Szele Tamás: Hong Kong és Budapest

Kérem, Pesten nyár van, kánikula, a macskák is bágyadtan darvadoznak a papírzsákban, amit megszálltak, mindenki félgázon működik és a pesti polgár lassan már csak a főpolgármester-választások kedvéért hajlandó hisztériázni, azt is lagymatag módon teszi. Hong Kongban sincs sokkal hűvösebb – csak három fokkal – mégis lázban ég a városállam.

Elég annyit mondanunk, hogy ma egy hete a hétmillió hongkongiból egymillióan tüntettek, ezt arányba sem lehet állítani a magyar viszonyokkal – számszerűen az jönne ki, hogy ahhoz volna hasonlítható, mintha tízmillió magyarból másfél millió menne ki az utcára, de a valóságban ez több. Azért ne feledjük, hogy a tízmilliós magyar lakosság egy országnyi területen, 93 ezer négyzetkilométeren oszlik el, a hétmilliós hongkongi meg egészen pontosan 1104-en. A világ egyik legsűrűbben lakott zónájáról van szó. Nálunk egy ekkora népmozgalmat már minimum forradalomnak és – esetünkben jogosan – nemzeti szabadságharcnak neveznének.

De miért tüntetnek, náluk is főpolgármestert választanak?

Nem, bár belebukhat Carrie Lam, a mostani kormányzó, itt azért másról, többről van szó. Tulajdonképpen arról, hogy mennyire maradhat független Hong Kong a Kínai Népköztársaságtól.

A hongkongi függetlenség mindig is kényes dolog volt.

A város ugyebár brit fennhatóság alatt vált halászfaluból metropolisszá, és ehhez kellett is a brit szellem (meg az, hogy Kína elveszítse az ópiumháborúkat). Mármost a brit gyarmati hatóságok egészen az 1980-as évekig mereven elzárkóztak mindenféle helyi demokrácia bevezetésétől, az volt, amit a Királynő által kinevezett kormányzó mondott és kész. Amikor azonban kiderült, hogy át fogják adni Kínának a várost, mikor lejár a bérleti szerződés – ne feledjük, Kína számára ez jelképes értékű lépés is volt, Hong Kong bérbe adása egyike volt az „egyenlőtlen szerződéseknek”, amelyek Kína nem is annyira politikai, mint inkább nemzetállami függetlenségét és büszkeségét sértették – gyorsan bevezették a választott önkormányzat intézményét, végrehajtó tanáccsal, törvényhozó tanáccsal és bírósági autonómiával.

Némi biztosítékul arra, hogy a tegnap még brit alattvalók ne kerüljenek azonnal kínai kommunista fennhatóság alá, ne legyenek teljesen kiszolgáltatva. És az átadás feltételei is kemények voltak: Hong Kong az alaptörvénye, a Basic Law értelmében nagy fokú autonómiát élvez, csak honvédelmi és külügyi kérdésekben függ a kínai kormánytól. Az egyezmény szerint Hongkong 1997 után még legalább ötven évig fenntarthatja kapitalista gazdasági rendszerét, és Kína nem vezethet be szocialista rendszert ez idő alatt. Legalább 2047-ig fenn kell tartsák a szólás-, sajtó-, gyülekezési- és sajtószabadságot, melyek a Kínai Népköztársaság áldott földjén ismeretlenek, és a bírósági- valamint jogrendszer ugyaneddig angolszász típusú marad. Amint a szabadpiaci szisztéma is.

Ezt hívjuk „Egy ország, két rendszer” elvnek.

Hát ezzel van épp a baj. Vagyis inkább az angolszász típusú jogrendszerrel (ami azonban még mindig ezerszer jobb a Peking által alkalmazottnál). Az ugyanis a helyzet, hogy mivel Hong Kong külügyei Peking irányítása alatt állnak (és ezen nincs is semmi csodálkoznivaló az egyesülés után), Tajvannal természetesen nincsenek hivatalos diplomáciai kapcsolatai a városállamnak, ellenben közlekedési kapcsolatai vannak, még korábbról. Így történhetett meg, hogy

„…egy 19 éves hongkongi férfit tavaly azzal vádoltak meg Tajvanon, miszerint egy utazás alatt meggyilkolta terhes barátnőjét. A férfi a vádak elől hazaszökött, és miután Tajvan és Hongkong között nincs kiadatási szerződés, a hongkongi hatóságok nem tudták visszaküldeni.

A hongkongi kormány erre hivatkozva kezdeményezte, hogy olyan országoknak és területeknek is kiadhassanak gyanúsítottakat, vádlottakat vagy elítélteket, amelyekkel nincs érvényben kiadatási szerződés. A probléma, hogy ez lehetővé tenné, hogy „a szárazföldi Kína” által üldözött embereket kiadják a pártállami hatóságoknak. Márpedig a kínai hatóságok élénken vadásznak a rezsim bírálóira is.” (Index)

Hát igen, kérem, az angolszász precedensjog. Ha ugyanis ezt a gyilkost érdemei szerint kiadják, akkor mindenkit ki kell adni, akinek az ügyében kiadatási kérelem érkezik, ráadásul a helyi jog szerint a bíróságoknak nem állna módjukban a kiadatási kérelem alapját képező ügyek tárgyi vizsgálata, csak annak elbírálása, hogy a kérelmek formailag rendben vannak-e. Ha igen, akkor ki kell adni a gyilkost is, a rablót is, ami még nem baj, de ki kell adni azt is, aki csak egy könyvet írt a kínai vezetés korrupciójáról. Vagy aki részt vett egy pekingi tüntetésen, esetleg a Tienanmen-téri vérengzés túlélője és sikerült elmenekülnie. Gyakorlatilag, mivel a hatályos kínai jog igen flexibilis, bárkit és akárkit kikérhetnének a Kínai Népköztársaság hatóságai és ki is kéne nekik adni a kért személyeket.

