Szele Tamás: Koronakörkép

Némileg abszurd érzés keríti hatalmába az embert, ha átlapozza a honi sajtót: úgy érzi, mintha máshol alig lenne járvány, nálunk azonban annál inkább.

Persze beszámolnak laptársaink is a külföldi hírekről, csak nem a legfeltűnőbb helyen – a provincializmus nem az ő hibájuk, hanem az országé, amely mindent saját magához viszonyít, a rizsföldek öntözéstechnológiájától a passzátszelek járásáig. Márpedig ez világjárvány, aminek rengeteg aspektusát és következményét nem is érthetjük meg kizárólag magyar szempontok alapján: próbáljunk meg felülemelkedni tehát a magyar viszonyokon és tekintsük globálisan azt is, ami nálunk elképzelhetetlen volna.

Csupa ilyen hírt szedtem össze, a legelső rögtön az, hogy Szerbia visszavonja cenzúra-rendeletét. Mondtam, hogy olyasmiről fogok beszélni, ami nálunk elképzelhetetlen: a szerb is büszke, sőt, nagyon büszke nép, de annyira, mint mi nem lehet, mert mi sosem tévedünk, sosem vonunk vissza semmit, ők lám: megtették. Mint az Euronews írja:

Ana Lalić (fotó: Euronews)

A jelenlegi körülmények között az újságírók letartóztatása enyhén szólva botrányos – jelentette ki Srđan Kovačević ügyvéd azok után, hogy védencét, Ana Lalić publicistát őrizetbe vétele másnapján szabadon bocsátották Újvidéken, sőt laptopját és mobilját is visszakapta.

A szerb kormányfő a letartóztatást követő tiltakozások után bejelentette a cenzúra-rendelet visszavonását.”

Újabb abszurdumok: nálunk ha lenne is tiltakozás hasonló esetben, annak semmi következménye nem volna. Ana Lalićot különben azért tartóztatták le, mert írt egy anyagot arról, hogy az újvidéki kórházban „kaotikus munkakörülmények uralkodnak a járvány idején”. A jogi helyzet különleges volt, ugyanis ő ezt minden sajtót szabályozó rendelet kihirdetése előtt írta, és a rendelettel egy időben jelent meg a riport. A megjelenés napján lépett életbe az a határozat, miszerint a járvány tartama alatt minden közintézménnyel kapcsolatos információt az Ana Brnabić kormányfő vezette központi válságtörzsnek kell jóváhagynia. A kórház nem habozott feljelentést tenni, az éber rendőrség pedig haladéktalanul intézkedett, és letartóztatta Ana Lalićot, számítógépét és mobilját pedig elkobozta. (Az Euronews kérdéseire válaszolva Ana Lalić azt írta: a cikk megjelentetése előtt természetesen tudott a rendeletről, de arról nem, hogy azzal vissza is élhetnek). Hát könnyű is letartóztatni valakit, aki egy kicsit sem bujkál, hiszen igazat írt, tiszta a lelkiismerete – nem egy Radovan Karadžić ő, hogy rejtőzködjék, az is igaz, Karadžić is csak annyira bujdosott, hogy épp a tévébe nem ment be híreket mondani, de ennél sokkal jobban nem álcázta volt magát… No, de aztán mi történt?

Fellázadt a fél ország de Európa sem hagyta szó nélkül a dolgot.

A Szerb Újságíró Szövetség Lalić azonnali szabadon bocsátását követelte.

A szerb médiaszövetség elnöke egyenesen alkotmányellenesnek minősítette a letartóztatást.

Az Európai Újságírók Szövetsége azt üzente: az Európai Tanácsot is tájékoztatják az újságírónő letartóztatásáról. A szövetség honlapján megjelent összesítés szerint egyébként Szerbiában Lalić mellett néhány nappal korábban, március 28-án a helyi tévé kéttagú stábját is őrizetbe vették Becskereken „az intézkedések megszegése” miatt.

A szerb kormányt az EBESZ (Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet) is figyelmeztette a szabad információáramlás szükségességéről.” (Euronews)

Azután a szerb közszolgálati televízió bejelentette, hogy Aleksandar Vučić államfő kérésére visszavonják a rendelet vitatott szakaszait.

Mondom én, hogy ez minálunk elképzelhetetlen volna.

De az is, amit – némiképp ellenkező előjellel Türkmenisztán vagy Fehéroroszország művel. A türkmén recept, vagyis a teljes, elutasító tagadás (ami azért enyhülni látszik a legfrissebb hírek szerint) érdekes, Lukasenko elnök megoldása viszont frappáns. Ő ugyanis felfedezte a járvány ellenszerét, és ez saját állítása szerint nem más, mint a vodka és a szauna. Márpedig én nem tudok olyan kérdést elképzelni fehérorosz felségterületen, amiben Lukasenkónak ne lenne törvényszerűen igaza, tehát vegyük valahogy úgy, hogy náluk hatásos ez a terápia, csak máshol nem. Nincs náluk karantén, tele vannak a kocsmák, szaunák és hokimeccsek, reméljük, később a temetők nem telnek majd meg.

