Szele Tamás: Aki másnak Ermitázs…

maga esik bele, tartja az ősi bölcsesség, és tudom, hogy egyébként nem Ermitázs, hanem vermet ás, de most orosz ügyekkel van dolgunk, oroszosan kell nézzük a helyzetet. Nézném én olaszosan akár, de félek, hogy ír nekem is egy csúnya levelet az orosz Védelmi Minisztérium szóvivője, Igor Konasenkov vezérőrnagy és utána nézhetem magamat.

Egyáltalában véve, ahol már vezérőrnagyok intézik a sajtóügyeket, ott jobb az óvatosság, galambocskáim, ott már alacsonyan szállnak a narodnyikok. Ennek ugyan semmi értelme, de inkább ne legyen értelme, mint igen: lám, hogyan járt a La Stampa is?

Maga a lap régebbi, mint a Szovjetunió volt és még látta Lenint, meg Lenin is látta a La Stampát, ha máshol nem, a svájci száműzetésében, ugyanis az orgánumot 1867-ben alapították, csak akkor még „Gazzetta Piemontese” volt a címe, a mostani címét 1895 óta használja. Szóval, ha azt vesszük, három évvel idősebb Lenin elvtársnál is, pedig ő élt, él meg élni is fog, amiben a La Stampa a történtek után már nem is lehet olyan nagyon bizonyos saját magát illetően. De hát mi az a nagy baj, miért érzi úgy az olasz napilap, hogy megfenyegették?

Az úgy történt, hogy Bergamóba és általában Olaszországba igen nagy orosz segély érkezett, orosz személyzet vitte és ők is segítenek a járvány elleni harcban. Hej, szép ez tőlük, galambocskáim, nagy az orosz lélek, mennyi mindenki belefér! Mármost a La Stampa, mint napilap természetesen több írásban is beszámolt az érkező orosz segélyről, és – mint az Nyugaton szokásos, sőt, elvárt – igyekezett minden szempontot figyelembe venni, minden nézetnek, véleménynek helyt adni. Így hát a hála őszinte szavain kívül arról is szó esett a hasábjain, hogy esetleg az orosz segélyszállítmány nem minden eleme a leghasználhatóbb (ez a magyar sajtóban is hisztériás rohamokat váltott ki, főleg a radikálisan kormánypárti orgánumokból, csak a hazai csatározások úgy alakultak, hogy mivel a La Stampát először a 444 idézte ,a 888 kezdte őket lesorosblogozni, lehazugozni). Na akkor, csak miheztartás végett: ezeket nem mi írjuk, a La Stampa írja.

Azt is ők írták, egészen pontosan elismert oknyomozó munkatársuk, Jacopo Iacobini, hogy az orosz segítség stratégiai célja Olaszország és a NATO kapcsolatának gyengítése lehet. Erre abból következtetett, hogy a legtöbb érkező orvos bizony katonatiszt, és egyebekben a biológiai hadviselés szakértője is. De nem mind azok, ugyanis a delegációban – Iacobini szerint! – komoly létszámban képviseltette magát az orosz katonai hírszerzés is, természetesen.

Hát kérem, ez maga a rosszhiszeműség, elvtársaim. Hogyan is lehet ezt így felfogni? Hiszen beláthatjuk, hogy Oroszhonban sok a tudós ember, ámde aki ért a járványok elleni küzdelemhez, annak képességeit nem hagyhatja parlagon heverni a Vörös Hadsereg, azt ki kell képezni az ellenkezőjére, a biológiai hadviselésre is. Mert hát mi van, jön a gonosz ellen? Szép is lenne, ha egy tűzoltó csak oltaná a tüzet, mint Nyugaton, és nem volna képes hatékonyan gyújtogatni, ha azt kéri Oroszország-Anyácska. Ami a hírszerző tiszteket illeti, ők az orosz néplélek részeit képezik, utoljára Nagy Péter cár járt Nyugaton hírszerzői kíséret nélkül, meg is bánták a bojárok, azóta senki fontos embert a határon ki nem engednek hírszerzőtlenül. Olyan népszokásuk ez nekik, mint a kazacsok, a vodka vagy a reménytelenség Volga-dalok kíséretében, így kell elfogadni.

Megsértődött bizony Konasenkov vezérőrnagy, úgy is, mint szóvivő, és mérges levelet írt a La Stampának, amiből csak a végét idézném, mert nem olyan szókimondó, mint a doni kozákoké volt a török császárnak, de legalább olyan indulatos.