A helyi politika elkövetett egy hatalmas hibát:

Carrie Lam kormányzó azzal védte a javaslatot, hogy ő csak azt nem szeretné, hogy a város bűnözők fészkévé váljon. Ez azért volt hiba, mert a Kínai Kommunista Párt is ugyanezt nyilatkozta hivatalosan, és mindenki tudja, hogy Kínában pont az a cselekmény válik köztörvényes bűnné – főleg a most bevezetésre kerülő pontrendszerben! – amit annak vesznek a Párt mandarinjai, elvileg akár a tilosban parkolás is érhet néhány évet egy munkatáborban, ha olyan ember követi el, akitől meg akarnak szabadulni. De annak sincs nagy akadálya, hogy a pontrendszer alapján – és ezt is be akarják vezetni Hong Kongban – szép csendesen éhen veszejtsék, aki nem tetszik Pekingnek, apróbb korlátozások útján. Korlátozzák a közlekedését, munkavállalását, vásárlásait… könnyen megy ez.

Mivel tehát Peking bármit nevezhet köztörvényes bűncselekménynek, Hong Kong ezzel a kiadatási törvénnyel minden autonómiáját elveszítené, nem csak jogi, de politikai és gazdasági téren is.

Hát emiatt tüntettek egymillióan múlt szombaton, emiatt folytak egész héten az utcai harcok.

Ráadásul Peking most nem aktívan avatkozott be a hongkongi törvényhozásba, csak megpróbált kihasználni egy, tőle teljesen független bűncselekményt: korábban voltak durvább kísérletei is, 2003-ban például az első nagy hongkongi tiltakozáshullámot egy olyan törvényjavaslat váltotta ki, ami – pekingi nyomásra – büntethetővé tette volna a Kínai Népköztársaság „elárulását” (ami kínai értelmezésben bármit jelenthet) és a Kína rendszere elleni agitációt.

2014-ben pláne érdekes dolog történt: szintén valószínűleg pekingi befolyásra meg akarták változtatni a választási törvényt és átrajzolni a választási körzetek határait. Nem ismerős valahonnét? Akkor tört ki az „esernyős forradalom”, hetekre megbénították a várost, meglehetősen békés úton, nem sok vér folyt, és az általános választójog mellett demonstráltak. Az a befolyásolási kísérlet sem járt sikerrel, köszönhetően az éber hongkongi népnek, amely igenis foglalkozik a tulajdon sorsával (míg Magyarországon a választási törvény megváltoztatása miatt még a kocsmában sem folyt kesergés).

Most, ezekben a percekben érkezett a hír, miszerint Carrie Lam bejelentette: Hong Kong törvényhozása felfüggeszti ennek a törvényjavaslatnak a tárgyalását, később új átiratban terjeszthetik eléjük a javaslattevők valamikor a tervezetet, de idén már biztosan nem születik döntés az ügyben. A műsorról teljesen levenni arcvesztés nélkül nem lehetne, de a tömegmozgalmak elérték céljukat és este nagy buli lesz.

Igen, a hongkongi tömegmozgalmak rendszerint elérik a céljaikat

Talán azért, mert egyrészt valóban tömegesek, másrészt maga a nép is művelt és mindig szem előtt tartja a tulajdon érdekeit, kevéssé hajlamos az érzelmi reakciókra, inkább a ráció híve – ilyen is kell legyen egy kereskedővárosban. Ilyenné vált, ilyennek is született már.

Persze mi, büszke magyarok tízmillióan lefitymálva nézzük a törpe, hétmilliós államocska harcát a hatalmas szomszéddal, hiszen annyival kevesebben vannak nálunk… Mennyivel is? Nem is olyan nagyon sokkal. Jó, de nekünk nincs hatalmas szomszédunk, aki bele akarna avatkozni a politikánk, gazdaságunk és általában véve államunk autonómiájába!

Ja, de van.

Viszont nálunk nem történt még kísérlet sem a választási törvény manipulációjára.

De, történt, nálunk az ez elleni tiltakozásra nem történt kísérlet. Holott a hongkongi példa mutatja, hogy sikerülhet az ilyesmi, még Pekinggel szemben is.

Jó, de nálunk nem létezik a politikának és a gazdasági élet monopolizálására törő egyeduralmi törekvésnek az az elegye, amit a Kínai Kommunista Párt funkcionáriusai államrend szintjére emeltek.

Tényleg nem létezik? Na, ne tessék mondani.

Csak tudnám, mire vagyunk olyan büszkék és miért nem érdekel minket Hong Kong sorsa.

Messzire van Pesttől Hong Kong, hol az utca népe forrong.

Pedig lám: sikerülhet.

Csak tömeg kell hozzá és mozgalom.

Szele Tamás

(Kiemelt kép: FLICKR)