Szele Tamás: Kína-szindróma

Ezt most tessenek figyelmesen és türelemmel olvasni, hosszú lesz, ugyanis szokásomhoz híven tartózkodni fogok attól, hogy komoly és bonyolult kérdésre egyszerű és hazug választ próbáljak adni. Kína esetében ez több volna, mint bűn: hiba lenne.

A kérdés az ugyanis, hogy mit szól a világ többi része Kína szerepéhez a koronavírus-járvány elterjedésében? És most kérem, hogy a kisokosok, akik a bölcsességüket a Facebookon keringő konteókból szerzik, hajtsák össze az összeesküvés-elméleteiket, üljenek rájuk és maradjanak veszteg, ugyanis abból, miszerint „Kína terjesztette el a járványt és most felvásárolja a világot áron alul, végünk!” annyira nem igaz egy büdös vak hang sem, hogy ellenkezőleg: Kínában éppenséggel csaknem félmillió vállalat szűnt meg, ment csődbe 2020 első negyedévében, a gazdasági növekedés éves üteme, mely eddig monoton emelkedést mutatott, 29 százalékkal esett vissza, szóval nem, hogy ők volnának a járvány okozta válság nyertesei, de inkább ők a legnagyobb vesztesek: arról már nem is szólva, hogy Kína a tavaszi tekercsen, a selymen és a szerencsesütin kívül szándékosan nem terjesztett el semmit a világon. Én magam még abban is nagyon kételkedem, hogy a koronavírust mesterségesen hozták volna létre, ugyanis ezt leginkább politikusok állítják, például Mike Pompeo, minden virológiai előképzettség nélkül, ellenben a szakértők épp most magyarázzák el ezredszer, hogy természetes az eredete, azért bukkant fel most, mert most váltak arra alkalmassá a környezeti viszonyok.



De ne feledjük, Mike Pompeo sem külügyminiszterként pattant ki, teljes fegyverzetben Trump homlokából: eredetileg ő a CIA igazgatója volt, tanulmányai alapján West Pointon végzett, és utána még elvégezte a jogot is, aki a CIA-s tapasztalatai alapján hozza az ítéleteit, az ott is titkot és ármányt fog látni, ahol csak baleset van. Az azért nem kizárható, hogy abban a vuhani laboratóriumban megpróbálhatták izolálni az akkor még csak állatokon előforduló kórokozót, és igen, eközben azért előfordulhatott egy baleset. De baleset, és még ehhez is túl sok mindent kell feltételeznünk, bár tény, hogy aki azt hiszi, Kínából erről kaphatunk pontos adatokat, ha kérünk, az hisz a Mikulásban is.

Az azonban kétségbevonhatatlan tény, hogy Kína eleinte, a kritikus időszakban, az alapvető terjedés idején bagatellizálta és titkolta a helyzet súlyosságát.

Álljunk csak meg: Kína titkolta? Ez egy nyelvi csapda: Kínának, az országnak, tájegységnek, népnek, kultúrának ehhez semmi köze. Először a vuhani helyi pártvezetés titkolta, aztán a pekingi kormányzat. Így az államapparátus egy része is.

De nem Kína úgy általában és nem is a kínai emberek, testületileg, mondhatni kollektíve. Mi köze volna Linnek a Baross téri büféből Hszi Csin-pinghez vagy a vuhani apparatcsikokhoz? Még csak nem is vuhani, hiszen pekingi.

És hát ez az általánosítás most speciel nem csak magyar hiba, beleesett a világ nagy része. Egyelőre lássuk azt, mi a helyzet „Kína”, vagyis voltaképpen a pekingi kormányzat nemzetközi megítélésével és miféle reakciókat adnak ők a vádakra?

