róla, hanem katonaszökevény, fegyveres ellenálló. Csakhogy hazudni bárkiről bármit lehet, sasmadarat nevezhetnek cinegének, cinegét sasmadárnak, míg nem a tények számítanak, hanem az, miket beszélünk róluk, bármiből lehet bármi, bárkiből bárki.

Tuskot egy sok évvel ezelőtti választáson rágalmazták meg, tisztázta is magát, bocsánatot is kértek tőle. De arra ki emlékszik már? A magyar közönség még akkor sem figyelte a lengyel választásokat, nem is volna mire emlékezzen…

Úgy járt Donald Tusk, mint Kohn, akinek egyszer ellopták a kabátját, aztán évek múlva már csak arra emlékszik mindenki, hogy „volt egy kabát-ügye”.

Az nem számít, hogy nem ő lopott, hanem tőle loptak: a kabát-ügy miatt gyanús lesz élete végéig.

Tusknak is lett most Magyarországon egy ilyenje.

Mármint azok szemében, akik őt gyanúsnak akarják látni. De hazudni, rágalmazni a legkönnyebb dolog a világon. Gyerekek, vegyünk elő most a versből egy másik strófát:

Demosthén dörgő nyelvével
Szitkozódó halkufár;
Xenofon mézbeszédével
Rokka közt mesére vár;
Pindár égi szárnyalása
Forró hideg dadogása;
S Phidias amit farag,
Berovátkolt kődarab.”

Már, ha annak nézzük.