Mondhatta volna szebben, kis fukar…

Tudom, az eredetiben lovag szerepel, de a lovagiasság a legutolsó, ami az Európai Unió költségvetési tárgyalásait jellemzi.

Hétévente pedig sor kerül a „szuperkupára” a hétéves hosszútávú pénzügyi keret meghatározására. Ez ugyanis a következő hét évre meghatározza az elkölthető összegek maximumát, de egyben célértékként is szolgál – az egyes éves költségvetések lehetnek ugyan ennél alacsonyabbak, de miután mindenki látja, meddig lehet elmenni, sokkal nem lehet kevesebbet betervezni.

A „fukar” megjelölés ugyan nem szorul magyarázatra, mégis visszautal a legutolsó menet után írott cikkemre (Fukar kufárok). Abban a Bizottság és az Európai Parlament, és általában az EU alapok kedvezményezettjeinek és az EU egészének alulmaradását panaszoltam.

Most a helyzet nem jobb annyiban, hogy hatalmas a szakadék az állam- és kormányfőket tömörítő Tanács és a Bizottság és a Parlament (egymástól is eltérő, de a Tanácsénál egyaránt jóval ambiciózusabb) álláspontja között. Persze nem véletlenül: az Egyesült Királyság kilépése hatalmas lyukat ütött az amúgy se magas büdzsén és új feladatok tömege jelentkezik.

A Tanácson belül viszont a helyzet még rosszabb – két táborra szakadt az Unió, és akik egyikhez se csatlakoztak, eddig még nem mutatták, hogy képesek lennének közvetíteni, pedig Németország is köztük van (Franciaország is felajánlotta hozzájárulásának emelését, de a mezőgazdaság jelentősége miatt inkább a magasabb keret pártolói közé számít). Főleg a kohéziós alapok haszonélvezői szeretnének magasabb költségvetési keretet elérni, legalább a Bizottság javaslatának megfelelőt, míg néhány nettó befizető szeretné erőteljesen behúzni a féket. Ez a két tábor pedig jottányit se akar engedni, és nem is akar (vagy nem tud?) egymásnak mit felajánlani a másik engedékenysége fejében. A zárt ülésről természetesen nem lehet tudni, hogy mivel érveltek, de itt van pár ötlet:

Fennkölten: Az a néhány tized százalékkal, amivel többet kellene adni (de az egész egy százalékkal is, amit felajánlottak), formálisan ők gazdálkodnak, és az ő adófizetőik adják össze, de ténylegesen ennek forrása az a jó néhány százalék, amit megtakarítanak az egységes piaccal és az EU harmonizációival. Sőt, igazából megelőlegezik vele azt a jóval nagyobb megtakarítást és nyereséget, amelyet az EU további akcióiból profitálnak. (Vegyük észre, mennyivel másképp hangzik ez, mint a magyar kormány és holdudvara nyegle érvelése a nyugatiak hazavitt profitjáról meg a piacnyitás hasznáról).

Sógorságosan: Ausztria elveszíti azt a jóindulatot, amelyet eddig a kelet és nyugat közötti közvetítő szerepével szerzett. Hiába védi Hollandiának az övénél sokkal magasabb visszatérítését, ebből profitálni nem fog.

Tulipános agresszivitással: A tulipánosok egyik bankjának leánycége honosította meg először Magyarországon az agresszív direkt értékesítést és ezzel sokat keresett – az EU támogatások célja az országok fejlettségi szintjének közelítése, amitől a piacuk még nagyobb lesz.

Szarkasztikusan: Könnyű a pazarlásra, lopásra hivatkozva csökkenteni az EU költségvetését. Inkább ellenőrizzetek jobban! Persze Orbán, Babiš és társai soha se fogják felajánlani, hogy a több pénz ellenében a támogatások jogállamisághoz (vagy legalább az EU-pénzek pazarlásának és elcsalásának jobb szankcionálásához, vagyis a bűnüldöző szervek és a bíróságok függetlenségéhez és hatékonyságához) kötésébe belemennek, de ez érdekes lehet.

Stb. stb. – sajnos ehelyett csak saját számaikat hangoztatják, és gyáva nyúl játékot játszanak – ki enged előbb. Ahhoz, hogy ennek eredményét megbecsüljük, meg kell nézni, ki veszít, ha nem lesz új hosszútávú keret. Az élet akkor sem áll meg: az előző periódus utolsó évének keretét alkalmazzák a következő év (esetünkben 2021) költségvetésének maximumaként – és utána elindul az éves költségvetési tervezés, ami szintén nem egyszerű – ha ez sem vezet eredményre, akkor havonta az előző évi tényköltés egy tizenkettede költhető el. Azt persze nem mondhatjuk, hogy egyszerű a dolog, mert ez a havi adagolás megakadályozza, hogy pénzösszegeket kössenek le a hosszabb távú projektekre, tehát csak kényszermegoldás.

A „fukarok” az EU bruttó nemzeti termékének (GNP) 1%-ában akarják maximálni a keretet, míg a Parlament 1,3%-ot tartana elfogadhatónak (és meg is fenyegetett azzal, hogy ennél alacsonyabb előirányzatot nem fog elfogadni). A Bizottság javaslata 1,114%, a finn elnökség 1,06%-ot, Michel belga elnök a legutolsó februári csúcsra pedig 1,074%-ot javasolt, de ezzel visszapattant a Tanácsról, túl magasnak tartották. Az Európai Fejlesztési alappal együtt a jelenlegi összeg az EU (Egyesült Királyság nélkül számolt) GNP 1,16%-a. Ha tehát senki se pislog, 2021-ben a Bizottságnak lehet igaza (aztán pedig egy nagyon durva éves költségvetési vita következik – hogy milyen időzítéssel, az kérdéses, az Unió Működéséről szóló Szerződés ugyanis akkorra írja elő az utolsó év plafonjának meghosszabbítását, ha az előző ciklus lejártáig nem sikerül elfogadni az új hosszútávú keretet – akkorra pedig már az éves költségvetésnek is készen kellene állnia.

Az már előfordult, hogy az évet az „ideiglenes tizenkettedeknek” nevezett módszerrel, éves költségvetés nélkül kezdte az Unió, hosszútávú keret nélküli perióduskezdésre még nem volt példa. Reméljük, hogy ezúttal se kell ezt megpróbálnunk.

 
A Zóna független sajtótermék, kérjük, támogassa működésünket – együtt fenn tudjuk tartani a független magyar sajtó maradékait is. Önök nélkül nem sikerülhet. Ha fontosnak találja ezt, Patreon-oldalunkat itt találja. Minden támogatást köszönünk!