Lengyelországban a Fidesz barátai győztek a parlamenti választáson

Megnyerte a vasárnapi lengyel parlamenti választásokat és akár egyedül is kormányt alakíthat az eddig kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) párt. A ma reggeli részeredmények nagyobb győzelmet mutatnak a kormányzó pártnak, mint amit az exit pollok jeleztek: ezek szerint a PiS a szavazatok 45,8 százalékával győzött.

Egyúttal sokkal kevesebb szavazatarányt ért el a második helyen befutó, fő ellenzéki párt, a Polgári Koalíció (KO), 25,5 százalékot.

A lengyel választások meglepetése, hogy a korábban két cikluson át kormányzó, de a 2015-ben kiesett baloldali pártnak, az egykori állampárt utódjának sikerült visszakerülnie a törvényhozásba. A Baloldali Demokratikus Szövetségből (SLD), valamint kisebb balliberális tömörülésekből, köztük a Tavasz (Wiosna) nevű balliberális pártból álló baloldali szövetség 11,9 százalékot ért el.

A Lengyel Parasztpártra (PSL) és a vele közös listán induló, rendszerellenes Kukiz’15 mozgalom alkotta szövetségre 9 százalék szavazott.

Az ötszázalékos bejutási küszöböt átlépte még a voksok 6,7 százalékával a nemzeti radikális pártok szövetsége, a Konföderáció (Konfederacja).

A végeredmény azonban várhatóan a PiS kisebb arányú győzelmét hozza, mert a helyi eredményt már szolgáltató választási bizottságok kis településeken vannak, ahol a PiS-nek nagyobb a támogatottsága, mint az ellenzéki pártoké.  Még nem érkeztek be a végleges adatok a nagyobb településekről, ahol a kormánypártnak általában kisebb a támogatottsága az ellenzéki pártokhoz képest

A választás hivatalos eredményei feltehetőleg keddre születnek meg.

Szijjártó nagyon örült a lengyel Jog és Igazságosság párt győzelmének

Magyarország számára kulcsfontosságú, és a lehető legjobb hír, hogy a Jog és Igazságosság párt (PiS) győzött Lengyelországban, és úgy tűnik, továbbra is kormányozhat – értékelte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a lengyel parlamenti választás eredményét.

A tárcavezető kiemelte: az elmúlt évek európai vitái során bebizonyosodott, hogy a két ország mindig számíthatott egymásra.

Sőt, a legnehezebb helyzetekben igazából csak egymásra számíthatott Lengyelország és Magyarország – tette hozzá.

Szijjártó Péter hangsúlyozta: Magyarország szempontjából ezért kulcsfontosságú volt, hogy a Jog és Igazságosság párt megnyerje ezt a választást. Mind Lengyelországgal, mind Magyarországgal szemben nagyon komoly eljárások folynak az Európai Unióban, és úgy tűnik, hogy ezen eljárások során továbbra is lesz “olyan szövetségesünk, akire mindig számíthatunk” – mondta a miniszter.

Ahogy eddig Lengyelország mindig számíthatott Magyarországra, “mi is számíthatunk lengyel barátaink támogatására” – hangsúlyozta Szijjártó Péter. (MTI, Euronews)

Kapcsolódó: Európai Bíróság: uniós jogot sért a lengyel legfelsőbb bírósági törvény