Hát, mindkettő borzalmasan rossz, a megítélés is, a reakciók is. Mint a 444 írja a Reuters nyomán:

Drámai hangú figyelmeztetést kapott a kínai kormány az állambiztonsági minisztérium kutatóintézetétől, a CICIR-től (Kortárs Nemzetközi Kapcsolatok Kínai Intézete). Ez a világ egyik legnagyobb külpolitikai kutatóintézete, mintegy 400 munkatárssal.

A jelentés szerint a járvány nyomán a nyugati hatalmak Kína elszigetelésére törekednek, és ennek súlyos gazdasági, politikai és akár katonai következményei is lehetnek. A kínai elemzők szerint az 1989-es Tienanmen téri vérengzés utáni hangulat jöhet vissza a világban (akkoriban a kínai kommunista vezetés ráküldte a hadsereget a pekingi téren régóta békésen tüntető, fegyvertelen emberekre). Az előrejelzés szerint egyre inkább Kínát hibáztatják majd Nyugaton a koronavírus elterjedéséért, és az Egyesült Államok ezt arra használja majd fel, hogy megpróbálja feltartóztatni Kína növekvő nemzetközi befolyását.

Az elemzés szerint nem várt akadályokba ütközhet az Egy Út Egy Övezet néven meghirdetett kínai infrastruktúra-fejlesztési program is (ennek magyarországi része volna a Budapest-Belgrád vasútvonal). A jelentés leginkább attól tart, hogy Ázsiában új gazdasági és katonai segítséget kaphatnak azok az országok, amelyeket Washington igyekszik Kína ellensúlyaként megerősíteni.” (444 – Reuters)

Ez már baj és ezt mi is meg fogjuk érezni. Ugyan az elszigetelési törekvés hangsúlyozását jelen helyzetünk reális ismeretében erős túlzásnak érzem – tessék körülnézni otthon, keresni bármilyen készüléket, ami bonyolultabb egy kalapácsnál, és nincs benne kínai alkatrész – de tény, hogy merőben realista szempontok alapján bizony erősen enyhülni fog a gazdasági közreműködésre irányuló szándék. Ahol egyszer kitörhetett egy ilyen pandémia, ott kitörhet máskor is, ha én rendelek hat hajórakomány nikkelezett szemmértéket Sanghajból, az eddig 99%-os eséllyel megérkezett határidőre, de most már nem lehetek ebben annyira bizonyos. Kitörhet valami újabb járvány közben, vagy ugyanez újból, én meg ott állnék áru vagy alkatrész nélkül. Ha üzletember volnék, inkább ez vezérelne, nem a politikai vádak, habár… Kínában a gazdaság is politika, hiszen egy szocialista tervgazdaságról beszélünk, sőt, inkább politika a gazdaság ott, mint bármi más. És ha ez a totális rendszer intézményesen belehazudott a világ szemébe, üzleti partnerként is hazudhat bármikor. Nem a kínai üzletemberek, nem a kínai munkások, hanem a politikai rendszer.



Bizalmi válságról tehát mindenképpen beszélhetünk. Ezen csak a pekingi vezetés segíthetne, és nem, nem azzal, hogy megalázkodik, hanem egy ésszerű és kölcsönösen korrekt párbeszéd megkezdésével – bár, ahhoz tudnunk kell, hogy a kínai nemzeti büszkeség nem kicsit más, mint amit mi annak hívunk. Kínában az ópiumháborúkat lezáró, kétségtelenül (főleg gazdasági szempontból) előnytelen és egyenlőtlen szerződéseket 1842 óta a teljes kínai nemzet arculcsapásának érezte mindenki, a jáde-gombos mandarintól az utolsó rizstermelőig, és a kínai nacionalizmus előretörésével valóságos állami céllá vált – amin csak Teng Hszio-ping politikája változtatott – nem egyszerűen ezek eltörlése, de a bosszú is ezek miatt. Lehet azt mondani, kissé cinikusan, hogy India rosszabbul járt korábban, de ha tárgyilagosan tekintjük a problémát, a kínai köztudatban az euroatlanti világ leginkább az országot kirabló, megsarcoló kalmárként vagy haramiaként jelenik meg a sértődött, nacionalista fellángolások idején. Ebben azért az euroatlanti világ sem teljesen ártatlan, de a reakció is erősen eltúlzott.

