Szele Tamás: Koronavírus és politika

Hogy a koronavírus-járvány még hová fajul, azt sem én, sem nálam okosabb emberek nem képesek ez idő szerint megmondani, bármi lehet belőle – azonban a legsúlyosabban még csak nem is Kína lakosságát fertőzte meg.

Ők még kilábalhatnak belőle, kívánom is, hogy gyógyuljanak meg mindannyian: a legbetegebb azonban Kína politikai rendszere lett, amely kritikus állapotba került a vírustól.

Azt gondolhatnánk, hogy a világ legjobban megszervezett, totális állama, mely a legtöbb polgárának minden pillanatáról képes számot adni, mely még a magánéleti viselkedést is pontrendszerrel értékeli és amely szégyentáblán teszi közzé azt is, ha valaki átment a piroson, fél kézzel képes elbánni részint a vírussal, részint a közhangulattal. Hiszen végső soron valami ilyesmi kedvéért találták ki ezt a digitális diktatúrát, mint államformát.

Hát bizony nem képes.

Big Data – Big Problem.

A kínai állam összes totális műszaki ellenőrző rendszerét normális körülmények közötti üzemelésre fejlesztették ki. A mostani körülmények pedig merőben abnormálisak. Ahogy maga a politikai rendszer is elavult és alkalmatlan, bár ez Kínában sosem okozott még gondot. Azt hinnénk, a hálózati ellenőrzés tulajdonképpen bármilyen rendszert képes totálisan megvédeni, de nem így van – bizonyos méretek, mennyiségek fölött a Big Data az üzemeltetői számára nehezen vagy sehogyan sem kezelhetővé válik. A probléma kulcsa maga a politikai rendszer, ami képes elbánni tíz, száz vagy akár tízezer rebellissel, Hszincsiang-Ujgur tartományban akár milliókkal is, de nem képes kezelni majdnem másfél milliárd potenciális lázadót. Főleg, mert az elégedetlenség oka elsősorban nem politikai vagy ideológiai, itt nem társadalomelméleti kérdések miatt morognak az emberek, hanem azért, mert félnek: a pekingi rezsim képtelen kezelni a járványhelyzetet. És a vírus nem válogat, öli az orvost, nővért, rendőrt, katonát is, ha úgy alakul, tehát maguk a helyzet kezelésére hivatottak sem érzik magukat biztonságban.

A kínai online cenzorok hiába dolgoznak éjt nappallá téve, hiába vetik be a mesterséges intelligenciákat is, most nem arról van szó, hogy Hszi Csin-pinget Micimackóhoz hasonlítják, most reális a probléma, így mérhetetlenül felerősödtek, tömegessé váltak az elégedetlen hangok, posztok, kommentek a közösségi oldalak helyi változatain. Önkéntesek tudósítanak Vuhan kihalt utcáiról, például Csen Qiushi, aki eltűnése előtt azt írta:

Félek. A vírus itt van előttem, a kínai hatóságok pedig mögöttem. De amíg életben vagyok, addig továbbra is tudósítani fogok. Nem félek a haláltól. Miért kéne félnem tőled, a Kommunista Párttól?”

Azután nyom nélkül eltűnt.

Eltűnt Fang Bin üzletember is, aki szintén Vuhanból tudósított. Házi őrizetbe került Xu Zhangrun egyetemi tanár is, aki a kialakult helyzetért a politikai korrupciót, a szakértők kiszorítását, az állam párt általi elfoglalását és a Big Data alapú elnyomást okolta, és többek között arra utalt, hogy a hatalom legfelső szintjéig érnek a problémák. Neki az internet-hozzáférését is letiltották – csakhogy Xu Zhangrun nem akárki ám, hanem az alkotmányjog professzora Kína egyik legpatinásabb egyetemén, a Tsinghuán (Csinghua). Ha ő mondja, hogy alkotmányos gondok vannak, elhihetjük: ért hozzá.

És sokan fognak még eltűnni, elhallgatni, abban az országban, ahol a Tienanmen téri vérengzést máig titkolják, ez nem ritka dolog. De a hatóságok, a pekingi rezsim nem csak az elhallgattatás, eltüntetés módszerét vetik be: valaki rájöhetett, hogy most már felelősöket kell találni, mutatni a népnek.

És mutatnak is.

Egymás után váltják le a vuhani középvezetőket, tisztviselőket. A menesztett tisztviselők között van Vuhan város Hungszan körzetének helyettes vezetője, valamint a Huangkang város közelében lévő Csicsun megye helyettes vezetője. Jünhszi megyében is pártvezetőket mentettek fel tisztségükből. Az ellenük felhozott indoklások között szerepeltek a járvány kezelésével kapcsolatos jogsértések és szabálytalanságok, köztük az, hogy nem tettek lépéseket a fertőzésgyanús esetek kivizsgálására, a statisztikában pedig szándékosan alulbecsülték a megbetegedések számát, hamis adatokat közöltek, nem tettek komoly erőfeszítéseket a járvány megfékezésére, és felszínes jelentéseket készítettek a lehetséges fertőzések mértékéről. Leváltották a Hubeji Egészségügyi Bizottság elnökét és párttitkárát, és a helyi Vöröskereszt igazgatóhelyettesét is.

