Iván Ildikó: Meglepett elit a Manyezsban

Január 15-én az Oroszországi Föderáció elnöke beszédet mondott a Szövetségi Tanács, az ország legfelső törvényhozó szerve előtt, melyben a népességpolitikai reformok bejelentése után jelezte: szükségesnek látja az ország alkotmányának módosítását.

E bejelentés erősen gondolkodóba ejtette az orosz és a nemzetközi közvéleményt: sokan azt nehezményezik, nem világos, hol is lesz Putyin helye hatalmi szempontból a megváltozott struktúrában. Mások úgy vélik, ez az egyetlen dolog, ami világos.

Néhány órával később lemondott az orosz kormány.



A beszéd első fele az előzetes beharangozásnak megfelelően népességpolitikai, szociális intézkedések sorának bejelentését tartalmazta. Komoly, mondhatni, nagyvonalú reformokról van szó, a gyermekek után járó állami támogatások és rendszeres juttatások jelentős emeléséről, a köznevelés feltételeinek javításáról – a cél a mostanában sokat hangoztatott demográfiai növekedés. A beszéd további részében azonban az elnök, a hallgatóság többsége számára meglepetésszerűen, egészen más vizekre evezett.

Közölte, hogy „egyes társadalmi szervezetek szerint” Oroszországban megérett a helyzet egy új alkotmányra, de máris megnyugtatta a hallgatóságot, hogy szerinte erre jelenleg nincs szükség – érdemi alkotmánymódosításra azonban igen.

Az erre irányuló találgatásoknak ellentmondva (amelyekre egyébként az elnök decemberi beszéde okot is adott) Putyin nem indítványozta annak az alkotmányos szabályozásnak a megváltoztatását, amely két egymást követő ciklusban maximálja az elnöki tisztség betöltését, bár utalt arra, hogy „a társadalomban erről viták folynak”.

Az eddig tanácsadó, konzultációs szerepet játszó Állami Tanács, amelynek tagjai a kormányzók, vagyis regionális közigazgatás vezetői, tényleges hatalmi struktúrává válik. Putyin hangsúlyozta, hogy a kormányzóknak nagyobb szerepet kell kapniuk a szövetségi közigazgatási döntésekben. Sokak szerint az Állami Tanács megerősítése azzal függ össze, hogy 2024 után Putyin a testület fejeként tervezi folytatni politikai tevékenységét, az elnökségért pedig többet nem indul. Az Állami Tanács jelentőségének megnövelése ugyanakkor az elnök bírálói szerint a látszólag megerősítendő Duma rovására történne, így a parlamentarizmus elveinek ellentmondó lépés.




Az alkotmány a javaslat szerint az eddigieknél határozottabban kimondaná a szövetségi jog primátusát a nemzetközi jogi egyezmények érvényesítésével szemben. Bár ennek megfogalmazása sokakat felháborít, és csakugyan érezhető benne egy, a fenyegetést sem nélkülöző hatalmi felfogás, valószínűleg kár volna messzemenő következtetéseket vonni le belőle. Egyrészt a joggyakorlat eddig is ezt az elvet tükrözte, másrészt jogi szakértők szerint a Putyin által megfogalmazott formula számos okból nem is kerülhetne be az alkotmányba, sokkal inkább demonstratív gesztusról van szó, amely egyszerre szól kifelé és befelé.

Az elnök szigorítaná a vezető állami tisztségek betöltésének személyi feltételeit. Például kizáró feltétel lenne a kettős állampolgárság, sőt, az életvitelszerű külföldi tartózkodásra lehetőséget adó bármilyen státusz. Találgatások folynak arról, hogy e javaslatok konkrét jelöltek kizárására irányulnak-e, vagy pusztán elviek, és, mint Putyin állította, a vezető állami hivatalnokok „nagyobb elkötelezettségét” kívánják biztosítani.

Az alkotmánymódosítási javaslat érdemi része a Duma szerepét érinti. Jelenleg a kormányfő és a kormánytagok kinevezése gyakorlatilag az elnök jogkörébe tartozik, a Duma elnökének formális jóváhagyásával. A javaslat szerint ezentúl – a klasszikus parlamentarizmus elveinek inkább megfelelő módon – a kormányfő kijelölése a Duma feladata lesz (értelemszerűen a választási eredmények függvényében), ezután a kormányfő jelöli saját kabinetjének tagjait, s a Duma jóváhagyása után az Orosz Föderáció elnöke köteles lesz mind a kormányfőt, mind a kabinet tagjait kinevezni. Ez a változás látványosan megerősíti a parlamentet, és határozott lépésnek látszik a „szuperelnöki köztársaság” leépítésének irányába, de a kérdést némileg árnyalják az Alkotmánybíróságot érintő változtatások.

