Szele Tamás: A sárkány túlbecsülte erejét

Ritkán van alkalma az embernek Hszi Csin-pinghez címzett levelet olvasni – ez alól az állítás alól csak maga Hszi elnök a kivétel. Nekünk most mégis lehetséges: eljutott hozzánk Hszu Csi-jong, a neves ellenzéki figyelmeztetése, amit Kína vezetőjének címzett, és a Jáde Császárra mondom: tanulságos olvasmány.

Vegyük is elő szépen, fontos írás ez.

Mielőtt ismertetnénk – teljes egészében lefordítani egyrészt felesleges volna, hiszen nagy részében olyan Kínán belüli eseményeket, cselekményeket elemez, amikhez elengedhetetlen az ország nagyon alapos ismerete, a közönség többsége tehát nem sokat értene belőle, másrészt terjedelmi problémák is lennének vele, mert legalább tizen-valahány oldal. Hozzánk a ChinaFile révén jutott el, aki érdeklődik a téma iránt, itt elolvashatja angolul teljes egészében.

Néhány szó a nevek írásáról: a Kínai Népköztársaság által elfogadott latin betűs átírás a pinjin, ami ráadásul logikus és jól használható is, azonban a magyar sajtónyelvben mégis inkább a fonetikus, kiejtés szerinti átírást érdemes használni. Többek között azért, mert az olvasó a régebbi neveket nem ismerné fel, ha Deng Xiaopinget emlegetem, nem lesz nyilvánvaló előtte, hogy az Teng Hsziao-ping, ha Xi Jinpingről beszélünk, ő magyarul Hszi Csin-ping, levelünk szerzője, Xu Zhiyong pedig Hszu Csi-jong. Ez sajnálatos, mármint, hogy a magyar nagyközönség nem olvassa a pinjin átírást, de sajnos ez idő szerint nem tudunk változtatni rajta: a sajtónak kell alkalmazkodnia a helyzethez, tehát a neveket itt és most fonetikusan fogom írni, amit azonban nem feltétlenül szükséges, pinjin szerint.

Az irat műfajáról is érdemes pár szót ejteni: ez nem csak egy alaposan megírt, dühös vádirat, egy nyílt levél, hanem illeszkedik egy klasszikus kínai műfaj, a quàntuì shū (勸退書) kereteibe, ennek a magyar neve körülbelül olyasmi lenne, hogy „írásos figyelmeztetés elbocsátást sürgetvén”, egyfajta irodalmi szintű felmondás előtti utolsó figyelmeztetés. Kérem, ne feledjük, Kínában a közigazgatásnak sok ezer éves hagyományai vannak, még egy felmondólevélnek is van stílusa.

Ezek után vágjunk bele a szövegbe, kivonatos formában, és a lényegre szorítkozva – illetve a lényeg magyar kultúrkörben is érthető részére.

Korábban, hét évvel ezelőtt már írtam Önnek egy nyílt levelet, akkor mikor átvette az államvezetését, melyben kifejeztem reményemet, hogy az Ön irányítása alatt Kína közeledni fog az alkotmányos demokrácia államformájához. Pusztán szerettem volna szavakba foglalni nagyon sok polgártársunk óhaját. Válaszul Ön négy évre börtönbe záratott és embereivel most is éjjel-nappal figyeltet, hátha visszacsukhatnak.

Ennek ellenére barátságos hajlandóságot érzek az Ön irányában – és őszinte aggodalmat minden emberi lény iránt – és nem állítom, hogy gonosz ember volna. Csak épp nem tartozik a legragyogóbbak közé. Úgy döntöttem tehát, hogy a széles körben megfogalmazódó nézeteket, véleményeket papírra vetve újból nyílt levelet írok, melyben felszólítom, hogy mondjon le.

Ön alkalmatlan politikai vezető

A valódi politikai vezetőknek valódi elképzeléseik vannak; legalább egyértelmű képet alkotnak arról, hogy milyen irányba akarnak vezetni másokat. Teng Hsziao-ping például egyszerű pragmatista volt – azt mondta: „Nem számít, fekete vagy fehér a macska, míg megfogja az egeret”. Ez vezetett a „Reform és nyitás” politikájához a nyolcvanas évek elején. Csiang Cö-min inkább a gyakorlati politikával, mint az ideológiai dogmákkal foglalkozott, és viszonylag csendben maradt, mivel a rendszere lehetővé tette az embereknek, hogy a pénzszerzésre összpontosítsanak. Hu Csing-tao politikai törekvéseit pedig leginkább úgy fogalmazhatnánk meg, hogy „ne okozz bajt”.

És Ön? Mi újat hozott?

A „Kínai álom” ötletét? Egyszerű plágium, és az amerikai álom jobban működik. A „nemzeti újjászületés” gondolatát? És mondja, melyik dinasztia normái szerint határozza meg a nemzetet? Diktatórikus, mesterségesen fenntartott hatalmával torzítja a piac működését, a nemzetgazdasági mutatók folyamatosan romlanak.”

Itt álljunk meg egy pillanatra. Még a tájékozott magyar újságolvasó is könnyen elhiszi a távoli Kínáról, hogy ott valamiféle érthetetlen gazdasági csoda zajlik, és minden üzletág, iparág rakétaként tör az égre – ez távolról sincs így, arról van szó, hogy a kínai népgazdaság ugyan kifejezetten jól működik, de a Kínai Népköztársaság nem untatja a külföldi nagyközönséget a kellemetlen részletekkel, és a fejlődés korántsem egyenletes, harmonikus. Nehezen is lehetne elképzelni, hogy azonos ütemben fejlődjön a nehézipar és a rizstermelés, ráadásul mivel a gazdaság központi irányítás alatt áll, a nagyberuházások, óriás projektek sok mindent képesek felborítani.