Látszatintézkedések? Nem egészen.

Elfelejtjük, hogy Kína valóban óriási. Ekkora területen a közigazgatási rendszer létszáma is hatalmas, és ahol sok az alkalmazott, sok köztük az alkalmatlan is. Talán még az egész világon sincs annyi tehetséges és okos tisztviselő, amennyi Kínának elég lenne. És azt se feledjük, hogy nem is olyan nagy véletlen, miszerint a járvány pont Holdújév idején tört ki. Nem, nem a világimperializmus ármányáról van szó, hanem az újévi prémiumról.

Megbetegedések már december elején voltak, december közepe felé orvosi fórumokon is szóba került, hogy járvány van (le is tartóztatták Li Venliang doktort, az epidémia felismerőjét és arra kényszerítették, hogy vonja vissza állításait a járványhelyzetről – ő azóta elhunyt, koronavírus-fertőzésben). Azonban hivatalosan csak január huszadikán jelentették be, hogy izé, mégiscsak járvány a járvány és emberről emberre terjed. Január huszonötödikén volt a Holdújév. Amihez a nagy, családi ünnepeken kívül két dolog kötődik: a hivatalos statisztikák közzététele az elmúlt évről és az évvégi jutalmak osztása a hivatalokban.

A vuhani városvezetés ugyan valószínűleg már decemberben tudván tudta, hogy ismeretlen járvány terjed a városban, de ezt valószínűleg azért nem hozta időben nyilvánosságra, hogy ne a tavalyi statisztikába kerüljön, hanem az ideibe, így aztán a tavalyi jó munkáért járó éves prémiumokat, jutalmakat felvehessék.

Tehát ha Peking rendet vág a vuhani csinovnyikok és almandarinok között: jól teszi, megérdemlik. Sok ember haláláért felelnek. Az már kevésbé várható, főleg nem a mostani karantén-világban, hogy a kínai nép fellázadna – senki sem bolond járvány idején tömegbe csoportosulni – és az sem túl valószínű, hogy a pekingi kormányzat nyíltan beismerné tévedéseit. Valami olyan politikai elkenés lesz a történet vége, amit már a Nagy Proletár Kulturális Forradalom végén is láttunk, mikor elítélték ugyan a Négyek Bandáját, de nem ítélték el azokat a sokakat, akik a Párt nevében kínoztak, gyilkoltak. Ugyanis nagyon sok ítéletre lett volna szükség, mint említettem már: Kína valóban nagy.

Tehát a pekingi rezsim összeomlása nem várható, de megingása igen. A kínai ember többnyire feltétlenül bízik a kormányzat atyai gondoskodásában, és a rendszer most nagyon rossz szülőnek bizonyult: ezt senki sem fogja elfelejteni, akkor sem, mikor a járványveszély rég elmúlt. Ezért mondom: a pekingi rendszer kapta a koronavírustól a legsúlyosabb fertőzést, és egész Kínában a rendszer a legbetegebb ettől a járványtól.

Nyitott még az ujgur helyzet.

Nyitott, mert zárt.

Mióta a világsajtó érdemben foglalkozik a tartomány „átnevelő” táboraival, Kína szó szerint senkit sem enged oda, amit a területről tudunk, műhold-felvételekről tudjuk, és ezek nem alkalmasak arra, hogy kimutassák a fertőzöttségi arányt. Az tény, hogy a tartomány lakosságának jelentős hányada van most is táborokban, ahol rossz az élelmezés, borzalmasak a körülmények, tehát hiába, hogy hivatalosan csak 55 megbetegedést tartanak nyilván Hszincsiangban, a legyengült foglyok tömeges pusztulása várható. Ezeknek az embereknek mindössze annyi a bűnük, hogy megszülettek és történetesen ujgurnak születtek. Még rosszabb a helyzet a fogvatartottak gyermekei esetében, akik hivatalosan állami gondozásba kerülnek, ami a valóságban ugyanolyan tábort jelent, mint a többi, csak gyermekek számára alakítják ki. Ők legalább félmillióan vannak és jellemzően alultápláltak. Immunrendszerük sem valószínű, hogy úgy birkózna meg a fertőzéssel, ahogy a felnőtteké.

Hogy hányan haltak meg eddig és hányan halnak majd meg a táborokban, azt egyhamar nem fogjuk megtudni, de Peking számára a kérdés időzített bomba: ha tömegesen vesztik életüket az ujgurok, velük egyszer majd el kell számolni a nemzeti és a nemzetközi plénum előtt.

Akkor pedig nem csak az derül ki, miért haltak meg az ujgurok, de az is, miért haltak meg a kínaiak.

Aminek nagyon komoly következményei lesznek, most már Kínán belül is.

Peking most egyet tehet, ha esze van: minden eszközzel gátat szab a járvány terjedésének.

Aztán majd meglátjuk, mi lesz.

De Kína már többé soha nem lesz ugyanolyan, mint a járvány előtt volt.