Szele Tamás: Két háború Amerikában

Ha megpróbáljuk összefoglalni azt, amit az Egyesült Államokban zajló eseményekről biztosan tudunk – és az nem sok – azt kell mondanunk, két harc dúl Amerikában, egy az utcákon, a valós térben és egy a virtuálisban. Nem kétséges, hogy az utcai a véresebb, de a virtuális az ádázabb.

Mindkettő az igazságért folyik, de nem az igazság kimondásának érdekében, vagyis nem csak azért: a Trump-kormányzat virtuális hadjárata az igazság fogalmának birtoklásáért, annak meghatározásáért, annektálásáért zajlik, és sokkal komolyabb erőket mozgósít, mint a Nemzeti Gárda. A vele szemben állóknak sem a világnézete nem egységes, sem a céljaik, tehát nincs is valamiféle meghatározható közös igazságfogalmuk, alapelvük, így ők egyszerűen csak a hétköznapi, azonban reális igazságot védik, ők nem a post-truth (igazságon túli) világban élnek, hanem ebben, a valósban.



Úgy szállnak a virtuális térben az állítások és ellenállítások, mint a macskakövek az utcákon, bár megjegyezném: az is a Trump-kormányzat propagandájának része, hogy az Egyesült Államok városai most állandó erőszak és fosztogatások színhelyévé váltak volna: az igazság ezzel szemben az, hogy a tiltakozások több, mint kilencven százaléka teljes békességben zajlik le.

Hogy miért mégis az erőszak képei uralják a sajtót és a közösségi oldalakat? Mert az a hír. És erről nem a sajtó tehet: ha Washingtonban szobrokat rongálnak meg és a Fehér Háztól pár saroknyira könnygázzal oszlatják a tiltakozó tömeget, ellenben mondjuk az alaszkai Anchorage-ben minden békés, nyugodt és nincsenek atrocitások, akkor nyilván az első eseményről kell beszámolni, már az is erős elfogultság lenne, ha azt írná a hírlap: „Utcai harcok Washingtonban, de Alaszka nyugodt”.

Azonban beszámolni sem könnyű. Egyrészt, mert a korábbi gyakorlattal szöges ellentétben a karhatalmi erők egy része valósággal vadászik a helyszínen munkájukat végző tudósítókra, forgatócsoportokra, másrészt, mert az információs források az álhír-özönnek köszönhetően meglehetősen megbízhatatlanok.

Az elmúlt napok eseményei során Joel Simon, a Bizottság az Újságírók Védelméért (Committe to Protect Journalist, CPJ) igazgatója szerint 125 munkáját végző újságírót ért támadás. A hangulat, Trump és az alt-right mozgalmak demagógiájának köszönhetően korábban is elég sajtóellenes volt, most végzetesen elfajult a helyzet.



Könnygázzal az operatőr ellen

Az egy dolog, hogy ha az elnöknek nem tetszik egy hír, azt azonnal „fake newsnak” nevezi és folyamatosan uszít minden médium ellen, ami nem áll a befolyása alatt. Ilyent látunk Magyarországon is. Ezt eltanulták tőle a helyi vezetők is – ilyent is látunk minden nap itthon. A helyzet teszi viszont, hogy a sajtót a lokális karhatalmi erők támadják meg, mert – megtehetik. Nyilván egy agresszióba fulladó tüntetés nem méznyalás és nem is teadélután, de erre létezik rendőri protokoll, méghozzá a világon mindenhol hasonló, ami nagyjából abból áll, hogy ha és amennyiben kezd elfajulni a helyzet, a rendőrség megpróbálja egyetlen, biztonságos helyre összeszedni a tudósítókat (vagy eleve oda irányítják őket) és vigyáz rájuk. Most ha sikerül összeterelni őket, akkor nem vigyáznak rájuk, hanem lőnek.

Helyszíni fotóriport

Ha egy stáb külön, a tömegben forgat, akkor is nyílt célpontot nyújt: igen, lövik a tudósítókat is, élő adásban is lövik, szaknyelven „kevésbé halálos lövedékkel”, mint például a Kentucky állambéli Louisville-ben a WAVE televízió stábját, élő adásban. Először a riporternőt, majd az egészet filmező operatőrt. Szombat este a Reuters stábjára lőttek, ketten sérültek meg, hétfőn az ausztrál Cannel 7 televízió két fős forgatócsoportjára. És sorolhatnánk, laptársunk meg is teszi, bár annyi az eset, hogy a 24.hu is csak a kirívóbbakat tudja említeni.