Thaiföld problémáit sem képes teljesen átérezni a magyar: ott az történt, hogy mintegy háromszázezer szexmunkás maradt kenyér nélkül. Nem poénkodnék a helyzeten, ugyanis az a tény, hogy egyáltalán volt ennyi ember Thaiföldön, aki ebből tartotta fenn magát, azt jelenti, hogy kereslet is volt a szolgáltatásaikra, éspedig a külföldi turisták részéről, akik most elmaradtak. Nem olyan nagyon nevetséges háromszázezer éhező ember, kérdés, hogyan találnak majd munkát.

Ha már röhögni akarok, előveszem a hajózási híreket, két olyan is akad, ami legalább részben kapcsolatos a járvánnyal és teljesen elképzelhetetlen volna nálunk, tenger híján. A mostani helyzet egyik nagy vesztese a légiközlekedés, a másik pedig a tengerhajózás: elég sok ember vesztegel most a világtengereken, mert sehol sem engedik őket kikötni a blokádok miatt, így haza sem juthatnak. Bizony, magyarok is akadnak közöttük.

A Naiguata járőrhajó

Azt viszont már csak maga Poszeidón tudhatja, mit akarhatott a venezuelai haditengerészet gyöngye, a Naiguata járőrhajó, mikor is lövéseket adott le a teljesen fegyvertelen RCGS Resolute nevű német polgári óceánjáróra, majd belérohant, de olyan alaposan, hogy el is süllyedt. Mármint a járőrhajó, nem a civil. A HVG szerint:

A venezuelai hajó valamivel éjfél után jelent meg, és rádión arra szólította fel az óceánjárót, hogy kövesse. A közlemény szerint a Resolute ennek nem tett azonnal eleget, viszont amíg megerősítésre várt, a venezuelai hajóról lövéseket adtak le rá. A Naiguata ezután többször úgy rohant bele a másik hajóba, hogy annak orra a venezuelai vizek felé forduljon. Csakhogy a Resolute-ot jégtáblákkal való ütközésre is felkészítették. Komolyabb baja nem esett, de a venezuelaiak járműve süllyedni kezdett. A hajótársaság szerint ezután a Resolute megvárta, hogy kell-e segítséget nyújtani, majd – egy újabb utasítást követve – elhagyta a helyszínt.” (HVG)

Mármost, ha elkergetni akarta volna a járőrhajó a civilt, még érthető volna a helyzet: a tengeri blokád megsértését nem tűrheti a hadiflotta. De nem elkergetni, hanem bekergetni akarta a venéz felségvizekre, aminek így, ebben a formában semmi értelme, annak dacára, hogy az eset nyomán Nicolás Maduro venezuelai elnök kalózkodást és terrortámadást emlegetett – ritka eset az olyan, hogy a fegyvertelen utasszállító megtámad egy hadiflotta-egységet, sőt, el is süllyeszti azt… Csoda tudja, mi történt, de a járvány miatti blokáddal állhat kapcsolatban, bármi is legyen az.

A Shimakaze romboló

Amint a japán–kínai tengeri affér is, melyről az amerikai hadsereg lapja, a Stars and Stripes tudósít. Történt pedig a Kelet-Kínai tengeren, hogy egy kínai halászhajó megsértette a japán felségvizeket, amiket mindig nagyon őriznek, tekintettel a hagyományosan rossz japán–kínai viszonyra, de most, járvány idején tán madár sem röpülhet ott. A japán önvédelmi erők JS Shimakaze nevű rombolója ezt rossz néven vette, és figyelmeztette a kínai halászokat, hogy idegenbe tévedtek. A figyelmeztetés közben hogy, hogy nem a kínai halászhajó nekiütközött a japán rombolónak, éspedig orral, de olyan alaposan, hogy a romboló léket kapott ettől, még szerencse, hogy vízvonal fölött, és haza tudott evickélni. A meglepően szilárd építésű kínai hajót nem érte látható sérülés, ők vígan búcsút intettek és mentek haza… nem tudom, lehet, hogy csak nekem jut eszembe erről a régi vicc, a szovjet-kínai határincidensek korából, mikor a békésen szántogató kombájnokat páncélosok támadják meg, a kombájnok visszalőnek és megsemmisítenek három ellenséges harckocsit, további kettőt pedig működésképtelenné tesznek?

Persze, ha nincs járvány, nincs ilyen szigorú blokád sem, ha az nincs, a kínaiak nem lékelik meg a japán rombolót.

Kérem: ez is elképzelhetetlen volna minálunk, de csak azért, mert nincs tengerünk.

Összegezve: sok minden elképzelhető minálunk, de ezek nem.

Főleg a szerbiai eset kizárt.