Szele Tamás: Moszkvai történet

Vannak helyzetek, amikor az ember csak kapkodja a fejét és kétségbeesetten kapaszkodik a logikába, hátha megérti, mi is zajlik körülötte: ez a mostani is ilyen. Sajnos a rendelkezésünkre álló hírforrások alapján értelmezhetetlen a Moszkvában kialakult helyzet, illetve ellenkezőleg: nagyon is értelmezhető, csak a végeredménynek nincs semmi értelme.

Vagy van, de az meg elég hihetetlen. Ilyenkor a leghelyesebb szépen, időrendi sorrendben magunk elé helyezni a tényeket, rendszerezni őket, majd utána Sherlock Holmes módszerével, mely szerint kizárunk mindent, ami lehetetlen, levonni a következtetést. Aztán majd kiderül, hogy tévedtünk-e vagy sem. Akkor lássuk, mit tudunk.



Tegnap ugyanis beszédet tartott Vlagyimir Vlagyimirovics Putyin orosz elnök, ami még nem volna rendkívüli esemény, sőt: ez a törvényhozáshoz intézett rendes évi üzenete, számítani lehetett rá, előre bejelentették, annyi benne a különleges, hogy ezt inkább februárban szokta elintézni, most arra hivatkozott, hogy nagyon sok a tennivalója, azért üzen kicsit korábban. Ez még nem utalt arra, hogy ennek a beszédnek kiemelt fontossága lett volna a korábbiakhoz képest. Azonban a gyanakvóbb természetű elemzők felfigyeltek arra, hogy a korábbi beszédeknél sokkal nagyobb nyilvánosságot kapott ez a megszólalás: gyakorlatilag elbújni sem lehetett előle az Orosz Föderáció területén. Közvetítették utcai kivetítőkön, a vendéglátó helyiségekben (tehát a kocsma sem volt menedék), a repülőtereken, a metróállomások videófalain, a metróvagonok monitorain, mozikban, iránytaxikban, az Elbrusz közelében lévő, 3847 ezer méter feletti sípálya egyik felvonóállomásán de még a Nemzetközi Űrállomásra is eljuttatta a Roszkozmosz egy hírközlési vonalon. És természetesen adta az összes televízió- és rádióállomás. Talán csak a templomok maradtak ki a közvetítési láncból, de erre sem mernék mérget venni.

Oroszhon máskor a titkok földje, ahol sokat kérdezősködni sem egészséges, most viszont a jelek arra mutatnak, nagyon fontos volt, hogy ezt a beszédet mindenki lássa, hallja, földön-vízen-égen, ahol épp volt. De miért?

A tavalyi hasonló beszéd fenyegető volt, Putyin elnök akkor jelentette be az új orosz „szuperfegyverek” létét és hadrendbe állítását, tavalyelőtt is leginkább az új nukeáris robotrakétáról volt szó, tehát a nagy készülődés jelenthetett volna valami igen rosszat is a bolygóra nézvést úgy általában. Itt jegyezném meg halkan, hogy az illető szuperfegyverek ugyan műszaki szempontból lehetségesek, bár nagyon bonyolultan üzemeltethetők és nem is érné meg használni őket, mivel például a 9M730 Burevjesztnyik minden területet elszennyez nukleárisan, ami fölött elrepül, mi több, ezeket az eszközöket még soha, senki sem látta, tehát tényleg a „csodafegyver” kategóriájába tartoznak, körülbelül, mint Tesla „halálsugara”, de sajnos nem zárható ki, hogy tényleg vannak és egyik-másik működik is. Mindenképpen, a balesetekről kiszivárgó hírek arra utalnak, hogy aktív fejlesztések folynak. Az eredményekről azonban semmi bizonyosat nem tud a világ.




És jött a nagy meglepetés: habár volt szó a fegyverekről, fegyverrendszerekről, de alig. Putyin csak annyira említette őket, hogy közölte: Oroszország a történelem folyamán első ízben vette át a vezetést fegyverkezés terén. Mondjuk eddig is az élmezőnyben versenyeztek…

Szeretném aláhúzni, hogy a nukleáris rakétafegyverek történetében először, beleértve a szovjet korszakot és a legújabb kort, senkit sem kell utolérnünk, épp fordítva, a világ vezető országainak még létre kell hozniuk azt a fegyvert, amellyel Oroszország már rendelkezik. Moszkva ennek ellenére nem nyugodhat a babérjain, hanem ki kell fejlesztenie az eljövendő generációjú fegyverrendszereket, és ennek megfelelően is cselekszik.”

Azonban, lássunk csodát, ennél több szó fegyverekről nem esett. De a beszéd így is alaposan meghökkentett mindenkit.