A tudósító bilincsben





Mi ennek a célja? Nyilván az, hogy ha elég sok lesz az atrocitás, sérülés, netán haláleset is, a sajtó hagyja abba a tudósítást, és akkor majd mindenki azt mondja a történtekről, amit csak akar. Így is egymást követik a rémhírek, egy régebben, Tiencsinben történt robbanást mutogatnak a közösségi oldalakon Minneapolisként, az sem igaz, hogy bárki felégette volna az indianapolisi Riley Gyermekkórházat, Ohióban sem égett le egyetlen gyógyintézet sem, Dallasban sem, és sorolhatnánk még a hazugságokat, amik nem is a rendvédelmi szervek, hanem az őket irányító politikusok érdekeit szolgálják, ők igazolják a minél keményebb kéz politikáját ezekkel a rémtörténetekkel.

Közben online Trump igyekszik uralni a légteret, akkorákat mond, hogy majdnem kilógnak a közösségi oldalakról az állításai, 21 órával ezelőtt sikerült kiengednie nézeteinek mondhatni szublimált lényegét is:

If you watch Fake News CNN or MSDNC, you would think that the killers, terrorists, arsonists, anarchists, thugs, hoodlums, looters, ANTIFA & others, would be the nicest, kindest most wonderful people in the Whole Wide World. No, they are what they are – very bad for our Country!”

Vagyis magyarul:

Aki a Fake News CNN-t vagy az MSDNC-t nézi, azt gondolhatja, hogy a gyilkosok, terroristák, gyújtogatók, anarchisták, gengszterek, csuklyások, fosztogatók, ANTIFA-k és mások a legszebb, legszerencsésebb és legcsodálatosabb emberek széles e világon. Nem, ők olyanok, amilyenek – nagyon rossz ez a mi országunk számára!”

Az elnöki szentencia lényege, hogy

1. minden tüntető és tiltakozó gyilkos és terrorista, valamint még tessék hozzávenni a felsoroltakat,

2. minden médium, amit nem ő ural, szintén ilyen.

Csoda, ha a nem túl művelt vagy tán csak gondolkodni rest rétegek fizikailag is megtámadják a sajtót?

Közben a színfalak mögött azon folyik egy kisebb ütközet, hogy melyik közösségi oldalon szabad hazudnia az elnöknek: a Facebookon igen, a Twitteren nem, tehát:

Már nem is az a kérdés, hogy igazat mond-e.

Az a kérdés, hogy hol lehet és szabad hazudni neki – és másnak nem.

Lehet, hogy ez a háború talán nem is az igazságért, hanem a hazugságért folyik. Nem saját igazság, hanem a saját hazugság kimondásának jogáért, ami azonban nem vonatkozna mindenkire.



Mark Zuckerberg különben alaposan megbánta, hogy azt nyilatkozta: szerinte a POTUS-nak szabad hazudnia nyilvánosan a Facebook felületein, ugyanis több amerikai oldal úgy vette, hogy ha az elnöknek szabad ezt, akkor mindenkinek szabad, és elkezdtek orbitális baromságokat írni Zuckerbergről, persze az olvasóval összekacsintva, jelezve, hogy nem igaz, amit mondanak, melyek közül még az a legenyhébb, hogy a Facebook-mogul elhunyt. A többit nem is részletezném.

Még magyar vonatkozása is van az információs hadjáratnak, ugyanis az Origo eltanulta a legszebb trumpi hírhamisító módszereket: egyik mai főcíme azt mondja:

Donald Trump szerint Soros György pénze áll a gyújtogatások és fosztogatások mögött”

Olvassunk csak bele, mert én ilyent Trumptól nem láttam…

Donald Trump, amerikai elnök megosztotta a Fox News tegnapi adását, amelyben Soros György szerepéről beszélgettek a napokban kirobbant, erőszakos megmozdulások kapcsán. Ezzel az amerikai elnök arra utalt, hogy a milliárdos spekuláns állhat a háttérben.”

Ja, vagy úgy. Szóval maga Trump nem mondott semmit, az adásban volt szó valami ilyesmiről is. Hát, ügyes kísérlet volt, urak, a felületes olvasót talán be is csapja. De ez csak apró, magyar kihasználási kísérlete a viharnak, ami a Nagy Lavóron túl zajlik.

Sőt, két viharnak.

Az egyik az utcákon tapasztalható, és ritkán fajul tombolássá.

A másik az online térben és a sajtóban: az minden eddigi hurrikánt felülmúl.

Nem azért támadják már a sajtót, mert ilyen vagy olyan. Azért támadják, mert egyáltalán van.

Nehogy véletlenül valaki igazat írjon.

A világ végső soron nem köteles ragaszkodni az igazsághoz, az igazmondás kötelességéhez, el is dobhatja azt magától.

Cserébe minden idők legerősebb rabláncát kaphatja meg.

Rossz üzlet volna.

Isten óvja Amerikát.

De az sem lenne rossz megoldás, ha a polgárai védenék meg.