A pekingi kormányzat nem engedhet álláspontjából, méghozzá tapodtat sem, és nem pusztán azért, hogy ne veszítse el arcát a nemzetközi diplomáciában – a nemzetközi diplomácia még megbocsátó terep volna, de ha nem mutat otthon, polgárai számára erőt és nem a tévedhetetlenség szempontjából tárgyal, belföldön veszíti el előbb tekintélyét, majd – ha az utoljára uralkodott mandzsu Csing-dinasztia esetét vesszük – sorozatos felkelések, lázadások után magát uralmát is. Emiatt nyilatkoznak olyan ostobaságokat időnként, hogy „a vírus amerikai eredetű is lehet”, holott ők is tudják, hogy nem az, emiatt adtak közre tegnap egy igen egyoldalú – és akkor még finoman fogalmaztam – videócskát a minden eddiginél alaposabban eldurvuló amerikai–kínai konfliktusról, ami épp csak a vírus megjelenési helyét hagyja figyelmen kívül (meg végtelenül és vétkesen leegyszerűsíti a kérdést). Lássuk.

Hát kérem, fektessünk le pár tézist, mert így ebből csak baj lehet.

A pekingi vezetés vétkes a járvány elterjedésének titkolásában, bagatellizálásban, a Kínai Népköztársaság polgárainak hatalmas többsége nem az.

A megegyezés Kína és a világ többi része között mindkét fél alapvető érdeke, ahogy a kínai államrend stabilitása is.

Peking is, Washington is a tárgyalásos, konszenzusos megoldásra kéne törekedjen, ehelyett mindkét vezetés a konfliktust keresi. A világ egyéb országai döbbenten és aggodalmasan nézik a nem csak vérre, de kenyérre, vagyis pénzre menő vitát.

Peking nem engedhet álláspontjából, a Menny Fia nem vallhatja be, hogy elcseszte az éves áldozatot az Ég Templomában, mert abban a percben vége.




Donald Trump, akit kevesen szeretnek éles elméje és finom diplomáciai érzéke miatt, a kelet-ázsiai felekkel történő tárgyalásokban oly fontos modora pedig alig rosszabb, mint egy másnapossággal küszködő varacskos disznóé, választási évben nem fog engedni, úgy jön neki ez a konfliktus, mint egy falat kenyér.

Felesleges jelen helyzetünkben bűnöst vagy bűnbakot keresni, a járvány elemi csapás, a körülmények vizsgálata bőven ráérne a ragály legyőzése után is. Akkor szükséges is lesz, most értelmetlen ezen szkanderezni. Amikor ég a ház, előbb oltjuk, utána derítjük ki, mi gyulladt meg benne és mitől.

Ebből következően most a tartós béke és az összes érdekelt gazdasági felvirágzása érdekében hagyni kéne a fenébe a súrlódásokat és az affér elsimításához azonnal reaktiválni Henry Kissingert, aki még Mao Ce-tungot is meg tudta győzni a közreműködés fontosságáról. Pedig a Nagy Kormányos igen nehéz ember volt és valódi zsarnok, meg kell hagyni, Hszi Csin-ping hozzá képest egyszerűbb lélek.

Erre nem fog sor kerülni a dolgok jelen állása szerint.

Nem vagyok optimista.

Most kéne abbahagyni, míg lehet.

Nem fogják.

 
A Zóna független sajtótermék, kérjük, támogassa működésünket – együtt fenn tudjuk tartani a független magyar sajtó maradékait is. Önök nélkül nem sikerülhet. Ha fontosnak találja ezt, Patreon-oldalunkat itt találja. Minden támogatást köszönünk!