A polgárokkal közvetlen párbeszéd kell. Az emberek változást akarnak, számon kérhetőséget, ők tudják a legjobban, mire van szükségük helyben.”

Tessék? Elvtársak, hívják az orvost, Vlagyimir Vlagyimirovics Mihail Szergejevicsnek képzeli magát.

Mármint Gorbacsovnak.

Elég sok és pozitív szociális intézkedést jelentett be Putyin elnök, kezdve a gyermekvállalás, lakásvásárlás támogatásának emelésétől az iskolai infrastruktúra fejlesztéséig és az egészségügyi intézmények nagy mérvű felújításáig, az infláció megfékezéséig és az orosz tulajdonú internetszolgáltatók részéről az ingyenes hozzáférésig. Ez mind jó hír, bár kicsit hideglelős például a RuNet ingyenessé tétele, ha tudjuk, hogy ez a rendszer most már bizonyítottan lekapcsolható minden különösebb műszaki gond nélkül a világ többi részéről. De az orosz átlagember számára elég sok jót mondott Putyin elnök – azonban most jött a történet érthetetlen része. Az alkotmányügyi változások.

25 éve fogadtuk el az alaptörvényt, azóta sok minden változott: nincs észak-kaukázusi konfliktus, nincsenek fegyveres utcai harcok a fővárosban. De az alkotmánymódosítás ötlete már felmerült. Oroszország csak szuverén országként maradhat Oroszország. Sokat tettünk ezért, helyreállítottuk az ország egységét, Oroszország visszatért a nemzetközi politikába, olyan szereplőként, amelyet nem lehet figyelmen kívül hagyni. A nemzeti gazdaságot megvédtük a külső nyomástól. (…) Az orosz alkotmányban végrehajtandó módosításoknak közvetlenül szavatolniuk kell az alaptörvény prioritását az orosz jogi térben. A nemzetközi jog és szerződések abban az esetben lesznek hatályosak Oroszországban, ha nem ellentétesek az alkotmányával.”

Álljunk csak meg egy pillanatra! Szóval Oroszhon köt egy nemzetközi szerződést határozatlan időre, akármiről és akárkivel. Ezt eddig minden körülmények között be kellett tartani, azonban most csak akkor, ha nem mond ellent az orosz alkotmánynak. Rendben, hát bizonyára csak nem kötöttek alkotmányellenes szerződést – na, de mi van, ha az az alkotmány megváltozik? Ki változtathatja meg? Az orosz törvényhozás. És mire készülnek? Alkotmánymódosításra… Ez a gondolat tehát azt jelenti, hogy ezentúl, mivel az orosz alkotmány változik, és még kissé képlékeny, egészen pontosan azt a nemzetközi szerződést fogják betartani, amelyik nekik tetszik. Aztán, ha majd kihűlt, megszilárdult az alkotmány, meglátjuk.

Az Orosz Föderáció erős elnöki köztársaság kell maradjon. Elnökké csak olyan személy választható, aki 25 évig megszakítás nélkül Oroszországban élt, és akinek sohasem volt más állampolgársága.”

Ugyanakkor:

Indítványozta annak megvitatását – bár nem tartja elvi kérdésnek –, hogy kikerüljön-e az alkotmányból az a kitétel, hogy valaki egymást követően legfeljebb csak két ciklus erejéig tölthesse be az elnöki tisztséget Oroszországban.”

Ő, ugye, épp a negyedik ciklusát tölti… és ezt úgy sikerült abszolválnia, hogy négy évig helyet cserélt Medvegyevvel, addig Medvegyev volt az elnök és ő a kormányfő. Ez a mutatvány azonban – mint látni fogjuk – már nem megismételhető. Illetve de, csak nem az előző váltótárssal.

A parlament alsóházának ne csak véleményezési, hanem az elnök által elutasíthatatlan jóváhagyási joga is legyen a miniszterelnök és a kormány többi tagjának kinevezésében.



Az államfőnek emellett jogában kell álljon a miniszterelnök, valamint a kormány, az alkotmány- és legfelsőbb bíróság tagjainak, továbbá a védelmi testületek és erőszakszervezetek vezetőinek kinevezése. A javaslat értelmében a parlament felsőháza leválthatja majd a szövetségi bírókat, az alkotmánybíróság pedig felhatalmazást kap a jogszabálytervezetek elnöki jóváhagyást megelőző normakontrolljára. Ez azonban azt is jelenti, hogy a parlamentnek is nagyobb felelősséget kell vállalnia a kormány által vitt politikáért. Az elnök ezek után legyen köteles kinevezni a parlament által megerősített kormányzati képviselőket. Ez nagyon komoly változást jelent. Oroszország ezután is elnöki köztársaság marad, de szükség van a parlament és az elnöki jogkör erőviszonyai közötti arányok változtatására.

