Szele Tamás: Észak-Korea hercegnője

Míg a világ lélegzetét visszafojtva figyeli a minszki eseményeket és a világjárvány híreit, zajlik az élet: különösen Phenjanban zajlik. Érdekes dolgok történnek most arrafelé, ha ugyan történnek, és nem az ellenkezőjükről van szó, mert az is könnyen megeshet.

Most is jeleznem kell: nem igazán lehet tudni, mi történik Észak-Koreában. Amit tud a világsajtó, azt műholdak fényképeiből, menekültek beszámolóiból, titkosszolgálati jelentésekből és pletykákból tudja, annyira megbízhatóan, amennyire ezek a források szavahihetőek. Még a legkomolyabb titkosszolgálati elemzések is képesek hatalmasakat tévedni a Remetekirályságot illetően. Ugyanakkor a világ számára maga lenne a vereség, ha meg sem próbálnánk kitalálni, mi fő a phenjani boszorkánykonyhán, hiszen akkor mindig el kéne fogadnunk azt, amit ők mondanak és azokat a kész helyzeteket, amik elé ez a kis latorállam állítja a bolygót.

Nem túlzás, hogy az egész golyóbist: atomfegyvereik vannak.

Most épp azt jelentette a dél-koreai nemzeti hírszerzés a szöuli kormánynak, hogy Kim Dzsongun készül megosztani a hatalmát húgával, Kim Jodzsonggal. Ez egy titkos kormányülésen hangzott el, mármint a jelentés, Szöulban, és nem kétlem, hogy a phenjani döntés pedig egy még titkosabb kormányülésen született – hogy akkor miképpen tudunk róla mégis? Ha igaz, akkor Phenjannak nem érdeke nagyon titkolni, előbb-utóbb úgyis nyilvános lesz, ha nem igaz, akkor meg pláne kiengedték, hadd bolonduljon meg tőle a világ, de leginkább a szöuli kormány. Szöulból meg már világos, miért szivárgott ki: azért, mert kiszivárogtatták, a déli kormány úgy látta helyesnek, hogy tudjon róla, aki csak akar. Nem hirdették ki dobszó mellett, csak félrenéztek, míg kikerül a sajtóba. Én is a The Korea Heraldból tudok róla.

Testvérek kettecskén

Induljunk ki abból, hogy a hír igaz, fogadjuk ezt el munkahipotézisnek, ugyanis ha abból indulunk ki, hogy nem igaz, akkor vagy nincs miről beszélni, vagy azt kell találgatnunk, miért érdeke ezt terjeszteni Phenjannak és miért érdeke Szöulnak?

Tehát, ha igaz ez, akkor mit jelent?

Munkalátogatás vidéken

Azt semmi esetre sem jelenti, amire az euroatlanti kultúrkörhöz tartozó olvasó elsőként gondol, vagyis hogy Phenjanban trónöröklés készülődik, és Kim Jodzsong lenne az örökös. Már csak azért sem, mert ugyanez a titkosszolgálati jelentés leszögezi: Kim Dzsongunnak a jelek szerint semmiféle egészségügyi problémája nincs, eleven, mint a csík, állandóan ide-oda mászkál az országban, mint egy vándor természeti csapás vagy egy közepesen súlyos járvány, hol az Állami Dohányzásellenes Intézetet nyitja meg, hol az árvíz sújtotta területekre látogat, melyeket ily módon már ő is sújt. Pedig az idei monszun rengeteg esőt hozott, azért is árad Kínában a Jangce de hát az eső nem ismeri a határokat, árad a Jalu is, ami így, rizsaratás előtt a lehető legrosszabb hír az éhező országnak.

Szóval, Kim Dzsongun hozza a formáját, edzésben van, mármint, ha ő működik ilyen hiperaktívan és nem a dublőre(i). De akkor mi szükség lehet erre a hatalommegosztásra és miért pont a kedves kis húgocskáját választotta?

A második kérdésre könnyebb a válasz: az északi rendszer, a dzsucse olyan mértékben alapul a párt, de főleg a Kim-dinasztia iránti feltétlen hűségre és kultuszra, hogy aki nem tagja a családnak, valódi hatalomnak közelébe sem kerülhet, mármost a Kim család igen kiterjedt volna, ha az aktuális családfő, esetünkben épp Kim Dzsongun nem irtaná a potenciálisan veszélyes rokonságot – ilyen ez a család, a családfő galád, pusztul ott a rokon, akármilyen fokon. Hogy Kim Jodzsong nem pusztult, hanem felemelkedett, az tán annak köszönhető, hogy őt tényleg kedveli a bátyja – meg annak, hogy valóban nem mindennapiak a képességei, nyugodtan tekinthetjük életveszélyes figurának. Annyira mindenképpen, mint a testvérét.

De mi szükség van a hatalom megosztására?