Ilyen például a Xiong’an Új Gazdasági Övezet, aminek alapvető hibáit (rosszkor jött létre, rossz helyen, rossz emberekkel) Hszu Csi-jong alaposan elemzi, de ezt nem részletezhetjük, a honi közönség számára oldalakba telne akár a minimális bemutatása is. Részletezhetjük viszont a nekünk sokkal ismerősebb „Egy Úr, egy Öv” (korábban: „Új Selyemút”) kezdeményezés által okozott problémákat. Mármint, Hszu Csi-jong szemszögéből.

Miért, hát azon nem kizárólag nyer Kína?

De nem ám. Peking persze ezt állítja, de a valóság ennél ezerszer bonyolultabb. A levél szerint:

Az „Egy út, egy Öv” kezdeményezés részeként az elmúlt öt évben a kínai nemzeti szintű nagyvállalatok 185 országban több mint 3000 beruházást eszközöltek. Sok milliárd dollárt dobtak ki az ország pénzügyi tartalékából ráfizetéses vállalkozásokra, annyira, hogy elterjedt a szóvicc is, mely a „nagy befektetést” (nagy pénzt) a hasonló hangzás miatt „nagy ostobaságnak” hívja (a fordító megjegyzése: az eredeti kínai nyelvű változat sokkal trágárabb, a 大撒幣, dà sā bì és a大傻屄, dà shǎ bī kifejezéseket rokonítja). Van olyan ember, aki úgy gondolja, hogy Kína gazdasági tartalékai kimeríthetetlenek? Mihez kezdünk majd a fölös kapacitással és a túltermeléssel? A kormánynak támogatnia kellene az exportot, nem irányítania!

Ezt Európában kevesen fontolták meg, főleg azért nem, mert szeretünk a kínai gazdaságra monolitikus tömbként gondolni – de hát nem az. Hszu Csi-jong vitriolos szavakkal ecseteli a szociális intézkedések hiányát és problémáit (a beruházások miatt tömegek kell elhagyják a lakóhelyüket, az új lakóhelyükön pedig nem kapnak munkát, de az már az ő bajuk), az elszegényedést, a renminbi, vagyis a jüan inflációja miatti banki adós-rabszolgaságot, a nyugdíjrendszer, egészségügyi ellátás, megfelelő köznevelés hiányát és anomáliáit, elemzi a kínai–amerikai kereskedelmi háború által okozott krízist, Hong Kong válságát – aztán elérkezik a vuhani járványhoz.

És itt már félretesz minden hagyományos udvariasságot.

A katasztrófa is elég nagy baj, de a zavarodott vezetés sokat rontott a helyzeten. Gyakorlatilag káoszt okoztak azzal, hogy hirtelen, egy tollvonással helyeztek karanténba kilencmillió embert. Ez egy olyan cselekedet volt, ami elárulta az illetékesek alapvető tudatlanságát a modern társadalom működéséről. A gyakorlati intézkedéseknek pontosaknak kellett lenniük, és célzott karantént kellett volna tartalmazniuk. Amikor ezt bejelentették, már komoly problémák voltak az orvosi ellátással és Vuhanban tele voltak a kórházak. Ennek eredményeként a fertőzöttek nagy számát nem lehetett megfelelően megvizsgálni, nem is beszélve karanténba helyezésükről és kezelésükről. A járvány viszont gyorsan továbbterjedt. Néhány súlyosan fertőzött ember megijedt attól, hogy soha nem kapnak kezelést, és kétségbeesésükben öngyilkosságot követtek el. (…)

Maga nem politikus.

Még a legalapvetőbb képességei is hiányoznak ehhez a hivatáshoz. Még korlátait is képtelen felismerni, perverz módon nagyobbnak, félelmetesebbnek hiszi magát Teng Hsziao-pingél és egyenrangúnak Mao Ce-tunggal.”

A továbbiakban párttörténeti alapon – ez nekünk különösen hangzik, de Kínában megszokott – levezeti Hszu Csi-jong, mi menthetné meg Kínát: hát igen, első sorban az, ha nem akarna szembefordulni a történelmi folyamatokkal, tiszteletben tartaná a magántulajdont, demokratikussá tenné az államvezetést és tiltaná az egyszemélyi hatalomkoncentrációt. Különös szóképpel jegyzi meg, hogy „a stabilitás fenntartása szívja majd szárazra Kína ereit”, de ha az állambiztonsági rendszerek fenntartására gondolunk: megértjük. A záró idézet (a Változások Könyvéből, a I Chingből) hátborzongató:

A sárkány túlbecsülte erejét, mely sajnálatos!”

És az utolsó mondat:

Ne várjon addig, amíg helyrehozhatatlan, végzetes tragédiát okoz az országnak. Akkor már késő lesz megbánni”.

Még egyszer jelezném: ez nem teljes fordítása a nyílt levélnek, csupán szemelvényeket fordítottam belőle és kivonatoltam a tartalmát. Kínában egyre nő az alkotmányos elégedetlenség, minden néposztály körében. Hszu Csi-jong maga írja, hogy ő csak „megfogalmazta, papírra vetette” a közhangulatot.

És mi történt vele az után, hogy a nyílt levelet február negyedikén közzétette?

Február 15-én, Guangzhouban letartóztatták, azóta sorsa ismeretlen.

Lehet, hogy Kína a mostani, hivatalos magyar politika számára a gazdagság forrása, a prosperitás mintaképe, de a valóságban robbanás előtt áll. Hogy ez mikor fog bekövetkezni, nem tudjuk: de hatalmas erők feszülnek a mélyben.

És ha elszabadulnak, abba az egész világ beleremeg majd.