A javaslat az eddigieknél több jogkörrel, nagyobb súllyal ruházza fel az Alkotmánybíróságot, ezentúl nem csak törvényeket, de elfogadás előtt, alatt álló törvényjavaslatokat is felülvizsgálhat – pontosabban az elnöknek jogában áll majd a testületet ilyen felülvizsgálatra utasítani, ugyanakkor az elnök ezentúl közvetlenül felmentheti az Alkotmánybíróság és a Legfelsőbb Bíróság tagjait. Így tehát, bár a javaslat megerősítené az elnökkel szemben a Dumát, az elnök közvetlen hatása a törvényhozásra a változtatások révén inkább növekedne.

Az alkotmánymódosítás végrehajtását Putyin szerint a leghelyesebb népszavazással legitimálni – bár az elnök megjegyezte, hogy a változtatások többségét referendum nélkül is jogszerűen végrehajthatná a Duma, tehát elsősorban a társadalom felé tett gesztusról van szó.





Putyin beszédének elhangzása után három órával Dmitrij Medvegyev miniszterelnök bejelentette a teljes kormány lemondását – indoklása szerint a küszöbön álló alkotmányozási folyamat zavartalanságának biztosítása érdekében. A döntés sokak szerint valóban az elnöki beszéd után született, s igen vitatott, kinek a kezdeményezésére. Andrej Kolesznyikov, a Kommerszant napilap tudósítója mindenesetre közvetlenül a beszéd elhangzása után váltott szót kormánytagokkal, és arra következtet, hogy ők akkor még nem tudtak tervezett lemondásról. Az elnök elfogadta a kabinet döntését, és néhány órával később megnevezte az új miniszterelnökjelöltet, aki az adóhatóság jelenlegi elnöke, Mihail Misusztin lett. Medvegyev pedig a Védelmi Tanács elnökhelyetteseként folytatja a politizálást.

Az orosz közvéleményt, az ellenzéki politikusokat és véleményformálókat kifejezetten megosztja a tervezett módosításokat illető legfontosabb kérdés: bár kétségtelenül nem elhanyagolható mértékben nyúlnának bele az alaptörvénybe, egyáltalán van-e érdemi jelentősége a változásoknak? Abban gyakorlatilag mindenki egyetért, hogy az elnöki hatalom a változások nyomán ténylegesen nem csökken. A higgadtabb értelmezések szerint azonban különösebben nem is nő (bár olyan ellenzéki értelmiségiek is akadtak, akik a beszéd elhangzása után egyenesen puccsot kiáltottak). Valójában az orosz közvélemény tisztában van vele, hogy Putyin hatalmát nem a formális struktúrák biztosítják, így a felépítmény pontos működésének legfeljebb 2024 után lesz jelentősége. A találgatások is elsősorban azzal foglalkoznak, vajon a most megalapozandó „hatalmi transzfer” hogyan hat majd a ’24 utáni tényleges viszonyokra – s ebben a kérdésben egyelőre olyan nagy a bizonytalanság, hogy ebből is látszik, Putyin húzása kifejezetten ügyes volt. Valószínű, hogy az elsősorban kormányzókból álló Állami Tanács akkor is megfelelő terep lesz Putyin számára a hatalomérvényesítésre, ha már nem ő ül az elnöki székben. S kétségtelen, hogy a testület hatalomba emelésével az orosz közigazgatás „függőlegessége” növekszik. Az erőszakszervezetek és az ügyészség „kézivezérlése” emellett változatlan marad – illetve szintén erősödik.

Az orosz közélet szakértőinek tapasztalata szerint az utóbbi években a hatalmi struktúra gyakorlatilag minden változása előnyösnek bizonyult az elnök számára – elsősorban azért, mert maga a mozgás, a rotáció, az átszervezés akadályozza rivális hatalmi gócok kialakulását, esetleges későbbi kihívók megjelenését és megerősödését. Többen a kormány meglepetésnek ható lemondását is arra vezetik vissza, hogy Putyin új embereket kíván pozícióba hozni, „megfuttatni”, elsősorban azért, hogy kiválaszthassa utódát, és rajta keresztül biztosítsa hatalmának folytonosságát. Mások szerint a kormány lemondása pusztán formális, és a kétségtelenül népszerűtlen, leszerepelt Medvegyeven kívül az új kormányban nem is lesz személyi változás. A harmadik elhangzott feltételezés szerint pedig a lemondás Medvegyev lázadása, amelyet éles, de a nyilvánosság kizárásával zajló viták előztek meg.

Egészen röviden: „mi lesz” kérdése még csak-csak körvonalazódik az orosz és a nemzetközi közvélemény számára. Ennél nagyobb homály övezi a másik kérdést, ti. hogy „addig mi lesz?”

(Kolesznyikov, a Kommerszant tudósítója beszámolója szerint a beszéd előtt több vendéget végigkérdezett, szerintük mi fog most elhangzani, s az orosz elit tagjai akkor egyöntetűen úgy nyilatkoztak: népjóléti kérdésekről lesz szó, meglepetésekre nem kell számítani. Ekkor a beszélgetésbe bekapcsolódott Berl Lazar, az oroszországi zsidó hitközség főrabbija, és megjegyezte: „Meglepetések történetesen pont olyankor történnek, amikor az ember nem számít rájuk.”

Értesüléseink szerint Berl Lazar továbbra is főrabbi Oroszországban.)