E humanitárius misszió végrehajtása során semmiféle agresszió nem téríthet el bennünket célunktól, és nem ingathatja meg bizonyosságunkat abban, hogy jóhiszeműen cselekszünk. Ami a La Stampa előttünk jól ismert ruszofób ügyfeleivel fenntartott kapcsolatait illeti, javasoljuk, hogy tartsák magukat a régi közmondáshoz: aki másnak vermet ás, maga esik bele.”

Megmondta a magáét, amúgy kozákosan, lehet, közben még tangóharmonikázott is – nem tudom, nem láttam, tehát nem állítom, de ki sem zárom. Ha ezt a La Stampa fenyegetésnek vette, az az ő baja – gondolhatták az orosz Honvédelmi Minisztériumban (különben, ha az orvosok civilként és nem katonai minőségükben utaztak Olaszországba, miért a Honvédelmi Minisztérium sértődött meg, miért nem a Külügy?), hanem eljutott a levél az olasz Védelmi Minisztériumba is. El, mert kinyomtatták a La Stampában. Az olasz kormány meg válaszolt:

Olaszország hálás Oroszországnak a segítségért – írják – ugyanakkor nem lehet nem kifogásolni az orosz Védelmi Minisztérium szóvivője által használt néhány kifejezés helytelen hangvételét az olasz sajtóban megjelent néhány cikkel kapcsolatban. A szólásszabadság és a kritikához való jog országunk alapértékei közé tartoznak, akárcsak a viszontválasz joga. Ebben a globális vészhelyzetben a szabad sajtó elemző és ellenőrző feladatköre fontosabb, mint valaha.”

Erre már Moszkvából nem jött egy szó sem, hallgatagon ülnek a bojárok, csak a szemük villog a kucsmájuk alól. Nem jó jel az, bátyuskáim. Az olasz minisztérium válasza engem viszont Rooseveltére emlékeztet, akinek az elnöksége alatt – de még Pearl Harbor előtt – valami amerikai lap karikatúrát közölt Hirohito császárról. A japán nagykövet meg azt követelte, hogy vagy adják ki a felségsértő karikaturistát Japánnak, vagy büntessék meg japán törvények szerint. Sőt, egyenesen az elnöktől követelte. Roosevelt elgondolkodott:

Tudja, excellenciás uram, az amerikai elnök nagy úr. Legalább akkora, mint a japán császár, csak nem egészen. Ugyanis én két dolgot nem mondhatok meg. Az egyik az, hogy milyen legyen holnap az idő, a másik, hogy mit írjanak az újságok.

Hát, az orosz elnök ezek szerint meg nem csak otthon akarja megmondani, mit írjon az újság, hanem Piemontban is. Az pedig, bátyuska, nem fog menni. Megint más kérdés, ki minek tekinti a Iacobini által írtakat.

Van, aki rágalomnak, van, aki leleplezésnek.

Én viszont, galambocskáim, amondó vagyok, hogy jobb helyről nem is kaphattak volna segítséget az olaszok, mint Oroszhonból. Hiszen a minap számoltunk be mi is arról, hogy a koronavírus gyógyszere Baba Vanga szerint a szibériai cédrus. Az igaz, hogy Baba Vanga nem orosz és főleg nem orvos, hanem bulgár és főleg jósnő: de azért már megfogadta egy tudócsoport a tanácsát, elemzik a cédrust, mint Szása a malomkövet. Sőt, privát néprajzi kutatásaim szerint az orosz népi gyógyászat évszázadok óta képes kezelni a koronavírust!

Találtam én egy szép, volgai népdalt, ennek szövege világosan bizonyítja ezt.

Koronavírus van a réten
Maszkom-kesztyűm hol a fenében?
Hej, a vírus a réten
Hej, a maszkom a fenében

Koronavírus, fene fajta
Nem jó ellene balalajka
Hej, vírus, fene fajta
Hej, te szép balalajka

Koronácska, szállj el a széllel
Kipucollak nyírfa-kefével
Szállj csak szépen a széllel
Hej, jövök a kefével

Énekelni az „Áll egy ifjú nyírfa a réten” dallamára kell.

Szóval, a La Stampa beláthatná: ha valamihez, ehhez jobban értenek az oroszok.

Ehhez is.

Mindenhez is, ha az ember Moszkvában kérdezi.

Vagy akár Budapesten.