Irán felmondta az atomalkut

Felmondta a 2015-ös atomalku összes pontját Irán a nemzeti hősként tisztelt Kászim Szulejmáni tábornok likvidálására reagálva. Miközben az Irán közel-keleti térnyeréséért felelős, és az Egyesült Államok dróntámadásának áldozatává vált stratéga koporsója megérkezett Teheránba, a parlament tagjai az ország nukleáris programjának korlátozások nélküli folytatásáról döntöttek.

A képviselők összegyűltek az ülésterem közepén, és percekig skandálták: “halál Amerikára!”.

Tovább nő a feszültség

Kászim Szulejmánival Bagdadban végzett az amerikai hadsereg, egy befolyásos iraki síita milícia vezetőjével együtt. Donald Trump amerikai elnök azt mondta, a támadásra a háború megelőzése érdekében volt szükség, de ha Irán beváltja válaszcsapásról szóló fenyegetéseit, nagyon komoly reakcióra számíthat: 52 iráni célpontot jelöltek ki, és az ország kulturális örökségét sem fogják megkímélni.

Bár szerinte erre nem is lenne szükség, Trump a Twitteren tájékoztatta a Kongresszust a terveiről. A Demokrata többségű Képviselőház eközben egy olyan javaslaton dolgozik, ami korlátozná az elnök hatáskörét az Irán elleni katonai műveletekben.

Trump Irakot is megfenyegette

A támadás Irakban is komoly felháborodást váltott ki, a parlament határozatot fogadott el az ország területén lévő külföldi katonák hazaküldéséről. Donald Trump erre is hevesen reagált: kijelentette, hogy ha tényleg távoznia kell az amerikai hadseregnek Irakból, megtérítteti az ott tartózkodásuk több milliárd eurós költségeit. Ha pedig nem sikerül megegyezni a nagyjából ötezer katona hazatérésének körülményeiről, elmondása szerint Irak korábban soha nem látott szankciókra számíthat.

Kuvaitba eközben amerikai katonák ezrei érkeznek az egyre növekvő feszültség miatt.

Irán-Egyesült Államok: a háború határán

Százezrek kíséretében Teheránba érkezett Kászim Szulejmáni tábornok koporsója. Irán történelmének egyik legnagyobb tömeggyűlésén a perzsa állam legfőbb vallási és politikai vezetője, Ali Hamenei ajatollah vezette az iszlámban hagyományos temetési imát.

Vele zokogott Haszan Róháni iráni elnök és Ali Laridzsáni parlamenti elnök. A tábornokot holnap temetik szülővárosában.

A tömeghez beszédet intézett Zeinab Szulejmáni, a meggyilkolt tábornok lánya. Azt mondta; “az amerikai katonák családjai tanúi voltak Amerika megaláztatásának Nyugat-Ázsiában, a Közel-Keleten, Szíriában, Irakban, Libanonban, Afganisztánban és Jemenben. Az amerikai katonák családjai azzal töltik majd a napjaikat, hogy a gyermekeik halálára várnak”.

Egyben méltatta az iraki parlament határozatát a külföldi, így az amerikai csapatok kivonásáról.

Az amerikai légicsapással likvidált tábornok utóda, Iszmáil Gáni is bosszúval fenyegette meg az Egyesült Államokat.

Az amerikai elnök twitter-bejegyzésében, “talán aránytalanul is súlyos választ” helyezett kilátásba arra az esetre, ha Irán amerikai érdekeltséget támadna meg.

Az elnöki külön gépen, Floridából Washingtonba visszautazó Donald Trump kijelentette, “több milliárd dolláros számlát nyújt be Iraknak, ha kötelezik katonáit az ország elhagyására”.

Az EU ragaszkodna az iráni atomalkuhoz

Az iráni nukleáris programról szóló megállapodás végrehajtása mindegyik fél részéről a mostani helyzetben még fontosabb, mint valaha a regionális stabilitás és a globális biztonság érdekében – közölte a Twitter közösségi portálon az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője,

Josep Borrell arra válaszul írta ezt, hogy a teheráni kormány előző napi döntése szerint Irán nem korlátozza többé atomprogramját, és a továbbiakban nem teljesíti a 2015-ben kötött többhatalmi nukleáris megállapodásban vállalt kötelezettségeit.

Borrell hozzátette: nagyon sajnálja, hogy Irán így döntött, de a kialakult helyzetben továbbra is a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) legközelebbi jelentésére fognak majd támaszkodni, mielőtt lépéseket tennének az ügyben.

Az uniós diplomácia irányítója sajtóközleményében beszámolt az iráni külügyminiszterrel, Mohamed Dzsavád Zaríffal folytatott telefonbeszélgetéséről is, amelyben arra szólította fel Iránt, hogy gondosan mérlegeljen a kialakult helyzetben, a feszültség további fokozódásának elkerülése érdekében.

A főképviselő hangsúlyozza, hogy az EU elkötelezett, hogy hozzájáruljon térségben kialakult feszültség csökkentéséhez. (Euronews, MTI)

Kapcsolódó: A NATO rendkívüli tanácsülést tart a közel-keleti feszültség növekedése miatt

Százezrek kísérték Iránban Szulejmáni koporsóját

Trump szankciókkal fenyegeti Irakot

A külföldi katonák kivonulását követeli az iraki parlament