A dél-koreai titkosszolgálat szerint egyrészt azért, mert Kim Dzsongun átalakította a teljes kormányt. Pak Pong-ju, az Állami Ügyek Bizottságának alelnöke lett és egyben az új miniszterelnök, Kim Tok-hun a gazdasági politikát felügyeli. Choe Pu-il-t, a párt Központi Bizottságának katonai ügyeit kezeli, Ri Pyong-chol, a párt Központi Katonai Bizottságának alelnöke és az északi rakéta- és nukleáris fegyverek fejlesztésének élén álló parancsnok lett az új hadügyminiszter (nevezzük annak, bár másképp mondják Phenjanban). Szóval, gyakorlatilag a kritikus feladatkörök négy ember között fognak megoszlani: Kim Jodzsong a Dél-Koreával és az Egyesült Államokkal folytatott külpolitikáért, Pak Pong-ju a gazdaságért, Choe Pu-il a katonaságért és Ri Pyong-chol, a stratégiai fegyverek fejlesztéséért felel.

Tessék? Kim Jodzsong kapta meg Dél-Koreát és az Egyesült Államokat? Emberek, nyomás a bunkerbe! És még mit kapott?

Szerencsére semmi egyebet.

Egy Kim, ha nem tetszik neki valami

De ezen a két külpolitikai területen is képes lesz több, mint maradandót alkotni, ha hagyják, az biztos. A világ még a nem kissé különc bátyját sem tanulta meg kezelni (nem is lehet), képzeljük el, mi történik, ha ez a nagyon erős akaratú, elkényeztetett, eddig életében semmilyen döntésért nem felelős hölgy atomfegyverekkel a háta mögött elkezd fenyegetőzni? Ha nem hölgy volna, hanem úr, jellemét tekintve ugyanilyen veszélyes volna, a nemi hovatartozásának semmi fontossága ebben az esetben: sokkal lényegesebb az, hogy aki diktátorcsalád kedvenceként nő fel és éli felnőtt életét is, képtelen belátni, hogy milyen súlya van egy döntésnek, hiszen soha, semmiért nem kellett felelnie. Semminek nem kellett éreznie a következményeit, amit tett, az jól volt téve.

Nehéz idők jönnek az Egyesült Államok és Dél-Korea diplomatái számára, annyit mondhatok.

Más lehetőséget vet fel Yang Moo-jin, a szöuli Észak-koreai Egyetem professzora. Szerinte a lépés célja a felelősség megosztása, nem pedig a hatalom átruházása. Kim Dzsongun látszólag szakértőkre bízza a döntéshozatalt a kulcsfontosságú kérdésekben, a valódi végrehajtó hatalmat azonban természetesen megtartja: így aztán ha történetesen népszerűtlen döntések születnek (valójában az ő döntései lesznek természetesen), mondhatja azt, hogy „a szakértők nem értettek a területükhöz, ők tehetnek mindenről”, széttárhatja a karját, és csendesen főbe lövetheti őket egy hideg phenjani hajnalon.

Ez a másik három kormánytag esetében érvényes is lehet, ők most megtanulhatják a régi kínai közmondást, mely szerint „pompás hely a Császár kertje, csak nem jó soká lakni benne”, de azt kötve hiszem, hogy a tulajdon húga esetében ez lehetséges volna. Főleg, ha tekintetbe vesszük, hogy Kim Jodzsong diplomáciai karrierjét már évek óta ő egyengeti. Bár nem utódként tekint rá, hanem helyettesként, míg ő bokrosabb teendőkkel van elfoglalva.

Hogy lehet-e a mostani helyettesből egyszer majd utód, azt az idő dönti el, nézetem szerint nem: a dzsucse és a szongbun patriarchális világában egy (ebben az esetben viszont számít a neme), aki ráadásul nem ápol jó viszonyt a hadsereg vezetésével, esélytelen volna, egyedül annyi szólna mellette, hogy pillanatnyilag nincs más, nála alkalmasabb családtag erre a feladatra.

De igaz-e a hír?

A déli titkosszolgálat esküszik, hogy igaz, de ők sem tévedhetetlenek. Azonban az információ hitelessége mellett szól az, hogy átböngészve a teljes múlt heti észak-koreai sajtót, sem a KCNA, sem a Rodong Sinmun nem említ ilyesmit egy szóval sem, szóval, ha ilyen feltűnően hallgatnak valamiről ezek a propagandakiadványok, az bizony lehet akár igaz is.

De az sincs kizárva, hogy valamilyen sanda terv részeként Phenjan eresztette el ezt a történetet, és most igen jól mulatnak azon, ahogy a világ találgat.

Amint az sincs kizárva, hogy mindenki téved, Kim Dzsongun már régóta gépekre kötve éli egy filodendron kissé egyhangú életét, és ez a lépés csak egy azok közül, amelyek oda vezetnek majd, hogy Kim Jodzsong bejelenti a hatalom átvételét.

Szóval, sok minden lehetséges, Észak-Koreáról van szó.

Egy dolog lehetetlen csak: az, hogy ez a politikai vezetés, álljon akárki is az élén, valami jóban sántikáljon.

Az ki van zárva.

A többit meg majd meglátjuk.

 
A Zóna független sajtótermék, kérjük, támogassa működésünket – együtt fenn tudjuk tartani a független magyar sajtó maradékait is. Önök nélkül nem sikerülhet. Ha fontosnak találja ezt, Patreon-oldalunkat itt találja. Minden támogatást köszönünk!