Szele Tamás: A londoni árulás

Mielőtt elkezdenénk részletesebben elemezni a helyzetet, előre kell bocsátanom: nincs semmiféle bizonyos tudomásunk arról, hogy a magyar kormány kötött-e különalkut a Johnson-kabinettel vagy sem. Van esély rá, ezt latolgatjuk most: ha igaz a feltevés, azzal bizony kormányunk magyar állampolgárok tömegét árulta el, sodorta különösen veszélyes helyzetbe.

Ha nem igaz, akkor viszont annál jobb. De lássuk, miről is van szó?

Ugyebár, mint írtunk is róla, Boris Johnson egész érdekes Brexit-elképzelést terjesztett az Európai Unió elé, mely sok mindennek nevezhető, csak épp elfogadhatónak nem. Mármost, ha nem elfogadható – mivel az Unió a rendezéses, megállapodásos Brexit híve – nincs más megoldás, haladékot köteles kérni egy újabb verzió kidolgozásáig. Nem akar kérni, sőt, nagyon utál így cselekedni – de miniszterelnökként kötelessége.

Az Unió pedig szíves-örömest ad haladékot, főleg, ha ez még bosszantja is Johnsont, aki jelszavához híven („Do or die”, „Tedd meg vagy pusztulj”) legszívesebben minden megállapodás nélkül lépne ki, éspedig október harmincegyedikén, akkora tűzte ki a határidőt.

No, de ez a dolgok jelenlegi állása és a brit törvények alapján nem lehetséges: maga a törvény kötelezi a haladék kérésére.

Kínos, helyzet, gentlemen, nagyon kínos, és őszinte a káröröm a brüsszeli politikusok ajkán.

Hanem mégis lehetséges egy megoldás. Igaz, hogy erősen tisztességtelen, igaz, hogy árulással járna, de mégis azt jelentené, hogy Johnson eléri célját: ha ugyanis valamelyik uniós tagállam megvétózná a haladékkérelmet, akkor maradna a hónap végi no-deal Brexit. De melyik tagállam képes Európa érdekei ellen cselekedni, elárulva szövetségeseit?

Lehet, hogy Magyarország.

Nem biztos, csak lehet – de brit lapok már két napja feszegetik, miszerint:

…pénteken elhangozhatott valamilyen ígéret magyar részről, hogy az Orbán-kormány elintézi Boris Johnsonnak, hogy október 31-én Nagy-Britannia tényleg kiléphessen az EU-ból – a brit parlament akarata ellenére is. A feltételezett forgatókönyv szerint a parlament döntése miatt a brit kormány kénytelen lesz október 19-én halasztást kérni a kilépés 31-re tervezett dátumához képest, ha nem születik alku a kilépés rendezett feltételeiről addig. Minden jel szerint nem lesz alku rendezett feltételekről, mert az EU visszadobta Boris Johnson szerdai feltételeit.

Ha a brit kormány a parlament miatt rákényszerül a kilépés halasztásáról szóló kérelem benyújtására, akkor ezt az EU-tagállamainak is jóvá kell hagyniuk, és minden országnak vétójoga van. Az eddigi halasztási kérelmeket – azokat még a May-kormány nyújtotta be – a tagállamok különösebb vita nélkül elfogadták. Az EU-s intézmények továbbra is azt hangsúlyozzák, hogy a rendezett kilépés a céljuk, és ebből a hosszabbítás elfogadása következne.

A brit lapok a magyar vétó lehetőségét arra alapozzák, hogy Szijjártó Péter és a londoni magyar követ, Szalay-Bobrovniczky Kristóf részt vehettek a Johnson-kormány péntek reggeli ülésén, legalábbis egy fotón látszanak ott. Szijjártó pedig kinti nyilatkozataiban sokkal megengedőbb hangon beszélt a Johnson-kormány igényeiről, mint bármely másik EU-s tagállam kormányának képviselője, és inkább az EU-s tárgyalási pozíció kioktató, időhúzó stílusát kritizálta.