Az alkotmánymódosítás-csomagot népszavazásnak kell megerősítenie.”

Úristen, elvtársak, bozse moj, látjátok, mit művel Vlagyimir Vlagyimirovics? Maga alatt vágja a fát, sőt, ráadásul a rendszer alatt is! Ez vészesen hasonlít a liberalizációra.

No, de nem eszik olyan forrón a kását, galambocskáim. Úgy mennek a dolgok orosz földön, ahogyan sehol máshol, amint azt a nagy klasszikus, író, költő, műfordító és diplomata Tyutcsev is írta:

Oroszországot, ész, nem érted;
méter, sing sose méri fel:
külön úton jár ott az élet –
Oroszországban hinni kell!”

(Szabó Lőrinc fordítása)

Először is, ezt a sok érdekességet, aminek a feléről sem hiszem, hogy az, aminek látszik, még meg kell szövegezni (az tán már meg is van, előkészítve), meg kell szavazni (az sem nagy munka), be kell vezetni és közzé kell tenni. Az orosz kormány és parlament összetehetné a két kis kezét, hogy megköszönje Vlagyimir Vlagyimirovicsnak az újsütetű hatalmát, megnövekedett jogkörét.

Ehhez képest a kormány alig két órával a beszéd elhangzása után lemondott. Mint Medvegyev miniszterelnök fogalmazott:

Az Oroszországi Föderáció kormányaként biztosítanunk kell országunk elnökének a lehetőséget, hogy meghozza a szükséges döntéseket. Ekképpen úgy hiszem, az orosz Alkotmány 117. pontja értelmében a jelenlegi kormány lemondása helyes döntés.”

Putyin és Medvegyev

Izé. Most csöppentetek bele a hordó mézbe, máris ugrotok ki belőle? Ugyan csípős egy méz lehet az, bátyuska. De még ezt a kását sem eszik olyan forrón: Putyin már meg is nevezte jelöltjét a miniszterelnöki pozícióra, a Szövetségi Adószolgálat elnökét, Mihail Misusztyint javasolja, és egyelőre a kormány ügyvezetőként hivatalban marad. Putzyin elnök még meg is köszönte az eddigi munkát hű társának, Medvegyevnek, a következő szavakkal:

Nem sikerült minden, de minden sosem sikerülhet teljes egészében.”

És idáig tartanak az általunk megismert tények. Ami innentől következik, már spekuláció, nem állítás.

Aki azt hiszi, hogy spontán eseménysorozattal állunk szemben, ami minden előkészítés nélkül, pusztán véletlenül alakult így, annak semmi fogalma nincs Oroszországról, de talán még a Baba Jagában is hisz. Itt minden mondat, minden szó, minden tett gondosan elő volt készítve, a nagy, általános közvetítéstől kezdve, amin a „jó cár atyuska” ajándékokat ad a népnek, majd akkorára nő a szíve, hogy a hatalmából ad a Dumának is. A bojárokig, akik meghatódva lemondanak és azt mondják: „cár atyuska, tégy belátásod szerint, mi örömest igyekszünk szolgálatodban”. Ha lett volna az előadásban nagyorkeszter, tánckar és kozák kórus, revünek kéne nevezzük. És messze még a finálé, persze, könnyen lehet, hogy ez még csak a mesterien megrendezett első felvonás.

De miről szólhat a második? Putyin 2024-ben visszavonul egy kicsiny faházikóba Jasznaja Poljana mellett, hosszú, fehér szakállat növeszt, valamint meséket ír és olvas a környékbeli serdületlen ifjúságnak, mint egy Tolsztoj? Nem túl valószínű.

Azonban az nincs kizárva, hogy ez az egész előadás, alkotmánymódosítással és láncos lobogóval együtt csakis arra jó, hogy valamiképpen előkészítse és megerősítse Vlagyimir Vlagyimirovics élethosszig tartó teljhatalmát, akár úgy, hogy időnként helyet cserél a miniszterelnökkel, mint eddig – hiszen azt most már az a parlament nevezi ki, amit ő a felső zsebében tart, a mahorka mellett – akár úgy, hogy kikerül a két ciklusos kitétel az alkotmányból, akár pedig oly módon, hogy valamiféle új, eddig nem ismert státusból uralkodik majd, „a Haza Atyjaként” vagy nevezzék ahogyan akarják.

Az viszont egészen bizonyos, hogy 2024 után is övé lesz az ország és a hatalom orosz földön. És mivel az nagyon közel fekszik a miénkhez, jól tesszük, ha alaposan odafigyelünk, mi történik náluk.

Van egy olyan érzésem, hogy ez még csak valaminek a kezdete, valaminek, amivel még nagyon sokat fogunk foglalkozni lapunk hasábjain.

Ne legyen igazam.