A magyar vétó már felmerült egyes EU-s kormányokban, úgy tudjuk, hetek óta vizsgálják ennek lehetőségét. A Johnson- és Orbán-kormány viszonya közismerten jó, a fő közvetítő magyar részről Takács Szabolcs brexit-ügyi miniszteri biztos, aki nyárig EU-s ügyekért felelős államtitkár volt.” (444)

Ha ez igaz – és lehet igaz – akkor bizony elég nagy a baj. Semmi különösebb egyéb oka nem lehetett a magyar diplomatáknak a londoni útra, csak a vétó-ügy megbeszélése, és hát a hivatalos honi politikai vonalba épp beleférne az európai illiberalizmus ilyetén erősítése: csak a realitások mondják azt, hogy őrültség volna egy magyar vétó.

Egyfelől őrültség volna uniós téren, hiszen Damoklész kardjaként lóg a fejünk fölött a hetes cikkely alkalmazásának lehetősége, melynek keretében lehetséges Magyarország szavazati jogának a megvonása is. Szerepel az elképzelhető szankciók között. No, ha mi most, ebben a kényes helyzetünkben visszaélünk a vétójogokkal, akkor a voksunk megvonása nem lehetséges lesz rövid időn belül, hanem biztos – elvégre rossz célra használjuk.

Másfelől, az Unión belüli viszonyrendszerünknek is rengeteget ártana: gyakorlatilag minden politikai, gazdasági szövetségesünket elárulnánk ezzel, és nem sokat javítana a helyzetünkön, hogy az Unióból kilépett Egyesült Királyság tetszését némiképp kivívtuk: kenhetnénk a hajunkra a tetszésüket, ha mindenféle gazdasági hátrány az ára. Itt pénzről (is) szó van, hölgyeim és uraim, kedves barátaim.

Végül pedig elárulása volna az összes, angol földön élő és dolgozó magyar állampolgárnak egy no-deal Brexit előidézése, hiszen ha a kilépés nem lesz szabályozott, akkor az ő jogi helyzetük is meginoghat, extrém esetben akár százezrek kiutasítása is elképzelhetővé válna az országból, de hogy a munkavállalási engedélyük mindenképpen veszélybe kerülne, az biztos. Ugyan a londoni kormány időről időre megnyugtatja a náluk dolgozó uniós állampolgárokat, hogy „nem lesz semmi baj”, csak hisszük, ha látjuk: amennyiben nincsenek uniós garanciák, bármi megtörténhet velük. Mondjuk a több százezres magyar emigráció nem fog önként és dalolva hazamasírozni, hogy aztán itthon a kinti keresetének töredékéből éljen, esetleg közmunkán tengődjön: egy teszem azt félmilliós, nagyon elégedetlen választói tömeg akár politikai földcsuszamlást is előidézhetne Magyarországon, de a jelek arra mutatnak, hogy Orbán Viktor ezt sem gondolta végig.

Ő pillanatnyilag kamikazét játszik Brüsszellel, az vezeti, hogy ha már nem jött létre a különben is teljesen elképzelhetetlen illiberális tömb az uniós parlamentben, ami aztán felszámolta, illetve gyökeresen átalakította volna az Uniót az általa annyira kívánt „Nemzetek Európájává”, vagyis nagy autonómiát élvező nemzetállamok laza szövetségévé, melyek együttesen annyira lennének hatékonyak, mint valamikor a német választófejedelemségek, csak éppen minden kis zsarnok korlátlan úr lehetne a maga szemétdombján, senki sem szólhatna bele a diktatórikus kormányzásba – nos, mivel ez a terv füstbe ment, most ott árt, ahol csak tud, tekintet nélkül a következményekre.

Kicsit olyan ez, mintha Pistike, akinek meg kellett ennie a menzán a spenótot, bosszúból megmérgezné az egész iskolát. Szakács nénitől igazgatóig.

Pistike a mérgezés utáni napon már nem kapna semmiféle ebédet, hiszen nem volna kitől kapjon, csak ezzel ő nem számol, őt az indulatai vezetik, nem az értelem.

Pistike megérdemelne egy komoly nyaklevest, de persze csak akkor, ha tényleg mérgezésre készül. Ha ártatlan, akkor természetesen nem.

No, két héten belül meglátjuk.

De nem bízom én ebben a Pistikében.